XXXIII.

Aznap este nem igazán aludtam. Inkább, csak forgolódtam. Sőt.. vergődtem. Gerett csókja nem hagyott nyugodni és Lysander álma is felzaklatott. Az öngyilkosság és a szerelem kőrül forogtak a gondolatim. Kissé beteges.
Körülbelül 2 órát sikerült aludnom. Egy országos versenyre menni hulla fáradtan nem a legjobb dolog. Jó tanács Valaki. Sose bonyolítsd meg az életed fellépések előtt. Mert bármennyire is kedveltem Gerettet azt még én is beláttam, hogy hatalmas bonyodalmat fog okozni a már amúgy is bonyolult életemben. Nem is tévedtem nagyot. Bár lényegében nem ő kavarta fel a dolgokat. De erről majd később. Most vissza a versenyre.
Mind a hárman nagyon izgultunk. Léptünk már fel együtt máskor is, de azért ez más volt, mint egy sulis éneklés. Itt senkit se ismertünk és így még ijesztőbbé vált a tömeg. A verseny kissé kaotikus forgatagában, szinte észre se vettük, hogy repül az idő. Mi voltunk az utolsók,de olyan érzés volt, mintha az elsők lettünk volna. Valahogy valami nagyobb varázslatra számítottam. Felmentünk, énekeltünk s ennyi. Többre számítottam. Jó érzés volt, de nem a legjobb. A verseny második fordulójába nem jutottunk tovább. Kaptunk egy közönség díjat, de a szakmai zsűri szerint hiányzott belőlünk valami plusz. Nem háborodtam fel Castiellel ellentétben ezen a kritikán. Szerintem igazuk volt. Voltunk mi már jobbak is. Viszont mások nem így gondolták. A pufók zenei producer előadás után felkeresett minket a szállodában. Elméletileg minket keresett. Gyakorlatilag csak Lysandert.
-Bravva dzserekkek. Zenzácciosak voltattok. Havass hajjúúú! Vellleeed szerrettnek negyzemkoszt besszellni.- Lysander nagyon ledöbbent. Nekem kellett löknöm rajta egyet, hogy meginduljon.
-Szerinted szerződteti?-Kérdezte Castiel miután elmentek.
-Szinte biztos.-Válaszoltam neki mosolyogva. Lysander megérdemelte, hogy vigye valamire a zenével.
-És szerinted igent mond?-Ezen elgondolkoztam. Lys nem szereti a feltűnést, de csak nem mond nemet. Imád énekelni. Vétek lenne, ha nem élne ezzel a lehetőséggel.
-Maximum rábeszéljük.
-Te azt akarod, hogy elmenjen?
-Már miért akarnám?
-Mert, ha igent mond, valószínűleg ott kell hagynia a Sweet Amorist.- Igaza volt Castielnek. El is veszíthetjük Lysandert. Már pont válaszolni akartam, hogy akkor is hagynunk kell elmenni, amikor vissza jöttek.
-Igáázz, hogy te írjtad a dal szoveggett?- Kérdezte tőlem a pufi. Gyorsan át gondoltam a lehetőségeimet és hazudtam.
-Nem. Lysander írta, csak szerénykedik.
-Enyhe fiaaam. Esz essettben asz ajjanllaattom meeegg mííndííg eell. Hivjjooon ha dooontttoooott.- Azzal egy névjegykértyát Lys kezébe nyomott és távozott.
-Ez még is mi volt Eliza?-Támadtak le egyszerre a srácok.
-Én nem szeretnék a pufival dolgozni, de tőled meg nem akartam elvenni a lehetőséget. Sokkal jobb szövegeket írsz, mint én, csak nem a körhatár nélkül.stílusában.-Castiel felröhögött a körhatár nélkülnél, de rögtön elkomorult amikor eszébe jutott miről is van szó.-Most majd egy teljesen egyedi stílust alakíthatsz ki a saját dalszövegeiddel. Nincs szükséged a segítségemre.
-De én nem akarok nélkületek elmenni.-Némán néztünk egymásra.
-De el kell.-Törte meg a csendet Castiel. -Ettől függetlenül is zenélhetünk majd, de nem halaszthatod el ezt a lehetőséget.
-Nem engedjük. -Szóltam én is közbe.- Lysander csak nézett minket, majd tett felénk egy bizonytalan lépést és mind a kettőnket megölelt. Reménykedtem benne, hogy nem fog messzire utazni. Ő is megígérte nekünk, hogy csak akkor vállalja el, ha közben befejezheti a S.A-ben a tanulmányit. Persze mind a hárman tudtok, hogy ez meg fog változni. előbb utóbb el kell majd mennie. De ugye a remény hal meg utoljára...Mert ő a gyilkos. De akkor erre még nem gondoltam. Csak arra, hogy milyen boldogság csillogott Lys szemében amikor a szerződéséről beszélt és, hogy Castiel milyen büszkeséggel nézett barátjára. Én büszke voltam mind  a kettőjükre.
Mivel nem jutottunk tovább az aznap esténk volt az utolsó Paris-i éjszakánk. Másnap délelőtt ugyanis mentünk haza. Tudtam, hogy minden vissza fog rázódni a normális kerékvágásba. Legalább is reménykedtem benne. Viszont azt nem tudtam mi lesz velem meg Gerettel. Nem fért a fejembe, hogy fogjuk megoldani, hogy találkozzunk. Írt nekem egy sms-t, hogy ma már nem tud feljönni, de holnap feltétlenül látjuk egymást. Azt hittem, hogy indulás előtt megkeres, de nem így volt. Anélkül mondtam búcsút a szerelem városának, hogy láthattam volna. Egész úton haza felé az gondolkodtam, hogy lehet neki ez csak egy játék volt. Megint túl hamar levontam a következtetést. A srácok látták rajtam, hogy rossz a kedvem, de annak tudták be, hogy haza megyünk és vissza kell térni a megszokott életünkbe, de ez engem akkor pont nem érdekelt.
Mikor sikeresen hazaértünk fáradtan felcipeltük a cuccainkat a szobáinkba. Majd nem eldobtam a bőröndöm amikor megláttam Gerettet a szobánk ajtaja előtt.
-Hát te mit keresel itt?- Kérdezte döbbenten Lysander.
-Hétfőtől én is ide járok.-Válaszolta egy pimasz mosoly kíséretében Gerett.

XXXII.

A vacsora alatt még mindig a Hangrobbanás hatása alatt voltunk. Elakartuk érni azt a varázst amit ők. Alkotni akartunk valami nem e világit. Viszont én nem voltam biztos, hogy a kis kacsával elérjük azt a hatást. Persze már késő volt új dalt alkotni. Teljesen a gondolataimba voltam zuhanva, így fel sem tűnt milyen gyorsan eltelt az este nagy része. Mire feleszméltem már 11 óra volt így indulhattunk a próbánkra. Az előttünk gyakorlók, táncosok voltak. Ügyesen mozogtak, de nem voltak annyira összehangoltak. Miután lejöttek mi is beállítottunk mindent. A  székeket a mikrofonokat a fényeket. Szerencsére a stábon kívül nem volt közönségünk. Legalább is azt hittük. Eljátszottuk a dalt, gyakoroltuk a bejövetelt, kimenetelt. Az óra lassan éjfélt ütött, de utánunk már nem volt senki így ráértünk. Castiel elszaladt a mosdóba addig mi Lysanderrel impróztunk egy kicsit. Nem volt semmi tétje. Csak jól éreztük magunkat. Otthon aztán leírtuk:
Nulla
E: Nulla óra nulla perc-kívánj valamit
L: Nulla esély nulla remény-megkaphatsz bármit
E:Nulla érzés nulla hit-ne hazudj magadnak
L: Nulla gondolat nulla vágy- ne tetézd a bajokat

Ref: Nulla óra nulla remény
Nulla perc nulla esély
Nulla Nulla Nulla

L: Nulla kívánság nulla akarat-tudod a dolgodat
E:Nulla elképzelés nulla álom- elérheted vágyadat
L:Nulla mámor nulla élvezet-erősnek kell lenned
E:Nulla bizalom nulla erő-mindent meg kell tenned

Ref: Nulla óra nulla remény
Nulla perc nulla esély
Nulla óra nulla álom
Nulla perc nulla mámor
Nulla Nulla Nulla

E: Nulla vagy nulla tudás- rossz kívánság
L: Nulla bátorság nulla baj-eltérő a valóság
E.Nulla óra nulla perc- most vagy soha
L: Nulla óra egy perc- te voltál tétova

Ref: L:Nulla óra túl sok remény
Nulla perc kevés esély
E:Nulla óra minden álom
Nulla perc ez a mámor
L:Nulla óra sok bátorság
E: Nulla óra ez csak egy kívánság
L,E: Nulla Nulla Nulla
L:Egy
Mind a ketten beleéltük magunkat, így megijedtünk amikor egy öblös taps hangzott el a nézőtérről.
-Bráve gyerrekkek! Ezs marr valámmí.- A dicséret gazdája egy kissé pufók kopaszodó német akcentussal beszélő pasasé volt. Mint később kiderült, egy stúdió vezérigazgatója döntött úgy, hogy meghallgat minket.-Ti lennitek a körhatár nelkkűl?
-Nem. A harmadik tagunk mosdóban van.- Vágta rá Lysander.
-Tetzsetek nikkemm. Vany benyettek szpiritusz.- Rá kellett harapnom a számra, hogy ne röhögjek a pufók pofijába. Nem értettük Lysanderrel mit keresett ott az az ember. Mindenesetre kaptunk tőle egy névjegyet és sok szerencsét kívánt a fellépésre. Ami körülbelül így hangzott: - Drragaszagaim kiz und labttorrest nikkttek. En nikkttek drrukkólokk..-Amint elment nevetésben törtünk ki. Ki gondolta volna, hogy Herr Pufók (nem viccelek tényleg Mollig volt a vezetékneve ami németül pufókot jelent. A sors fintora.) komolyan felfigyelt ránk. Különösen Lysanderre, de ezt majd egy kicsit később. Most vissza a próbához. Miután Castiel visszatért elmeséltük neki miről maradt le. Még szerencse, hogy nem volt ott, mert nem bírta ki röhögés nélkül a német akcentust. Bár mi tagadás akkor már én is nevettem. Sokáig körhatárnak hívtuk magunkat egymásközt. Pár hónappal később nem volt kedvem ezen nevetni, de megint túl előre szaladtam. A próba után hazamentünk. Aznap nem találkoztam Gerettel. Nem keresett én meg nem tudtam, hogy kereshetem e. Így inkább nem tettem. Aznap éjjel furcsa álmom volt. Egy tortacsarnokban találtam magam ami tele volt tükrökkel, de bármelyikbe néztem nem láttam magamat. Valamelyikbe semmi se volt, de voltak olyanok is amiben más embereket láttam. A mozdulataimat utánozták, mintha ők én lennék. Addig néztem a tükröket, hogy kezdtem elhinni, hogy én nem is létezek. Egyáltalán ki az az én? Létezik Eliza Horner? Vagy csak mások kivetítései? Fel alá mászkáltam a furcsa képmásaim között, míg végül találtam egy törött tükröt. Meg volt repedve, koszos volt és hiányzott a bal felső sarka, de valamiért vonzott. Jobban mint a többi. Még is félve néztem bele. Lehet nem is létezek. Ám amikor a tükörbe pillantottam megláttam magamat. Anyukám ruhája volt rajtam. A hajam két copfba volt fonva de nem mosolyogtam. Én nem beszéltem, de a tükörképem megszólalt.
-Addig vagy önmagad, amíg nem érdekel a csomagolás.- Eltűnt rólam anyám ruhája és egy szakadt foltos fehér ruhában találtam magamat kócos hajjal immár mosolyogva.-Ez már te vagy.-Ezzel az álom véget is ért. Hirtelen ébredtem, még se éreztem magam frusztráltnak. Valahogy tetszett az álom. Ambernek biztos a legrémesebb rémálma lett volna, de én megnyugodtam. Nincs szükségem mázra, hogy én én legyek. A Hangrobbanásnak se volt szüksége csicsás jelmezre vagy mindenféle effektekre. A lényükkel adtak egy darabka csodát az embereknek. Már csak az volt a kérdés, hogy az én lényem van e olyan elragadó. Akkor még reménykedtem, hogy igen van. Ma már tudom, hogy lehet, hogy a lényem elragadó, de én magam nem vagyok elég erős hozzá, hogy elragadjak másokat. Aznap nem sok minden történt. Gyakoroltunk és megvettük a ruháinkat. Kicsit izgultunk a másnapi verseny miatt, de még nem annyira. Vacsora után érkezett egy sms-em Gerettől."Várlak" Csak ennyi. Se az, hogy hol, se az, hogy mikor. Csak egy szó. Nem értettem. Gondoltam, majd még ír, vagy felhívom, ha a srácok is bevonulnak a szobájukba, Így a vacsora utáni próba után mit sem sejtve mentem be a szobámba. Sötét, volt így nem láttam semmit. Majdnem fel is sikoltottam, amikor hirtelen felkapcsolódott a villany és Gerett állt mellettem.
-Meglepetés.-Suttogta a fülembe amibe beleborzongtam. Hirtelen vele szembe fordultam. Játékosan mosolygott. A szemei csak úgy világítottak.
-Még is mit keresel itt?- Kérdeztem szemrehányóan.
-Hiányoztál.-Válaszolta kölyökkutya tekintettel. A legszívtelenebb ember is meglágyul ha ránéz. Hát még én.
-Hogy jutottál be?-Kérdeztem akkor már sokkal lágyabban. Megfogta a kezemet és az ágyamhoz vezetett minket. Leültünk.
-Tudod! Bűnöző vagyok.-Mosolygott, de a szemei szomorúak maradtak. Megszorítottam a még mindig kezemet fogó kezét.
-Remélem tudod, hogy én nem tekintelek bűnözőnek.
-Tudom, de nem értem, hogy miért.- Szívesen válaszoltam volna, hogy én sem, de nem akartam a könnyebb utat választani.
-Lehet én is így cselekedtem volna hasonló esetben. Nem tudtál, máshogy pénzt szerezni. Jason pedig remekül tudja tálalni a dolgokat. Nem ítélkezem, mert nem voltam a helyedben. Viszont ember maradtál a mocsok közepette is. Lehet erre nem lennék képes. Aronon és rajtad kívül senki más nem hagyta ott az üzletet. Te mérlegeltél és rájöttél nem éri meg. Lehet erre se lettem volna képes.- Nyeltem egy nagyot és ránéztem, mert a beszédem közben végig a földet fixíroztam. Szemei várakozóan csillogtak.- Nem ragadt vér a kezedhez. Nem ítélhetlek el egyetlen rossz döntésed miatt és nem is foglak. Én is rengeteg hibát követtem el és még fogok is.-Oh ha tudtam volna milyen sokat lehet abban  a pillanatban kiugrom az ablakon.- Szóval nem tartalak bűnözőnek mert nem vagy az. Egy bűnöző nem törődik mással csak saját magával. Ha bűnöző lennél nem jöttél volna oda a kórházhoz, hisz bármikor elkaphattak volna és most se lennél itt velem.- Nem tudott megszólalni. Láttam, hogy akar valamit mondani, de nem találta a megfelelő szavakat. Pár percig csak ültünk a némaságba burkolózva. Míg végül közelebb hajolt és megfogta az arcom. Vártam, hogy megcsókoljon, de helyette megszólalt.
-Azt hittem ugyan olyan vagy mint a többi lány akit addig el kellett rabolnom, de ők mind kiabáltak sírtak és könyörögtek, hogy szabadítsuk ki őket. De te nem. Higgadt maradtál és ahelyett, hogy kétségbeesetten sírva verted volna az ajtót kimostad a ruháidat. Tetszett, hogy más vagy és tudtam, már az első nap amikor egyedül mentem be hozzád, hogy meg fogsz szökni. Így utólag azon se lepődök meg, hogy felhasználtad a hormonjaimat, hogy kiszabadulj. Egészen ideáig viszont féltem, hogy neked az a csók semmit se jelentet.- Akkor állt össze a kép. Nem azért nem csókolt meg mert nem akart, hanem azért mert félt, hogy én nem viszonoznám az érzelmeit. Végül is jogos, de tévedett. Vágytam arra a csókra. Így mindenféle felesleges szó helyett kezembe vettem az irányítást és megcsókoltam. Mintha megszűnt volna a világ. Csak ő volt és én. Először még én diktáltam a tempót. Lassú és lágy volt. Érzéki. Aztán beletúrtam a hajába és mintha kicserélték volna. Megfogta a derekam és az ágyra döntött. Egyre hevesebben csókolt. Köré tekertem a lábam mire felmordult. Most Valaki nehogy egy kutya morgását képzeld el! Egyáltalán nem állatias volt csak egy rekedtes sóhaj ami megakadt a torkán. Ilyen hmmmrrr hang szerű. De szerintem már sikerült elképzelned. Csók közben mind a kettőnk keze felfedezőútra indult. Én csak a hajával játszottam, de az ő keze már a pólóm szegélyénél barangoltak amikor halk kopogás szakított félbe minket. Mind a ketten lefagytunk.
-Eliza ébren vagy?-Suttogott Lysander.
-Egy pillanat.- Szóltam ki. Majd esdeklően Gerettre néztem aki se szó se beszéd az ablak felé vette az irányt.-Hova mész?- Suttogtam kétségbeesetten.
-Elmegyek, hogy ne bukjunk le. Nehezen magyaráznád ki mit keres a srác akibe belerohantál a szobádban.-Igaza volt, de nem akartam, hogy elmenjen. Látta is a szememen.- Holnap találkozunk. Ígérem.- Majd gyors csókot adott és kimászott az ablakon. Több méternyire voltunk a felszíntől, de nem mertem utána nézni. Bepánikoltam volna. Így inkább gyorsan egy perc alatt levettem a nadrágom és a pólóm és egy köntösbe bújtam. A hajamra pedig egy törülközőt tekertem tekertem. Nem akartam hazudni Lsandernek, de nem mondhattam el ki Gerett. Akkor még nem. Gyorsan odamentem ajtót nyitni. Lysander állt előttem pizsamában.
-Bejöhetek?-Kérdezte fáradtan.
-Persze nyugodtan. Baj van?-Láttam, hogy valami felzaklatta.
-Rosszat álmodtam.- Látszott rajta, hogy tényleg megviselte az álom.
-Mit álmodtál?
-Azt, hogy meghaltál.
-Biztos még az elrablásom utóhatása. Akkor én is azt hitem meghalok.
-Nem. Ez más volt. Te ölted meg magad.- Akkor még eszembe se jutott a gondolat, de kicsit lesápadtam. Nem tudtam elképzelni miért álmodott ilyet Lysander. Ma már két lehetőséget is tudok. Vagy előre megálmodta, vagy ettől félt a legjobban. Mindenesetre akkor megnyugtattam.
-Lysander!- Átöleltem.- Soha nem ölném meg magam.- Nos soha ne mond, hogy soha.
-Tudom. Nem ismerek nálad erősebb embert. Csak úgy éreztem el kell mondanom neked. Soha ne ad fel. Jó?
-Soha nem adom fel.- Tudom mire gondolsz. Gyenge vagyok és feladtam. Csak, hogy vannak pillanatok amikor meginog az ember és nekem túl sok ilyen pillanatom volt. Lehet a halál se lesz megváltás, de ennél rosszabb nem lehet.  

XXXI.

Reggel az első fénysugarakkal ébredtem ami azzal függ össze, hogy alig aludtam pár òrát, de mivel elfelejtettem behùzni a sötétìtőt magamra vethettem. Mint a föld nélküli paraszt.. Szòval még rettentő álmos voltam, de nem tudtam visszaaludni. Ìgy szép komòtosan felöltöztem majd kiültem kávézni az erkélyre. Épp az elöző estén gondolkodtam. Nem tudtam kiverni Gerettet a fejemből. Olyan furcsa érzés volt vele lenni. Más mint Nath-el. Nem tudom megfogalmazni rendesen mi volt vele más. Egyszerűen nem volt annyira kiszámìthatò. Olyan spontán volt minden és olyan könnyed. Lehet még is csak a rosszfiùk az eseteim? Kicsit szánalam, nem? Nagyon is az. Épp a mélyenszántò eszmefuttatásom közepette lettem figyelmes pár aprò lépésre. Lysander mosolyogva szintén egy csésze kávét szorongatva ült le mellém.
-Álmatlanság?-Kérdezte egy aprò mosollyal.
-Elhùzva hagyott sötétìtő.-Vágtam rá fintorogva mire felnevetett.
-Nálam is.-Ezen már én is nevettem. Gerett miatt olyan szétszorttá váltam mint Lysander. Oldara sandìtottam és láttam, hogy különleges szemeivel engem kémlel.
-Mi a baj?-Kérdeztem csendesen
-Olyan más vagy. Nyugodtabbnak tűnsz. A Nathanieles ügy ennyire megviselt?-Vagy csak Gerett hiánya. Tettem hozzá gondolatban
-Meglehet. Vagy csak a visszatérés. Furcsa enny idő után ott folytatni a dolgokat ahol abbahagytam. Olyan szürreális az egész. Mintha hosszù idő után ùjra kezdenék nézni egy sorozatot. Nem maradtam le látszòlag semmiről, de még se emlékszek mindenre. Már nem foglalnak le azok az események amik eddig lázba hoztak. Egyszerűen..-Nem találtam a megfelelő szavakat.
-Nem érzed magad otthon.-Segìtett ki Lysander.
-Pontosan. Mintha egy másik Eliza életébe kerültem volna.
-Normális, hogy változtál. Rengeteg mindenen mentél keresztül.
- Viszont ezt mások nem tudják elfogadni. Számukra még mindig a régi jò Eliza vagyok, de szerintem többé nem akarok az a naiv kislány lenni.
-Más lett a világról alkotott képed, de ugyan ùgy Eliza vagy. Mi elfogadunk. A többi nem számít.-Mélyen Lysander szemeibe néztem és rájöttem, hogy ők ketten Castiellel feltétel nélkül szeretnek. Ìgy bólintottam és elmosolyodtam.
-Igazából csak ez számít.-Ez után könnyebb vizekre tereltük a beszélgetést. Azt taglaltuk milyen is lesz a verseny. Pont azon agyaltuk, hogy valami hasonló ruhába kéne fellépnünk amikor Castiel álmos feje került elő.
-Utálom, hogy a reggelek ilyen korán kezdődnek.
-Jò reggelt Garfield!-Leült én pedig gondolkodás nélkűl a kezébe nyomtam a maradék kávém. Tudtam, hogy lusta lenne csinálni magának. Ìgy ő gondolkodás nélkül elvette és felhörpintette a bögre tartalmát. Még jò, hogy ő is cukormentesen szereti sok tejjel. Sose gondolkoztam azon mennyit elárul rólunk, hogy szeretjük a kávét. Gondolj csak bele! Aki szinte csak tejet iszik sok cukorral nem a kávé miatt kávézik hanem az esetek nagy részében a társadalmi elvárások miatt, vagy mert ez a pòt cselekvés helyettesít valamit az életében. Akik feketén isszák már teljesen megszokták az élet keserűségét és mindent gyorsan akarnak csinálni. Ìgy felélénkülni is. Akik feketén isszák, de cukorral azoknak sok mindent kell tenniük ìgy frissnek kell maradniuk, de úgy érzik kell némi édesség az életükbe. Még nincsenek készen a teljes sötétséghez. Akik viszonylag sok tejjel és cukor nélkül isszák a kávét azok tudják jòl milyen az élet ezért isszák keserűn. Nem dédelgetik magukat, hogy jobb lesz. Tejjel pedig szerintem azért, mert nem sietnek felébredni. Tùl sokat tudnak ahhoz, hogy siessenek. Azok akik tejjel és cukorral isszák viszonylag normális arányban még nem akarnak tudomás venni a világròl. Nem akarják, hogy túl hamar felébredjenek, de szükségük van az élénkségre. A keserűséget pedig még nem tudják elviselni. Vagy tùl sokban vagy tùl kevésben van részük. Persze ezek, csak spekuláciòk. Lehet nem ìgy van és nincs igazam. Eleinte magunk se tudjuk miért ùgy isszuk a kávét ahogy. Csak így szeretjük és kész. Van akik nem is szeretik vagy teát isznak. A teákra is van egy elméletem, de azt majd később. Most megint elkalandoztam. Vissza a teraszra és a srácokhoz akikkel a fellépő ruhánkat tárgyaltuk. Mind egyet értettünk, hogy kéne valami ami arra utal mi egy csapat vagyunk. Az volt a baj, hogy nem tudtunk dűlőre jutni mi legyen az a valami. Már az ebéden is tùl voltunk és indultunk a szìnházba az eligazìtásra, de még mindig vitáztunk. Castiel odáig ment, hogy legyünk trikóban és varrassunk tetkòt a felkarunkra. Szerencsére le tudtuk beszélni azzal hogy két nap alatt még nem fog rendesen begyògyùlni. A szìnházba lépve kissé megingott az önbizalmunk. Rajtunk kìvűl még 29 tehetség várta az elìgazìtást. Az étkezőben nem tűntek ilyen soknak. Itt döbbentünk csak rá, hogy egy versenyen vagyunk. Már nem tudtunk visszatáncolni. Megkaptuk a versenyre vonatkozò szabályok ismertetését, elmondták a pròbák lehetőségét és a verseny menetét. Mindenkinek kötelező volt legalább fél òrát pròbálni a szìnházban akit bárki megnézhetett. Gondolkodás nélkűl egy késő esti időpontra iratkoztuni fel. Egyikünknek se hiányzott a közönség. Viszonylag hamar végeztünk Ìgy kitaláltuk, hogy elmegyünk valami ruha ötletet nézni. Ez korántsem volt olyan egyszerű mint gondoltuk. Boltròl boltra jártunk, de még mindig nem tudtunk kiegyezni. Végül leültünk a főtérre fagyizni. Ugyan oda ahol éjjel Gerettel voltam. Büszke voltam magamra, mert napközben csak abban a pillanatban gondoltam rá. Ami legalább nem annyira szánalmas. Viszont a pillanatnyi zavarodottságomat a srácok rögtön kiszùrták. Szerencsére a ruha krìzisnek tudták be.
-Nyugi Eli.Max meztelenül megyünk ki. Tuti tovább jutunk.- Bökött oldalba Castiel.
-Szerintem a meztelenség eléggé korhatáros. -Szólt közbe Lysander.
-Majd amit ki kell takarni kitakarunk 18+-os táblákkal.-Szálltam be én is az ökörködésbe. Már Castiel épp támogatta volna az ötletem amikor halk zenére lettünk figyelmesek. Öt srác dobolt indián kézi dobokkal és egy lány kísérte őket számunkra ismeretlen nyelvű énekléssel. Mind a hatukon farmer volt és egy fekete polò. Semmi csillogás semmi giccs. Annyi passzolt a kinézetük és a hangjuk, hogy néma csend borùlt az amùgy nyüzsgő főtérre. Egyszerűen tökéletesek voltak. Közelebb mentük és csak csodáltuk őket. Érezni lehetett a belőlük áradò energiát.
-Egyszer jò lenne elérni ezt a varázst.-Sùgtam oda a srácoknak akik egyetértően bòlintottak. Még sokáig maradtunk és hallgatuk mint kiderűlt a Hangrobbanás nevű zenekart, de aztán a vacsora miatt haza kellett indulnunk. Tudtuk már miben fogunk fellépni és már az se érdekelt minket, hogy nyerünk-e. Csak az lebegett mind a hármunk szeme elött, hogy elérjük azt a varázst.

I. Castiel

Eliza első napja Castiel szemszögéből.

Arra ébredtem, hogy James Hatfield üvölti, hogy ő kibaszottùl rossz és még büszke is rá.
Mi?! Hisz ez a szám vége. Bassza meg.. Már hét perce fel kellene kelnem. Gyűlölöm a hétfőket és az iskolát is.
-Ember kapcsold már ki!- Üvölti tùl a basszust Dajan a szobatársam.
-Am I evil? Yes I am.- Üvöltöm vissza, majd nagy nehezen kikapcsolom az ébresztőt.
-Mire felkelsz a halottak is feltámadnak.
-Akkor majd együtt betépünk velük.-Röhögtem vissza miközben elkezdtem keresni egy tiszta pólót.
-Jó ötlet.-Motyogta vissza borulva a párnájára.- Hallottad, hogy ma jön egy új csaj az osztályba?
-Mindenki róla beszél.
-Remélem dögös lesz.
-Akkor neked nem lesz esélyed.-Hozzám baszta a párnáját.
-Csak őszinte vagyok haver!
-Inkább egy pöcs.
-Meglehet.-Elindultam az ajtóhoz. 5 perc és csengetnek. Mindig az utolsó pillanatban kelek fel.- Te nem jössz?
-Nincs elsőm.
-Mázlista.-Azzal kiléptem a szobánkból. Végig száguldottam a folyosón. Nem hiányzott, hogy megint beírjanak. Az a majom elnök pont akkor jött ki egy halom pappírral az irodájából amikor elhaladtam előtte.
-Vigyázz, mert elejted.- Mondtam miközben kivertem a kezéből a lapokat. Köcsög dolog volt, de megérdemli. Úgy viselkedik, mintha öve lenne az egész kibaszott iskola. Emellett utálom az olyan embereket akik nem állnak ki magukért. Hallottam, hogy Melody a segítségére siet. Na igen. Két stréber egy pár. Bár az elnök észre se veszi csóri csajt. Pont csengőre estem be a terembe és lehuppantam a szokott helyemre a hátsó padba. Hamarosan nem kell egyedül ülnöm. Lysander végre átiratkozik. Megunta a minden napi beutazást a suliba, így inkább át jön ide a bentlakásosba. Nem mondtam mennyire örülök, hogy megment ettől a sok hülyétől, de tényleg megkönnyebbültem. Vannak haverjaim itt is, de egyik se olyan közeli mint Lysander. A mai nap lassabban telt mint általában. Mindenki az új csajról beszélt. Mintha valami cirkuszi látványosság lenne. Sajnáltam, lehet ő nem olyan mint az Amber féle lányok akik élvezik ha bámulják és róla beszélnek. Azt megtudtam a nap folyamán, hogy szőke, de elvileg nem festett. Utálom a festett hajú lányokat. Vicces, mivel én is festett vörös vagyok. De az más. Elmentem ebédelni. A kaja ma undorít volt. Csak egy almás pitét ettem. Kicsit én is kíváncsi voltam az új csajra..Annyit beszéltek róla, hogy elkezdett engem is érdekelni. Már majdnem befejeztem a kajálást amikor megláttam Ambert és a pincsijeit. Gyorsan le kellett lépnem. Nem akartam az elnök bolond húgával beszélni. A csaj megszállottan belém esett de nem ismeri a nemet. Jobban el van szállva mint a bátya.
-Castieeel!-Üvöltötte felém. Gyorsan letettem a tálcám és indultam a kijárat felé amikor nekimentem valakinek. Saláta levelek repültek minden fele. Amikor hátra léptem, hogy megnézzem ki volt az áldozat ráléptem egy pitére. Az új csaj volt. Tudtam, hogy csak ő lehetett. Emlékeztem volna rá. Elkezdett velem kiabálni.
-Nee a pitém! Basszus! Bárki is vagy, vegyél nekem egy másikat!- Nem találtam szavakat a csajra. Nem tudtam mást csak röhögni.- Mit röhögsz?-Szívesen válaszoltam volna, hogy hasonló esetben én is így reagálok ha nem rosszabbul.- Te jöttél nekem, és kinyírtad a pitémet.
-Meg a salátádat.- Válaszoltam pimaszul.
-Kit érdekel a saláta! Nem érted hogy a pite a lényeg?- Ezt már nem bírtam. Hangosan felnevettem.
-Jól van na! Ülj le oda, veszek neked egy pitét!- Elsétáltam a büféhez. Mindenki engem vagy a lányt nézte, de őt egy cseppet se zavarta. Észre se vette. Vettem neki egy pitét meg egy kakaót. Had örüljön. Reménykedtem, hogy kárpótolom.
-Tessék te gyerek lélek! Hoztam kakaót is kárpótlásul Amugy Castiel vagyok.-Elmosolyodott. Lehet hallott már rólam?
-Áhh te tudsz egyedül enni!- Na nem ezt vártam. Gyorsan magyarázkodott arcom láttán.-Jajj bocsi.. csak a szobatársam Amber már mesélt rólad.- Amber a szobatársa? Csóri csaj.
-Oh fúj! Ne is említsd azt a picsát. Kiborít amióta csak ismerem. Majd te is megtudod.  És amúgy az új csajnak neve is van?- Pont beleharapott a még forró pitébe. Elkezdte legyezgetni a száját majd beivott a kakaóba. Mást kiröhögtem volna, de tőle ez édes volt. Mi a fasz?! Nem gondolhatom, hogy édes.. Nem az.. nem az!
-Elisza. Öhm vagy is Eliza.-Ránevettem. Rég röhögtem ennyit. -Na! Ne röhögj!
-Bocs Eli, de nem minden nap látni olyan csajokat mint te.- Egyik kasztba se tudtam besorolni. Szerintem nem.is akarta, hogy bárki besorolja bárhova. Mondjuk pont leszarta ki mit gondol, de tudtam, hogy mindenki imádja. Talán csak Amber fogja utálni. Ez a lány lesz a riválisa.-Na de én most lépek. Éld csak ki magad azon a pitén. Csá!- Majd gyorsan leléptem a döbbent emberek között. Nem szoktam, csak úgy szóba állni bárkivel. Nehezen bírom az embereket. De bassza meg ez a csaj durva volt. És Dajan reménye bevált. Dögös volt. Bementem a délutáni óráimra is, de szinte ott se voltam. Halottam, hogy még mindenkinek Eliza a téma. A tesi öltözőbe a srácok is szóba hozták.
-Láttátok az ùj csajt?- Kérdezte Dajan. Neki még nem volt szerencséje
-Veszélyesen dögös.-Mondta Dake.
-Inkább veszélyes. Az ilyen csajok csak kitépik a szíved. És miután áttaposta a magassarkú cipőjével vidáman vissza adja.-Válaszolta Noel. Miòta megcsalták utálta a nőket.-Különben is! Lehet, hogy ugyan olyan üres fejű liba mint Amber.-Neki akartam ugrani, de nem tudom miért.
-Ezt buktad Noel. Okosabb mint te Castiel meg Dake együttvéve. Bár az nem is nehéz, ugye?-Jött be Nathaniel. Utált minket. Majdnem annyira mint mi őt.
-Nézzenek oda! Mi van Elnök? Kinyílt a csipád? Ugye tudod, hogy nem érdekelnek minket a szüleid. Bármikor péppé verünk. - Köptem felé a szavakat.
-Áhh Castiel, nem szabad. Lányokat nem verhetünk meg.-Röhögte Dake.
-Hagyjátok békén Elizát! Jobb nálatok.-Azzal a cuccaival kiment. Mostanában mindig a wc-ben öltözött. Nem bírt velünk egy légtérben lenni amit meg is értettünk. Mi se vele. Viszont felbaszott amit mondott. Konkrétan eltiltotta Elizát. Mi a faszt képzel ez magáról? Tesi után megfogtam a gitárom és felmentem a tetőre. Itt soha senki se keres. Nyúztam a gitárom egy kicsit, de nem tudtam koncentrálni. Nem akartam járni Elizával, csak meg akartam ismerni. Úgy érzem vele szót lehet érteni. Végre lehetne egy barátom Lysanderen kívül. Néha megőrjít, hogy ilyen szétszórt és nyugodt. Emlegetett szamár. Pont megcsörrent a telefonom.
-Mond.
-Ma intéztem a papírokat. Jövő héten már megyek és boldogítalak téged.-Végre!
-Zsír, de nem te leszel az egyetlen új. Ma jött egy csaj.
-Ezek szerint nem csak én jövök év közben.-Szívesen meséltem volna neki Eliről. De nem tettem.
-Hát nem. Nem csak te vagy ilyen bolond.-Még dumáltunk egy kicsit faszságokròl, majd letettük. Kinyúltam a tetőn. Hét óra fele járt. Elindultam lefele. Vissza vittem szobámba a gitárom, de mire feleszméltem már a hatodikon voltam. Amberék szintjén. Nem tudom mit kerestem ott, de ha már ott voltam gondoltam teszek egy próbát és megnézem itt van-e Eliza. Már az ajtónál voltam, amikor kivágódott belőle Eli egyenesen a mellkasomnak. Túl jól esett. Szó szerint.
-Hali! Új hobbiddá vált a föllökésem? Figyelmeztetlek, engem nehéz padlóra küldeni.-Nem is gondoltam máshogy.
-Ha-ha ! Milyen humoros vagy kis csaj! De pont hozzád jöttem. -Ha még csak tudat alatt is.-Gondoltam körbevezetlek a suliban.
- Örülnék ha ilyen menő alakokkal mászkálhatnék, de már körbevittek délelőtt.-Megőrjített a pimaszsága, de tetszett is , hogy be mer szólni.
-Gondolom csak a suli uncsi részeit mutatták meg. Én megmutatom a tiltott helyeket is.-Gondolkodás nélkül elindult.
-Ha ragaszkodsz hozzá!-Megmutattam neki a suli alatti átjárót és felvittem a tetőre. A tetőmre. Rengeteget beszélgettünk. Rég éreztem magam ilyen jól. Ő is számkivetett volt akár csak én. Viccesen megalapítottuk az elhagyottak klubját. Mikor már későre járt vissza kísértem és én is vissza mentem. Dajan már aludt így nem tudott faggatni. Pedig tudom, hogy akart, de nem egy nagy virassztò. Álmatlanul feküdtem még egy órát az ágyban és csak arra tudtam gondolni , hogy a holnapi tanítás már nem lesz annyira rossz.

XXX.

Gerett szemtelenűl jòl nézett ki. Kár volt tagadni. Sötétszőke haja most hosszabb volt, de ez is jòl állt neki. Döbbenetemben nem léptem hátra csak bámultam rá. Meg se tudtam szòlalni. Tényleg ott volt.
-Mi van cica?-Castielnek se kelett több.
-Azonnal enged el Elizát!- Förmedt rá, majd finoman hátrébb hùzott.
-Talán a pasija vagy, hogy ìgy rángatod?-Lehet csak beképzeltem, de mintha féltékenység csendült volna a hangjában. Már épp válaszoltam volna amikor Lysander megfogta a kezem és Castielestül elrángatott minket. Gerett szeme majdnem kiesett. Igazábòl az enyém is majdnem. Castiel tombolt.
-Ezt a pöcst! Eszem meg áll.
-Van neked olyan? -Suttogtam, hogy csak Lysander hallja. Nevetett és éreztem ahogy belerezdül a teste, mivel még fogta a kezemet. Furcsa, de nem zavart. Szinte fel sem tűnt, csak amikor Castiel lenyugodott és a kezünkre meredt. Lysander olyan vörös fejjel engedte el a kezem mint Castiel haja. Vissza pillantottam az akváriumhoz, de már Gerett nem volt ott. Azt hittem elijesztette ez a közjáték. Sikeresen bejelentkeztünk és megkaptuk a szobáinkat. Vagy is a lakosztályunk ahol mindenkinek külön szobája volt. Találomra elvettem egy kártyát. Amilyen szerencsém volt Castiel és Lysander közötti szoba lett az enyém, de akkor ez nem zavart. A szoba hatalmas volt és gyönyörű. Akárcsak a szálloda többi része. Az első dolgom az volt, hogy ráhuppantam a hatalmas francia ágyra. Miközben feküdtem az ágyon megint elfogott a honvágy. A régi szobámba ugyan ilyen ágyam volt. Már biztos eladták, ahogy a házat is. Amiòta tudtam a teljes igazságot, most elöszőr éreztem ùgy, hogy elárultak.. a pénzért. Ez a rohadt pénz az egész világ mozgatòruggòja. Mindig is furcsálottam, hogy egy virágkötőnek meg egy logopédusnak, hogy lehet ennyi pénze, de sose kérdeztem. Sose kételkedtem bennük. Szerettem őket, de lehet ők csak egy pénzeszsákot láttak bennem. Annyira belevoltam merülve a gondolataimba, hogy észre se vettem amikor Castiel lefeküdt mellém, már csak azt amikor megfogta a vállamat.
-Minden oké?-Halkan felsikkantottam amin persze nevetett.-Bocs, csak azt hittem elvitték a lelked az ürlények és csak a tested maradt itt.
-Nincs nekem olyan szerencsém.-Nevettem fel szárazon.
-Még mindig az Elnökön agyalsz?-Kérdés közben az oldalára fordùlt amivel tùl közel került hozzám ezért felültem és a kezembe temettem az arcom.
-Igazábòl ezembe se jutott amìg fel nem hoztad. A családomon gondolkoztam
 Vagy is akiket azoknak hittem.
-Tudod mit? Senki se érdemli meg, hogy miatta szomorkodj. Most már mi vagyunk a csládod.
-Hmm..  Ezt nem vártam tőled.-Mellém űlt.-Lehet mégis van szìved?-Átkarolta a vállamat.
-Ha elmondod bárkinek is, kinyirlak.-Rázkòdtam a nevetéstől. Persze, hogy nem akarta, hogy tudják mások is milyen érző lélek. Pròbálta távol tartani az embereket, kivéve Lysandert és engem. Mai napig nem értem miért pont minket vàlasztott. Lehet ő mag se tudja. Még aznap elmentünk körbe nézni. Másnap délután kettőig szabadok voltunk. Akkor volt az eligazìtás, ìgy császkáltunk egy kicsit. Este pedig a szálloda étkezőjében ettünk a többi versenyzővel. Mire beértünk már nem volt szabad asztal ìgy beültünk egy ikerpár mellé. Mint kiderűlt ők táncosok voltak. Sokat nevettünk és jò fejnek bizonyultak. Sokáig beszélgettünk majd felindultunk amikor észrevettem, hogy bent felejtettem a telefonom.
-Basszus! A mobilom ott maradt.
-Megyek.-Indultak meg egyszerre a srácok.
-Nem kell. Sietek.-Azzal elrohantam. Alig voltak már az étkezőben. Odarohantam az asztalunkhoz, de a telòm már nem volt ott.
-Ezt keresed?-Szòlalt meg egy neggédes hang. Hirtelen megpördűltem. Gerett állt elöttem.
-Mit keresel itt?
-Meglátogatlak. Megìgértem.
-Na és Benék?
-Itt nem keresnek.-Az is igaz. Egy tehetségkutatòra nem jönnének el. Tùl sok az ember.-Mondhattad volna, hogy van barátod. Bár hülyeség volt azt hinni, hogy pont neked nincs.
-Mi?
-A fehér hajù srác.
-Nem járunk. A barátom. Ahogy a vöri is.
-Szòval csak titokban vannak oda érted.
-Titokban sem. Csak a barátaim.
-Fiù és lány között nincsen barátság.
-Ezt csak azok mondják akiknek még nem volt igazi ellenkező nemű barátjuk. A barátság mindent legyőz.-Mélyen a szemembe nézett
-A szerelem pedig mindent megér.-Szugeráltuk egymást egy darabig, de hamar megtörtem a csendet.
-Menem kell. Várnak a srácok.
-Nincs kedved sétálni? Kilòghatnál ha elalszanak a testőreid.-Nevetett fel szárazon.
-Benne vagyok.-Vigyorodtam el.
-Oké. Akkor ìrj ha elaludtak és majd lent várlak a recepciòn.
-Nem tudom a számod!-Elvigyorodott és a kezembe nyomta a telefonom.
-Már benne van.-Majd elment. Még mindig vigyorogva követtem a példáját és én is leléptem. A lakosztályunkban a srácok már pròbáltak.
-Azt hittük már megették a telefonod-Gùnyolòdott Castiel.
-Csak beszélgettem. Ti már pròbáltok?
-Csak hangoltunk. Nem maradtál le semmiről. -Mosolygott rám Lysander.
-Akkor kezdhetjük?-Bòlintottak majd belevágtunk. Egy òrás gyakorlás után elfáradtuk és mindenki elvonult a saját szobájába. Vártam egy òrát majd kimentem hallgatòzni. Mind a három ajtò mögűl halk szogás szűrődött ki. Ìgy fogtam a táskám, ìrtam Gerettnek és csendben kimentem. A recepciòn már vigyorogva várt.
-Azt hittem nem jössz.
-Mondtam, hogy jövök.-Láttam, hogy mondani akar valamit, de nem mondta. Helyette megfogta a kezem és elindultunk. Egy darabig csendben sétáltunk a párizsi éjszakában, majd Gerett csendesen megszòlalt.
-Nem gondoltam volna, hogy valaha kézen fogva járkálok.veled Párizsban.
-Azt hitted meg fogok halni.
-Reméltem, hogy megszöksz.
-Aron a könyvekben üzengetett.
-Tudom
-Tudtad?
-Igen.
-Miért nem állìtottál meg?-Hirtelen megálltunk a kivilágìtott főtéren.
-Életben akartalak tudni, de én nem segìthettem. Azt rögtön kiszurták volna.
-Nem értem.. Miért nem akartad a halálom? Neked az jò pénz lett volna.
-Tudom. Én magam sem értem.-Hosszán álltunk egymás elött. Azt hittem meg fog csòkolni. Reméltem, hogy megcsòkol, de nem tette. Helyette megint megfogta a kezem és elindultunk. Innentől kezdve nem beszéltünk arròl a hétről. Csak a mùltunkròl. Mindent meg akartunk tudni a másikròl. Gerett elmesélte, hogy balettre járatták, hogy kecsesebb legyen a járása. Mai napig nevetek ha elképzelem tütüben pedig tudom, hogy  a fiùknak nem kell, de akkor is. Jòt beszélgettünk, majdnem három òrán keresztűl. Hajnalban haza kìsért és megbeszéltük, hogy ezt még megismételjük. Könnyed léptekkel tértem vossza a lakosztályunkba. Nem.is figyeltem arra, hogy már csak ketten szuszognak. A szobámban a dühös Castiel fogadott.
-Hol voltál?
-Nem tudtam aludni, ìgy kimentem olvasni.-Mutattam.fel az e-bookom, amit szerencsére a tádkámba hagytam.
-Bármi történhetett volna. Mi van ha megint elrabolnak!-Remegett a dühtől.
-Castiel! Nem félhetek örökké a saját árnyékomtòl is.
-Akkor se mászkálj északa egyedűl! Nem bìrnám ki ha még egyszer eltünnél.
-Nem történt semmi.
-De történhetett volna!-Nem is dühös volt. Félt.
-Sajnálom.-Döbbenet ült ki az arcára.
-Nem.. igazad van. Nem félhetsz örökké. Csak tudod..
-Te is félsz.-Bòlintott mire odaléptem hozzá és megöleltem. -Igérem nem bòklászok többet éjjel egyedűl-Suttogtam a vállába. Pár percig még némán ölelkeztünk majd elengedett.
-Vissza megyek a szobámba.
-Rendben..és köszönöm.
-Mit?
-Hogy a családom vagy.

XXIX.

Furcsa volt ùjra a gimiben. Első éjjel Lysander ébresztett, hogy sikìtottam àlmomban. Azt hazudtam nem emlékszem belőle semmire. Nem akartam felzaklatni és ő nem is tudta a részleteket. Akkor még azt hittem, hogy csak a félelmeim kivetìtése volt az álom. Ma màr tudom, hogy ez megint egy előrejelzés akart lenni. Ha nem vagyok hülye szòlhattam volna Gerettnek.. de már késő ezen bánkòdni. Egy két napba telt mire vissza szoktam, hogy suliba kell járnom. Az iskolai teendők valahogy már nem tűntek olyan fontosnak. Persze ez csak àtmeneti gondolatom volt. Kis idő mùlva megint mániákus jò tanulò voltam.De rossz volt, hogy hirtelen megint minden a nyakamba szakadt. A biosz és kémia fakultàciò az emelt matek, a szép ìrás òrák és az alap tantárgyak. Emelett a KiMitTud.. Emlékszel még, hogy még karácsony elött tovább jutottunk a Korhatár nélküllel az országos tehetségkutatòra? Nos amig gyògyùltam lett volna a verseny, de ahelyett hogy valaki mást küldött volna el a suli benyujtottak egy kérelmet, hogy halasszák el a versenyt.. ami meg is történt. Esküszöm nem lehettem volna szerencsétlenebb. Tipikusan az az ember vagyok aki elött nem átsétál a fekete macska, hanem akin átsétál. Ìgy természetesen ezt se ùsszhattam meg. El kellett kezdenünk gyakorolni, mert egy hetünk volt a felkészülésre. Eldöntöttük, hogy most nem ìrunk ùj dalt, hisz Lysanderrel van elég versünk. Ìgy szépen összeültünk mind a hárman és keresgéltünk. Én az összes versem bedobtam a közösbe, a srácok már ùgy is tudtak mindent. Lysander viszont hosszasan válogatott. Nem akarta, hogy valamit megtudjunk, mi pedig nem eröltettük. Òrákat ültünk a papirhalmok felett. Valahogy egyik sem volt az igazi. Már teljesen elkeseredünk amikor Castiel kezébe akadt egy Kis kacsa cìmű versem.
-Kis kacsa?!- Kérdezte gùnyosan.
-Tudod Castiel. Az a madár aki hápog. -Jegyeztem meg pimaszùl, mire rám dobott egy köteg papìrt. Tudod Valaki van az a gyerek dal a Kiskacsa fürdik fekete tòban.. Na ezt az okos buksimmal átirtam, ìgy a vers elvesztette a gyermekiességét. Lysander Castiel arcár látván olvasás után lecsapott a versre. Ugy gondolták egy kis átalakìtással jò lenne. Hisz mi voltunk a Korhatár nélkűl. Pont illet hozzánk egy halálossá tett gyerek dal. Neki is láttunk átalakìtani és dallamot kreálni hozzá.
Kis kacsa
L,C,E: Kiskacsa fürdik fekete tòban
Anyjához készül Lengyen országba
Magos a talpa, csìkos a háta
Kiskacsa siet, a mamája várja
 a mamája várja

L: Kiskacsa repűl, hasìt az égen
S nem vette észre,merre ment éppen
Késő volt már pánikolni
A hegytől többé nem tudott repülni
L,C,E: nem tudott repülni

C:Kacsa mama fürdik a lengyel tòban
S nem is sejti, kis kacsája hol van
Mást se csinál, egyre csak várja
Kiskacsa többé őt se láthatja
L,C,E: Őt se láthatja

E: Kiskacsa fürdik a mennyek vìzében
Sose járhatott a lengyel vidéken
Naphosszat ül és nézi a Földet
S azon gondolkozik mamája hol lehet
L,C,E Mamája hol lehet

L: Kiskacsa fürdött a fekete tòban
C: Anyjához készült Lengyebl országba
E: Magos volt a talpa, csìkos a háta
L,C,E: A kis kacsát többé senki se várja
E:Senki se várja.
Hosszasan dolgoztunk a versen, hogy dal lehessen belőle, de megérte. Mind a hárman elégedettek voltunk a végeredménnyel. Szòval lényegében sikerűlt vissza rázòdnom az életbe. Egyedűl egy valamivel vagy is pontosabban valakivel nem tudtam szembenézni. Nathaniel.. Ahogy csak tudtam elkerültem. Tudtam, hogy bocsánatot kellett volna kérnem, de valahogy nem akaròdzott. Féltem, hogy ha bocsánatot kérek megint együtt leszünk és már nem akartam. Szerettem most is szeretem, de ùgy éreztem kialudt a tűz. Tudom, gyerekes voltam. Most már én is beláttam, de a lehető legjobb taktikákkal pròbáltam akkor még kikerülni. Viszont ő ezt más képp gondolta. Pont aznap amikor indultunk a más napi országos versenyre Párizsba, rám várt a szobánk ajtaja elött. Megtorpantam. Nathaniel nem nézet ki valami jòl.
-Mi a baj Eliza? Miért álltál meg?-Kérdezte a mögöttem lévő nekem ütköző Lysander. Majd megpillantotta Nathanielt.- Az előtérben várunk.- Majd az én csomagomat is felkapva elsietett. Szìvesen utána kiabáltam volna, hogy várj meg, nem.akarok vele beszélni. De tudtam, hogy tùl kell esnem ezen a beszélgetésen.
-Tetszik az ùj nyakkendőd.-Jegyeztem meg mondandò hijján. Most már nem sima kéket viselt hanem fehér kék átmeneteset. Az ingjét is lecserélte egy halvány szürkére. Jòl állt neki.
-Oroszországba megyek. Már régòta el akartam mondani, csak nem tudtam, hogyan.-Elkerekedett a szemem. Szòval nem csak én ketültem őt.
-Apukád nyert?
-Igaza van. Jòl mutat az egyetemi jelentkezésnél egy év csere program. Most rám fér a környezetváltozás.- Alig tudtam elhinni. Elmegy.
-Nem is tudsz oroszùl. -Csak ennyit tudtam kinyögni.
- Előrehozottan fejezem be ezt az évet és szeptemberig megtanulok.
-Nem fogsz suliba járni?
-Nem.-Àlltunk és vártuk, hogy a màsik mondjon még valamit. Erőt vettem magamon.
-Sajnálom amiket a kòrházban voltam. Tudom, hogy tudod, hogy csak az amnézia miatt fogtam a hùgod pártját, de ez akkor se mentség. Nem volt jogom, hogy megbántsalak.
-Nem haragszom. Hallanom kellett azokat a szavakat, hogy meghozzam a döntést.
-Hogy elmész?
- Hogy itt hagylak.-Tudtam, hogy ez volt a vég. Megöleltem, de éreztem, hogy ez már nem ugyan olyan mint annò. Ő már nem volt szerelmes. Adott egy puszit az arcomra, majd elment. Elkezdtem sìrni. Persze én se akartam folytatni a kapcsolatunkat és nem is tudtam volna, de ürességet éreztem. Vége szakadt egy fejezet az életemben. Hisz Nathaniel volt az első igazi szerelmem. Összeszedtem magam és gyorsan visszamentem megmosni az arcomat majd lerohantam a srácokhoz. Már nem látszott az arcomon a sìrás nyoma. Még egy mosolyt is az arcomra eröltettem.
-Mehetünk?-Egymásra néztek, majd mind a ketten bòlintottak és egyszerre megöleltek. Jòl esett mind a kettőjük közelsége még is elsirtam magam. Miután összeszedtem a lelki erőm elindultunk a suli elé. Az iskola álltal bérelt autò már várt minket a zene tanárral. Betettük a cuccainkat, majd elindultunk. A kocsiban énekelgettünk, barkòbáztunk és rengeteget nevettünk. Olyan volt megint mint régen. Mint a nagyi halála elött. Még mielött felfordult minden... Az ùtazás végén kicsit elbòbiskoltam. Pont akkor ébredtem fel, amikor a kocsink megállt egy gyönyörű szálloda elött. Addig még csak egyszer voltam Párizsban apáimmal, de már nem emlékeztem rá olyan tisztán. Az emlék hatására elszomorodtam. Hiányoztak nevelő szüleim, de ők lemondtak ròlam. A gondolataimba merülve léptünk be a szállodába. Ha tovább jutunk két hetes lesz a verseny, ha nem akkor csak egy hetes. Alig tértem vissza az iskolába már is kaptam egy kis szünetet. A kisérő tanárunk bejelntkezett, amig mi nézelődtünk. Az akváriumhoz kerültünk és ijeszgettük a halakat.
-Szerintetek megengednék, hogy legyen egy halunk? -Kérdeztem a srácokat.
-Minek akarsz halat? Olyan ostobák.
-Ne már Castiel! Egy élőlény se ostoba, de abban igazad van, hogy lehetne valami.olyan amivel lehet játszani. Egy nyuszi?
-Egy nyùl? -Kérdeztünk egyszerre vissza nevetve Castiellel. Tudtuk, hogy Lysander szereti őket, de egy nyùl a gimiben?
-Legyen egy kìgyònk.-javasolta Csatiel.
-Megenné a nyulamat.-Válaszolta némi pánikkal Lysander.
Nem lesz nyùl! Se kìgyò. Kár volt felhozni. -Válaszoltam nevetve majd hirtelen megfordùltam és neki csapòdtam egy erős melkasnak.
-Jajj ne haragudj!- Mentegetőztem még mindig a srác melkasának.
-Semmi gond. Bármikor nekem jöhetsz.- Tátott szájjal felnéztem és két vakìtò zöld szempárral találkoztam. Gerett betartotta az igéretét. Csak nem a sulihoz jött.

XVIII.

A fizikoterápiám előtti éjjel megint a kórházban álmodott első álom helyszínén voltam. Az üres fehér szobában.
-Van itt valaki?
-Van itt valaki.-Válaszolt a hang.
-Ki vagy te?
-Tudod te azt.
-Honnan tudnám?
-El fogsz menni.
-Ne kezd megint. Mint látod visszajöttem.
-Nem. Még el se mentél. De el fogsz.
-Hova?
-Hova szeretnél?
-De hát nem is akarok elmenni!-Csend. Hosszan tartó csend. Körbementem a szobán.-Miért fehér minden?
-Miért fehér minden?
-Miattam?-Megpróbáltam egy halvány bézs színre gondolni. Az egész szoba olyan lett. Majd elképzeltem a gimiben lévő szobámat és át is változott a helyiség.- Ez jól jönne a valóságban is.
-Ez nem a valóság?
-Ez csak egy álom.
-Valóban? Miért?
-Talán nem az?
-Tőled függ.
-Tőlem?-Egy sokkal mélyebb hang válaszolt.
-Igen Eliza. Tőled.-Majd hirtelen felébredtem. Akkor már öt hete voltam a kórházban. Még mindig szobatárs nélkül, de már csak kicsivel több mint egy hetet kellett maradnom. Persze a lábam gyógyulásától is függött. Már tudtam mozgatni ami nagy szó volt. A fizikoterápia fájdalmasabbnak ígérkezett mint gondoltam, de ki kellett bírnom. Aronért. Elhatároztam, hogy utána megyek. Az első kínzó két órás gyakorlatok után kibotorkáltam levegőzni. Amit ott láttam picit ledöbbentett. Castiel és Lysander ültek egy padon és Cast cigizett.. Kiderült, az eltűnésem alatt rászokott, mert lenyugtatta. Amint meglátott gyorsan eldobta és elkezdett mentegetőzni.
-Eliza! Ez nem..-A szavába vágtam.
-Adj egy szálat.-Mind a ketten ledöbbentek, de annyira, hogy Castiel szó nélkül adott és meg is gyújtotta nekem. Innentől kezdve én is dohányoztam, de csak ha stresszes voltam. Eleinte ez kb. kéthetente egy szálat jelentett. Mostanában már naponta kettőt hármat. Viszont ha minden rendben körülöttem nem kívánom. A srácok nem szólták meg, hogy rágyújtottam. Castiel szerintem még örült is neki. Így sose jutott eszembe, hogy leszoktassam, de úgy is leszokott magától. Lysandert kicsit zavarta, de sose tette szóvá. Megértette miért teszem. Ő mindig mindent megértett. Túlságosan is. Minden nap tornáznom kellett, de Hanna a fizikaterapeutám szerint gyorsan gyógyultam. Én is éreztem a változást. Három nap után már rá tudtam állni. Még rá nehezedni nem, de már támaszkodni igen. Minden könnycseppet megért, amikor 10 nap múlva bár, csak mankóstul, de tudtam tenni öt lépést. Rá néhány napra pedig már rendesen tudtam menni. Még a "harmadik lábam" kellett, de tudtam járni. Pokolian fájt, de nem érdekelt. Eljött az ideje, hogy vissza menjek a Sweet Amorisba.  Az elrablásommal együtt lassan két hónapja nem jártam gimibe. Rengeteg elmaradásom volt amit persze próbáltam pótolni a többiek segítségével, de kicsit féltem vissza menni. Már nagyban március közepén jártunk. Kicsit még hűvös volt, de már ébredezett a természet. Valahogy a kórházban töltött időm alatt elfelejtettem mi is vár ha visszatérek. Hazatérésem reggelén nem tudtam aludni, így kimentem kicsit sétálni a kórház udvarában. Csak ültem kint a reggeli hűvösben és figyeltem, hogyan foglalja el lustán a nap az égboltot, mikor valami megmozdult egy távolabbi bokorban. Biztos egy macska, nyugtattam magam, majd óvatosan feltápászkodtam. Az elrablásom óta minden rezdüléstől megijedtem. Nem mondtam senkinek, hogy félek. Hisz normális volt. Már majdnem az épület ajtaja előtt voltam, amikor egy árnyék ember alakot öltött.
-Jó újra látni Eliza.-Azt hittem elájulok. Meg kellett kapaszkodnom a korlátba. A világos állt előttem teljes életnagyságban. Arca nyúzott volt, szeme alatt mély karikák árulkodtak arról, hogy rég aludta ki magát. Csak álltam és nem tudtam megszólalni. Nem hittem, hogy valaha újra látom..élve. Hisz Benék még mindig üldözték. Azt hitték ő volt az áruló.-Be kell vallanom azt hittem, jobban fogsz nekem örülni. Vagy legalább felpofozol, amiért lelőttelek.
-Nem direkt csináltad.
-Honnan tudod?
-Aron mondta.-Felhorkantott.
-Csak idejött?
-Igen. Nem sokkal miután behoztak. Eljött elköszönni.
-Jól tette, hogy elment.-Csend. Mind a ketten arra vártunk, hogy a másik szólaljon meg. Most én nem bírtam sokáig.
-Mit keresel itt Gerett? Nem biztonságos a közelemben lenned.-Felnevetett. Bár a nevetésében nem volt semmi vidámság. Inkább keserűség.
-Elraboltalak, lelőttelek és még aggódsz a biztonságom miatt? Nincs még egy ilyen ember a földön mint te.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.-Mély levegőt vett.
-Bűntudatom van. Tudod régóta csinálom ezt, de még sose éreztem így. Lehet az is közre játszott, hogy nem akartalak lelőni.
-Vagy az, hogy csókolóztunk.-Elmosolyodott. Egy aprócska gödröcske jelent meg az arcán, még se tette ártatlanná vagy gyerekessé.
-Igen. Erre én is gondoltam. Mindenesetre tudtam, hogy látnom kell, hogy jól vagy. Biztos forrásból tudom, hogy Benék Északon keresnek. Már egy ideje várom, hogy kigyere. Nem akartam idejönni, de amikor megláttam a homlokodon azt a kis ráncot minden egyes lépésnél, nem bírtam ki. Tudnod kell, hogy sajnálom. És a válaszom nem.-Értetlenül néztem rá.
-Mi nem?
-Nem vállalom el, ha tudom, hogy te vagy.-Hosszan néztünk egymás szemébe. most ő törte meg  csendet.- Meglátogathatlak máskor is?
-Ma hazaengednek.-Egyszerre láttam örömöt és keserűséget felcsillan erdő zöld szemeiben. Mai napig el se hiszem mit ezután mondtam. - De a suliban is meglátogathatsz.-Sejtem mit gondolsz. Gerett egy pszichopata, hisz segédkezett az elrablásomban. Bármikor újra Benék kezébe adhatott volna, de valahogy bíztam benne. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen úgy éreztem a kezébe adhatom az életem és nem is bántam meg, hogy így tettem. Megbeszéltük, hogy amint tud meglátogat a suliban, majd elment. Olyan gyorsan távozott, amilyen gyorsan megjelent. Azt hittem nem fog megkeresni, de nem így lett. Még aznap délután hazaszállítottak. A suliban mindenki lelkesen fogadott, örültek, hogy láttak. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem fogadott "Isten hozott Eliza" transzparens, de túl hamar örültem. Amint beléptünk Castiellel és Lysanderrel a szobánkba egy halomnyi lufi borult a nyakamba, és a hiányolt transzparens Lys és az én ágyam között himbálózott.  A lányok, Kentin és az ikrek segítségével kitettek magukért. Castiel egy vigyor kíséretében odasúgta nekem, hogy örüljek, mert a folyosóra akarták csinálni ezt a fesztivált. Nagyon szeretem a barátaimat. Szerencsés voltam, hogy mellettem álltak. Most meg azért vagyok szerencsés, hogy nem. Így könnyebb lesz megtenni, de ne izgulj! Még nem tartok ott. Sok mindent kell addig még leírnom. Szeretném, ha megértenéd. Ha megértenél. Bárki is vagy.

XXVII.

A kórházban töltött heteim során borzalmas fájdalmakat éltem át. A barátaim jelenlétében persze, nem mutathattam ki. Túlreagálták volna. Mindig túl reagálják. Azt hiszem ez a barátok feladata: hogy helyettünk is aggódjanak. A fájdalom miatt sokszor nem tudtam aludni, ha meg is véletlenül sikerült, álmodtam. Gerett valahogy mindig az álmaim része volt. Lehet azért mert azt hittem többé nem látom. Mai napig nem találkoztam még egy olyan sráccal mint ő. Persze már nem is fogok.. Na de vissza az álmaimhoz. Elég kaotikusak voltak, ami hűen tükrözte az akkori kicsapongó ébren léti gondolataimat is. Amit mindig is furcsálltam, hogy minden egyes álmom másról szólt mégis mindegyikben volt egy óra. De akkor ennek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget. Talán kellett volna. Hisz mindennek van jelentősége. Semmi se mindegy, de utólag könnyű okosnak lenni. Már lassan levehettem a gipszem és megkezdhettem a fizikoterápiát. Harry szerint mindenem meg volt, ahhoz, hogy újra rendesen tudjam használni a lábamat. Barátok akik kiálltak mellettem, orvosok akik segítettek és akaraterő. Rengeteg akaraterő. Minden nap sétálgattam a mankóval ezzel is erősítve a lábamat. Azt hazudtam, hogy nem fáj annyira. Gyógyszerek nélkül akartam végig csinálni az egészet. Az elrablásom ráébresztett, hogy jobb a legkevesebb dologban bízni. A gyógyszerek bódító hatása nem fért a listámra. Pont egy péntek reggeli sétámról tértem vissza a szobámba, ami furcsa mód nem volt üres. Amber és a szülei vártak rám. Addigra már rengeteg idő telt el az ébredésem óta. Majdnem egy hónap, és Amber színét s láttam. A szülei nem engedték haza. Hisz bűnrészes volt, de örökké nem védhették a lányukat. Amint a szemeibe néztem eszembe jutott minden. Minden egyes szó, minden egyes sértés, minden egyes fájdalom amit nekem okozott. Eszembe jutott az is, hogy mit mondott, mi volt hozzám az utolsó szava amikor az elrablásom előtt utoljára találkoztunk.:-Remélem minden a tervek szerint alakul..- Én hülye pedig azt hittem életében egyszer jót akar nekem. Mindig tudtam, hogy hülye voltam, de ennyire? Még, hogy a barátnőm? Az ellenségem! És voltam olyan hülye, hogy megbocsátottam.Tényleg kellett volna egy másik agy. Először csak ennyit tudtam neki mondani:

-Miért?-A szülei persze védelembe vették. 

-Nem tudta mit tesz Eliza!

-Nem volt tisztába a cselekedeteivel.

-Az a lány kényszerítette!- Sírta az anyukája. Sajnáltam őket. Észre se vették, milyen ügyesen manipulálta őket a lányuk.

-Amberrel szeretnék beszélni.-Meg se mozdultak. Mint két testőr. Mintha én valaha ártottam volna a lányuknak.-Négyszemközt!- Erre már nagy nehezen kimentek és mormogtak valami olyat, hogy a büfében várnak Amberre, meg örülnek, hogy jobban vagyok. Nem igazán halottam. Próbáltam visszafogni a felgyülemlett haragomat. Amint kitették a lábukat én az ágyamhoz botorkáltam.

-Hallgatlak! Még is mivel zsarolt téged Carolnine? Kétlem, hogy annyira rá kellett volna venni téged. Mindig is el akartál takarítani az útból, ez csak kapóra jött neked. 

-Sajnálom Eliza! Nem tudtam, hogy ez lesz, nem akartam..-Elsírta magát.

-Dehogy nem akartad! Nem veszem be a hazugságaid és nem hatnak meg a könnyeid sem. Nem bírom tovább elviselni amit művelsz és még csak észre se veszed magad! Megérdemelnéd, hogy javítóba kerülj. Még is hány ember életét kell tönkretenned ahhoz, hogy erre rájöjj? 

-Megfenyegetett!

-Ne hazudj! Látom rajtad, hogy csak színészkedsz. Többé nem veszem be az olcsó játékaidat!-Tudod mi a vicces? Hogy bevettem.. Túl sokat hiszek az emberekről. Meg az Amberökről. 

-De én bocsánatot akartam kérni.

-Ez már meg is volt. A bocsánat kérés elutasítva. Tégy egy szívességet és kerülj el. Nem akarom, hogy több közünk legyen egymáshoz.

-Na és ha átjössz Nathanielell, levegőnek fogsz nézni? 

-Nem fogok átmenni, hozzátok. Most pedig menj el kérlek. Örülök, hogy eljöttél. Végre tudom az igazat.- Mű könnyes szemekkel távozott és vissza se nézett. Utána még sokáig feküdtem és néztem a plafont. Durván elbántam Nathaniellel és a legrosszabb, hogy kicsit még élveztem is, hogy nem volt folyton velem. Nem tudom, megmagyarázni miért. Most se tudom megmagyarázni, ennyi idő elteltével sem. Aznap délután Lysander egyedül jött látogatóba, mert Castielnek büntető munkára kellett mennie a matek tanárhoz. Nem éppen illően beszélt az óráján, így le kellett vakarnia a tanár termének a padjairól a rágókat. Más nap már korán bepótolta a nálam tett hiányzását, de aznap csak Lysandernek önthettem ki a szívem. Elmeséltem neki az egész Amberös jelenetet és az Nathaniel iránt érzett aggályaimat

-Mindenféleképpen meg kell ezeket beszélned vele. Tisztáznotok kell az érzéseiteket. 

-De félek, hogy megbántom. Még mindig szeretem.. csak nem tudom. Nem úgy mint eddig.

-Te is tudod, mi a helyes Eliza! Inkább bántsd meg az igazsággal  egyszer, mint a hazugsággal ezerszer.-Lysandernek persze igaza volt. Mint mindig. Csak valahogy nem tudtam magam rávenni. Akkor még nem. Vártam egészen addig amíg ki nem jöttem a kórházból. Persze addigra már Nath is döntött. Ha még aznap felhívom, hogy beszélni szeretnék vele talán még ma is együtt lennénk. Eddig ez az egy döntésem amit nem bántam meg. Persze szeretem Nathat, de ha együtt maradunk nem lettem volna szerelmes.. és talán sose jutok ide se.

.  

XXVI.

-Ne sikíts!-Suttogta a félhomályba Aron. Meglepődtem, hogy a kórházban volt, hisz körözték.
-Mit csinálsz itt? Bárki megláthat!
-Senki se tudja, hogy én is elraboltalak.-Ez igaz. Előzőnap kifaggattak a rendőrök, de azt mondtam nem láttam a támadóim arcát. A világost se köptem be, féltem a következményektől.
-Akkor miért éjjel jössz?
-Mert bujkálok a többiek elől. Leváltam tőlük. Most ők üldöznek. Főleg Ben. Nincs bizonyítéka, de engem hibáztat azért amiért sikerült elmenekülnöd.
-Miért nem nyaláboltatok össze miután Gerett lelőtt?
-Nem ő lőtt le. Vagy is gyakorlatilag igen, de az én hibámból. Gerett remekül céloz, ha én nem ugrom rá a golyó csak súrolt volna. Sajnálom, ami a lábaddal történt. Nem láttam,hogy már a ravaszon volt az ujja.
-Ne szabadkozz Aron. Te csak jót akartál. Viszont akkor se értem miért nem vittetek el.
-Mert elkezdet ugatni egy kutya és pár perc múlva már a gazdája is közelített. Gerett elmenekült és rángatott magával. Bármilyen fontos is voltál, a szabadsága fontosabb.
-Miért és kik raboltattak el?
-Jason és a bandája.-Ismertem egy Jasont, de reméltem nem az a Jason.
-Jason? Ugye nem Jason Ewar?
-De. Sajnos ő.- Aronnak nem is kellett elmesélni a miért-et. Amint kimondta hogy Jason az a Jason tudtam miért tette. Bármilyen gyerekes egy szerelmi sérelem miatt. Elmesélem az egészet, azt is amit akkor tudtam meg Arontől. Jason Ewarrel egy suliba jártunk. Két évvel idősebb volt. Sőt mi több jártunk is, de miután Caroline és Ben megszökött még zárkózottabb lettem és egy idő után szakítottam vele. Ő még sokáig próbálkozott, de a végén kíméletlenül közöltem vele, hogy soha nem is éreztem iránta semmit, csak megsajnáltam. Tudom, tudom. Szívtelen picsa voltam, de tudtam, hogy csak ez ábrándíthatja ki és akkor már azt is tudtam, hogy másik iskolába fogok járni. Úgy gondoltam könnyebben fogja elfogadni a hiányom ha utál. Sajnos tévedtem. Annyira tévedtem, hogy Jason nemhogy tovább lépett elkezdett keresni. Elhatározta, hogy bosszút áll azért amiért játszottam vele. Négy hónappal az elrablásom előtt megtalált egy magánnyomozó segítségével. Azt is kiderítették, hogy a nagyanyám az új iskolám igazgatója, így Jason fejében ki is körvonalazódott a tökéletes bosszú amit viszont egyedül nem tudott véghez vinni. Így hát elkezdett embereket gyűjteni. Mindig is sok pénze volt, így volt mivel magához csábítani Basecon alvilági alakjait. Ezek az alakok között volt Ben is. Aki a drogok áldozatául esett és ezért szökött meg Caroline-tól. Nem akarta bajba keverni őket. Még is mikor Jason felajánlott annyi pénzt amennyiből dúskálhat a bódító hatású szerekben tálcán nyújtotta szerelmét. Persze Caroline is megkapta a maga részét, de ez nekik nem volt elég. Nekik nagyanyám vagyona is kellett. Ekkor jött Aron, az egyetlen vér szerinti rokonom aki szabadlábon volt. Vagy is ő örökölte volna meg a pénzem ha megölnek. Így véghez vitték a tervet. Jason kifigyelte, hogy nagyanyám minden vasárnap délután egy meghitt kis teázóba teázik. Egyik emberét felvetette pincérnek, aki minden alkalommal egy kis fagyállót kevert a nagyi teájába.Így szépen lassan felmondta a szervezete a szolgálatot. Miután meghalt,vetették be Caroline-t. Csak azért vitt Nath az árvaházba, mert Jason emberei meglátogatták az iskolát érdeklődés céljából, hogy az árvaház gyermekei nem járhatnának-e a Sweet Amorisba. Ez adta az ötletet Nathnak, hogy oda vigyen és itt kezdődött Caroline akciója. Mivel egyedül nem tudta megoldani,hogy a srácok nélkül menjek vele találkozni, bevette Ambert is a buliba aki elintézte, hogy aznap családi vacsorát rendezzenek amire Nathaniel is hivatalos és, hogy Castielt pont aznap tartsa bent a rajztanár. Így Carolne tökéletesen véghez vitte a tervét miszerint kicsal egyedül egy kihalt környékre. Ezek közben Jason más embereket is elrabolt, pusztán figyelemelterelésből, hogy senki se sejtse, hogy csak miattam találta ki ezt az egészet. Miután megöltek a többieket véletlenül elengedték volna. Aron meg mint egyetlen rokonom kit megrázott a halálhírem felmarkolta volna a pénzem és elosztották volna a bandatagok között. De Aron nem akart ennek a része lenni, így segített és mielőtt lelépet szabadon engedte a többi foglyot is. Mindig is tudtam, hogy Jason kicsit őrült.. de sose gondoltam,hogy egy pszichopata és azt se értettem, hogy Amber miért árult el. Akkor még mindig a barátnőmnek hittem. Miután Aron befejezte rákérdeztem arra ami megérkezése óta nem hagyott nyugodni.
-Gerett ott maradt?
-Ő már vissza se jött. Nem tudom hol lehet.Miután megsebesültél együtt jöttünk el, de a benzinkútnál eltűnt. Azt mondta elmegy telefonál a többieknek, de nem jött vissza. Azóta se láttam.
-Jason-ék még fognak próbálkozni?
-Kétlem.. tettem egy névtelen bejelentést. Viszont nem mindenkit sikerült elfogniuk. A banda nagy része elmenekült és engem meg Gerettet üldözik.
-Bent és Caroline-t elkapták?
-Nem. Caroline kiszállt vagy is ki akart. Ben pedig a hajtóvadászat élére állt.
-Mi lesz most veled?
-El kell hagynom az országot. Azért is jöttem, hogy elköszönjek egy kis időre. Ígérem amint tudok vissza jövök.
-Nem lehet valahogy máshogy megoldani? Szólhatnánk a rendőrségnek.- Kicsit kétségbe estem, hogy már is elveszítem. Olyan jó érzés volt egy kicsit megtapasztalni,milyen ha az embernek unokatestvére van.
-Ugyan úgy börtönbe kerülnék mint a többiek. Ha viszont leülepedik a dolog és Benék lenyugodnak vagy őket is elkapják akkor vissza jöhetek. Nem hagylak el Elza! Ígérem.-Megöleltük egymást majd elment. Próbáltam vissza aludni, de sokáig nem jött álom a szememre. Nehezen tudtam elhinni, hogy ilyen mély sebeket hagytam Jasonben. Furcsa, hogy soha sem gondolunk bele milyen mély nyomokat hagyhatunk másokban. Ha vigyáztam volna, akkor talán nem rabolnak , de nem ismerem meg Aront és Gerettet. Gerettet se bántam, hogy megismertem, de erről majd később. Aron látogatása után viszonylag eseménytelenül teltek a napok. A gimiben is újra volt tanítás, így a többiek kevesebbet tudtak bejönni hozzám. Amit annyira nem is bántam. A lábam is szépen gyógyult. Harry sok esélyt látott arra, hogy a jövőben újra ráállhassak. Eltelt a két hetes fekvő rabságom is, így már próbálkoztam mankóval járni. Minden egyes lépés fájt, de nem érdekelt. Elhatároztam, hogy járni fogok, és ha elhatározok valamit az úgy is van. Ariel is képes volt sétálni a hercegért, így összeszorítottam a fogamat és minden alkalommal tovább bicegtem. Aron után akartam menni. Ha törik ha szakad. Még ha a lábamról is van szó.

XXV.

Aznap éjjel ismételten csak az altatók hatására tudtam aludni, ami azért is volt jó mert elkerültek az álmok. Furcsán hangzik, de már annyira megszoktam, hogy folyton ugyan azt álmodom hogy féltem mik várnak rám. Reggel mikor felébredtem nem voltam egyedül. Két smaragd zöld szempár nézett vissza rám. Annyi minden történt, hogy el is feledkeztem az elrablásom előtti problémákról. Viszont az egyik probléma ült előttem és rákényszerített, hogy emlékezzek rá.
-Kentin! Mit keresel itt?- Nagyon nyúzott volt. Nyúzottabb mint Nathaniel.
-Aggódtam érted. Tegnap nem akartam jönni, mert úgy gondoltam pihenésre van szükséged, de ma már nem bírtam ki. Az első busszal idejöttem.
-Felesleges aggódnod. Élek.-Annyiszor mondtam akkora már azt a szót, hogy élek, hogy kezdtem én is elhinni.
-Éppen ez az Lizi! Múlt héten még azt hittem meghaltál és soha többé nem beszélhetek veled. Hiányzol és sajnálom. Egy tuskó voltam. Egy féltékeny tuskó. Nem gondolkodtam, csak zavart, hogy több időt töltesz Nathaniellel mint velem. Tudom, hogy ez nem mentség és borzalmas érzés, hogy nem beszéltünk és még borzalmasabb volt, hogy azt hittem többé nem is beszélhetünk.- A mostani tudásommal ezt válaszoltam volna neki:- Figyelj Kentin! Itt vagyok és élek és olyanokon mentem keresztül amit nem kívánok senkinek, de nem vagyok hülye. Elfogadom a bocsánat kérésedet, de nem tudok többé megbízni benned, hisz ha egyszer elárultál csupán féltékenységből mit fogsz tenni legközelebb?- De akkor még ehhez nem volt elég tapasztalatom. Így ezt mondtam:
- Jajj Kentin! Gyere ide.-Majd megöleltem és sírtam a kezében. Gyenge voltam és hülye. Észvesztően hülye, de már nincs mit tenni. Nem tudom megmásítani a döntéseimet. Sajnos tollal írok így nem tudok radírozni. Szóval megbocsátottam Kentinek aki ott maradt velem egész délelőtt. Majd dél körül beugrottak a lányok így Kentin lelépett. Csak négyen voltak, de olyan volt mintha legalább hatvanan lennének. Egymás szavába vágva beszéltek vagy ha nem beszéltek akkor pityeregtek. Még Kim is kicsit bekönnyezett amit aztán arra fogott, hogy valami belement a szemembe. Iris próbálta viccekkel oldani a sírós hangulatot, de folyton csak maffia meg elrablós viccek jutottak eszébe amitől Viola mindig sírt így ezt a próbálkozását feladta és inkább csokit ettünk. Rosalya hozott nekem ruhákat és segített átöltözni, mert úgy gondolta nem hanyagolhatom el magam holmi kis baleset miatt. Köröm lakott is hozott. Kifestették a körmeimet, megcsináltak a hajam Viola pedig eközben lerajzolt aminek megint sírás lett a vége. Mikor már kicsit oldottabb volt a hangulat elkezdték mesélni mi történt az eltűnésemtől mostanáig. Elmesélték ki hogy reagált. Hogy körbeplakátolták az egész várost a fényképemmel és bemondattak a hírekben is az eltűnésem. Kerestek. Fontos voltam nekik ami kicsit megriasztott és felmerült a kérdés: Nekem is ennyire fontosak? Most gondolom Valaki úgy véled persze, hogy nem fontosak, hisz meg fogom ölni magam. Jogos a feltevés, de megfogod érteni, hogy most már más a helyzet mint akkor. Most már nem fog kerestetni a város, maximum egy ember. Annak az egy embernek pedig egy idő után befog gyógyulni a seb amit okozni fog az elvesztésem és sokkal szebb élete lesz nélkülem. Na de vissza a lányokhoz. Szóba került Nathaniel, hogy mostanában még idegesebb.
-Azt hittem kicsit megnyugszik ha már ébren leszel, de ma reggel ha lehet még rosszabbul festett mint eddig.-Mesélte Rosalya.
-Lehet közrejátszik, hogy tegnap elküldtem és közöltem vele, hogy egy darabig nem szeretném látni.
-Micsoda?!-Kérdezték mind a négyen egyszerre.
-De miért? Mit csinált?-Kérdezte Iris
-Hisz annyira aggódott érted.-Mondta csendesen Viola
-Megbántott valamivel?- Kérdezte végül Kim.
-Esküszöm megölöm ha..- Sajnos nem tudtam meg  Rosalya mikor akarta megölni Nath-et mert belépett az orvosom Dr. Harry.  Mind a négy lány szájtátva nézte a mosolygós férfit aki úgy festett, mintha most lépett volna ki egy katalógusból.
-Oh bocsánat a zavarásért hölgyek,-A mellettem fekvő Kim mélyen beszívta a levegőt.- de muszáj elvinnünk Elizát egy két vizsgálatra.
-Jajj persze! Nekünk úgy is mennünk kell, már későre jár.-Pattant fel Iris. A többiek kicsit kelletlenül mentek el és megígértek, hogy holnap visszajönnek és kifaggatnak. Mikor az utolsónak távozó Viola is kiment Harry megszólalt.
-Úgy látom ma csajos napot tartottatok.- Elnevettem magam és kiengedtem a hajam.
-Igen. Néha ilyen is kell.- Harry megint sejtelmesen mosolygott, de nem szólt semmit, helyette odajött és kiemelt az ágyamból.Döbbent arcom láttán gyorsan szabadkozott.
-Nem vicceltem, tényleg vizsgálatra viszlek.- Furcsálltam, hogy ő emel ki s nem valamelyik férfi ápoló, de nem mondtam semmit. Betett a tolókocsiba és elvitt a vizsgálatokra. Megröntgeneztek és meg CT-ztek. Akkor csodáltam, hisz nem volt fejsérülésem. Így visszagondolva biztos a részleges amnézia miatt rendelték el azt a vizsgálatot is. Mire visszakerültem a szobámban már ott ült Castiel és Lysander.
-Sziasztok srácok!- Köszöntem vidáman. Jó volt kicsit körbe gurulni a kórházat és Harry-vel is sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy nem tévedtem a korát illetően. 26 éves volt és nem rég érkezett Franciaországba. Eddig Spanyolországban volt rezidens, de kapott egy ajánlatot és eljött. Ahhoz képest remekül beszélt franciául. Én voltam az első itteni betege. Mind a ketten nevettünk amikor beléptünk a szobámba mert Harry az első itteni napját mesélte amikor a főorvost takarítónak nézte. A srácok szúrósan nézték Harry-t de nem tettek megjegyzést. Hamar hármasban maradtunk és ők rögtön a lényegre is tértek.
-Te tényleg dobtad az elnököt?
-Nem tudtam róla, hogy Manuel Valls-al jártam.- Próbáltam poénkodni, de nem igazán értékelték a viccemet.
-Tudod, hogy nem a miniszterelnökünkre gondolt. Hanem Nathanielre.
-Elegem lett, hogy folyton Amber ellen van. Tudom, hogy nem szeretik egymást, de miért előttem kell szidnia? Most ehhez nekem nincs energiám, így megkértem egy darabig ne jöjjön.- Csend volt. Egyikük se tudott megszólalni. Mind a ketten sajnálták Nathanielt de e-mellett egy kicsit örültek. Castiel ki is mutatta.
-Igazad van! Lehetne kicsit toleránsabb.
-Elhoztam a laptopod, hogy ne unatkozz amíg suliban leszünk.- Váltott hirtelen témát Lysander. Beszélgettünk még, de több szó nem esett a Wessly családról. Este kilenc körül a srácok leléptek a nővérke pedig segített lemosakodnom. Próbáltam elterelni a gondolataimat és küzdeni az álmosság ellen. Már nem kaptam altatót, így féltem az álmoktól. Megnéztem 3 rész a kedvenc sorozatomból majd mikor már majdnem elájultam a fáradtságtól és a fájdalom csillapítóktól elaludtam. Természetesen álmodtam. Álmomban egy üres fehér szobában voltam.
-Eliza ne menj el! Nem szabad elmenned. -Suttogta egy hang, de a szoba még mindig üres volt.
-Itt vagyok. Nem megyek el. Nem tudok.- Válaszoltam a semminek.
-Úgy is elmész. Mind elmennek.
-Persze hisz fel fogok ébredni.
-Mi van ha ez nem egy álom?
-Nem egy álom?
-Mi van ha ez a valóság?-Majd hirtelen a szoba elkezdett forogni.-Mi van ha ezt nem te irányítod.
-Állj.-Kiáltottam. A szoba megállt.- Ez csak egy álom.
-Mi van ha nem?- Távolról valaki szólongatták.- Úgy is el fogsz menni.-Majd hirtelen felébredtem. A szobában még sötét volt, nem láttam semmit csak a polcomra eső halvány holdsugár adott egy kis fényt.
-Eliza!- Eszembe jutott, hogy lehet még mindig álmodok. Koncentráltam arra, hogy világos legyen de nem lett.- Eliza?- gyorsan felkapcsoltam a kislámpám, hogy lássam ki az éjjeli látogatóm. A hirtelen jött fénytől egy darabig nem láttam semmit, majd szépen lassan kitisztult a kép.
-Aron? Te meg mit keresel itt?

Az el nem küldött levél (Amber)

Ez a levél Amber el nem küldött levele. Megfogalmazza benne mit miért tett (és miért fog tenni) Elizával. Ezt a levelet Eliza halálának napján írta, így soha nem érkezett meg hozzá. Lesznek benne előreutalások, de remélem tetszeni fog.

Eliza!
Nem gondoltam volna, hogy valaha írni fogok neked, de azt hiszem muszáj leírnom mindent. Csak, hogy értsd az én nézőpontomat is.
Amíg nem jöttél S.A-be addig én voltam ott a legnépszerűbb diák. Aztán jöttél te a bájos természeteddel és a különcségeddel ami levett mindenkit a lábáról. Nem csak a diákokat, de a tanárokat is. Elképesztően idegesítő volt látni, hogy a barátnőim is szívesebben lógnának veled mint velem. Először megpróbáltam veled kedves lenni, de amikor megláttam milyen reakciót váltasz ki a srácokból főleg a bátyámból és Castielböl nem bírtam nem ellenségként tekinteni rád. Minden alkalommal amikor téged kerestek elöntött a féltékenység. Te elérted azt egy hét alatt amit én akkor már egy éve próbáltam. Sorra jöttek a sikereid. Mindenki a te barátod akart lenni és többé senki se foglalkozott velem. A szüleim voltak az egyetlen esélyeseim, de te még őket is az ujjaid köré csavartad és a legbosszantóbb, hogy te ezért nem is tettél semmit. Mindenki szeretett pusztán a személyiséged miatt. Amit én nem mondhatok el magamról. Amikor úgy kirohantál a tornateremből azt hittem végre sarokba szoríthatlak.  Azt hittem megtaláltam a gyenge pontod, de most már tudom, hogy neked nincs olyanod. Miután elköltöztél tőlem, azt hittem el fog múlni a gyűlöletem, de csak fokozódott. Castiel legjobb barátjához költöztél ami még közelebb vitt hozzá. Persze ő már akkor rég beléd esett  és ezzel én is tisztában voltam, de nem ismertem be magamnak. Ha beismerem akkor azt is , hogy vesztettem veled szembe. Annak meg a tudatától is rosszul voltam. Be kell vallanom, hogy a KiMitTud előtt én intéztem el, hogy a lábadra essen az a lámpa. Halottalak  titeket próbálni és jók voltatok. Túl jók. Akkoriban már nem láttam benned az embert csak a vetélytársat.  Túlságosan lefoglalt a gyűlölésed így nem figyeltem másra, csak arra, hogy tüntethetnélek el. Nem segített a helyzetem, hogy az igazgatónő halálával kiderült, hogy a nagymamád volt. Mindenki sajnált téged én pedig egyre jobban utáltalak. Ekkor jött Caroline a remek ötletével, amivel tényleg eltettek volna láb alól. Szó szerint. Segítettem neki, és bár a bíróságon azt mondtam kényszerített és mindent megbántam te is tudtad, hogy hazudtam. Kicsit enyhült a gyűlöletem,  de amikor felfedezték a tehetségedet ismét kitört belőlem a szörnyeteg. Tudod mint az a film a zöld izmos szörnyről aki a tudósból tört ki. Ezért vágtam le a hajad és próbáltam lehetetlenné tenni az elutazásodat. De elmentél, mindennek ellenére és most már örülök, hogy nem tartottalak vissza. A nyári szünet alatt reménykedtem benne, hogy elfelejtek minden veled kapcsolatos dolgot de ez se sikerült. A lehet még szebben jöttél vissza és még kedvesebben. Újra akartad velem kezdeni amibe persze bele mentem, de megint átvertelek. Sokáig úgy tettem, mintha szent lenne köztünk a béke, de csak rajta keresztül akartam közelebb kerülni Castielhez.  Amikor egyértelműen elzavart és közölte velem, hogy őt nem érdekli, hogy van barátod szerelmes beléd és várni fog rád ismét kiakadtam. Elintéztem, hogy bolti lopással elkapjanak amit ugye el sem követtél. Amilyen szerencséd volt, csak le kellett dolgoznod az árát. Nem tettek feljelentést. Persze akkor nem tudtam, hogy más is történt ezért dühös voltam rád, hogy mindig mindent megúszol. Őszi szünetben amikor elmentünk kocsikázni és kint hagytalak az autópálya közepén vetettem el a sulykot a szüleim szerint. Így utólag szerintem már jóval előbb. Örülök, hogy átírattak egy másik iskolába, mert ki tudja meddig merészkedek. A végén talán még tényleg megöllek. Szóval így pár hónapos gondolkodás után bocsánatot szeretnék kérni. Neked csak annyi hibád volt, hogy rosszkor voltál rossz helyen. Remélem még nincs késő a bocsánat kéréshez. Persze azt is megértem, ha nem fogadod el. Én nem tenném.
Remélem boldog vagy. Mert bármennyire fáj beismernem, megérdemled.
Még egyszer bocsánat mindenért!
Amber

XXIV.

Képzelj el egy alternatív világot ahol Amber Wessly egy kedves, megértő imádni való lány. Akivel mindent meg lehet beszélni, mindig meghallgat és a te problémáidat saját maga elé helyezi. Ugye, hogy nehéz? Sőt nem mondok nagyot ha azt mondom, hogy lehetetlen. Hisz Amber egy hatalommániás, beképzelt, öntörvényű, elkényeztetett érdek kis picsa. Mégis én a kómám során megalkottam a fejemben a tökéletes Ambert. A tökéletes barátnőt. Így utólag arra gondolok, hogy azért tettem mert Caroline árulásával rájöttem, hogy nekem nincsen amolyan igazi legjobb barátnőm. Persze voltak lányok akikkel jóban voltam, de egyikőjükkel sem volt olyan komoly lelki kapcsolatom. Ott voltak nekem a srácok  támasznak. Eszembe se jutott, hogy hiányzik az életemből egy legjobb barátnő. De a tény, hogy az ébredésem után sokáig azt hittem Amber és én valaha jóban voltunk, erre ad következtetést. A srácok nem tudták mitévők legyenek. Félrehívták a nővért, aki azt tanácsolta egyenlőre hagyjanak mindent rám. Biztos, csak pillanatnyi emlékezetkiesés. Gyakori ha a beteget nagy trauma éri. Sajnos a nővérnek nem volt igaza. Nem csak pillanatnyi elmezavarban szenvedtem. Amber látogatásáig mindenre rosszul emlékeztem. Amber pedig későn érkezett. Túl későn. Na, de vissza a kórházba. Az ébredésem éjjelén a fiúk nem mertek még mesélni semmit. Hisz Amber is közrejátszott az elrablásomban, amit nem hittem volna el. Helyette viszont engem kértek, hogy meséljem el mi történt. Mindent részletesen elmondtam, kivéve két apró kis részletet. Azt, hogy Aron az unokatestvérem és, hogy megcsókoltam világost. Vagy is megcsókolt. De igazából én akartam, hogy el tudjam csenni a kulcsait. Oh és igazából életem egyik legjobb csókja volt. Vagy is addigi életem egyik legjobb csókja. Most már voltak jobbak is. De megint túl előre szaladtam. Mind a három fiú máshogy reagált a történtekre. Nathaniel egyre fehérebb lett, Lysander egy némább, Castiel pedig egyre dühösebb. Amikor arra a pontra értem, amikor a világos rám lőtt az utcán már nem bírt ülve maradni.
-Azonnal meg akarom találni azt a rohadékot! Nem érdekel mennyit kapok érte, de megölöm.-Ezen az alkalmon kívül csak egyszer láttam dühösebbnek, de akkor be is váltotta a fenyegetéseit. Sikerült picit lenyugtatnom a kedélyeket. Hisz éltem, meg minden. Az mellékes, hogy nem tudtam mozgatni a jobb lábam,és minden lélegzetvétel nehezemre esett. Miután mindent részletesen elmeséltem a nővér adott nekem egy nagy adag altatót. Meg se próbáltam küzdeni az álmosság ellen. Valahogy kecsegtetőbbek voltak az álmaim a valóságnál. Még aznap reggel Castiel és Nathaniel fojtott veszekedésére keltem. Csukott szemmel hallgattam őket.
-Értsd meg Castiel, hogy nem segítenénk az igazsággal. Még jobban felzaklatnánk. Magától kell rájönnie.
-Rendben. Akkor hozd ide.
-Nem. A szüleink nem mennének bele. Védik a pici lányukat.
-Igen? Na és Eliza? Majdnem meghalt, most pedig nem tudja az igazat. Joga van hozzá. Ha te nem beszélsz velük, akkor majd én, de figyelmeztetlek. Nem fog érdekelni, hogy az iskolában dolgoznak. -Jó. Megpróbálom rábeszélni őket. Délután vissza jövök.-Halottam a távolodó lépteit.
-Nathaniel! Aludj egy kicsit.-Majdnem kinyitottam a szemem. Castiel nem igazán szokta kimondani Nath nevét.
-Mi?!
-Bármennyire szar érzés, fontos vagy neki és őszintén szólva úgy nézel ki mint a falra hányt borsó. Tegnap nem volt alkalma megfigyelni, de ma már tuti észre veszi.
-Köszönöm, Castiel.
-Nem miattad mondtam.
-Épp ezért köszönöm.-Amint kiment elkezdtem picit mocorogni és szépen lassan felébredni.
-Szia-Köszöntem rekedten.
-Szia Szöszi!- Válaszoltak Castiel erőltetett vigyorral a képén. Rettenetesen hazudik. Főleg, ha az érzelmeiről van szó.
-Ne Szöszizz Vöröském!
-De hát szőke vagy.
-Jobb mint a vörös.-Mondtam ezt miközben megpróbáltam kikelni az ágyból.
-Eszednél vagy? Mész vissza!
-Nem! A bal lában működik. Legalább arra hagy álljak rá.-Ekkor már a bal lában a földön volt  és húztam mellé a jobbat ami nem mozdult. Olyan volt mintha már nem tartozna hozzám. Testileg lehet lábra tudtam volna állni, de lelkileg még nem. Csak álltam félig lelógva az ágyról és meredten bámultam a lábamat. A lábamat amit nem éreztem sajátomnak. Eközben Castiel mellém sétált.
-Na gyere!- Azzal a derekamnál fogva megemelt és lerakott a földre, miközben óvatosan megfogta a lábamat.-Kapaszkodj az infúzióba és szép lassan gyere előre. Én pedig hátrálok veled együtt.- gyakorolgattuk a járást majd elkísért a wc-re, rá ültetett majd kiment. Miután végeztem vissza jött, megmostuk a kezem és vissza tápászkodtunk. Örültem, hogy ott volt. Könnyebbé tette a lábam, és a lelkemet is. Pont mire visszarendeztem magam belépett három fehér köpenyes ember. Egy nő és két férfi. Gondolom egyikük volt az orvosom, mert nála volt a kórlapom.
-Szervusz Eliza. Örülök, hogy felébredtél. Dr. Cendrol vagyok, én kezellek amíg itt vagy.-Nagyon fiatal volt. Alig lehetett 25 évesnél több. A másik két orvosnak magyarázta a kórtörténetem.- Elizát nyílt és belső sípcsont töréssel, térdi tájéki ínszalag szakadással és egy lőtt boka sérüléssel szállították ide. Sok vért vesztett, de azonnal megműtöttük.Az ínszalagok szerencsére a a szakadáson kívül nem sérültek, így össze varrtuk őket. A nagyobb gondot a sípcsontja és a bokája jelenti, ugyan is mind a két helyen idegek is sérülődtek a bokájában pedig az izom szövetek is roncsolódtak. Meg kell várnunk míg összeforrnak a csontok utána tudjuk csak megállapítani, hogy képes lesz-e újra járni.   A hidegben a funkciói lelassultak és a szervezete egy hibernációs állapotba került, így 4 napig kómában volt. Nagy lélekjelenlétre volt szükséged Eliza, hogy felébredj. Jó esélyeket látok a gyógyulásodra.-Tette hozzá gyorsan, mert már látta, hogy a sírás küszöbén állok.-A vizit után még vissza jövök hozzád és megbeszéljük a továbbiakat.- Miután kimentek Castiel leül az ágyam szélére.
-Sikerülni fog! Ahogy én ismerlek nem fog kifogni rajtad ez sem.
-Bárcsak én is ezt érezném.
-Érezd is ezt! Képes leszel rá.-Hosszan néztük egymást. Majd hirtelen megszólaltam.
-Nathaniel nem akarja, hogy Amber meglátogasson, ugye?
-Hallgatóztál?-Mosolyodott el egy picit, de a szeme nem mosolygott.
-Csak egy kicsit.- Viszonoztam a mosolyát, de én se éreztem át.
-Félt téged, ahogy mindannyian. Te is tudod milyen tud lenni Amber. Nathaniel csak meg akar védeni.
-De elegem van abból, hogy őt zavarja a legjobban ez az egész. Pedig elvileg együtt járunk. Örülnie kéne, hogy jóban vagyok a húgával, de folyamatosan duzzog miatta és próbálja besarazni Ambert.-Tudom ijesztő, hogy Ambert védem. De szent meggyőződésem volt, hogy Nathaniel a történet rossz fiúja.
-Egyenlőre nem látod tisztán a helyzetet Eli. Ígérem ide fog jönni Amber és remélem minden tisztázódik.
-Köszönöm.
-Még is mit?
-Hogy itt vagy. Mindig.- Megint hosszasan néztük egymást, de most Dr. Cendrol szakított minket félbe.
-Nos itt vagyok. Örülök, hogy végre megismerhetjük egymást Eliza.
-Kimegyek. Iszok egy kávét. Hozzak neked valamit Eli?-Kérdezte Castiel.
-Valami nagyon csokis most jól esne.-Halkan felnevetett, majd kiment.
-Nagyon szeretnek téged az emberek. Az utóbbi négy napban a fél Sweet Amoris itt járt. Sőt még egy intézet gyermekei is meglátogattak. Mindenki aggódott érted.
-Pedig élek.-Erre kicsit megrándult a száj.
-Jut eszembe. Nyugodtan szólíts Harry-nek, ha nincs itt más orvos. Szerintem így személyesebb.
-Rendben. Köszi Harry.-Halkan felnevetett. Ha nem lett volna rajta fehér köpeny meg nem mondtam volna, hogy orvos. Magas volt világosbarna hajjal mély zöld szemekkel és halvány szeplőkkel az orrán. Kicsit napbarnított volt a bőre, ami tél közepén kicsit furcsa. Úgy nézett ki, mint egy filmsztár, vagy egy röplabdás.
-Na de egy komoly témáról kellene beszélnünk.- Óvatosan leült az ágyam szélére, ahol nemrégiben még Castiel ült.- Az iskolád szeretné, ha a baseconi magán klinikára szállítanánk. Az én beleegyezésem kell hozzá, de én csak a te jóvá hagyásod által fogom megengedni.
-Mennyire lenne veszélyes a szállítás?
-Félő lenne, hogy elkapsz valami fertőzést. A lehető legbiztonságosabbá lehet tenni, de talán jobb lenne ha egy kicsit még itt maradnál. Viszont, megértem ha mennél. Ott közelebb lennének a barátaid.-Kicsit gondolkodtam, majd gyorsan válaszoltam.
-Itt szeretnék maradni egészen addig amíg haza nem mehetek.
-Ez akár egy hónapot is igénybe vehet.
-Nem baj. Itt jobb lesz.
-Ahogy szeretnéd. A barátaidnak mondjam azt, hogy én ragaszkodom hozzá? -Elmosolyodtam. Soha nem találkoztam ilyen aranyos orvossal.
-Igen, köszönöm. Esetleg kérhetek még valamit?
-Persze. Hallgatlak.
-Estére nem lehetne őket haza küldeni most, hogy már nem vagyok kómában?
-Ezt is orvosi utasításként?
-Tőlem emberi utasítás is lehet.-Mosolyodtam el ismét.- De ha én mondom, nem fogják megfogadni.
-Megtudom őket érteni. De persze téged is. Néha jobb egyedül.
-Nem csak az. Jobb ha ők is pihennek. Van saját életük.- Harry sejtelmesen elmosolyodott de nem tett megjegyzést.
- Ha minden jól megy 2 hétig fekvő gipszed lesz, utána egy lábban megpróbálhatsz mankók segítségével járni.Délután felküldök neked egy tolókocsit is, de egyenlőre egyedül ne használd.
-Igenis Dr. Harry!- Szalutáltam idiótán. Olyan könnyen lehetett vele beszélgetni. Ő nem játszotta meg a kedvességet. Tényleg ilyen volt, Még mindig nevettünk amikor visszatért Castiel kezében egy halom finomsággal. Hozott két kakaót egy almás pitét egy csokis muffint és egy zacskó csokis kekszet.
-Nem gondoltam, hogy kirabolsz egy boltot.
-A világ legnagyobb gyerekének bármit.
-Én nem is zavarok tovább. Jó étvágyat. Később még vissza nézek. Sziasztok!
-Szia.-Castiel kicsit furcsán nézett, de nem szól semmit. Megettem az extra csokis muffint meg egy két kekszet és megittam az egyik kakaót. A másikat Castielnek adtam a pitét pedig eldugtam későbbre. Castiel délig maradt, majd hazament és őrségbe ült Lysander aki behozta a füzeteimet, hogy tudjak írni. Egész délután írogattunk és szórakoztattuk egymást. Kicsit olyan volt, mintha otthon lennénk a szobánkban. Elfeledtette velem, hol is vagyunk és miért. Már elkezdett sötétedni, amikor Nathaniel megérkezett. Lysander még ott volt egy kicsit, de aztán ő is elköszönt és elment.
-Kipihented magad?-Kérdeztem miközben a mély karikákat vizslattam a  szeme alatt.
-Aludtam egy kicsit, de tanulnom is kellett. Most rendkívüli szünetet rendeltek el, hogy látogatni tudjuk téged, de jövőhéttől már újra lesz tanítás.
-Akkor Amber is haza jön.
-Még nem biztos, de valószínű.
-Úgy látom nem boldogít a tény.
-Félek mit fog belőled kiváltani.
-Miért? Miért te vagy a legpasszívabb vele kapcsolatban? A húgod és a legjobb barátnőm.
-Az ég szerelmére! Nem az.- Hirtelen mondta ki. Láttam rajta, hogy meg is bánta.
-Menj el kérlek. Nincs szükségem arra, hogy azt hallgassam milyen szörnyű ember a húgod.
-Eliza kérlek! Ha itt lesz minden tisztázódik. Addig ne beszéljünk Amberrel.
-Én már nem tudom a szőnyeg alá söpörni az utálkozásodat. Sajnálom Nathaniel. Egy darabig nem szeretnélek látni.- Nem mondott semmit. Összeszedte a cuccait majd kiment. Fájtak neki a szavaim, teljesen jogosan. De az emlékeim valahogy minden helyzetben Ambert hozták ki a jónak. Nathanielt pedig a gonosz tesónak és nem értettem miért voltunk még együtt. Igazából akkor még nem fogtam fel, de szakítottam Nathanielel. Persze Amber látogatása után vissza jöttek az emlékeim, de akkor már nem tudtam változtatni a helyzeten. Megbántottam, amnézia ide vagy oda.

XXIII.

Az ájulásom után mint utólag kiderült pár napig kómában voltam. Ezt a kóma dolgot nem úgy kell elképzelni mint amilyen Reese Witherspoon A ha igaz volna című filmben. Nem tudtam kiszállni a testemből. Sőt még csak látni se láttam semmit, de amikor tudatomnál voltam hallottam a körülöttem folyó eseményeket. Nem tudom pontosan, hogy minden tényleg meg történt vagy csak álmodtam őket. Mindenesetre elég valóságos volt.  Hallottam azt is amikor beértem a kórházba.
-Mi történt?-Kiabálta túl a zsivajt egy fiatal férfi hang.
-18 év körüli lány a térdétől a combjáig nyílt sebbel. Valószínűleg megrepedt két bordája és egy lőtt seb van a vállán. A golyót már Fredék kiszedték de elképzelhető, hogy idegek is sérülhettek. A pulzus száma vészesen alacsony.
-Hogy történt?
-A sérülései alapján valószínűleg rátámadtak. Biztosra nem tudjuk, mert egy idős hölgy hívta ki a mentősöket. A lány rengeteg vért vesztett.
-Vércsoport?
-0 negatív.-Itt újra elvesztettem az emlékezetem. Egy valamire volt jó ez a kis baleset. Megtudtam a vércsoportom. Vicces, hogy 16 év alatt nem tudtam. A következő beszélgetéskor már egy csendes helyen feküdtem.
-Értesítettétek az iskoláját?-Kérdezte megint az a fiatal férfi hang.
-Igen. Hamarosan itt vannak. Át akarják vinni Baseconba a magánklinikára.
-Mondtad, hogy veszélyes lenne a szállítás amíg nincs magánál? Még mindig elég kritikus az állapota.
-Közöltem, de nem biztos, hogy megértették. Különben is, még kiskorú. Csak a gyámja dönthet róla.
- Helen! Te is ismered a Eliza történetét. Az egyetlen élő rokona az apja, aki börtönben ül.Róla most a Sweet Amoris igazgatója felel, mivel a nevelő szülei átadták a döntések jogát. Szóval az én beleegyezésem nélkül nem vihetik innen sehová.
-Nagyon a szíveden viseled az ügyét.-A választ már nem halottam mert megint álomba zuhantam. Az álmaim is érdekesek voltak. Újra álmodtam az elmúlt fél évemet, de mint egy külső szemlélő. Olyanokat is észrevettem, amiket eddig ugye nem tudtam. Persze a kómás álmaim nem biztos, hogy a legmegbízhatóbb források. Álmomban sokszor láttam a magányos Kentint, aki egyre betegebbnek tűnt az események pörgése során. Legközelebb mikor magamnál voltam már ismerős hangokat véltem felfedezni. Próbáltam kinyitni a szemem, de olyan érzés volt mintha egy súlyos lepel nehezedne rá.
-Haza kellene jönnöd Castiel. Nem maradhatsz itt ma éjjel is.
-Már miért ne Lys? Nem akarom még egyszer szem elöl veszíteni. Egyszer hagytam egyedül és elrabolták.
-Te is jól tudod, hogy nem te tehetsz Eliza eltűnéséről. Az egész Caroline terve volt, amit nagy rész Amber vitt véghez. Ha ő..
-Ismerem a történetet. Nem kell újra elmondanod. Akkor sem fogom itt hagyni Elit. Nyugodtabb vagyok ha a közelében maradok.
-Ő se szeretné ha ezt tennéd magaddal.
-Megérdemli, hogy mellette legyek.-Kiakartam nyitni a szemem, de a lepel nem engedett. Sőt mondhatni még erősebb lett a szorítása. Így ismét vissza zuhantam a tudata alattim tárt karjaiba. Álmomban egy esküvőn voltam. Csodálkoztam, hisz akkor még egy esküvőn se jártam. Amikor "megérkeztem" a menyasszony épp a sorok között sétált a templomban. Arcát fátyol takarta, de gyönyörűnek hatott. Mintha rá festették volna a ruháját.  Közelebb mentem és földbe gyökerezett a lában. A vőlegény Nathaniel volt. Viszont mire a menyasszony oda ért, már Castiel állt ott.  Még közelebb mentem, és megláttam az ara arcát. Én voltam. Mosolyogtam immár Lysanderre. Elkezdődött a szertartás. Minden egyes szónál megváltozott a vőlegény kiléte. Egyszerre hárman mondták ki az igent. Amikor az én igenemre került a sor a menyasszonyén a násznép felé fordult, de rám szegezte tekintetét.
-Ideje választanod!- Azzal felébredtem a sötét kórteremben. Egyedüli beteg voltam az ajándékokkal tömött szobában. Jobbomon Castiel szuszogott egy fotelben kuporogva, mellette pedig Lysander. Kicsit megmosolyogtatott, hogy ott vannak de eszembe jutott az álom. Körbe néztem a nővér hívót keresve. Úgy éreztem szólnom kéne valakinek, hogy élek. Pont fel akartam ülni amikor kinyílt az ajtó. Nathaniel állt kezében egy gőzölgő pohárral.
-Eliza?!
-Meglepetés!-Suttogtam erőtlenül. Erre ő letette a poharát és odasietett az ágyamhoz.
-El se hiszem, hogy élsz!- Óvatosan megölelt és megcsókolt. Furcsa érzés volt annyi idő után újra megcsókolni. Akaratlanul eszembe jutott a világos csókja. Annyira más volt.
-Szólok egy nővérnek! Ígérem sietek.- A fotelekben kuporgó Cast-ra és Lysre nézett.
-Majd én felkeltem őket.-Összehúzta a szemét de bólintott és kisietett. Az ágyam mellett lévő polcon volt két kis plüssállat. Megfogtam őket és oda dobtam az egyiket Castielhez. Sajnos még nem voltam formában így Cast arca helyett Lysander lábát találtam el. Viszont a másik állat az ölében landolt. Arra már felébredt.Egy darabig csak nézett. Nem hitt a szemének. Integettem mire megdörzsölte a szemét, majd felugrott megbökdöste Castielt majd odarohant hozzám és megfogta a kezem.
-Ugye nem csak álmodom?
-Nincs ilyen jó képzelőerőd.- Válaszoltam mosolyogva. Láttam, hogy mondani akart valamit, de hirtelen magához tért Castiel is. Ő látszólag nem lepődött meg. Szép lassan odasétált majd megállt előttem és a nyakamba borult.
-Seggbe rugdoslak, ha még egyszer így rám ijesztesz.- Suttogta a fülembe. Belefúrtam az arcomat a vállába és mélyeket lélegeztem. Furcsa mód jobban esett az ő ölelése mint Nathanielé, de ezt az érzést akkor még gyorsan félresöpörtem.  Castiel pont egy hatalmas puszit nyomott az arcomra amikor belépett a szőke herceg sajnos a fehér lova nélkül mert ugye egy ló a kórházban nem lett volna túl higiénikus.  Szúrósan nézett Lysanderrel, Castielt meg szinte meg is ölte a tekintetével, de nem szól semmit. Jobb lett volna ha szól. Akkor talán ráébredek, hogy igaza van, és befejeztem volna az ők és saját magam becsapását. A nővér szakított meg minket a néma közjátékunkban.
-Hogy érzi magát kedvesem?-Felismertem Helen hangját.
-Kicsit fáj a fejem és nagyon szomjas vagyok.
-Mindjárt megmérem a vérnyomásod és megnézem a pulzusod. Utána ihatsz. A lábad nem fáj?
-A lábam?-Kérdeztem vissza döbbenten, majd hirtelen felrántottam a takarómat. Egy hálóing volt rajtam. A jobb lábam tele volt horzsolásokkal és sárgás foltokkal. A bal pedig a térdemig be volt gipszelve. A lábujjam kilógott a gipszből. Kissé félve megakartam mozdítani őket, de nem sikerült. Kigördült egy könnycsepp a szememből.
Többé nem fogok tudni ráállni?-Kérdeztem fátyolos hangon. A srácok mellettem mind csendben figyelték a reakcióimat.
-Hosszú kitartó munka árán még lehetséges. 60% az esélye annak, hogy teljesen felgyógyulsz. -Nem kérdeztem rá a maradék 40-re. Nem akartam tudni. A nővér elvégzett minden szükséges vizsgálatot, majd kiment. Amint kimet Lysander hozott nekem inni. Nathaniel meg Castiel pedig csendben ültek.
-Meddig voltam kómában?-Kérdeztem miközben jó nagyokat kortyoltam a barackléből.
- Négy napig.-Válaszolták egyszerre. Ezen kicsit elmosolyodtam, majd hirtelen eszembe jutott Amber. Tudom arra számítasz őt okolom mindenért. De nem. Akkor még teljesen más volt a helyzet.
-Hol van Amber?
-Anyámék elküldték a nagyszüleinkhez. Úgy érzik jobb most ott neki.-Válaszolta Nathaniel
-Nem is jött be?-Kérdeztem kissé csalódva.
-Csak próbálta volna betenni ide a lábát. Addig él.-Morogta Castiel.
-Tudom, hogy utálod, de még is csak a barátnőm. Ha másért nem miattam elfogadhatnád.
-Mi?!- Kérdezték megint egyszerre.
-Kiről beszélsz?-Kérdezte Lysander.
-Amberröl. Tudjátok a szobatársamról aki történetesen a legjobb barátnőm.

XXII.

Másnap már öt óra előtt felébredtem. Felakartam kelni, amikor zajokat hallottam kintről, ezért gyorsan visszabújtam és alvást tetettem. Bejött valaki, és nem csukta be az ajtót. Éreztem ahogy a világosság az arcomra esik. A valaki megállt az ágyam előtt és megsimította az arcomat.
-Ha már ez előtt ismertelek volna meg, nem vállalom el. Csodálatos lány vagy Eliza. Kár, hogy rosszkor voltál rossz helyen.- Azzal a világos megpuszilta a homlokom és kiment. Abba a pillanatban tudatosult bennem, hogy el kell szöknöm. Tényleg el fogok szökni. Számolgattam egy kicsit és rájöttem, hogy pont aznap volt egy hete, hogy elraboltak. Csodálatos és egyben félelmetes, hogy egy hét alatt mennyi minden történt és mennyire megváltozott a véleményem az emberekről és a világról. Semmi sem olyan bájos, vagy jó mint gondoltam. Szánalmas, hogy ehhez el kellet raboltatnia az egykori legjobb barátnőmnek, hogy rájöjjek. Gyorsan kikeltem az ágyból és elmentem készülődni. Lezuhanyoztam és felvettem a kikészített ruhámat. Egy harisnya egy nadrág két zokni egy trikó egy póló és egy vastag pulcsi. Aron rendesen felkészült. Öltözködés közben elmerengtem vajon honnan szerezték ezeket a ruhákat. Kis gondolkozás után rájöttem, hogy talán Caroline-tól. Legszívesebben abban a pillanatban levettem volna a ruhákat és felgyújtottam volna őket. De tudtam, hogy szükségem lesz rájuk, így türtőztettem magam. Viszont rájöttem, hogy nem volt cipőm. Az amiben odakerültem rongyosra szakadt. Reménykedtem benne, hogy kint találni fogok valami cipőszerűséget. Gyorsan felmásztam a szellőzőhöz és kiszabadítottam az ollóm és az üzeneteimet. Zsebre vágtam őket és minden a helyére rendeztem. Remegő kézzel megfogtam a kulcsot és a zárba tettem. Még egyszer utoljára körbenéztem a szobában.Úgy éreztem hagynom kéne valami üzenetet, így gyorsan visszarohantam a fürdőszobai tükörhöz és fogkrémmel a tükörre írtam a következőt: Egy élmény volt! Aztán nagy levegőt vettem és kiléptem a folyosóra. Üres volt és sötét. Visszazártam a szobát a kulcsokat pedig egy növény vázájába raktam. A folyosó végén tényleg ott volt a hátizsák és megkönnyebbülésemre egy 38-as bakancs is. Gyorsan felhúztam és felvettem a táskában rejtőző kabátot. Öltözködés után körbenéztem. Egy hatalmas előszobában voltam amiből nyílt még egy folyosó és két ajtó. Ha jól sejtettem a fiúk szobái. Benyitottam óvatosan az egyikbe. Üres volt. Kivettem egy széket és elindultam a másik szobához. Benyitottam és az alvó Aront pillantottam meg. Gyorsan visszacsuktam a szoba ajtaját és kitámasztottam a székkel. Így nem tud majd kijönni, ergo ő nem szöktethetett meg,de nem kell leütnöm. Nem tudnám bántani. Gyorsan elindultam a folyosón majd ki a bejárati ajtón. Egy nagy birtokon találtam magam a szakadó hóesésben. Igaza volt Aronnak a hideget illetően. Viszont valami feltűnt, az udvart végig kerítés szegélyezte,de az egyetlen kijáraton lakat volt. Akkor esett le, hogy még szükségem lett volna a világos kulcscsomójára hisz voltak rajta még kulcsok. Persze nekem el kellett tüntetnem a bizonyítékot. Miközben szidtam magam megpróbáltam felmászna a kerítésre, kisebb nagyon sikerrel. Egyszer visszacsúsztam és pofára estem. Az arcom kelőképp havas lett de nem érdekelt. Úgy éreztem ennyit megér a szabadulásom. Másodszorra már sikerült felmásznom a tetejére. Gondolkozás nélkül ugrottam és sajnos megint arccal előre érkeztem. Viszont nem tudtam megkönnyebbülni a pofás kis szabadulásomon mert rájöttem, hogy nem tudom hol vagyok pontosan és merre kéne indulnom. Kinyitottam a táska, egy térkép reményében. Nem kellett csalódnom. Volt benne egy térkép bejelölve hol vagyok és, hogy merre kell haladnom, meg egy iránytű. Elhűlve tapasztaltam, hogy egy félnapnyi sétámba fog telni a hazajutás. Első döbbenet után elindultam az autópálya felé. Amíg én sétáltam Aron felébredt és döbbenten tapasztalta, hogy zárva  a szobája. A világost kicsit később akarta felhívni, hogy egy kis előnyhöz jussak, de valamit nem kalkulált bele a dologba. A világos defektet kapott. Nem annyira, hogy használhatatlanná vált az autó, de laposabb lett jobb első kereke. A csúszós úton nem tudott tovább menni így vissza kellett fordulnia. Dühöngve törte be az akkora már üres börtönöm ajtaját. Ezt később Aron mesélte el. Délelőtt 10-kor indultak utánam. addigra én már több mint 3 órája sétáltam. Aron reménykedett, hogy gyorsan haladok a világos pedig egy csőre töltött pisztollyal a zsebében reménykedett az ellenkezőjéről. Az udvaron álló másik kocsival indultak utánam. Én pedig kitartóan meneteltem a hóesésben amit a szél sikeresen az arcomba fújt. Meleg öltözetem ellenére is fáztam és kicsit megkönnyebbültem amikor megállt mellettem egy autó. Persze először azt hittem a világos az, de megnyugodtam amikor rájöttem, hogy egy középkorú nő állt meg nekem.
-Hova megy ilyen ítélet időben kedvesem?
-Kicsit eltévedtem. Besaconba kell érnem estére de elaludtam a buszon, és csak holnap indulna új járat ezért elindultam gyalog.-Hazudtam neki gyorsan. Úgy éreztem nem kell tudnia mi történt.
-Émegany-ig el tudlak vinni, ha szeretnéd. Onnan csak közelebb van Besacon.-Gyorsan számolgattam magamban. Ez az út kb 12 és fél óra gyalog. Már lesétáltam kb 3 órát. Émagany még 6 óra lenne, de kocsival csak 35 perc és onnan már csak 3 és fél óra Besacon. Tudtam hogy kockázatos, mert egy elmebeteg is lehetett volna a nő, és Valaki te sose csinálj ilyet, de én beszálltam az autójába. Út közben beszélgettünk és megettem egy szendvicset. Igazából fél órás előnyben voltam a világosékhoz képest, mivel ők kocsival voltak. Vagy  is fél órás előnybe lettem volna, ha a világos nem 180-al repesztett volna az autópályán. Persze akkor még nem tudtam ,hogy a nyomomban vannak. Émegany-ban megköszöntem a fuvart és gyalog folytattam tovább utamat. Addigra már rendesen kellett pisilnem ezért az első adandó alkalommal elmentem egy benzinkúthoz.Amint kiléptem a kútból és újra elindultam elhúzott mellettem egy rozsdabarna Ford. Felismertem. Pontosan ugyan olyan állt azon a telken is ahonnan megszöktem. Hevesebben kezdett verni a szívem. Reménykedtem benne, hogy nem láttak meg. Vagy ha megláttak akkor csak Aron látott. Persze nem volt szerencsém. A világos a vissza pillantótükörből szúrt ki. Elkezdtem visszaszaladni a benzinkútra miközben előkaptam  térképet. Közvetlenül az autópálya mellett futott egy mellékutca. Úgy döntöttem ott folytatom az utamat. Gyorsan sétáltam, de nem akartam futni. Tudtam, hogy ha már akkor futok nem fogok tudni menekülni a világos elől. Aron is tudta, hogy van egy mellék utca ezért ellentétes irányba vezette a világosat. Reménykedett benne, hogy az első utcát választottam. Viszont az az utca egy zsákutca volt, így visszakellet fordulniuk, de hó miatt kénytelenek voltak gyalog indulni. Aron azt az elterelést találta ki, hogy biztos bekéredzkedtem az egyik házba, mert tudom, hogy nem tudnak elkapni. Ezért jó pár házba becsengettek és megkérdezték nem e láttak engem mert elszöktem otthonról és a szüleink aggódnak. Pechemre az egyik öreg néni látott elsietni mellette. De addigra már fél órája gyalogoltam. Próbáltam egyenletesen lépdelni és csak a sétálásra figyelni, de a gondolataim akarva akaratlanul mindig elkalandoztak. Végül is érhető mert üldöztek. A hóesés még jobban rákezdett. Pont eszembe jutott a szűnni nem akaró rémálmom amit lassan már fél éve álmodtam, amikor elestem egy kőben és felszakítottam a nadrágomat. A térdemből szivárgott a vér. Alig bírtam ráállni a lábamra, de folyatnom kellett tovább. Így már sokkal lassabban haladtam mint terveztem. A világosnak kicsit rossz volt a szeme. Aron látott az utca végéről. Épp akkor kanyarodtam be a következő utcába. Így csak Aron vett észre. Sajnos nem néztem hátra így nem tudtam, hogy követnek.
-Gerett szerintem itt is meg kéne kérdeznünk. Már elég régóta gyalogol. Biztos elfáradt.
-Mikor csinálta valaha azt amit mások? Tuti még tovább ment.
-Szerintem egy próbát megért. Pont azért csinálta mert azt gondoljuk nem tenné.
-Igazad lehet.-Pont ennél a mondatnál látták meg a vérfoltokat a hóban.-Vagy megsebesült és itt lesz a közelben.-Mondta a világos és felhúzta a fegyverét. Majd elkezdett szaladni. Én még mindig araszoltam a hóban. Majd egyszer csak eldördült egy pisztoly. Akkor még nem tudtam, de Aron volt az. Elvette a világos fegyverét, hogy nem lőhet rám. Élve kellek. Gerett erre elkezdte rángatni a kezét, hogy csak rám akar ijeszteni. A rángatás közepette Aron"véletlenül" meghúzta a ravaszt. Ezzel akart figyelmeztetni. A pisztoly hangjára elkezdtem szaladni, ahogy csak bírtam, de persze a világos gyorsabb volt nálam. Mikor kb már csak 100 méter volt közöttünk elkezdett kiabálni utánam.
-Úgy sem tudsz elmenekülni Eliza! Gyorsabb vagyok nálad.- Ekkor Aron kigáncsolta a világost.-Te idióta! Már megint láb alatt vagy.- Majd könyökkel hatástalanította Aront. A hóban egy kisebb vértócsa keletkezett. Rágyorsítottam de éreztem, hogy közeledik. Így hát elkezdtem kiabálni.
-Segítség! Valaki segítsen! Megsebesültem! Segítség!-Percekig kiabáltam, de senki se reagált a kiáltásomra. Nos igen. Így utólag nem is értem miért vártam mást. Amerikában ha megerőszakolnak egy lányt azt kell üvöltenie, hogy tűz van, hogy bárki is segítsen neki. A segítség kiáltást senki s hallja meg. A legtöbb embernek szelektív hallása van. Csak azt hallják meg ami érdekli is őket, s amíg nem a saját vagy családjuk épsége forog kockán őket nem érdekli. Eldörrent még egy pisztolylövés. Megpróbáltam rágyorsítani.
-Legközelebb már téged talállak el!
-Hisz élve kellek!
-Tudok célozni.-Rágyorsítottam, de hoztam a formámat és megint elestem. A térdemből immár ömlött a vér. Nagy lélekjelenlét kellett hozzá, hogy folytassam az utat. Megint próbálkoztam a kiabálással.
-Segítsék! Kérem segítsen valaki!-Majd megint megszólalt a pisztoly immár ismerős hangja és a földre rogyva az utolsó gondolatom az volt, hogy legalább már nem fázok. Soha többé.