Ültem az immár üres tányérom felett és gyászoltam a megevett palacsintám. Gyászolás közben végig a kulcslopáson járt az eszem. Hogyan lopjam el egy olyan ember kulcsait aki már ölt embert, bármikor megismételné és nem mellesleg el rablóim egyike? Eszembe jutott, hogy leütöm a székkel, de hamar el is vetettem az ötletet mert könnyen rájött volna a világos, hogy én loptam el a kulcsait, ha már leütöttem. Még akkor is gondolkodtam amikor a világos visszajött.
-Jól sejtettem, hogy édes szájú vagy.
-Igen. Csodás emberismerő vagy. Gondolom volt időd kigyakorolni- Szúrósan néztem rá. Nem tudtam elsiklani a gondolat felett, hogy ő már ölt.
-Nem tudsz rólam semmit Eliza! Nem tudod, hogy..-A szavába vágtam.
-Éppen eleget tudok Gerett. Kérlek. Nem szeretnék többet.- Nagyot sóhajtott és közelebb jött. Megijedtem, hogy mit fog csinálni. Felém nyúlt. Megfordult a fejemben, hogy felpofoz, de csak megfogta az állam és szembe fordította az arcomat az övéhez. Mélyen a szemembe bámult. A szívem olyan hangosan kalapált, hogy azt hittem kiüti a bordáimat.
-Nem is sejted mennyire hasonlítotok.-Majd óvatosan elengedett és kiment a tálcám társaságában. Amint kilépett hangosan kifújtam a levegőt amit addig bent tartottam. "Nem is sejted mennyire hasonlítotok." Úgy éreztem széthasad a fejem. Már ő is kezdte a rébuszokban beszélést. Nem értettem mire célzott a világos és, hogy mi volt az a furcsa él a hangjában. Frusztrált a dolog, ezért elővettem egy újságot és elkezdtem írni rá. Régi rossz szokás. Ki kellett írnom magamból azt a pár napot. Sajnáltam, hogy nincs nálam hangszer. Fejben remek dallamot találtam hozzá és azt is leírtam. Sok időm elment mire bekottáztam egy reklámhirdetés felületét, de megérte. Addig se emésztettem magam. Elkezdtem dúdolgatni a dalt. A végén már annyira belejöttem, hogy hangosan énekeltem. Minden fájdalmam kiadtam magamból. Leírom neked is a szövegét:
Ez nem disney
Túl nagy a csend, csak az óra kattog
Miért nem lehettem felhőtlenül boldog?
Nem akartam mást, csak szeretni
S minden gondomat elfeledni
De ők ezt máshogyan akarták
A sorsomat helyettem megírták
S most itt ülök egy kopár helyen
Itt vagyok, de nem vagyok jelen
Reff:
Ez nem a jól ismert disney mese
Ide nem jön a királylány hercege
Nincsen varázs tükrök, se üveg cipő
Már régen elmúlt a játék idő
Itt nem lesz happy and, se semmi jó
A valóság sokszor túl fájó
Nincsen helye az ábrándoknak
Örülni kell az élő pillanatoknak
Egyedül vagyok a kérdéseimmel
Megtámadnak a saját kétségeimmel
Minden percben eszembe jut a vég
Ezen tovább lépni képtelenség
Hiszen nem ott vagyok ahol kéne
Kialszik a szoba egyetlen fénye
S ültök tovább a sötétségben
Sose voltam jó a túlélésben
Reff:
Ez nem a jól ismert disney mese
Ide nem jön a királylány hercege
Nincsen varázs tükrök, se üveg cipő
Már régen elmúlt a játék idő
Itt nem lesz happy and, se semmi jó
A valóság sokszor túl fájó
Nincsen helye az ábrándoknak
Örülni kell az élő pillanatoknak
Tudom, hogy nem tudod mit élek meg
Minden percben az egész lényem remeg
Sírni szeretnék, hogy engedjenek el
Hogy ne tartsanak zárva ezzel az őrülttel
De valami csendben tart, és nem hagy békén
Édesen hívogat a valóság végén
Én pedig boldogon utána ugrom
S a sötét szobában összerogyom
Reff:
Ez nem a jól ismert disney mese
Ide nem jön a királylány hercege
Nincsen varázs tükrök, se üveg cipő
Már régen elmúlt a játék idő
Itt nem lesz happy and, se semmi jó
A valóság sokszor túl fájó
Nincsen helye az ábrándoknak
Örülni kell az élő pillanatoknak
Nem bírtam tovább elmenekültem
Itt újra meg van mindenem
Tudom, hogy ez nem a valóság
de nagyon fájt az igazság
hisz ez nem volt egy disney mese
már rég meghalt a királylány és a hercege
Addig énekeltem a dallamot amíg már természetessé vált számomra. Csak feküdtem az ágyon és énekeltem. Annyira beleéltem magam, hogy észre se vettem, hogy eleredtek a könnyeim. Nem igazán vettem komolyan, hogy elraboltak. Mintha csak a dalba tudatosult volna bennem, úgy isten igazából. Igen Eliza! Elraboltak és csak te tudsz segíteni magadon. Csak én.. Még mindig énekeltem amikor Aron bejött az ebédemmel. Felsikítottam, amikor hozzám ért.
-Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni, de féltem, hogy sokkot kaptál.
-Én ezt már nem bírom Aron.
-Másfél nap.
-Tudom, de nekem ez nem fog menni! Nem tudom egyedül megcsinálni.
-Dehogy nem! Erős vagy és bátor. Bármire képes vagy csak akarnod kell. Aki megtud oldani egy transzcendens egyenletet 6 évesen, akik megment a fulladástól egy vele egyidős társát 8 évesen, aki megvéd egy kisebbet egy veszett kutyától, aki képes beugrani a tengerbe egy eszméletét vesztett emberért az túl éli ezt is. Neked soha nem volt szükséged segítségre. Mindig te segítettél másokon.- Teljesen ledöbbentem. Aron honnan tudott rólam ennyi mindent? Ezek közül még volt olyan amit Caroline se tudott..
-Ki vagy te Aron? Milyen szerepet játszottál az életemben, és miért nem emlékszem rád?
-Mert én soha nem voltam az életed része.
-Akkor honnan tudsz rólam ennyi mindent?
-Azt nem mondtam, hogy te se voltál része az enyémnek.- Esküszöm tehetsége volt ahhoz, hogy ledöbbentsen. Mindig tudott valami olyat mondani amitől nem tudtam megszólalni. Belenéztem a szemébe. Megint azzal a furcsa fénnyel csillant, de gyönyörűek voltak. Ébenfeketék és tudtam, hogy már láttam valahol ezeket a szemeket.
-Hány éves vagy?- Kérdeztem miközben megszakítottam a szemkontaktust és átültem az asztalhoz.
-18 leszek nyáron. Pont egy évvel egy hónappal és egy nappal vagyok idősebb nálad.- Meg se lepődtem, hogy tudta a születési dátumomat.
-Szóval 1996 augusztus 16-án születtél? Túl sok a hatos..
-Neked pedig a kilences a hetes és az egyes.
-Hééé! szívd vissza! Idén még egy egyest se kaptam.- Halkan felnevetett.
-Látom kicsit sikerült elterelnem a figyelmedet.
-Egy kicsit.- Elmosolyodtam és megettem az ebédem. Olyan érzés volt mintha a bátyám lenne. De az lehetetlen. Én voltam anyámék első és utolsó gyereke. Aron csendesen felkelt, odajött a tálcámért, majd mielőtt kiment vissza szólt.
-Iszonyat tehetséges vagy!- Majd kiment. Ja iszonyat tehetséges.. iszonyat okos.. és iszonyat láb alatt lehettem valakinek. Vagy valakiknek. Estig elütöttem az időt. Énekeltem, gondolkoztam, énekeltem és persze énekeltem. Hiányzott a zene és így kicsit tudtam pótolni a hiányát. Pont a refrénbe kezdtem bele miközben az asztalról ugrottam le mint amolyan rögtönzött színpadról amikor a világos lépett be a szobába.
-9 pont, csak mert nem mosolyogtál rám ugrás közben.- Most is feláll a hátamon a szőr ha eszembe jut a hangja. Annyira édes, hogy már keserű.
-Bocsika Ger. Csak a helyes pasikra mosolygok.- Affektáltam is egy kicsit hozzá, hogy még hitelesebb legyen a miss picsa előadásom. Majd egy hajhátradobással leültem az asztalhoz. Amber is megirigyelt volna tőlem ezt a mozdulatot.
-Bár csak egy suliba jártunk volna.-Sóhajtott fel hirtelen.
-Akkor nem rabolsz el?-Kérdeztem döbbenten.
-Nem tudom. De akkor hamarabb megismerlek.- Ez egy kisebb arculcsapásként ért. Viszont kitaláltam, hogy fogom ellopni a kulcsát. Végig csendben voltunk, amíg megettem a vacsorám. Majd odamentem hozzá, és mellé ültem. Jó szorosan. Nem húzódott félre. A combommal éreztem a kulcsot.
-Én is örültem volna ha egy suliba járunk. Korrepetáltalak volna töriből.
-Honnan veszed, hogy rossz vagyok töriből?
-Miért talán jó vagy?-Kicsit közelebb hajoltam. Mai napig nevetnem kell a nevetséges flörtölési próbálkozásomon. De úgy tűnt a világos cseppet sem találta nevetségesnek.. Sőt!
-Talán rám férne egy kis korrepetálás.- Ő is közelebb hajolt és elkezdte nézni a számat. Egy jó tanács a későbbiekre Valaki. Mindegy, hogy lány vagy vagy fiú, de ha a másik fél elkezdi vizslatani a szádat meg akar csókolni. Ezt egy jelnek is lehet venni. Én is annak vettem.
-Ha megmutatod a hiányosságaidat bármikor szívesen segítek.- Rátettem az egyik kezemet a combjára, a másikat pedig pár milliméterre nyugtattam a zsebétől. Kicsit hangosabban kezdte venni a levegőt és egyre közelebb jött az ajkaimhoz. Én pedig a zsebéhez. Már csak pár centi kellett, neki is és nekem is. Amikor Aron benyitott. A sötét abban a pillanatban felugrott az ágyról, én pedig mint egy sóbálvány ott maradtam. Majdnem meg volt a kulcs.. Aron úgy nézett a világosra mint akit ott helyben megölne.
-Csörög a telefonod.- Ezt a három szót fogai között szűrte ki. Kicsit megijedtem, de nem szóltam semmit. A világos visszanézett rám, majd megint Aronra. Bólintott egyet és kimentek. Odaszaladtam az ajtóhoz, hátha hallok valamit.
-Még, hogy az én érzelmeim fogják tönkre vágni az egészet!
-Higgadj le! Nem történt semmi.- A világos olyan halkan beszélt, hogy alig halottam. Szinte suttogott.
-Csak mert beléptem! De még egy perc és letepered.-Megint szuggerálták egymást,de most Aron bírta rövidebb ideig.- Jobb lenne ha már ma elmennél. Dijon is 20 percre van innen. Messzire kell menned.
-Tudod jól, hogy csak engedéllyel léphetik ki a kapun.
-Én megengedem, hogy elmenj.- Világos kicsit felnevetett.
-A te szavad itt édes kevés.-Majd halottam a lépteit távolodni. Leültem az ágyra. Aron bejött és megállt előttem.
-Úgy akarod ellopni a kulcsát, hogy hagyod, hogy rád másszon?!- Nem kiabált de hallatszott hangján, hogy kiakadt.
-Kézenfekvő volt.- Az én hangom se volt több egy suttogásnál.
-Elképesztő vagy!-Majd felkapott és megölelt. Pár másodperccel később észbe kapott mit csinált és gyorsan visszatett az ágyra. -Bocsánat.- Majd megfogta a tálcám és kiment. Amint kilépett én visszazuhantam az ágyra és felsóhajtottam. Tudtam, hogy meg fogom tudni szerezni a kulcsot. Tudtam, hogy pár nap és a saját ágyamban fogok aludni. Tudtam, mert ebben a mesében a hercegnő magát menti meg.
szombat
péntek
XIX.
Mit tesz egy normális ember ha elrabolják? Elkezd sírni? Kiabál, hogy valaki meghallja? Információkat próbál szerezni az el rablóitól? (Hol van, mikor engedik ki stb) Neki támad az el rablóinak? Igen. Körülbelül ezeket csinálja egy normális ember. Na és mit csinál Eliza Horner? Fekszik az ágyon... és olvas... Fel kellett volna adnom még anno egy hirdetést. "Abnormális agyamat elcserélném egy viszonylag átlagosra..." Ha nem jelentkeztek volna rá senki cserélni, akkor ingyen is odaadom . Úgy érzem agy nélkül többre mennék.. Szóval olvastam. Mindegyik lapot tüzetesen átvizsgáltam, hát ha meg lesz a titkos üzenet. Még akkor se volt meg, amikor Aron visszajött az ebédemmel. Lerakta a tálcám, nem is mondott semmit, majd kiment. Csodálkoztam, mert mindig megvárta amíg befejezem. Odarohantam az ajtóhoz és rátapasztottam a fülemet. Halkan halottam a világos kissé ideges hangját.
-Túlságosan hagyod, hogy az érzelmeid irányítsanak. El fogsz rontani mindet. Nem kellett volna engedniük, hogy te vállald!
-Miért Ben talán jobban elintézte volna a dolgot? Mit csinálnál egy halott lánnyal?- Igen. Engem is sokkolt amit Aron mondott, de szerintem nem azért amiért téged. Azt mondta, hogy Ben. Én pedig ismertem egy Bent. Persze próbáltam elhessegetni a gondolatot.. Hisz az a Ben, Caroline Bene lelépett két éve. Te se gondolnád, hogy ő az ugye? Ha csak Caroline nem hazudott és Ben nem is lépett le. Vagy ha lelépett visszajött. De ugye Caroline nem verne át.. Tényleg el kellett volna adnom az agyam. Késő bánat.. Pár percig csöndben álltak. Kicsit megnyugodtam, hogy ezek szerint nem csak engem akarnak idegesíteni a bámulással. Majd hirtelen a világos megunta és megszólalt.
-Ha megszökteted te leszel a következő akit lelövök.-Majd halottam a távolodó lépéseit. Gyorsan leültem az ebédemhez, nehogy pofán csapjon Aron a nyíló ajtóval. Egy nagy sóhaj kíséretével bejött és leült az ágyra. Megint bámult. Biztos bepótolta azt a bámulási adagot amit a világos az előbb szó szerint durván félbeszakított. Miután befejeztem az evést, felálltam, odamentem, megfogtam a párát és fejbe vágtam vele.
-Hééé! Ezt most miért kaptam?
-Először is azért mert te is fejbe vágtál és, hogy valamilyen szinten egálban legyünk. Másodszor pedig, hogy csináljak valami normálisat is.- Nevetett egy kicsit. De ez nem az a erőltetett nevetés volt, hanem olyan igazi szívből jövő. Leültem mellé és a kezembe vettem a könyvet.
-Látom már sokat olvastál.
-Igen, de még nem eleget.-Szerintem elmosolyodott, de persze nem láttam az arcát. Felállt, és kiment a tálcámmal. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy fel sem tűnt amikor Aron visszajött és levett a polcról és másik könyvet. Jiri Menzel Hát, nem tudom című könyvébe merült bele, miközben a földön ülve támasztotta az ágyat. Nem lehetett hallani mást, csak az egyenletes lélegzeteinket és néha a papír susogását.Teljesen megkeletkeztem arról, hogy elraboltak. Annyira természetes érzés volt Aronnal olvasgatni. Mint ha mindig is ezt csináltuk volna. Egészen addig eszembe se jutott, hogy nekem ott se kellene lennem, amíg megint egy vastagabb lapot találtam ami ismételten csak egy árnyalattal volt világosabb társainál. Pont felakartam állni az ollóért, amikor belépett a világos.
-Bazdmeg A! Már mindenhol kerestelek. Nem volt élég világos amit az előbb mondtam?
-De. Teljesen. Nem is csinálok semmit csak olvasok.-Megint egymásra meredtek, esküszöm olyan volt mint ha nem is pislognának. Tuti gyakorolták valahol. Lehet, hogy folytatják még egy darabig, ha nem szólalok meg.
-Gerret? Te öltél már meg embert?-Összerezzent. Nem tudom, hogy azért mert kitaláltam a nevét, vagy azért mert meglepte a kérdésem. Gondolom kicsit ez is, az is.
-Vannak dolgok amiket jobb ha nem tudsz.-Ezt egy igennek vettem, amitől egy jó hangosat nyeltem.
-És te Aron?- A világos lélegzete elakadt. Kitaláltam a nevüket. Okosabb vagyok mint ő..
-Menjünk A! Dolgunk van, te pedig itt szórakozol.-A világos kiment, Aron megfogta a könyvet letette az asztalra, majd mielőtt elment visszafordult.
-Nem.-Majd kiment. Amint becsukódott az ajtó ismét odaszaladtam, hát ha hallok valamit, de csak a világos egyre halkuló szavait halottam.
-Ezt nem hiszem el Aron! Ha ki tudta talán a nevünket arra is rá fog jönni...-A végét már nem halottam, de ki tudtam találni. Arra is rá fog jönni, hogyan szökjön meg. Bíztam benne, hogy igaza lesz. Gyorsan előszedtem az ollót és szétszedtem a lapokat. A könyv hangos koppanással kiesett a kezemből. Ha Aron első üzenete ledöbbentett akkor ez egyenesen szíven szúrt. Többször újra elolvastam a sorokat, de még akkor se akartam elhinni. Annyira szánalmasnak éreztem magam, hogy nincsenek rá szavak. Összeszedtem mindent és elrejtettem a szellőző mögé. A könyvön ismét nem látszódott semmi. Irigyeltem érte. Én úgy néztem ki mint egy kísértet. Úgy is éreztem magam.
Aron üzenete beleégett az elmémbe és kitépte a szívemet. "Nem véletlenül találkoztál egy hónapja Carolie-nal. Ha nem találkoztok most nem lennél itt." Szóval Caroline-t nem fogták el. Sőt! Ő csalt csapdába. Abban biztos voltam, hogy ő is csak megbízott volt mint a világos vagy Aron. De a tényen nem változtatott. Átvert és becsapott. Akkor már biztos voltam, hogy az a bizonyos Ben az ő Bene. Nem tudtam tovább olvasni. Megtörtnek és elárultnak éreztem magam. Lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba. Jól jött volna egy kis zene, hisz a zene gyógyít. De nem volt zene, mert elraboltak. Elraboltak és az én hibám volt. Miért kellett bíznom Caroline-ban? Miért kellett neki esélyt adnom? Igaza volt Castielnek. Utálom beismerni, de igaza volt. Ha kimutatod az érzelmeidet, ha kedves vagy, eltaposnak. Még akkor is sírva a takaróval a fejemen emésztettem magamat az ágyban, amikor halottam, hogy valaki bejött.
-Meghoztam a vacsorádat.-Szólalt meg a világos azzal a bársonyos hangjával, amitől akkor már rosszul voltam.
-Nem vagyok éhes, köszönöm. Aludni szeretnék.- Állt még egy darabig és gondolom nézett. Biztosra nem tudom, mert nem bújtam elő a takaró alól. Nem szól semmit. Egyszer csak kiment. Felnéztem, ott hagyta a tálcát. Nem mentem oda enni. Vérző szívvel nem lehet. Nem sokkal később, újra kinyílt az ajtó. Valamelyikőjük bejött és leült az ágy végére.
-Jobb lett volna, ha nem tudod meg.
-Jobb lett volna, ha nem bízom meg benne.- Ült az ágyamon egy darabig, majd felállt.
-Biztos, hogy nem eszel?
-Biztos.
-Maradjak még, vagy jobb egyedül?
-Maradj, kérlek.- Nem válaszolt, csak kiment. Gondoltam kiviszi a tálcám és visszajön. Így is lett. Mire vissza jött kicsit megtöröltem az arcom és felültem. Ülve körülbelül a fél ágyat foglaltam el, így ő leült a végébe és nekitámasztotta a hátát a falnak.
-Nem akarsz olvasni?
-Most nem tudnák koncentrálni a betűkre.- Rám nézett megint azzal a furcsa fénnyel a szemében.
-Olvassak neked?-Meglepődtem a hangjában lévő lágyságon és féltésen, így nem tudtam megszólalni csak bólintottam. Elkezdte olvasni Andersen át nem írt meséit. Ismertem ezt a kötetet. Mesék, történetek felnőtteknek. Olyan mesékkel amiket egy kisgyerek nem tudna felfogni. Aron hangja szép lassan lenyugtatott, majd elaltatott. Más nap reggel mikor felébredtem nem volt ott. Korán keltem, így sejtettem, hogy még alszanak hisz még csak 4 óra volt. Megfürödtem megmostam a hajam és próbáltam egy törölköző segítségével szárazra törölni. Átöltöztem és szépen kifésültem majd befontam kisebb tincsekbe. Legalább azzal is ment az idő. Mikor befejeztem volt még bőven időm reggeliig. Odamentem az ajtóhoz és lenyomtam a kilincset. Tudtam, hogy be lesz zárva hisz mindig bezárják, de reménykedtem. Persze nem nyomódott le a kilincs.Nem akartam több üzenetet találni Arontól. Úgy éreztem jobb a tudatlanság, így kezembe vettem a tegnapi Andersen könyvet. Amint felemeltem kiesett belőle egy lap az addigra már ismerős kézírással. "Holnap után Gerretnek el kell mennie. Itt a lehetőség, hogy megszökj! Nem tudok segíteni, de nem foglak meggátolni. A tervedben legyen benne hogy leütsz. Úgy tényleg egálban leszünk." Szóval már biztos volt. 2 nap múlva meg kell szöknöm. Kitaláltam, hogy ellopom valahogy Gerret kulcsát. Direkt nem Aronét, hogy véletlenül se legyen köze a dolgokhoz. A kis üzenetet eldugtam, ne hogy valaki megtalálja. Tudtam, hogy muszáj kijutnom mert különben nem fogok sokáig élni, és akkor még úgy éreztem van értelme folytatni. Hét óra körül kibontottam az immár száraz hajamat, ami göndör kis fürtökként hullott a hátamra. A világos jött be a reggelimmel. Palacsintát hozott kakaóval. Annyira megörültem, az édes reggelinek, hogy nevetnem kellett. Castielel való első találkozásom jutott eszembe.
-Milyen vidám valaki.
-Kialudtam magam.-Végig mért, de nem úgy mint eddig. Most nem áldozatként nézett rám.
-Tetszik a hajad.- Azzal kiment.. Volt benne valami furcsa de nem érdekelt. Kiéltem magam a reggelimen és finomítottam még egy kicsit a tervemen. Láttam a fényt az alagút végén. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de minden egyes palacsinta falattal éreztem a szabadság ízét.
-Túlságosan hagyod, hogy az érzelmeid irányítsanak. El fogsz rontani mindet. Nem kellett volna engedniük, hogy te vállald!
-Miért Ben talán jobban elintézte volna a dolgot? Mit csinálnál egy halott lánnyal?- Igen. Engem is sokkolt amit Aron mondott, de szerintem nem azért amiért téged. Azt mondta, hogy Ben. Én pedig ismertem egy Bent. Persze próbáltam elhessegetni a gondolatot.. Hisz az a Ben, Caroline Bene lelépett két éve. Te se gondolnád, hogy ő az ugye? Ha csak Caroline nem hazudott és Ben nem is lépett le. Vagy ha lelépett visszajött. De ugye Caroline nem verne át.. Tényleg el kellett volna adnom az agyam. Késő bánat.. Pár percig csöndben álltak. Kicsit megnyugodtam, hogy ezek szerint nem csak engem akarnak idegesíteni a bámulással. Majd hirtelen a világos megunta és megszólalt.
-Ha megszökteted te leszel a következő akit lelövök.-Majd halottam a távolodó lépéseit. Gyorsan leültem az ebédemhez, nehogy pofán csapjon Aron a nyíló ajtóval. Egy nagy sóhaj kíséretével bejött és leült az ágyra. Megint bámult. Biztos bepótolta azt a bámulási adagot amit a világos az előbb szó szerint durván félbeszakított. Miután befejeztem az evést, felálltam, odamentem, megfogtam a párát és fejbe vágtam vele.
-Hééé! Ezt most miért kaptam?
-Először is azért mert te is fejbe vágtál és, hogy valamilyen szinten egálban legyünk. Másodszor pedig, hogy csináljak valami normálisat is.- Nevetett egy kicsit. De ez nem az a erőltetett nevetés volt, hanem olyan igazi szívből jövő. Leültem mellé és a kezembe vettem a könyvet.
-Látom már sokat olvastál.
-Igen, de még nem eleget.-Szerintem elmosolyodott, de persze nem láttam az arcát. Felállt, és kiment a tálcámmal. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy fel sem tűnt amikor Aron visszajött és levett a polcról és másik könyvet. Jiri Menzel Hát, nem tudom című könyvébe merült bele, miközben a földön ülve támasztotta az ágyat. Nem lehetett hallani mást, csak az egyenletes lélegzeteinket és néha a papír susogását.Teljesen megkeletkeztem arról, hogy elraboltak. Annyira természetes érzés volt Aronnal olvasgatni. Mint ha mindig is ezt csináltuk volna. Egészen addig eszembe se jutott, hogy nekem ott se kellene lennem, amíg megint egy vastagabb lapot találtam ami ismételten csak egy árnyalattal volt világosabb társainál. Pont felakartam állni az ollóért, amikor belépett a világos.
-Bazdmeg A! Már mindenhol kerestelek. Nem volt élég világos amit az előbb mondtam?
-De. Teljesen. Nem is csinálok semmit csak olvasok.-Megint egymásra meredtek, esküszöm olyan volt mint ha nem is pislognának. Tuti gyakorolták valahol. Lehet, hogy folytatják még egy darabig, ha nem szólalok meg.
-Gerret? Te öltél már meg embert?-Összerezzent. Nem tudom, hogy azért mert kitaláltam a nevét, vagy azért mert meglepte a kérdésem. Gondolom kicsit ez is, az is.
-Vannak dolgok amiket jobb ha nem tudsz.-Ezt egy igennek vettem, amitől egy jó hangosat nyeltem.
-És te Aron?- A világos lélegzete elakadt. Kitaláltam a nevüket. Okosabb vagyok mint ő..
-Menjünk A! Dolgunk van, te pedig itt szórakozol.-A világos kiment, Aron megfogta a könyvet letette az asztalra, majd mielőtt elment visszafordult.
-Nem.-Majd kiment. Amint becsukódott az ajtó ismét odaszaladtam, hát ha hallok valamit, de csak a világos egyre halkuló szavait halottam.
-Ezt nem hiszem el Aron! Ha ki tudta talán a nevünket arra is rá fog jönni...-A végét már nem halottam, de ki tudtam találni. Arra is rá fog jönni, hogyan szökjön meg. Bíztam benne, hogy igaza lesz. Gyorsan előszedtem az ollót és szétszedtem a lapokat. A könyv hangos koppanással kiesett a kezemből. Ha Aron első üzenete ledöbbentett akkor ez egyenesen szíven szúrt. Többször újra elolvastam a sorokat, de még akkor se akartam elhinni. Annyira szánalmasnak éreztem magam, hogy nincsenek rá szavak. Összeszedtem mindent és elrejtettem a szellőző mögé. A könyvön ismét nem látszódott semmi. Irigyeltem érte. Én úgy néztem ki mint egy kísértet. Úgy is éreztem magam.
Aron üzenete beleégett az elmémbe és kitépte a szívemet. "Nem véletlenül találkoztál egy hónapja Carolie-nal. Ha nem találkoztok most nem lennél itt." Szóval Caroline-t nem fogták el. Sőt! Ő csalt csapdába. Abban biztos voltam, hogy ő is csak megbízott volt mint a világos vagy Aron. De a tényen nem változtatott. Átvert és becsapott. Akkor már biztos voltam, hogy az a bizonyos Ben az ő Bene. Nem tudtam tovább olvasni. Megtörtnek és elárultnak éreztem magam. Lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba. Jól jött volna egy kis zene, hisz a zene gyógyít. De nem volt zene, mert elraboltak. Elraboltak és az én hibám volt. Miért kellett bíznom Caroline-ban? Miért kellett neki esélyt adnom? Igaza volt Castielnek. Utálom beismerni, de igaza volt. Ha kimutatod az érzelmeidet, ha kedves vagy, eltaposnak. Még akkor is sírva a takaróval a fejemen emésztettem magamat az ágyban, amikor halottam, hogy valaki bejött.
-Meghoztam a vacsorádat.-Szólalt meg a világos azzal a bársonyos hangjával, amitől akkor már rosszul voltam.
-Nem vagyok éhes, köszönöm. Aludni szeretnék.- Állt még egy darabig és gondolom nézett. Biztosra nem tudom, mert nem bújtam elő a takaró alól. Nem szól semmit. Egyszer csak kiment. Felnéztem, ott hagyta a tálcát. Nem mentem oda enni. Vérző szívvel nem lehet. Nem sokkal később, újra kinyílt az ajtó. Valamelyikőjük bejött és leült az ágy végére.
-Jobb lett volna, ha nem tudod meg.
-Jobb lett volna, ha nem bízom meg benne.- Ült az ágyamon egy darabig, majd felállt.
-Biztos, hogy nem eszel?
-Biztos.
-Maradjak még, vagy jobb egyedül?
-Maradj, kérlek.- Nem válaszolt, csak kiment. Gondoltam kiviszi a tálcám és visszajön. Így is lett. Mire vissza jött kicsit megtöröltem az arcom és felültem. Ülve körülbelül a fél ágyat foglaltam el, így ő leült a végébe és nekitámasztotta a hátát a falnak.
-Nem akarsz olvasni?
-Most nem tudnák koncentrálni a betűkre.- Rám nézett megint azzal a furcsa fénnyel a szemében.
-Olvassak neked?-Meglepődtem a hangjában lévő lágyságon és féltésen, így nem tudtam megszólalni csak bólintottam. Elkezdte olvasni Andersen át nem írt meséit. Ismertem ezt a kötetet. Mesék, történetek felnőtteknek. Olyan mesékkel amiket egy kisgyerek nem tudna felfogni. Aron hangja szép lassan lenyugtatott, majd elaltatott. Más nap reggel mikor felébredtem nem volt ott. Korán keltem, így sejtettem, hogy még alszanak hisz még csak 4 óra volt. Megfürödtem megmostam a hajam és próbáltam egy törölköző segítségével szárazra törölni. Átöltöztem és szépen kifésültem majd befontam kisebb tincsekbe. Legalább azzal is ment az idő. Mikor befejeztem volt még bőven időm reggeliig. Odamentem az ajtóhoz és lenyomtam a kilincset. Tudtam, hogy be lesz zárva hisz mindig bezárják, de reménykedtem. Persze nem nyomódott le a kilincs.Nem akartam több üzenetet találni Arontól. Úgy éreztem jobb a tudatlanság, így kezembe vettem a tegnapi Andersen könyvet. Amint felemeltem kiesett belőle egy lap az addigra már ismerős kézírással. "Holnap után Gerretnek el kell mennie. Itt a lehetőség, hogy megszökj! Nem tudok segíteni, de nem foglak meggátolni. A tervedben legyen benne hogy leütsz. Úgy tényleg egálban leszünk." Szóval már biztos volt. 2 nap múlva meg kell szöknöm. Kitaláltam, hogy ellopom valahogy Gerret kulcsát. Direkt nem Aronét, hogy véletlenül se legyen köze a dolgokhoz. A kis üzenetet eldugtam, ne hogy valaki megtalálja. Tudtam, hogy muszáj kijutnom mert különben nem fogok sokáig élni, és akkor még úgy éreztem van értelme folytatni. Hét óra körül kibontottam az immár száraz hajamat, ami göndör kis fürtökként hullott a hátamra. A világos jött be a reggelimmel. Palacsintát hozott kakaóval. Annyira megörültem, az édes reggelinek, hogy nevetnem kellett. Castielel való első találkozásom jutott eszembe.
-Milyen vidám valaki.
-Kialudtam magam.-Végig mért, de nem úgy mint eddig. Most nem áldozatként nézett rám.
-Tetszik a hajad.- Azzal kiment.. Volt benne valami furcsa de nem érdekelt. Kiéltem magam a reggelimen és finomítottam még egy kicsit a tervemen. Láttam a fényt az alagút végén. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de minden egyes palacsinta falattal éreztem a szabadság ízét.
szombat
XVIII.
"Ha nem én vállalom el már nem élnél. Ha nem én vállalom el már nem élnél. Ha nem én vállalom el már nem élnél.." Az nap egész délelőtt ez járt a fejemben, miközben majdnem elolvastam a Sorsfordítókat. Akkor még nem éreztem ironikusnak a könyvet. Most így pár órával a halálom előtt annak találom. Egy lány akinek látszólag tökéletes az élete, de nem tud feldolgozni egy gyerekkori traumát, és nem érez szerelmet a mindenki szerint számára tökéletes társ jelöltje iránt aki születés óta a legjobb barátja. Így öngyilkos lesz. Persze nem csak ezek miatt, de hát ha el akarod egyszer olvasni.. A lényeg, hogy lelövi magát.. Innen is jött az ötlet. Nem akkor olvastam először. Nem is utoljára.. Mai napig nem értem miért ebbe a könyvbe üzent nekem Aron.. Még mindig a szavai motoszkáltak a fejemben, amikor lapozás közben feltűnt, hogy az egyik lap más színű. Csak egy árnyalattal, de más színű volt, és közelebbről megnézve kicsit vastagabb is. Pont az ágyon feküdtem lefele lógva, és elemeztem azt a lapot, amikor a világos lépett be a börtönömbe.
-Látom már is elmerültél a könyvekben.-Olyan hangtalanul közlekedett, hogy már csak akkor vettem észre, amikor megszólalt, de akkor már a tálcám az asztalon volt. Leült mellém. Tőle nem ijedtem meg. Féltem, de nem annyira mint a sötéttől. Pocsék emberismerő vagyok.
-Te nem szeretsz olvasni George?-Kicsit elmosolyodott, de nem reagált.
-Nem igazán kötnek le a regények. Az újságokat jobban szeretem. A legtöbb könyv A-é.-Nem kérdeztem meg honnan van a többi. Nem igazán érdekelt. Leültem enni. Evés közben a világos végig rajtam pihentette a tekintetét. Kicsit frusztráló volt, de nem szóltam semmit. Amikor befejeztem az evést én is rá néztem. Kíváncsi voltam ő miért vállalta el az elrablásomat.
-Miért vállaltad?-Kicsit összerezzent. Túlságosan el volt merülve a gondolataiban
-Mit?
-Az elrablásom.. Miért vállaltad el?-Felnevetett, majd felállt.
-Mert kell a pénz.-Nézet még egy kicsit. Kíváncsi volt a reakciómra, de az arcomról semmit se tudott leolvasni. Miután erre rájött megfogta a tálcámat és elindult kifelé. Az ajtó előtt megállt és visszafordult.-Csak, hogy tudd. Ha nem te lennél itt is elvállaltam volna.-Majd kiment. Valamire rájöttem. A sötét ismer valahonnan. Hogy honnan akkor még nem tudtam, de éreztem. Visszamentem a könyvhöz. Össze voltak ragadva a lapok.. Próbáltam körömmel szétszedni, de nem ment. Valami éles tárgy kellett volna. Egy kés vagy egy olló. De nem találtam semmi hasonlót. A kajáimhoz általában kaptam kést, de nem nyithattam fel a lapokat a srácok előtt. Akkor még nem sejtettem, hogy a sötét üzent nekem.Gondoltam arra, hogy kitöröm a tükröt a fürdőszobában.. de a hangzavarra biztos bejöttek volna. Arra jutottam, hogy kell az a kés. Gondosan kiterveltem, mit fogok csinálni. Egy hátulütője volt a dolognak. Ha aznap nem kapok kést. Így hát nem maradt másom csak a remény. Este megint a világos jött be. Tálcámon a kanállal, villával, és a késsel. Kicsit megnyugodtam, de még mindig frusztrált a pillantása. Leültem enni. Véletlenül meglöktem a vizet. A tartalma szépen kifolyt a padlóra. Tudtam, hogy ez még nem elég ahhoz, hogy kimenjen a szobából.
-Majd kaphatok másik vizet? A csap vize sárga.
-Persze. Majd beküldöm A-t a vízzel.- Nem reagáltam ettem tovább. Majd az utolsó falatot "félrenyeltem". A világos annyira nem ijedt meg. Megveregette a hátam, de persze ez nem segített.
-Nyugi! Hozok gyorsan vizet. -Majd a poharammal kiszaladt. Tudtam, hogy nem lesz sok időm, így még mindig fulladó hangokat imitálva odaszaladtam a késsel a könyvemhez. Ketté vágtam az összeragasztott lapokat, majd visszaültem. Pont időben, mert akkor léptek be mind a ketten. Kikaptam a vizet a világos kezéből és kiittam a pohár tartalmát.
-Köszönöm-Leheltem elhaltan. Visszagondolva kicsit nagyon rájátszottam, de a világos bevette.
-Miért szorongatod azt a kést?-Kérdezte a világos. Na igen.. Elfelejtettem letenni.
-A kezemben maradt evés közben.-Látszott rajta, hogy nem hitte el,de a sötét közbeszól mielőtt mondhatott volna valamit.
-Szerencse, hogy nem vágtad meg magad. Annyira erősen markoltad, hogy elfehéredett a kezed.-Persze az egész testem elfehéredett. Nem csak a kezem, de szép mentés volt a sötét részéről.
-Na jól van! Menjünk.- Szólt a világos. A sötét visszafordult mielőtt kiment.
-Majd még hozok neked vizet.-Amint kiléptek odamentem a könyvhöz. Kicsit remegett a kezem, de megnéztem a lapot. Csak egy mondat volt rajta, de éppen elég ahhoz, hogy kicsit idegesebb legyek. Leszedtem a párnám huzatát és kicsit megtéptem a varrás mentén, majd beledugtam a galacsinná gyúrt lapot és visszahúztam rá a huzatát. Nem értettem, hogy a sötét miért üzent nekem. Pont rajta gondolkoztam, amikor belépett egy üveg ásványvízzel. Nem szólt semmit. Letette a vizet és leült mellém az ágyra. Megfogta a könyvet, amiben üzent és belelapozott. Pont oda, ahol az üzenet volt. Nem látszott rajta semmi változás. Csak a színe ismét ugyan olyan volt mint társaié. Szép csendben becsukta a könyvet, letette majd rám nézett. Megint az a furcsa fény volt a szemében.
-Nem értem miért.- Csak ennyit mondtam. Ő kezembe adott egy ollót, majd felállt.
-Akkor olvass tovább.-És kiment. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy lesznek még üzenetek. Magamhoz vettem 5 könyvet. Egyikbe se volt titkos lap. Ismét felmerült bennem a kérdés, hogy egy emberrablónak miért kell rébuszokba beszélnie. Reméltem, hogy más nap majd megint valami titkosított szöveggel elmondja hol a következő üzenet. Az ollót is el akartam rejteni, viszont azt nem mertem a párnámba dugni. Gondolkozás közbe a szellőzőkre tévedt a tekintetem. Nagy volt a szoba belmagassága, így az asztalt odavittem a falhoz és rátettem a széket. Sokáig tartott, mert megpróbáltam minél csendesebben tologatni a berendezést. Ráálltam a rögtönzött létrámra és óvatosan kicsavartam az olló segítségével az egyik kis szellőző csavarkáit. Betettem az ollót, majd a körmeimmel kicsit visszacsavartam a fedelét tartó csavarokat. Legközelebb már nem kellett olló, mert nem tettem vissza olyan erősen. Csak éppen annyira, hogy ne szúrjon szemet, hogy megbabráltam. Mindent visszatettem a helyére, majd lefeküdtem aludni. Nem igazán sikerült elaludnom. Végig Aron üzenete jár a fejemben. Egyszer csak arra ébredtem, hogy még is csak elaludtam. Aron már az asztalnál ült és olvasott.
-A titkok őrzője.-Olvastam fel hangosan a könyv címét.
-Igen. Gondoltam amíg alszol olvasok egy kicsit.
-Miért jöttél ilyen korán?-Még hét óra se volt.
-Nem tudtam aludni és minden könyvem nálad van.-Nevettem. Amióta elraboltak először. Éreztem, hogy hazudik, pont ezt találtam viccesnek. Felkeltem. Felkaptam a kikészített tiszta ruhám, majd bementem a fürdőszobába. Mire végeztem Aron már a beágyazott ágyamon ült, és belemerült a könyvbe. Már rég befejeztem a reggelit de még mindig olvasott. Így addig elővettem egy újságot és elkezdtem kitölteni egy keresztrejtvényt. Szerintem már egy órája ott ülhettünk. Már a második újságot töltöttem. Nem zavart, hogy Aron a szobában volt. Jó volt hallgatni a lélegzését. Már túlságosan megszoktam, hogy van egy szobatársam.Egyik kérdésnél kicsit megakadtam. Vízszintes, három betű: "Nem mondod?" Elkalandoztak a gondolataim amikor hirtelen Aron a fejem fölött megszólalt.
-Nos?-Összerezzentem és kiejtettem a ceruzát a kezemből. Aron rögtön utána nyúlt. -Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni, csak láttam, hogy megakadtál. Gondoltam segítek ha tudok. A megfejtés nos.-Kicsit hülyének éreztem magam, hogy nem jutott eszembe. Máshol jártak a gondolataim.
-Köszi-Elvettem a ceruzát és beírtam a betűket.
-Okos lány vagy Eliza. Rá fogsz jönni.-Tudtam, hogy nem a keresztrejtvényre gondol.Letette mellém a könyvet és elindult az ajtó felé.
-Várj Aron! Ismerlek?-Rám nézett megint azzal a furcsa csillanással a szemében.
-Nem.. te nem ismersz.
-De te igen?-Kuncogott egy kicsit.
-Mint mondtam okos vagy.-Majd kiment. Kezembe vettem Kate Morton könyvét és elkezdtem olvasni. Tudtam, hogy ha csak belelapozok nem fogom megtalálni az üzenetet. Próbáltam koncentrálni, de nem igazán ment. Végig Aron mondata járt a fejemben. Nem üzent sokat, de ennyi épp elég volt. "Hét napod van megszökni"
-Látom már is elmerültél a könyvekben.-Olyan hangtalanul közlekedett, hogy már csak akkor vettem észre, amikor megszólalt, de akkor már a tálcám az asztalon volt. Leült mellém. Tőle nem ijedtem meg. Féltem, de nem annyira mint a sötéttől. Pocsék emberismerő vagyok.
-Te nem szeretsz olvasni George?-Kicsit elmosolyodott, de nem reagált.
-Nem igazán kötnek le a regények. Az újságokat jobban szeretem. A legtöbb könyv A-é.-Nem kérdeztem meg honnan van a többi. Nem igazán érdekelt. Leültem enni. Evés közben a világos végig rajtam pihentette a tekintetét. Kicsit frusztráló volt, de nem szóltam semmit. Amikor befejeztem az evést én is rá néztem. Kíváncsi voltam ő miért vállalta el az elrablásomat.
-Miért vállaltad?-Kicsit összerezzent. Túlságosan el volt merülve a gondolataiban
-Mit?
-Az elrablásom.. Miért vállaltad el?-Felnevetett, majd felállt.
-Mert kell a pénz.-Nézet még egy kicsit. Kíváncsi volt a reakciómra, de az arcomról semmit se tudott leolvasni. Miután erre rájött megfogta a tálcámat és elindult kifelé. Az ajtó előtt megállt és visszafordult.-Csak, hogy tudd. Ha nem te lennél itt is elvállaltam volna.-Majd kiment. Valamire rájöttem. A sötét ismer valahonnan. Hogy honnan akkor még nem tudtam, de éreztem. Visszamentem a könyvhöz. Össze voltak ragadva a lapok.. Próbáltam körömmel szétszedni, de nem ment. Valami éles tárgy kellett volna. Egy kés vagy egy olló. De nem találtam semmi hasonlót. A kajáimhoz általában kaptam kést, de nem nyithattam fel a lapokat a srácok előtt. Akkor még nem sejtettem, hogy a sötét üzent nekem.Gondoltam arra, hogy kitöröm a tükröt a fürdőszobában.. de a hangzavarra biztos bejöttek volna. Arra jutottam, hogy kell az a kés. Gondosan kiterveltem, mit fogok csinálni. Egy hátulütője volt a dolognak. Ha aznap nem kapok kést. Így hát nem maradt másom csak a remény. Este megint a világos jött be. Tálcámon a kanállal, villával, és a késsel. Kicsit megnyugodtam, de még mindig frusztrált a pillantása. Leültem enni. Véletlenül meglöktem a vizet. A tartalma szépen kifolyt a padlóra. Tudtam, hogy ez még nem elég ahhoz, hogy kimenjen a szobából.
-Majd kaphatok másik vizet? A csap vize sárga.
-Persze. Majd beküldöm A-t a vízzel.- Nem reagáltam ettem tovább. Majd az utolsó falatot "félrenyeltem". A világos annyira nem ijedt meg. Megveregette a hátam, de persze ez nem segített.
-Nyugi! Hozok gyorsan vizet. -Majd a poharammal kiszaladt. Tudtam, hogy nem lesz sok időm, így még mindig fulladó hangokat imitálva odaszaladtam a késsel a könyvemhez. Ketté vágtam az összeragasztott lapokat, majd visszaültem. Pont időben, mert akkor léptek be mind a ketten. Kikaptam a vizet a világos kezéből és kiittam a pohár tartalmát.
-Köszönöm-Leheltem elhaltan. Visszagondolva kicsit nagyon rájátszottam, de a világos bevette.
-Miért szorongatod azt a kést?-Kérdezte a világos. Na igen.. Elfelejtettem letenni.
-A kezemben maradt evés közben.-Látszott rajta, hogy nem hitte el,de a sötét közbeszól mielőtt mondhatott volna valamit.
-Szerencse, hogy nem vágtad meg magad. Annyira erősen markoltad, hogy elfehéredett a kezed.-Persze az egész testem elfehéredett. Nem csak a kezem, de szép mentés volt a sötét részéről.
-Na jól van! Menjünk.- Szólt a világos. A sötét visszafordult mielőtt kiment.
-Majd még hozok neked vizet.-Amint kiléptek odamentem a könyvhöz. Kicsit remegett a kezem, de megnéztem a lapot. Csak egy mondat volt rajta, de éppen elég ahhoz, hogy kicsit idegesebb legyek. Leszedtem a párnám huzatát és kicsit megtéptem a varrás mentén, majd beledugtam a galacsinná gyúrt lapot és visszahúztam rá a huzatát. Nem értettem, hogy a sötét miért üzent nekem. Pont rajta gondolkoztam, amikor belépett egy üveg ásványvízzel. Nem szólt semmit. Letette a vizet és leült mellém az ágyra. Megfogta a könyvet, amiben üzent és belelapozott. Pont oda, ahol az üzenet volt. Nem látszott rajta semmi változás. Csak a színe ismét ugyan olyan volt mint társaié. Szép csendben becsukta a könyvet, letette majd rám nézett. Megint az a furcsa fény volt a szemében.
-Nem értem miért.- Csak ennyit mondtam. Ő kezembe adott egy ollót, majd felállt.
-Akkor olvass tovább.-És kiment. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy lesznek még üzenetek. Magamhoz vettem 5 könyvet. Egyikbe se volt titkos lap. Ismét felmerült bennem a kérdés, hogy egy emberrablónak miért kell rébuszokba beszélnie. Reméltem, hogy más nap majd megint valami titkosított szöveggel elmondja hol a következő üzenet. Az ollót is el akartam rejteni, viszont azt nem mertem a párnámba dugni. Gondolkozás közbe a szellőzőkre tévedt a tekintetem. Nagy volt a szoba belmagassága, így az asztalt odavittem a falhoz és rátettem a széket. Sokáig tartott, mert megpróbáltam minél csendesebben tologatni a berendezést. Ráálltam a rögtönzött létrámra és óvatosan kicsavartam az olló segítségével az egyik kis szellőző csavarkáit. Betettem az ollót, majd a körmeimmel kicsit visszacsavartam a fedelét tartó csavarokat. Legközelebb már nem kellett olló, mert nem tettem vissza olyan erősen. Csak éppen annyira, hogy ne szúrjon szemet, hogy megbabráltam. Mindent visszatettem a helyére, majd lefeküdtem aludni. Nem igazán sikerült elaludnom. Végig Aron üzenete jár a fejemben. Egyszer csak arra ébredtem, hogy még is csak elaludtam. Aron már az asztalnál ült és olvasott.
-A titkok őrzője.-Olvastam fel hangosan a könyv címét.
-Igen. Gondoltam amíg alszol olvasok egy kicsit.
-Miért jöttél ilyen korán?-Még hét óra se volt.
-Nem tudtam aludni és minden könyvem nálad van.-Nevettem. Amióta elraboltak először. Éreztem, hogy hazudik, pont ezt találtam viccesnek. Felkeltem. Felkaptam a kikészített tiszta ruhám, majd bementem a fürdőszobába. Mire végeztem Aron már a beágyazott ágyamon ült, és belemerült a könyvbe. Már rég befejeztem a reggelit de még mindig olvasott. Így addig elővettem egy újságot és elkezdtem kitölteni egy keresztrejtvényt. Szerintem már egy órája ott ülhettünk. Már a második újságot töltöttem. Nem zavart, hogy Aron a szobában volt. Jó volt hallgatni a lélegzését. Már túlságosan megszoktam, hogy van egy szobatársam.Egyik kérdésnél kicsit megakadtam. Vízszintes, három betű: "Nem mondod?" Elkalandoztak a gondolataim amikor hirtelen Aron a fejem fölött megszólalt.
-Nos?-Összerezzentem és kiejtettem a ceruzát a kezemből. Aron rögtön utána nyúlt. -Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni, csak láttam, hogy megakadtál. Gondoltam segítek ha tudok. A megfejtés nos.-Kicsit hülyének éreztem magam, hogy nem jutott eszembe. Máshol jártak a gondolataim.
-Köszi-Elvettem a ceruzát és beírtam a betűket.
-Okos lány vagy Eliza. Rá fogsz jönni.-Tudtam, hogy nem a keresztrejtvényre gondol.Letette mellém a könyvet és elindult az ajtó felé.
-Várj Aron! Ismerlek?-Rám nézett megint azzal a furcsa csillanással a szemében.
-Nem.. te nem ismersz.
-De te igen?-Kuncogott egy kicsit.
-Mint mondtam okos vagy.-Majd kiment. Kezembe vettem Kate Morton könyvét és elkezdtem olvasni. Tudtam, hogy ha csak belelapozok nem fogom megtalálni az üzenetet. Próbáltam koncentrálni, de nem igazán ment. Végig Aron mondata járt a fejemben. Nem üzent sokat, de ennyi épp elég volt. "Hét napod van megszökni"
vasárnap
XVII.
Egy félhomályos szinte üres szobában tértem magamhoz. Lassan felültem az ágyon, amin ébredtem. A párnahuzatot a vérem kicsit megszínezte. Ruhám több helyen elszakadt, koszos bőröm tele volt horzsolásokkal. Nem tudtam hol vagyok, mennyit aludtam és, hogy miért kerültem oda. A szobámban, vagy ha jobban tetszik börtönömben volt egy kicsi fürdőszoba. Sehol se volt ablak, csak sok kis szellőző. Kikészítettek nekem törölközőt, tusfürdőt, fogkefét,fogrémet és még váltás ruhát is. Tudom Valaki! Én is ledöbbentem.. Minek rabol el valaki, ha utána ilyen jó körülményeket biztosít? Egyáltalán minek rabolt el egem bárki is? Először én is a pénzemre gondoltam. De miért nem vártak 18 éves koromig? Akkor több hasznomat vették volna. Vagy ha a pénzem kell miért nem olyat rabolnak el aki fontos nekem, hogy aztán majd fizessek a szabadságáért? Ezen járt végig az eszem miközben lezuhanyoztam. Találtam még a fürdőszobaszekrényben sebhintőport és fertőtlenítőt. Lekezeltem a sérüléseim, és hosszasa elidőztem a készülődéssel. Hallottam, hogy valaki bejött. Nem akartam kimenni. Visszagondolva butaság, de nem akartam szembenézni az el rablómmal. Féltem, hogy esetleg ismerem. Nem is attól, hogy bántana.. Nem! Eliza Horrner attól retteg, hogy ismeri aki elrabolta. Nevetséges vagyok.. Végül kénytelen voltam kimenni. Egy magas sötétkék pólós szürke farmeros férfi ült az ágyamon. Maszkban. Így hát első pillanatban nem derült ki, hogy ismerem-e vagy sem. Az ajtó nyitódására rám nézett. Ében fekete szeme lyukat égettek rajtam. Nem ismertem. Azokra a szemekre emlékeztem volna.
-Végre felkeltél. Már féltem, hogy túl nagyot ütöttem.- Érdes hangja volt. Amolyan tipikus gyilkos hang. Nyeltem egy nagyot. Úgy döntöttem nem szólalok meg.- Ne álldogálj már ott mint egy csapdába esett egér. Letettem az asztalra a kajád. Egyél. Tuti éhes vagy.- Eddig bírtam a nem beszélek dolgot.
-Hiszen az vagyok.
-Tessék?
-Mondom hisze az vagyok. Egy csapdába esett egér.- Nem szólt semmit, csak valami furcsa fény csillant meg a szemében.
-Inkább egyél. Nem érek rá egész nap.
-Mennyit aludtam?
-12 órát. Lassan hét óra.-Nem kérdeztem meg, hogy reggel vagy este. Tudtam, hogy délután 4 körül kellett volna találkoznom Caroline-al. Akkor még azt hittem őt is elrabolták, de nem mertem rákérdezni. Volt valami ijesztő a srácban. Lehet csak a tudat, hogy elrabolt.
-Elég csendes vagy.
-Nincs mit mondanom. -Felhorkantott.
-Elraboltak és nincs mit mondanod?
-Helyesbítek. Neked nincs mit mondanom.- Valaki nevetése zavart meg a szemmel megölöm kísérletemben. Egy másik srác állt az ajtóban. Világos szürke inget és fekete nadrágot viselt. Arcát neki is maszk takarta de világos zöld szemei csak úgy világítottak. Őt se ismertem fel.
-Tesó,ezt megszívtad! Rabolsz magadnak egy gyönyörű lányt, de még ő se hajlandó veled beszélgetni. Ezt nevezik szívásnak.
-Fogd be G!- Hörögte a sötét. Akit amugy A-nek hívott a másik. Ez volt az elmés türkjük, hogy szólongathassák egymást, de ne jöjjek rá a nevükre. Persze kitaktikáztam. A sötétet Aronnak a világosat pedig Gerretnek hívják. De maradjunk a sötét világos elnevezésnél. Az jobba tetszik, és jobban is illik rájuk. Világosnak lágy és selymes hangja volt. Olyan amire szívesen aludna el az ember. Azt gondoltam sokáig,hogy ő az okosabb. A sötét pedig a brutálisabb. Nos.. nem így volt.
-G mit Gerry?- Ez volt az első próbálkozásom a nevük kitalálására. Mindig a kezdőbetűjükkel kezdődő neveken szólítottam őket. Sose mondták, hogy talált-e vagy se. De látszott a szemükön.
-Látod A! Velem akar beszélgetni.
-Nem akarok. De ha sokáig nem szólalok meg, a végén elmegy a hangom. Ki tudja meddig akartok itt tartani.
-Igaz.. Mi magunk se tudjuk-Válaszolta a világos. Szeme szomorkásan csillant. De lehet csak én láttam bele.
-Na, de ha végeztél az evéssel akkor mi menjünk.- Szólalt meg hosszas hallgatás után a sötét.-Az ásványvizet és a műanyag poharat itt hagyjuk. Ha inni akarsz ihatsz.- Majd kimentek. Direkt nem kérdeztem mit akarnak tőlem. Féltem a választól. Börtönömben volt egy ágy, egy asztal székkel és sok sok szellőző, amik jó magason voltak és csak az öklöm fért bele. Szökésre semmi esélyt nem láttam. Legalább is akkor. Nem igazán tudtam mit csinálni. Kimostam a párnahuzatom, a szerencsére éppen maradt zoknimat és fehérneműimet és lemostam a cipőm. Közben pedig végig gondolkoztam. Vajon keresnek-e már a többiek. Mennyire akadtak ki? Reméltem, hogy nem magukat hibáztatták, hogy egyikük se jött velem. Pedig senki se tehetett róla. Csak én. Én bíztam meg rossz emberben. Körülbelül dél tájékán bejött a sötét az ebédemmel. Letette az asztalra, majd leült mellém az ágyra. Az ágy nyikorgásától összerezzentem, vagy legalább is arra fogtam.
-Unatkoztál?-Bökött a kimosott és katonás sorrendbe állított cuccaimra.
-Okos ember sose unatkozik.- Válaszoltam neki miközben óvatosan felálltam mellőle. Féltem tőle és ezt ő is tudta.
-Ne félj tőlem! Nem foglak bántani.- Jelentőségteljesen a tarkómra mutattam.
-Igen.. Nos azt muszáj volt. De ígérem mostantól nem bántalak.- Ránéztem. Volt benne valami furcsa. Tudom, hogy hülyeség de megnyugtatott az ígérete. Hittem neki és be is tartotta az ígéretét. Ő fizikailag nem bántott többet. Tudni akartam, hogy hívják. Nem tudom miért de tudni akartam. Még se kérdeztem meg. Pedig ő elmondta volna.
- Mennyi az idő? -Utáltam, hogy nem tudom és, hogy még csak nem is érzékelem az idő múlását.
-Kettő óra lesz. Zavar, hogy nem tudod mennyi az idő?
-Egy kicsit, de túlélem. Ez végül is semmi.-Megint az a furcsa fény csillant fel a szemében. Empátia talán? Vagy szánalom? Nem tudtam rájönni.
-Végeztél?
-Igen Adam.-Felhúzta a szemöldökét de nem mondott semmit. Összeszedte a cuccokat ,majd kiment és vissza se nézett. Újabb tétlen gondolkodós percek. Lemértem milyen hosszú a szoba. 20 láb hosszú és 10 láb széles. Nekem 38-as lában van ami elvileg 24cm. Szóval a szoba kb olyan 11,52 négyzetméter. Egy normális szoba. Se túl kicsi, se túl nagy. Átlagos. Pont mint én. Ezért se értettem mit kerestem ott. Gondolom este fele bejött a világos a vacsorámmal.
-Szervusz napsugár! Meghoztam a vacsorádat.- Gondolom vigyorgott mert mosolygott a hangja, és a szeme is. Rosszul lettem a vidámságától.
-Szia Greg!
-Ne unatkozz ennyire!
-Cseréljünk helyet és mutasd meg, hogyan ne unatkozzak.- Nevetett egy kicsit, majd elment. Ott hagyta a kajám.. érdekes. Azt hittem azért ment el, mert nem bírta a társaságom, de pár perc múlva visszajött egy halom újsággal.- Tessék. Fejts keresztrejtvényeket. Én ezt csinálnám. Majd fogta az üres tálcát és kiment. Meglepődtem, hogy ilyen sok emberség van bennük. 8 újságot kaptam. Mindegy különböző városok napilapjai egy-egy sudukuval keresztrejtvénnyel és szókeresővel. Átolvastam az összes újságot. Nem akkoriak voltak, így egyikbe se volt benne az eltűnésem. Bár miért is adott volna olyan újságot. Kicsit később bejött a sötét.
-Tényleg hozott neked újságokat.. Most már nem fogsz unatkozni.- Volt valami furcsa él a hangjában, de nem törődtem vele.
-Egy darabig.. már 3 újságot kivégeztem a 8-ból.
-Te tényleg okos vagy.- Hosszasan néztük egymást. Rá akartam jönni mi jár a fejében, és szerintem ő is, hogy mi jár az enyémben. Végül én szakítottam meg a csendet.
-Miért vagyok itt?-Nem lepődött meg a kérdésemen. Gondolom már számított rá.
-Mert másoknak is feltűnt, hogy okos vagy. De őket zavarta is a dolog.- Majd kiment. Nem értettem.. Miért kell egy el rablónak rébuszokban beszélnie? Valamire viszont rögtön rájöttem. Nem maguktól raboltak el, hanem valaki kérésére. Így viszont megint felmerült a kérdés, hogy ki a franc akart elrabolni?! Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom, az asztalon könyökölve. Viszont amikor reggel felkeltem, az ágyban találtam magam. Gondosan betakargatva. Apró változásokat szúrtam ki a börtönömben. Felkerült egy óra a falra, és kaptam egy könyves szekrényt tele könyvekkel és egy új adag váltás ruhát. Most már kevésbé lepődtem meg, de még mindig furcsálltam a dolgot. Elmentem lezuhanyozni és átöltözni. Mire visszaértem a sötét már ott ült az ágyamon. Pont azt a könyvet olvasgatta, amint fürdés előtt választottam ki. A furcsa, hogy nem vettem le a könyvet..
-Ez az egyik kedvenc könyvem.- Mutatott a kezében lévő Jodi Picoult Sorsfordítók című könyvre köszönésképpen.
-Én is szeretem ezt a könyvet Aron.- Megakadt a lélegzete ahogy kimondtam a nevét. Nem mondott rá semmit, de tudtam, hogy így hívják.
-Hogy aludtál?
-Te raktár az ágyba?-Régi trükk.. ha nem akarsz válaszolni a kérdésre, kérdezz mást.
-Igen. Elaludtál az egyik újságon. Gondoltam, csak jobb az ágyban.
-Köszönöm az órát.-Meglepődött, hogy megköszöntem.
-Nem lehet jó, ha elveszíted az időérzéked.-Megint hosszasan egymást bámultuk. Aron túl kedvesnek tűnik ahhoz, hogy elraboljon bárkit is. Miért tette?
-Miért?- Kérdeztem hirtelen.
-Már mondtam tegnap.
-Nem. Miért pont te?-Nagyot nyelt majd felállt.
-Mert ha nem én vállalom el.. már nem élnél.- Azzal megfogta a tálcám és kiment. Egyedül hagyva a gondolataimmal és a kedvenc könyvével. Aminek volt egy titkos lapja, de ezt akkor még nem tudtam.
-Végre felkeltél. Már féltem, hogy túl nagyot ütöttem.- Érdes hangja volt. Amolyan tipikus gyilkos hang. Nyeltem egy nagyot. Úgy döntöttem nem szólalok meg.- Ne álldogálj már ott mint egy csapdába esett egér. Letettem az asztalra a kajád. Egyél. Tuti éhes vagy.- Eddig bírtam a nem beszélek dolgot.
-Hiszen az vagyok.
-Tessék?
-Mondom hisze az vagyok. Egy csapdába esett egér.- Nem szólt semmit, csak valami furcsa fény csillant meg a szemében.
-Inkább egyél. Nem érek rá egész nap.
-Mennyit aludtam?
-12 órát. Lassan hét óra.-Nem kérdeztem meg, hogy reggel vagy este. Tudtam, hogy délután 4 körül kellett volna találkoznom Caroline-al. Akkor még azt hittem őt is elrabolták, de nem mertem rákérdezni. Volt valami ijesztő a srácban. Lehet csak a tudat, hogy elrabolt.
-Elég csendes vagy.
-Nincs mit mondanom. -Felhorkantott.
-Elraboltak és nincs mit mondanod?
-Helyesbítek. Neked nincs mit mondanom.- Valaki nevetése zavart meg a szemmel megölöm kísérletemben. Egy másik srác állt az ajtóban. Világos szürke inget és fekete nadrágot viselt. Arcát neki is maszk takarta de világos zöld szemei csak úgy világítottak. Őt se ismertem fel.
-Tesó,ezt megszívtad! Rabolsz magadnak egy gyönyörű lányt, de még ő se hajlandó veled beszélgetni. Ezt nevezik szívásnak.
-Fogd be G!- Hörögte a sötét. Akit amugy A-nek hívott a másik. Ez volt az elmés türkjük, hogy szólongathassák egymást, de ne jöjjek rá a nevükre. Persze kitaktikáztam. A sötétet Aronnak a világosat pedig Gerretnek hívják. De maradjunk a sötét világos elnevezésnél. Az jobba tetszik, és jobban is illik rájuk. Világosnak lágy és selymes hangja volt. Olyan amire szívesen aludna el az ember. Azt gondoltam sokáig,hogy ő az okosabb. A sötét pedig a brutálisabb. Nos.. nem így volt.
-G mit Gerry?- Ez volt az első próbálkozásom a nevük kitalálására. Mindig a kezdőbetűjükkel kezdődő neveken szólítottam őket. Sose mondták, hogy talált-e vagy se. De látszott a szemükön.
-Látod A! Velem akar beszélgetni.
-Nem akarok. De ha sokáig nem szólalok meg, a végén elmegy a hangom. Ki tudja meddig akartok itt tartani.
-Igaz.. Mi magunk se tudjuk-Válaszolta a világos. Szeme szomorkásan csillant. De lehet csak én láttam bele.
-Na, de ha végeztél az evéssel akkor mi menjünk.- Szólalt meg hosszas hallgatás után a sötét.-Az ásványvizet és a műanyag poharat itt hagyjuk. Ha inni akarsz ihatsz.- Majd kimentek. Direkt nem kérdeztem mit akarnak tőlem. Féltem a választól. Börtönömben volt egy ágy, egy asztal székkel és sok sok szellőző, amik jó magason voltak és csak az öklöm fért bele. Szökésre semmi esélyt nem láttam. Legalább is akkor. Nem igazán tudtam mit csinálni. Kimostam a párnahuzatom, a szerencsére éppen maradt zoknimat és fehérneműimet és lemostam a cipőm. Közben pedig végig gondolkoztam. Vajon keresnek-e már a többiek. Mennyire akadtak ki? Reméltem, hogy nem magukat hibáztatták, hogy egyikük se jött velem. Pedig senki se tehetett róla. Csak én. Én bíztam meg rossz emberben. Körülbelül dél tájékán bejött a sötét az ebédemmel. Letette az asztalra, majd leült mellém az ágyra. Az ágy nyikorgásától összerezzentem, vagy legalább is arra fogtam.
-Unatkoztál?-Bökött a kimosott és katonás sorrendbe állított cuccaimra.
-Okos ember sose unatkozik.- Válaszoltam neki miközben óvatosan felálltam mellőle. Féltem tőle és ezt ő is tudta.
-Ne félj tőlem! Nem foglak bántani.- Jelentőségteljesen a tarkómra mutattam.
-Igen.. Nos azt muszáj volt. De ígérem mostantól nem bántalak.- Ránéztem. Volt benne valami furcsa. Tudom, hogy hülyeség de megnyugtatott az ígérete. Hittem neki és be is tartotta az ígéretét. Ő fizikailag nem bántott többet. Tudni akartam, hogy hívják. Nem tudom miért de tudni akartam. Még se kérdeztem meg. Pedig ő elmondta volna.
- Mennyi az idő? -Utáltam, hogy nem tudom és, hogy még csak nem is érzékelem az idő múlását.
-Kettő óra lesz. Zavar, hogy nem tudod mennyi az idő?
-Egy kicsit, de túlélem. Ez végül is semmi.-Megint az a furcsa fény csillant fel a szemében. Empátia talán? Vagy szánalom? Nem tudtam rájönni.
-Végeztél?
-Igen Adam.-Felhúzta a szemöldökét de nem mondott semmit. Összeszedte a cuccokat ,majd kiment és vissza se nézett. Újabb tétlen gondolkodós percek. Lemértem milyen hosszú a szoba. 20 láb hosszú és 10 láb széles. Nekem 38-as lában van ami elvileg 24cm. Szóval a szoba kb olyan 11,52 négyzetméter. Egy normális szoba. Se túl kicsi, se túl nagy. Átlagos. Pont mint én. Ezért se értettem mit kerestem ott. Gondolom este fele bejött a világos a vacsorámmal.
-Szervusz napsugár! Meghoztam a vacsorádat.- Gondolom vigyorgott mert mosolygott a hangja, és a szeme is. Rosszul lettem a vidámságától.
-Szia Greg!
-Ne unatkozz ennyire!
-Cseréljünk helyet és mutasd meg, hogyan ne unatkozzak.- Nevetett egy kicsit, majd elment. Ott hagyta a kajám.. érdekes. Azt hittem azért ment el, mert nem bírta a társaságom, de pár perc múlva visszajött egy halom újsággal.- Tessék. Fejts keresztrejtvényeket. Én ezt csinálnám. Majd fogta az üres tálcát és kiment. Meglepődtem, hogy ilyen sok emberség van bennük. 8 újságot kaptam. Mindegy különböző városok napilapjai egy-egy sudukuval keresztrejtvénnyel és szókeresővel. Átolvastam az összes újságot. Nem akkoriak voltak, így egyikbe se volt benne az eltűnésem. Bár miért is adott volna olyan újságot. Kicsit később bejött a sötét.
-Tényleg hozott neked újságokat.. Most már nem fogsz unatkozni.- Volt valami furcsa él a hangjában, de nem törődtem vele.
-Egy darabig.. már 3 újságot kivégeztem a 8-ból.
-Te tényleg okos vagy.- Hosszasan néztük egymást. Rá akartam jönni mi jár a fejében, és szerintem ő is, hogy mi jár az enyémben. Végül én szakítottam meg a csendet.
-Miért vagyok itt?-Nem lepődött meg a kérdésemen. Gondolom már számított rá.
-Mert másoknak is feltűnt, hogy okos vagy. De őket zavarta is a dolog.- Majd kiment. Nem értettem.. Miért kell egy el rablónak rébuszokban beszélnie? Valamire viszont rögtön rájöttem. Nem maguktól raboltak el, hanem valaki kérésére. Így viszont megint felmerült a kérdés, hogy ki a franc akart elrabolni?! Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom, az asztalon könyökölve. Viszont amikor reggel felkeltem, az ágyban találtam magam. Gondosan betakargatva. Apró változásokat szúrtam ki a börtönömben. Felkerült egy óra a falra, és kaptam egy könyves szekrényt tele könyvekkel és egy új adag váltás ruhát. Most már kevésbé lepődtem meg, de még mindig furcsálltam a dolgot. Elmentem lezuhanyozni és átöltözni. Mire visszaértem a sötét már ott ült az ágyamon. Pont azt a könyvet olvasgatta, amint fürdés előtt választottam ki. A furcsa, hogy nem vettem le a könyvet..
-Ez az egyik kedvenc könyvem.- Mutatott a kezében lévő Jodi Picoult Sorsfordítók című könyvre köszönésképpen.
-Én is szeretem ezt a könyvet Aron.- Megakadt a lélegzete ahogy kimondtam a nevét. Nem mondott rá semmit, de tudtam, hogy így hívják.
-Hogy aludtál?
-Te raktár az ágyba?-Régi trükk.. ha nem akarsz válaszolni a kérdésre, kérdezz mást.
-Igen. Elaludtál az egyik újságon. Gondoltam, csak jobb az ágyban.
-Köszönöm az órát.-Meglepődött, hogy megköszöntem.
-Nem lehet jó, ha elveszíted az időérzéked.-Megint hosszasan egymást bámultuk. Aron túl kedvesnek tűnik ahhoz, hogy elraboljon bárkit is. Miért tette?
-Miért?- Kérdeztem hirtelen.
-Már mondtam tegnap.
-Nem. Miért pont te?-Nagyot nyelt majd felállt.
-Mert ha nem én vállalom el.. már nem élnél.- Azzal megfogta a tálcám és kiment. Egyedül hagyva a gondolataimmal és a kedvenc könyvével. Aminek volt egy titkos lapja, de ezt akkor még nem tudtam.
csütörtök
Az el nem küldött levél (Lysander)
Amikor Eliza eltűnt Lysander minden nap írt neki egy levelet. Amolyan helyzetjelentésekként. Sok előre utalás lesz ezekbe a kis a levelekben is. Jó olvasást!
Kedves Eliza!
Egész éjjel nem tudtam aludni. Hiányzik az egyenletes szuszogásod, ami minden este álomba ringatott. Remélem minél előbb megtalálnak és nem esik bántódásod. Castielel a keresésedre akartunk indulni de a rendőrök és a tanárok megfékeztek minket. Még csak másfél nap telt el az eltűnésed óta de észvesztően hiányzol. Remélem megtalálunk
Kedves Eliza!
Ma éjjel az ágyadban próbáltam aludni, de így se sikerült. Remélem nem haragszol, de tudod mit? Inkább legyél itt és kiabálj velem. Mindenkin látszik az aggódás az idegesség és az alváshiány jele. Nathaniel minden követ próbál megmozdítani az érdekében, hogy megtaláljanak. Castiel pedig.. nos Castiel nem szól senkihez. Teljesen magába fordult. Eliza gyere haza! Nem bírjuk tovább.
Kedves Eliza!
Ez a harmadik nap az eltűnésed óta, de mintha három hónap telt volna el. Mi van ha bántottak? Esküszöm ha egy ujjal is hozzád értek, megölöm őket. Nem értem miért raboltak el.. Miért midig veled történek az ilyen dolgok? Észrevettem, hogy Castiel már enni se eszik. Senki se gondolta volna, hogy ennyire függünk tőled. Te vagy a mi napfényük. A nap hiány jelei mindenkin mutatkoznak.
Kedves Eliza!
Nevetséges, de ma kiplakátoltuk veled a várost. Tudom, hogy utálod az ilyeneket,de muszáj volt valamit csinálnunk, El se hinnéd mennyi ember gyűlt össze. Mindig is tudtam, hogy nagy hatással vagy az emberekre. Castiel és Nathaiel nem jött. Nathaniel a rendőrségen volt, mint minden nap. Castiel pedig itthon maradt. Még mindig nem beszél, de látszott rajta, hogy hasztalannak tartja a dolgot. Bevallom, hogy én is. De nem bírok tovább egy helyben ülni.
Kedves Eliza!
Peggy ma elintézte, hogy ne csak az országos tévében legyen benne az eltűnésed híre. Senki se gondolta, hogy ennyi kapcsolata van. Meg fogunk találni. Meg kell találnunk! A rendőrség azt mondta, hogy abban reménykedtek a vagyonod miatt raboltak el. Mert akkor kérnének váltságdíjat. De eddig semmi ilyesmi nem történt, és szerintem nem is fog. Kentinnel biztosak vagyunk benne, hogy valaki olyan raboltatott el aki el akar tüntetni. Amberre gondoltuk elsőre.. de ő se ennyire aljas. Vagy még is?
Kedves Eliza!
Ma kaptam tőled egy sms-t. Nem tudom, hogy csináltad, azon is meglepődtem, hogy fejből tudod a számom. Annyit írtál, hogy: "Eliza vagyok. Nem tudom kik az el rablóim. Maszk van rajtuk. Valahol Dijon környékén vagyunk. Tegnap hallottam amikor mondták. Van egy tervem, hogy jussak ki innen. Add át ezt a számot a rendőrségnek. Ha szerencsém van le tudják nyomozni. Vigyázzatok Caroline-al! Ő tud valamit." Rohantam a rendőrségre, akik elkezdték a nyomozást. Castiel ötször olvasta el az üzeneted, utána pedig evett egyet Kentin kekszéből. Kicsit mindenki megnyugodott, hisz élsz. De még jobban aggódunk mint eddig. Caroline eltűnt..
Kedves Eliza!
A rendőrség kihallgatta Caroline-t akit az árvaháznál várva nyakon csíptünk. Tudja, hogy hol vagy. És biztos vagyok benne, hogy Amber is tudja. Ő kezd megtörni. Legszívesebben addig pofoznám amíg színt nem vall. Kezdjük látni a fényt az alagút végén. Azt mondtad van egy terved. Bízom benned. Hisz mindig talpra esel.
Kedves Eliza!
Amber megtört. Caroline tervelte ki az egészet. Érted mentek a rendőrök, de már senki se volt ott. Remélem a terved vált be, és nem máshova vittek. Ez olyan mint egy szűnni nem akaró rémálom.
Kedves Eliza!
Ma telefonáltak a Szent Szív kórházból, Etuzban. Súlyos sérüléseid vannak, de az orvosok szerint túléled. Megyünk érted Eliza.. Megyek érted.
Kedves Eliza!
Ma éjjel az ágyadban próbáltam aludni, de így se sikerült. Remélem nem haragszol, de tudod mit? Inkább legyél itt és kiabálj velem. Mindenkin látszik az aggódás az idegesség és az alváshiány jele. Nathaniel minden követ próbál megmozdítani az érdekében, hogy megtaláljanak. Castiel pedig.. nos Castiel nem szól senkihez. Teljesen magába fordult. Eliza gyere haza! Nem bírjuk tovább.
Kedves Eliza!
Ez a harmadik nap az eltűnésed óta, de mintha három hónap telt volna el. Mi van ha bántottak? Esküszöm ha egy ujjal is hozzád értek, megölöm őket. Nem értem miért raboltak el.. Miért midig veled történek az ilyen dolgok? Észrevettem, hogy Castiel már enni se eszik. Senki se gondolta volna, hogy ennyire függünk tőled. Te vagy a mi napfényük. A nap hiány jelei mindenkin mutatkoznak.
Kedves Eliza!
Nevetséges, de ma kiplakátoltuk veled a várost. Tudom, hogy utálod az ilyeneket,de muszáj volt valamit csinálnunk, El se hinnéd mennyi ember gyűlt össze. Mindig is tudtam, hogy nagy hatással vagy az emberekre. Castiel és Nathaiel nem jött. Nathaniel a rendőrségen volt, mint minden nap. Castiel pedig itthon maradt. Még mindig nem beszél, de látszott rajta, hogy hasztalannak tartja a dolgot. Bevallom, hogy én is. De nem bírok tovább egy helyben ülni.
Kedves Eliza!
Peggy ma elintézte, hogy ne csak az országos tévében legyen benne az eltűnésed híre. Senki se gondolta, hogy ennyi kapcsolata van. Meg fogunk találni. Meg kell találnunk! A rendőrség azt mondta, hogy abban reménykedtek a vagyonod miatt raboltak el. Mert akkor kérnének váltságdíjat. De eddig semmi ilyesmi nem történt, és szerintem nem is fog. Kentinnel biztosak vagyunk benne, hogy valaki olyan raboltatott el aki el akar tüntetni. Amberre gondoltuk elsőre.. de ő se ennyire aljas. Vagy még is?
Kedves Eliza!
Ma kaptam tőled egy sms-t. Nem tudom, hogy csináltad, azon is meglepődtem, hogy fejből tudod a számom. Annyit írtál, hogy: "Eliza vagyok. Nem tudom kik az el rablóim. Maszk van rajtuk. Valahol Dijon környékén vagyunk. Tegnap hallottam amikor mondták. Van egy tervem, hogy jussak ki innen. Add át ezt a számot a rendőrségnek. Ha szerencsém van le tudják nyomozni. Vigyázzatok Caroline-al! Ő tud valamit." Rohantam a rendőrségre, akik elkezdték a nyomozást. Castiel ötször olvasta el az üzeneted, utána pedig evett egyet Kentin kekszéből. Kicsit mindenki megnyugodott, hisz élsz. De még jobban aggódunk mint eddig. Caroline eltűnt..
Kedves Eliza!
A rendőrség kihallgatta Caroline-t akit az árvaháznál várva nyakon csíptünk. Tudja, hogy hol vagy. És biztos vagyok benne, hogy Amber is tudja. Ő kezd megtörni. Legszívesebben addig pofoznám amíg színt nem vall. Kezdjük látni a fényt az alagút végén. Azt mondtad van egy terved. Bízom benned. Hisz mindig talpra esel.
Kedves Eliza!
Amber megtört. Caroline tervelte ki az egészet. Érted mentek a rendőrök, de már senki se volt ott. Remélem a terved vált be, és nem máshova vittek. Ez olyan mint egy szűnni nem akaró rémálom.
Kedves Eliza!
Ma telefonáltak a Szent Szív kórházból, Etuzban. Súlyos sérüléseid vannak, de az orvosok szerint túléled. Megyünk érted Eliza.. Megyek érted.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)