XIII.

A temetés után minden túlságosan normális volt. Mindenki tovább akart lépni, és próbálták leplezni a kétségbeesésüket. Mintha egy szocialista intézetben lettünk volna. Ha nem mosolyogsz büntetést kapsz. Persze mind ez csak képletesen, de mindenki elvárta mindenkitől, hogy összeszedje magát. Mindenkitől, kivéve tőlem. Én lettem az áldozati bárány. Úgy gondolták, hogy "Szegény Eliza. Segítsünk rajta!" Persze nem kérdezték meg "Szegény Elizát", hogy kér a segítségből. Mindenhol ott voltak. Mint ha lesből vártak volna rám, hogy melyik az a pillanat amikor zavarnak. Nem túlzok. Tényleg, csak akkor találtak rám, amikor nem kellett volna. Például amikor épp Lysanderrel beszéltük át a szerelmi életét. Tudom, hogy kissé furcsa, de most örültem, hogy végre nem én beszélek. Elmesélte, hogy tetszik neki egy lány, de fél. Hogy a dalai 98%-ban a lányról ír, de neki nem tudja elmondani az érzéseit. Felajánlottam, hogy segítek neki. Kiderítem tetszik-e a lánynak. Nagyon ellenkezett. Azt mondta, nem akarja kihasználni a kedvességemet. Amikor megkérdeztem ki a lány, nem akarta elmondani. Itt kicsit megsértődtem. Mondtam neki ,hogy Castielnek biztos elmondta. Erre közölte velem, hogy Castielnek most több a dolga, mint sem, hogy vele foglalkozzon. Mi?! Castielnek még is mi dolga van? Már pont megkérdeztem volna, amikor Jade toppant be a szobánkba.
- Oh Elizaa! Végre! Már mindenütt kerestelek.
- Tudod Jade itt lakom.. Itt kellett volna keresned először.
-Oké. Igazad van, de nem ezért jöttem. Leltároztam az üvegházban és hoztam neked egy meglepetést.- Nagyon aranyos volt, hogy gondolt rám. De szerintem nem volt szükségem egy Heliamphorára. Bár többé nem voltak legyek a szobánkban.. Viszont már nem tudtam felhozni a csajozós témát Lysandernek. Így azt se tudtam meg, mi dolga van mostanában Castielnek. Persze most már tudom, de nem gondolod, hogy nem lenne vicces ha most lelőném a poént? Haha.. lelőni a poént. Én vagyok a poén... Na jól van. Vissza a történethez. Furcsa volt, hogy nem maradtam egyedül. Még olyanok is beszélgetni akartak velem, akiket nem is ismertem. Néhány emberre tényleg rácsodálkoztam, hogy: "Basszus! Te szeptember óta ide jársz?" Ilyenkor mindig rápillantottam Castielre, vagy Nathanielre akik feltűnés nélkül bólintottak, hogy igen, ők mindig is ide jártak. Lysandert inkább nem kérdeztem. Örülök, hogy arra emlékszik én kivagyok. Gondolom most már érted mit gondoltam azalatt, hogy túlságosan normális. Senki se akart megbántani. Úgy gondolták érzelmileg ingatag vagyok. Tanári javaslatra még az iskolai pszichomókushoz is el kellett mennem. Nem viccből írtam pszihomókust. Dr. Rivers a pufók kis arcával, és a barna csillogó kerek szemeivel tényleg egy mókusra emlékeztetett.  Rá tett még erre egy lapáttal, azzal hogy folyton rágózott, és a feje búbján vörös hajszálak éktelenkedtek. Összesen kétszer voltam nála. Egyszer ugye a tanári majd hogy nem utasításra.Másodszorra pedig két hete. Egyik találkozásunk se volt valami célravezető. Dr. Mókus akarom mondani Rivers nem igazán ért a munkájához. Azt tanácsolta nekem, hogy menjek át másik iskolába. Meneküljek el a terhektől. Közöltem vele, hogy túl sok számomra fontos ember jár ide. Nem bírnám őket itt hagyni. Ezek után csak ültünk. Vagy fél óráig néztük egymást. Mikor már nem bírtam tovább a csendet megszólaltam
.- Ha nem gond akkor most megyek.
- Mi? Oh igen. menj csak. Köszönöm, hogy eljöttél. Jót beszélgettünk.- Kifele menet bevágtam az ajtót. Leírta magát nálam. Nem is értem miért mentem vissza. Jó persze hogy értem. Segítség kellett. Kétségbe voltam esve. Akkor még minden porcikámmal tiltakoztam az öngyilkosság ellen. De a beszélgetésünk döbbentet rá, hogy ez az élet nem nekem való. Szóval Mr. Rivers! Ha ezeket a sorokat olvassa ne legyen bűntudata. Hisz nem ön tette tönkre az életemet. Csak segített meghozni a végső döntést. Na de megint elkalandoztam. Amint kitettem a lábamat az irodából, megszólalt a hangosbemondó: Eliza Horrner, Lysander Ainswort és Castiel Gewien jöjjön az igazgatói irodába.- Kicsit megijedtem, hogy már megint mit akarnak ránk fogni. Amikor beléptem az irodába és megláttam Amber szőke fejét, majdnem visszafordultam. Egy rémes beszélgetés a suli agytúrkászával, utána meg ő? Uhh. De Lysander megszorította a kezem és rám mosolygott amitől picit megnyugodtam. Hisz  ők se kedvelik Ambert. Ha valamit beszól maximum kinyírjuk. Három egy ellen. Tuti mi nyernénk. Ránéztem Castelre. Összehúzott szemmel nézte Lysander arcát. Valamin nagyon elgondolkodott. Pedig nem igazán szokott.. Jajj de kis gonosz vagyok!.. Amber megint szervezkedett. Úgy gondolta, csak azért nyertünk a KiMitTudon mert az igazgatónő ,a nagyanyám volt. Persze erre számíthattunk volna. A szerencsén az volt hogy közönség díjasak lettünk. Így nem jött be Amber terve. Annyiban maradtunk, hogy játszunk el egy dalt a diákoknak, így eldönthetik még mindig akarják-e hogy márciusban mi is képviseljük a sulit. A szőkeség kiakadt és hisztizve elcsörtetett. Mi meg nekiálltunk próbálni. Kitaláltam, hogy feldolgozhatnák Lysander egyik dalát, hisz ő is nagyszerű szerzeményeket ír. Nagyon elvörösödött és ellenkezett. Mondtam neki, hogy egy szerelmes dalt is szépen át lehet írni. Castelt kikerekedett szemekkel figyelte az eseményeket. A végén abban maradtunk, hogy ő is ír egy dalt, én is és névtelenül oda adjuk Castelnek aki a végén dönt. Így hát elvonultunk írni. Leírom neked mind a két alkotást. Úgy a vicces ha te is kitalálod melyik kié.

Szeret vagy nem?
C: Úgy érzem az érzelmek elnyelnek
Magukhoz csalogatnak s nem engednek
Hiába próbálok az eszemre hallgatni
A szívem úgy érzi ideje uralkodni

Nem tudom mit tegyek, hogy lenne a jó
Lehet hogy tényleg ő a nekem való?
Vagy megint csak csalódni fogok?
Úgy érzem túl sokat álmodozok

Reff:Szeret? Vagy nem szeret?
Ilyen amikor a szív vezet

E: Nem tudok gondolkodni, itt a vég
Nem megy már nekem a közömbösség
Ha látom őt felforr a vérem
Jajj istenem mi lett velem?

Tudom, hogy nem kéne ezt tennem
De jó azt gondolni, hogy szeret engem
Hogy, minket egymásnak teremtettek
S minden másról megfeledkezhetek

Reff.: Szeret? Vagy nem szeret?
Olyan kellemetlen ez a helyzet

L: Eddig irányítani tudtam az életem
De mióta ő belépett úgy érzem elvesztem
Ha meglátom nem tudok másra gondolni,
Csak arra milyen érzés lehet őt csókolni.

Tudom, hogy esélyem sincsen nála
Hisz neki már meg van a szíve párja
De oly jó csak egy kicsit álmodozni
A valóságot kezdem elveszíteni

Reff: Szeret? Hisz mindig mosolyog rám
Nem szeret? A szíve lehet mást kíván
Ijesztő ez az helyzet, egyszer vajon szép lehet?
Mond meg kérlek, hogy szeret, vagy nem szeret?

Régi kép
C:Mond tudod-e milyen érzés amikor eldobnak?
Amikor nem kellesz már mert meguntak?
S minden ami volt a porba hull
és végignézed miközben bealkonyul
Mert tudod, hogy ezen nem segíthetsz
A boldogságnak csendben integethetsz

Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt

E: Mond érezted-e már magad egyedül?
De úgy hogy közben körülötted sok ember ül.
Mindenki nevet, és olyan boldognak tűnek
Te pedig úgy érzed magad mint akit űznek
Viszont mind ezt a világ nem érzékeli
Te vagy az a lény, ki a gondokat nem ismeri

Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt

L: Mond tartottál már valamit titokban?
Persze nem azt hogy a hatóság a nyomodban
Hanem az érzéseidet, a gondolataidat, az életed
Ott voltál de senki se látta az értelmed?
Hisz te nem mondtál soha senkinek semmit
Nekik ez furcsa volt, mert ők elmondtak bármit

Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt

C: Sok minden történt már velem
Sokszor nem találtam a helyem
Megkeményített a sok szenvedés
A rózsaszín felhőből fájt a leesés
De vissza gondolva ez így jobb
Bátornak lenni szórakoztatóbb

Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt

E: Sose akartam ennyit hibázni
de erről elfelejtettem gondoskodni
Így ez a sok hiba lassan átformált
Nem találom magamban a kicsi lányt
Egyszerűen teljesen más lettem
Sikerült megváltoztatnom az életem

Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt

L: Az is lehet, hogy nem én változtam
Csak régebben túl sokat ábrándoztam
De ma már két lábban a földön állok
A padlón is biztató dolgot találok
Nem leszek többé egy félénk gyerek
Kit a rossz pillantások megmérgeznek

Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt

Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai szerencsére megváltoztattak
A régi énem remélem már messzire szaladt

Castiel gondosan elolvasta mind a két dalt. Az első után elvörösödött, majd rám nézett. A másodiknál helyeslően bólogatott. Nos, kedves Valaki? Szerinted melyik szerzemény kié? Úgy gondolod hogy a Szeret vagy nem az enyém? Ugye? Castiel is így gondolta. De sajnos mind a ketten tévedtetek. Én a Régi képet írtam. A szerelmes dal drága Lysanderünké. Castiel az enyémet választotta. Vagy is azt amelyiket Lysanderének hitt. Nagyon meglepődött és furcsán nézett barátjára amikor kiderült ki melyiket írta. Nem csodálom. Lysandertől ilyen mély és gyötrelmes érzésekkel foglalkozó dalt még nem kaptunk. Bár Castel nem ezért nézett furcsán. Hisz azért hitte azt, hogy az én dalomat olvassa mert egy szerelmi őrlődést ír le. Mint amilyet ő érez. Lehet, hogy Lysander ennyire ismeri, hogy meg tudta fogalmazni az ő érzéseit? Vagy a  legjobb barátja is így érez?...

Az el nem küldött levél (Eliza apja)

Ezt a levelet Eliza édesapja írta, lányának. Sose küldte el neki, mert nem tudta. Egy kicsit betekintést nyerhettek a gondolataiba. Talán a levél után megváltoznak a róla alkotott képeitek.

Kedves Elizám!

Régen írtál nekem. Tudom én se adtam hírt magam felől, de nem tudtam a címedet. Igazából még most sem tudom, de beleőrülök abba hogy nem beszélhetünk. Nagyanyádék halála óta még jobban mardos a bűntudat, hogy magadra hagytalak. Biztos haragszol rám. Megértem. Meg se érdemlem az apa nevet! Te nem ezt érdemled. Egy olyan jövő kellene neked amilyet anyáddal terveztünk. Annyi mindent szerettünk volna csinálni. Annyi tervünk volt. Annyi álmunk. De mindegyik dugába dőlt. Elhanyagoltalak, mert rá emlékeztetsz. A nagy szemeid amelyek tele vannak álmokkal, és reménnyel. Ezért se tudok a szemedbe nézni. Az én álmaim és reményeim meghaltak 14 évvel ezelőtt. Tudom, már sokszor mentegetőztem a tetteim miatt. Nem tudom őket jóvá tenni, bármennyire is szeretném. Borzalmas itt, egyedül. Hiányzol kislányom. Remélem olyan életed van, amit anyáddal születésed előtt terveztünk, és azt is remélem, hogy sose jutsz arra a szintre mint mi, hogy feladd. Vannak pillanatok, amikor harcolunk kell, még ha félünk is. Örökké szeretni foglak, de nem érdemlem meg, hogy apádként tekints rám. Nem vagyok apa. Egy apa sose hagyná cserben a lányát, bármilyen kilátástalan is az élete. Szeretlek Eliza. Remélem hamar el tudsz engem felejteni.
 Örökké ölel, egykori apád : Adam 

XII.

Képtelen voltam felfogni a szavakat. A nagymamám volt. Az igazgatónő volt az utolsó élő rokonom, de én még csak nem is tudtam róla. Mardosó üres érzés járta át a szívemet. A könnyek szinte már égették a szememet, de még se sírhattam a tanáraim és egy idegen előtt.
- Ez azt jelenti, hogy meg kell rendeznem a temetést?
- Nem. Az ön nagyanyja előrelátó volt. Valószínűleg megszerette volna kímélni önt.- Meg akart kímélni? Nos nagyon ügyesen csinálta!
- Mrs Serens hagyott önnek egy búcsú levelet. Kötelességem átadni, mint minden ingó és ingatlan hagyatékot.- Nem igazán érdekelt az örökségem. Csak a levél. Az igazgatónő, öhm vagy is a nagyim utolsó gondolatai hozzám.
- Megkaphatnám a levelet?- Reszketett a kezem. Mikor megpillantottam a sorokat, nem a melegség járt át, hanem az átható hideg. Leírom neked nagyanyám sorarait:

Drága Elizám! 

Ha ezeket a sorokat olvasod, valószínűleg már nem vagyok az élők sorába. Sajnálom, hogy így kell megtudnod, de édesapád szülei nem szerették volna, hogy tartsuk a kapcsolatot. Aláírattak velem egy hivatalos okmányt, hogy 18 éves korodig nem árulom el neked az igazi kilétemet. Nevelő apáid kerestek meg. Tartották a szavukat. Minden évben kaptam egy fényképed rólad. Mikor megtudtam, hogy árvaházba kerültél, érted mentem. De nem fogadhattalak örökbe. Nem volt a szerződésnek kiskapuja. Csak egy. Egyességek kötöttem apáiddal, hogy minden hónapban küldök nekik egy kisebb összeget ha ők küldenek továbbra is rólad képet, és a 16 születésnapod után beíratnak a Sweet Amorisba. Nem akartak elhagyni, de én kértem őket. Úgy éreztem jobb lesz itt neked. Itt könnyebben fogom tudni elmondani majd a kis titkomat. Jó volt látni, hogy mennyire hasonlítasz anyádra. Kedves vagy, előzékeny, könnyen beilleszkedsz, még is egyéniség vagy. Beszélgetéseink során, úgy éreztem még mindig kötődsz apádhoz. Én hívtam őt ide. Nem tudta, hogy itt leszel. Ahogy én se tudtam, hogy így fog alakulni találkozásotok. Sajnálom. De talán most már tudod, milyen ember valójában. Szeretném ha tudnád, hogy büszke vagyok rád, és anyád is büszke lenne. Szeretlek Eliza. Mindig is szerettelek, és szeretni is foglak a síron túl is. 

Örökké ölel: Nagyi

Nem bírtam tovább. Zokogtam. Keservesen, mint még soha. Elvesztettem a nagyanyámat. Az utolsó kapcsot édesanyámmal. Annyi mindent kérdeztem volna. Hogy neki is sok fiú barátja volt? Ő mit gondolt apámról? Anyámnak volt kutyája? Vagy cicás volt? Jó tanuló volt? Vagy lázadó? Esetleg mind a kettő? Persze ezekre többé nem kaptam választ. Mai napig sírok ha eszembe jut.. Ha eszembe jut, hogy egyedül maradtam. Aláírtam minden papírt. Amíg be nem töltöm a 18-at úgy se nyúlhattam semmihez. Annyi, hogy addig biztosítják az anyagi ellátásomat. Castiel az iroda előtti folyosón várt. A karjába vetettem magam és zokogtam. Gyorsan terjedt a hír. Addigra már tudott mindent. Hogy honnan? Fogalmam sincs a mai napig. De akkor nem is érdekelt. Örültem, hogy ott van. Biztonságban éreztem magam a karjaiban.
-Nyugi Eli! Minden rendben lesz.- Meghalt.- Addigra már csak suttogni bírtam.
- Az utolsó élő rokonom.- Felemelte a fejemet és mélyen a szemembe nézett, azokkal az átható köd szürke szemeivel.
- Nem törhetsz össze Eliza Horner! Te vagy a világon a legerősebb ember akit ismerek. Nem törhetsz össze, amíg itt vagyok neked.- És hallgattam rá. Furcsa mód megnyugtattak szavai. Itt van nekem.. Tudom mire gondolsz. Most összetörtem. Csak egy valamit nem tudsz. Castiel nincs itt. De erről később. Mint már írtam addigra a bent maradt diákság már tudta mi történt. A többieket pedig másnap értesítették táviratban. Mesés karácsonyunk volt. Mindenki búskomor lett. A díszeket és a karácsonyfát lebontottuk. Már senkinek nem volt kedve a Mennyből az angyalt énekelnie. Hisz már eggyel több angyal lett az égen, aki sose jön vissza hozzánk. Castiel egy percre se hagyott egyedül. Mindenhova elkísért, ott volt velem, és próbált hétköznapi lenni. Bár a túláradó kedvessége minden volt, csak hétköznapi nem. Nathaniel is előbb jött haza. Úgy érezte itt kell lennie velem, pedig nem árultam el neki, hogy ki volt az igazgatónő. Úgy éreztem ez nem telefon téma. Viszont amikor el mondtam neki nem igazán döbbent le.
- Láttam egyszer véletlenül, amint egy albumot lapozgatott amik tele voltak a képeiddel. Rá 2 hónappal átiratkoztál. valahogy mindig is éreztem, hogy van köztetek valami rokoni szál.
- Na és miért nem mondtad el?
- Még is mit? Azt hogy: Figyel Eli! Tudom, hogy képtelenségnek hangzik de szerintem az igazgatónő a rokonod? Hittél volna nekem?
- Nem.-  Nathaniel remek megfigyelő. Mindig előbb észrevette a dolgokat mint én. Azt is jóval előttem tudta, hogy mit érzek Castiel iránt. De nem szólt. Nem is zavarta. Ismert engem, hogy amint már nem lesznek érzéseim iránta szakítani fogok. Nem szakítottam. Hisz a mai napig szeretem... A temetés nagyon megható volt. Több százan voltak. Mostani és régi diákok. Tanárok, barátok. Az igazgatói posztot Mr Trengy a volt igazgató helyettes vette át. Nem tűnt túl csalódottnak. De amikor megtudta, hogy minden iskolai kiadást meg kell tárgyalnia velem, kissé elzöldült. Átéreztem a helyzetét. Hisz 16 évesen senki nem akar egy iskola pénzügyi "titkára" lenni. De sajnos nem hagyta az elődjeire a gimit a nagyi. Így én voltam az "úrnő". Sokak fájdalmára. Bár ők nem is rejtették véka alá az érzelmeiket. Innentől kezdve nem csak, hogy kitűntem a tömegből, de mindenki a legjobb barátommá akart válni. Hisz ki nem akarná a gimi tulajdonosát aki mellesleg milliomos lett legjobb barátjának. Amberen és Mr. Trengy-n kívül mindenki. De nekem ez a két ember is bőven elég volt, hogy átkozzam az örökségem.