Reggel az első fénysugarakkal ébredtem ami azzal függ össze, hogy alig aludtam pár òrát, de mivel elfelejtettem behùzni a sötétìtőt magamra vethettem. Mint a föld nélküli paraszt.. Szòval még rettentő álmos voltam, de nem tudtam visszaaludni. Ìgy szép komòtosan felöltöztem majd kiültem kávézni az erkélyre. Épp az elöző estén gondolkodtam. Nem tudtam kiverni Gerettet a fejemből. Olyan furcsa érzés volt vele lenni. Más mint Nath-el. Nem tudom megfogalmazni rendesen mi volt vele más. Egyszerűen nem volt annyira kiszámìthatò. Olyan spontán volt minden és olyan könnyed. Lehet még is csak a rosszfiùk az eseteim? Kicsit szánalam, nem? Nagyon is az. Épp a mélyenszántò eszmefuttatásom közepette lettem figyelmes pár aprò lépésre. Lysander mosolyogva szintén egy csésze kávét szorongatva ült le mellém.
-Álmatlanság?-Kérdezte egy aprò mosollyal.
-Elhùzva hagyott sötétìtő.-Vágtam rá fintorogva mire felnevetett.
-Nálam is.-Ezen már én is nevettem. Gerett miatt olyan szétszorttá váltam mint Lysander. Oldara sandìtottam és láttam, hogy különleges szemeivel engem kémlel.
-Mi a baj?-Kérdeztem csendesen
-Olyan más vagy. Nyugodtabbnak tűnsz. A Nathanieles ügy ennyire megviselt?-Vagy csak Gerett hiánya. Tettem hozzá gondolatban
-Meglehet. Vagy csak a visszatérés. Furcsa enny idő után ott folytatni a dolgokat ahol abbahagytam. Olyan szürreális az egész. Mintha hosszù idő után ùjra kezdenék nézni egy sorozatot. Nem maradtam le látszòlag semmiről, de még se emlékszek mindenre. Már nem foglalnak le azok az események amik eddig lázba hoztak. Egyszerűen..-Nem találtam a megfelelő szavakat.
-Nem érzed magad otthon.-Segìtett ki Lysander.
-Pontosan. Mintha egy másik Eliza életébe kerültem volna.
-Normális, hogy változtál. Rengeteg mindenen mentél keresztül.
- Viszont ezt mások nem tudják elfogadni. Számukra még mindig a régi jò Eliza vagyok, de szerintem többé nem akarok az a naiv kislány lenni.
-Más lett a világról alkotott képed, de ugyan ùgy Eliza vagy. Mi elfogadunk. A többi nem számít.-Mélyen Lysander szemeibe néztem és rájöttem, hogy ők ketten Castiellel feltétel nélkül szeretnek. Ìgy bólintottam és elmosolyodtam.
-Igazából csak ez számít.-Ez után könnyebb vizekre tereltük a beszélgetést. Azt taglaltuk milyen is lesz a verseny. Pont azon agyaltuk, hogy valami hasonló ruhába kéne fellépnünk amikor Castiel álmos feje került elő.
-Utálom, hogy a reggelek ilyen korán kezdődnek.
-Jò reggelt Garfield!-Leült én pedig gondolkodás nélkűl a kezébe nyomtam a maradék kávém. Tudtam, hogy lusta lenne csinálni magának. Ìgy ő gondolkodás nélkül elvette és felhörpintette a bögre tartalmát. Még jò, hogy ő is cukormentesen szereti sok tejjel. Sose gondolkoztam azon mennyit elárul rólunk, hogy szeretjük a kávét. Gondolj csak bele! Aki szinte csak tejet iszik sok cukorral nem a kávé miatt kávézik hanem az esetek nagy részében a társadalmi elvárások miatt, vagy mert ez a pòt cselekvés helyettesít valamit az életében. Akik feketén isszák már teljesen megszokták az élet keserűségét és mindent gyorsan akarnak csinálni. Ìgy felélénkülni is. Akik feketén isszák, de cukorral azoknak sok mindent kell tenniük ìgy frissnek kell maradniuk, de úgy érzik kell némi édesség az életükbe. Még nincsenek készen a teljes sötétséghez. Akik viszonylag sok tejjel és cukor nélkül isszák a kávét azok tudják jòl milyen az élet ezért isszák keserűn. Nem dédelgetik magukat, hogy jobb lesz. Tejjel pedig szerintem azért, mert nem sietnek felébredni. Tùl sokat tudnak ahhoz, hogy siessenek. Azok akik tejjel és cukorral isszák viszonylag normális arányban még nem akarnak tudomás venni a világròl. Nem akarják, hogy túl hamar felébredjenek, de szükségük van az élénkségre. A keserűséget pedig még nem tudják elviselni. Vagy tùl sokban vagy tùl kevésben van részük. Persze ezek, csak spekuláciòk. Lehet nem ìgy van és nincs igazam. Eleinte magunk se tudjuk miért ùgy isszuk a kávét ahogy. Csak így szeretjük és kész. Van akik nem is szeretik vagy teát isznak. A teákra is van egy elméletem, de azt majd később. Most megint elkalandoztam. Vissza a teraszra és a srácokhoz akikkel a fellépő ruhánkat tárgyaltuk. Mind egyet értettünk, hogy kéne valami ami arra utal mi egy csapat vagyunk. Az volt a baj, hogy nem tudtunk dűlőre jutni mi legyen az a valami. Már az ebéden is tùl voltunk és indultunk a szìnházba az eligazìtásra, de még mindig vitáztunk. Castiel odáig ment, hogy legyünk trikóban és varrassunk tetkòt a felkarunkra. Szerencsére le tudtuk beszélni azzal hogy két nap alatt még nem fog rendesen begyògyùlni. A szìnházba lépve kissé megingott az önbizalmunk. Rajtunk kìvűl még 29 tehetség várta az elìgazìtást. Az étkezőben nem tűntek ilyen soknak. Itt döbbentünk csak rá, hogy egy versenyen vagyunk. Már nem tudtunk visszatáncolni. Megkaptuk a versenyre vonatkozò szabályok ismertetését, elmondták a pròbák lehetőségét és a verseny menetét. Mindenkinek kötelező volt legalább fél òrát pròbálni a szìnházban akit bárki megnézhetett. Gondolkodás nélkűl egy késő esti időpontra iratkoztuni fel. Egyikünknek se hiányzott a közönség. Viszonylag hamar végeztünk Ìgy kitaláltuk, hogy elmegyünk valami ruha ötletet nézni. Ez korántsem volt olyan egyszerű mint gondoltuk. Boltròl boltra jártunk, de még mindig nem tudtunk kiegyezni. Végül leültünk a főtérre fagyizni. Ugyan oda ahol éjjel Gerettel voltam. Büszke voltam magamra, mert napközben csak abban a pillanatban gondoltam rá. Ami legalább nem annyira szánalmas. Viszont a pillanatnyi zavarodottságomat a srácok rögtön kiszùrták. Szerencsére a ruha krìzisnek tudták be.
-Nyugi Eli.Max meztelenül megyünk ki. Tuti tovább jutunk.- Bökött oldalba Castiel.
-Szerintem a meztelenség eléggé korhatáros. -Szólt közbe Lysander.
-Majd amit ki kell takarni kitakarunk 18+-os táblákkal.-Szálltam be én is az ökörködésbe. Már Castiel épp támogatta volna az ötletem amikor halk zenére lettünk figyelmesek. Öt srác dobolt indián kézi dobokkal és egy lány kísérte őket számunkra ismeretlen nyelvű énekléssel. Mind a hatukon farmer volt és egy fekete polò. Semmi csillogás semmi giccs. Annyi passzolt a kinézetük és a hangjuk, hogy néma csend borùlt az amùgy nyüzsgő főtérre. Egyszerűen tökéletesek voltak. Közelebb mentük és csak csodáltuk őket. Érezni lehetett a belőlük áradò energiát.
-Egyszer jò lenne elérni ezt a varázst.-Sùgtam oda a srácoknak akik egyetértően bòlintottak. Még sokáig maradtunk és hallgatuk mint kiderűlt a Hangrobbanás nevű zenekart, de aztán a vacsora miatt haza kellett indulnunk. Tudtuk már miben fogunk fellépni és már az se érdekelt minket, hogy nyerünk-e. Csak az lebegett mind a hármunk szeme elött, hogy elérjük azt a varázst.
