Az el nem küldött levél (Amber)

Ez a levél Amber el nem küldött levele. Megfogalmazza benne mit miért tett (és miért fog tenni) Elizával. Ezt a levelet Eliza halálának napján írta, így soha nem érkezett meg hozzá. Lesznek benne előreutalások, de remélem tetszeni fog.

Eliza!
Nem gondoltam volna, hogy valaha írni fogok neked, de azt hiszem muszáj leírnom mindent. Csak, hogy értsd az én nézőpontomat is.
Amíg nem jöttél S.A-be addig én voltam ott a legnépszerűbb diák. Aztán jöttél te a bájos természeteddel és a különcségeddel ami levett mindenkit a lábáról. Nem csak a diákokat, de a tanárokat is. Elképesztően idegesítő volt látni, hogy a barátnőim is szívesebben lógnának veled mint velem. Először megpróbáltam veled kedves lenni, de amikor megláttam milyen reakciót váltasz ki a srácokból főleg a bátyámból és Castielböl nem bírtam nem ellenségként tekinteni rád. Minden alkalommal amikor téged kerestek elöntött a féltékenység. Te elérted azt egy hét alatt amit én akkor már egy éve próbáltam. Sorra jöttek a sikereid. Mindenki a te barátod akart lenni és többé senki se foglalkozott velem. A szüleim voltak az egyetlen esélyeseim, de te még őket is az ujjaid köré csavartad és a legbosszantóbb, hogy te ezért nem is tettél semmit. Mindenki szeretett pusztán a személyiséged miatt. Amit én nem mondhatok el magamról. Amikor úgy kirohantál a tornateremből azt hittem végre sarokba szoríthatlak.  Azt hittem megtaláltam a gyenge pontod, de most már tudom, hogy neked nincs olyanod. Miután elköltöztél tőlem, azt hittem el fog múlni a gyűlöletem, de csak fokozódott. Castiel legjobb barátjához költöztél ami még közelebb vitt hozzá. Persze ő már akkor rég beléd esett  és ezzel én is tisztában voltam, de nem ismertem be magamnak. Ha beismerem akkor azt is , hogy vesztettem veled szembe. Annak meg a tudatától is rosszul voltam. Be kell vallanom, hogy a KiMitTud előtt én intéztem el, hogy a lábadra essen az a lámpa. Halottalak  titeket próbálni és jók voltatok. Túl jók. Akkoriban már nem láttam benned az embert csak a vetélytársat.  Túlságosan lefoglalt a gyűlölésed így nem figyeltem másra, csak arra, hogy tüntethetnélek el. Nem segített a helyzetem, hogy az igazgatónő halálával kiderült, hogy a nagymamád volt. Mindenki sajnált téged én pedig egyre jobban utáltalak. Ekkor jött Caroline a remek ötletével, amivel tényleg eltettek volna láb alól. Szó szerint. Segítettem neki, és bár a bíróságon azt mondtam kényszerített és mindent megbántam te is tudtad, hogy hazudtam. Kicsit enyhült a gyűlöletem,  de amikor felfedezték a tehetségedet ismét kitört belőlem a szörnyeteg. Tudod mint az a film a zöld izmos szörnyről aki a tudósból tört ki. Ezért vágtam le a hajad és próbáltam lehetetlenné tenni az elutazásodat. De elmentél, mindennek ellenére és most már örülök, hogy nem tartottalak vissza. A nyári szünet alatt reménykedtem benne, hogy elfelejtek minden veled kapcsolatos dolgot de ez se sikerült. A lehet még szebben jöttél vissza és még kedvesebben. Újra akartad velem kezdeni amibe persze bele mentem, de megint átvertelek. Sokáig úgy tettem, mintha szent lenne köztünk a béke, de csak rajta keresztül akartam közelebb kerülni Castielhez.  Amikor egyértelműen elzavart és közölte velem, hogy őt nem érdekli, hogy van barátod szerelmes beléd és várni fog rád ismét kiakadtam. Elintéztem, hogy bolti lopással elkapjanak amit ugye el sem követtél. Amilyen szerencséd volt, csak le kellett dolgoznod az árát. Nem tettek feljelentést. Persze akkor nem tudtam, hogy más is történt ezért dühös voltam rád, hogy mindig mindent megúszol. Őszi szünetben amikor elmentünk kocsikázni és kint hagytalak az autópálya közepén vetettem el a sulykot a szüleim szerint. Így utólag szerintem már jóval előbb. Örülök, hogy átírattak egy másik iskolába, mert ki tudja meddig merészkedek. A végén talán még tényleg megöllek. Szóval így pár hónapos gondolkodás után bocsánatot szeretnék kérni. Neked csak annyi hibád volt, hogy rosszkor voltál rossz helyen. Remélem még nincs késő a bocsánat kéréshez. Persze azt is megértem, ha nem fogadod el. Én nem tenném.
Remélem boldog vagy. Mert bármennyire fáj beismernem, megérdemled.
Még egyszer bocsánat mindenért!
Amber

XXIV.

Képzelj el egy alternatív világot ahol Amber Wessly egy kedves, megértő imádni való lány. Akivel mindent meg lehet beszélni, mindig meghallgat és a te problémáidat saját maga elé helyezi. Ugye, hogy nehéz? Sőt nem mondok nagyot ha azt mondom, hogy lehetetlen. Hisz Amber egy hatalommániás, beképzelt, öntörvényű, elkényeztetett érdek kis picsa. Mégis én a kómám során megalkottam a fejemben a tökéletes Ambert. A tökéletes barátnőt. Így utólag arra gondolok, hogy azért tettem mert Caroline árulásával rájöttem, hogy nekem nincsen amolyan igazi legjobb barátnőm. Persze voltak lányok akikkel jóban voltam, de egyikőjükkel sem volt olyan komoly lelki kapcsolatom. Ott voltak nekem a srácok  támasznak. Eszembe se jutott, hogy hiányzik az életemből egy legjobb barátnő. De a tény, hogy az ébredésem után sokáig azt hittem Amber és én valaha jóban voltunk, erre ad következtetést. A srácok nem tudták mitévők legyenek. Félrehívták a nővért, aki azt tanácsolta egyenlőre hagyjanak mindent rám. Biztos, csak pillanatnyi emlékezetkiesés. Gyakori ha a beteget nagy trauma éri. Sajnos a nővérnek nem volt igaza. Nem csak pillanatnyi elmezavarban szenvedtem. Amber látogatásáig mindenre rosszul emlékeztem. Amber pedig későn érkezett. Túl későn. Na, de vissza a kórházba. Az ébredésem éjjelén a fiúk nem mertek még mesélni semmit. Hisz Amber is közrejátszott az elrablásomban, amit nem hittem volna el. Helyette viszont engem kértek, hogy meséljem el mi történt. Mindent részletesen elmondtam, kivéve két apró kis részletet. Azt, hogy Aron az unokatestvérem és, hogy megcsókoltam világost. Vagy is megcsókolt. De igazából én akartam, hogy el tudjam csenni a kulcsait. Oh és igazából életem egyik legjobb csókja volt. Vagy is addigi életem egyik legjobb csókja. Most már voltak jobbak is. De megint túl előre szaladtam. Mind a három fiú máshogy reagált a történtekre. Nathaniel egyre fehérebb lett, Lysander egy némább, Castiel pedig egyre dühösebb. Amikor arra a pontra értem, amikor a világos rám lőtt az utcán már nem bírt ülve maradni.
-Azonnal meg akarom találni azt a rohadékot! Nem érdekel mennyit kapok érte, de megölöm.-Ezen az alkalmon kívül csak egyszer láttam dühösebbnek, de akkor be is váltotta a fenyegetéseit. Sikerült picit lenyugtatnom a kedélyeket. Hisz éltem, meg minden. Az mellékes, hogy nem tudtam mozgatni a jobb lábam,és minden lélegzetvétel nehezemre esett. Miután mindent részletesen elmeséltem a nővér adott nekem egy nagy adag altatót. Meg se próbáltam küzdeni az álmosság ellen. Valahogy kecsegtetőbbek voltak az álmaim a valóságnál. Még aznap reggel Castiel és Nathaniel fojtott veszekedésére keltem. Csukott szemmel hallgattam őket.
-Értsd meg Castiel, hogy nem segítenénk az igazsággal. Még jobban felzaklatnánk. Magától kell rájönnie.
-Rendben. Akkor hozd ide.
-Nem. A szüleink nem mennének bele. Védik a pici lányukat.
-Igen? Na és Eliza? Majdnem meghalt, most pedig nem tudja az igazat. Joga van hozzá. Ha te nem beszélsz velük, akkor majd én, de figyelmeztetlek. Nem fog érdekelni, hogy az iskolában dolgoznak. -Jó. Megpróbálom rábeszélni őket. Délután vissza jövök.-Halottam a távolodó lépteit.
-Nathaniel! Aludj egy kicsit.-Majdnem kinyitottam a szemem. Castiel nem igazán szokta kimondani Nath nevét.
-Mi?!
-Bármennyire szar érzés, fontos vagy neki és őszintén szólva úgy nézel ki mint a falra hányt borsó. Tegnap nem volt alkalma megfigyelni, de ma már tuti észre veszi.
-Köszönöm, Castiel.
-Nem miattad mondtam.
-Épp ezért köszönöm.-Amint kiment elkezdtem picit mocorogni és szépen lassan felébredni.
-Szia-Köszöntem rekedten.
-Szia Szöszi!- Válaszoltak Castiel erőltetett vigyorral a képén. Rettenetesen hazudik. Főleg, ha az érzelmeiről van szó.
-Ne Szöszizz Vöröském!
-De hát szőke vagy.
-Jobb mint a vörös.-Mondtam ezt miközben megpróbáltam kikelni az ágyból.
-Eszednél vagy? Mész vissza!
-Nem! A bal lában működik. Legalább arra hagy álljak rá.-Ekkor már a bal lában a földön volt  és húztam mellé a jobbat ami nem mozdult. Olyan volt mintha már nem tartozna hozzám. Testileg lehet lábra tudtam volna állni, de lelkileg még nem. Csak álltam félig lelógva az ágyról és meredten bámultam a lábamat. A lábamat amit nem éreztem sajátomnak. Eközben Castiel mellém sétált.
-Na gyere!- Azzal a derekamnál fogva megemelt és lerakott a földre, miközben óvatosan megfogta a lábamat.-Kapaszkodj az infúzióba és szép lassan gyere előre. Én pedig hátrálok veled együtt.- gyakorolgattuk a járást majd elkísért a wc-re, rá ültetett majd kiment. Miután végeztem vissza jött, megmostuk a kezem és vissza tápászkodtunk. Örültem, hogy ott volt. Könnyebbé tette a lábam, és a lelkemet is. Pont mire visszarendeztem magam belépett három fehér köpenyes ember. Egy nő és két férfi. Gondolom egyikük volt az orvosom, mert nála volt a kórlapom.
-Szervusz Eliza. Örülök, hogy felébredtél. Dr. Cendrol vagyok, én kezellek amíg itt vagy.-Nagyon fiatal volt. Alig lehetett 25 évesnél több. A másik két orvosnak magyarázta a kórtörténetem.- Elizát nyílt és belső sípcsont töréssel, térdi tájéki ínszalag szakadással és egy lőtt boka sérüléssel szállították ide. Sok vért vesztett, de azonnal megműtöttük.Az ínszalagok szerencsére a a szakadáson kívül nem sérültek, így össze varrtuk őket. A nagyobb gondot a sípcsontja és a bokája jelenti, ugyan is mind a két helyen idegek is sérülődtek a bokájában pedig az izom szövetek is roncsolódtak. Meg kell várnunk míg összeforrnak a csontok utána tudjuk csak megállapítani, hogy képes lesz-e újra járni.   A hidegben a funkciói lelassultak és a szervezete egy hibernációs állapotba került, így 4 napig kómában volt. Nagy lélekjelenlétre volt szükséged Eliza, hogy felébredj. Jó esélyeket látok a gyógyulásodra.-Tette hozzá gyorsan, mert már látta, hogy a sírás küszöbén állok.-A vizit után még vissza jövök hozzád és megbeszéljük a továbbiakat.- Miután kimentek Castiel leül az ágyam szélére.
-Sikerülni fog! Ahogy én ismerlek nem fog kifogni rajtad ez sem.
-Bárcsak én is ezt érezném.
-Érezd is ezt! Képes leszel rá.-Hosszan néztük egymást. Majd hirtelen megszólaltam.
-Nathaniel nem akarja, hogy Amber meglátogasson, ugye?
-Hallgatóztál?-Mosolyodott el egy picit, de a szeme nem mosolygott.
-Csak egy kicsit.- Viszonoztam a mosolyát, de én se éreztem át.
-Félt téged, ahogy mindannyian. Te is tudod milyen tud lenni Amber. Nathaniel csak meg akar védeni.
-De elegem van abból, hogy őt zavarja a legjobban ez az egész. Pedig elvileg együtt járunk. Örülnie kéne, hogy jóban vagyok a húgával, de folyamatosan duzzog miatta és próbálja besarazni Ambert.-Tudom ijesztő, hogy Ambert védem. De szent meggyőződésem volt, hogy Nathaniel a történet rossz fiúja.
-Egyenlőre nem látod tisztán a helyzetet Eli. Ígérem ide fog jönni Amber és remélem minden tisztázódik.
-Köszönöm.
-Még is mit?
-Hogy itt vagy. Mindig.- Megint hosszasan néztük egymást, de most Dr. Cendrol szakított minket félbe.
-Nos itt vagyok. Örülök, hogy végre megismerhetjük egymást Eliza.
-Kimegyek. Iszok egy kávét. Hozzak neked valamit Eli?-Kérdezte Castiel.
-Valami nagyon csokis most jól esne.-Halkan felnevetett, majd kiment.
-Nagyon szeretnek téged az emberek. Az utóbbi négy napban a fél Sweet Amoris itt járt. Sőt még egy intézet gyermekei is meglátogattak. Mindenki aggódott érted.
-Pedig élek.-Erre kicsit megrándult a száj.
-Jut eszembe. Nyugodtan szólíts Harry-nek, ha nincs itt más orvos. Szerintem így személyesebb.
-Rendben. Köszi Harry.-Halkan felnevetett. Ha nem lett volna rajta fehér köpeny meg nem mondtam volna, hogy orvos. Magas volt világosbarna hajjal mély zöld szemekkel és halvány szeplőkkel az orrán. Kicsit napbarnított volt a bőre, ami tél közepén kicsit furcsa. Úgy nézett ki, mint egy filmsztár, vagy egy röplabdás.
-Na de egy komoly témáról kellene beszélnünk.- Óvatosan leült az ágyam szélére, ahol nemrégiben még Castiel ült.- Az iskolád szeretné, ha a baseconi magán klinikára szállítanánk. Az én beleegyezésem kell hozzá, de én csak a te jóvá hagyásod által fogom megengedni.
-Mennyire lenne veszélyes a szállítás?
-Félő lenne, hogy elkapsz valami fertőzést. A lehető legbiztonságosabbá lehet tenni, de talán jobb lenne ha egy kicsit még itt maradnál. Viszont, megértem ha mennél. Ott közelebb lennének a barátaid.-Kicsit gondolkodtam, majd gyorsan válaszoltam.
-Itt szeretnék maradni egészen addig amíg haza nem mehetek.
-Ez akár egy hónapot is igénybe vehet.
-Nem baj. Itt jobb lesz.
-Ahogy szeretnéd. A barátaidnak mondjam azt, hogy én ragaszkodom hozzá? -Elmosolyodtam. Soha nem találkoztam ilyen aranyos orvossal.
-Igen, köszönöm. Esetleg kérhetek még valamit?
-Persze. Hallgatlak.
-Estére nem lehetne őket haza küldeni most, hogy már nem vagyok kómában?
-Ezt is orvosi utasításként?
-Tőlem emberi utasítás is lehet.-Mosolyodtam el ismét.- De ha én mondom, nem fogják megfogadni.
-Megtudom őket érteni. De persze téged is. Néha jobb egyedül.
-Nem csak az. Jobb ha ők is pihennek. Van saját életük.- Harry sejtelmesen elmosolyodott de nem tett megjegyzést.
- Ha minden jól megy 2 hétig fekvő gipszed lesz, utána egy lábban megpróbálhatsz mankók segítségével járni.Délután felküldök neked egy tolókocsit is, de egyenlőre egyedül ne használd.
-Igenis Dr. Harry!- Szalutáltam idiótán. Olyan könnyen lehetett vele beszélgetni. Ő nem játszotta meg a kedvességet. Tényleg ilyen volt, Még mindig nevettünk amikor visszatért Castiel kezében egy halom finomsággal. Hozott két kakaót egy almás pitét egy csokis muffint és egy zacskó csokis kekszet.
-Nem gondoltam, hogy kirabolsz egy boltot.
-A világ legnagyobb gyerekének bármit.
-Én nem is zavarok tovább. Jó étvágyat. Később még vissza nézek. Sziasztok!
-Szia.-Castiel kicsit furcsán nézett, de nem szól semmit. Megettem az extra csokis muffint meg egy két kekszet és megittam az egyik kakaót. A másikat Castielnek adtam a pitét pedig eldugtam későbbre. Castiel délig maradt, majd hazament és őrségbe ült Lysander aki behozta a füzeteimet, hogy tudjak írni. Egész délután írogattunk és szórakoztattuk egymást. Kicsit olyan volt, mintha otthon lennénk a szobánkban. Elfeledtette velem, hol is vagyunk és miért. Már elkezdett sötétedni, amikor Nathaniel megérkezett. Lysander még ott volt egy kicsit, de aztán ő is elköszönt és elment.
-Kipihented magad?-Kérdeztem miközben a mély karikákat vizslattam a  szeme alatt.
-Aludtam egy kicsit, de tanulnom is kellett. Most rendkívüli szünetet rendeltek el, hogy látogatni tudjuk téged, de jövőhéttől már újra lesz tanítás.
-Akkor Amber is haza jön.
-Még nem biztos, de valószínű.
-Úgy látom nem boldogít a tény.
-Félek mit fog belőled kiváltani.
-Miért? Miért te vagy a legpasszívabb vele kapcsolatban? A húgod és a legjobb barátnőm.
-Az ég szerelmére! Nem az.- Hirtelen mondta ki. Láttam rajta, hogy meg is bánta.
-Menj el kérlek. Nincs szükségem arra, hogy azt hallgassam milyen szörnyű ember a húgod.
-Eliza kérlek! Ha itt lesz minden tisztázódik. Addig ne beszéljünk Amberrel.
-Én már nem tudom a szőnyeg alá söpörni az utálkozásodat. Sajnálom Nathaniel. Egy darabig nem szeretnélek látni.- Nem mondott semmit. Összeszedte a cuccait majd kiment. Fájtak neki a szavaim, teljesen jogosan. De az emlékeim valahogy minden helyzetben Ambert hozták ki a jónak. Nathanielt pedig a gonosz tesónak és nem értettem miért voltunk még együtt. Igazából akkor még nem fogtam fel, de szakítottam Nathanielel. Persze Amber látogatása után vissza jöttek az emlékeim, de akkor már nem tudtam változtatni a helyzeten. Megbántottam, amnézia ide vagy oda.

XXIII.

Az ájulásom után mint utólag kiderült pár napig kómában voltam. Ezt a kóma dolgot nem úgy kell elképzelni mint amilyen Reese Witherspoon A ha igaz volna című filmben. Nem tudtam kiszállni a testemből. Sőt még csak látni se láttam semmit, de amikor tudatomnál voltam hallottam a körülöttem folyó eseményeket. Nem tudom pontosan, hogy minden tényleg meg történt vagy csak álmodtam őket. Mindenesetre elég valóságos volt.  Hallottam azt is amikor beértem a kórházba.
-Mi történt?-Kiabálta túl a zsivajt egy fiatal férfi hang.
-18 év körüli lány a térdétől a combjáig nyílt sebbel. Valószínűleg megrepedt két bordája és egy lőtt seb van a vállán. A golyót már Fredék kiszedték de elképzelhető, hogy idegek is sérülhettek. A pulzus száma vészesen alacsony.
-Hogy történt?
-A sérülései alapján valószínűleg rátámadtak. Biztosra nem tudjuk, mert egy idős hölgy hívta ki a mentősöket. A lány rengeteg vért vesztett.
-Vércsoport?
-0 negatív.-Itt újra elvesztettem az emlékezetem. Egy valamire volt jó ez a kis baleset. Megtudtam a vércsoportom. Vicces, hogy 16 év alatt nem tudtam. A következő beszélgetéskor már egy csendes helyen feküdtem.
-Értesítettétek az iskoláját?-Kérdezte megint az a fiatal férfi hang.
-Igen. Hamarosan itt vannak. Át akarják vinni Baseconba a magánklinikára.
-Mondtad, hogy veszélyes lenne a szállítás amíg nincs magánál? Még mindig elég kritikus az állapota.
-Közöltem, de nem biztos, hogy megértették. Különben is, még kiskorú. Csak a gyámja dönthet róla.
- Helen! Te is ismered a Eliza történetét. Az egyetlen élő rokona az apja, aki börtönben ül.Róla most a Sweet Amoris igazgatója felel, mivel a nevelő szülei átadták a döntések jogát. Szóval az én beleegyezésem nélkül nem vihetik innen sehová.
-Nagyon a szíveden viseled az ügyét.-A választ már nem halottam mert megint álomba zuhantam. Az álmaim is érdekesek voltak. Újra álmodtam az elmúlt fél évemet, de mint egy külső szemlélő. Olyanokat is észrevettem, amiket eddig ugye nem tudtam. Persze a kómás álmaim nem biztos, hogy a legmegbízhatóbb források. Álmomban sokszor láttam a magányos Kentint, aki egyre betegebbnek tűnt az események pörgése során. Legközelebb mikor magamnál voltam már ismerős hangokat véltem felfedezni. Próbáltam kinyitni a szemem, de olyan érzés volt mintha egy súlyos lepel nehezedne rá.
-Haza kellene jönnöd Castiel. Nem maradhatsz itt ma éjjel is.
-Már miért ne Lys? Nem akarom még egyszer szem elöl veszíteni. Egyszer hagytam egyedül és elrabolták.
-Te is jól tudod, hogy nem te tehetsz Eliza eltűnéséről. Az egész Caroline terve volt, amit nagy rész Amber vitt véghez. Ha ő..
-Ismerem a történetet. Nem kell újra elmondanod. Akkor sem fogom itt hagyni Elit. Nyugodtabb vagyok ha a közelében maradok.
-Ő se szeretné ha ezt tennéd magaddal.
-Megérdemli, hogy mellette legyek.-Kiakartam nyitni a szemem, de a lepel nem engedett. Sőt mondhatni még erősebb lett a szorítása. Így ismét vissza zuhantam a tudata alattim tárt karjaiba. Álmomban egy esküvőn voltam. Csodálkoztam, hisz akkor még egy esküvőn se jártam. Amikor "megérkeztem" a menyasszony épp a sorok között sétált a templomban. Arcát fátyol takarta, de gyönyörűnek hatott. Mintha rá festették volna a ruháját.  Közelebb mentem és földbe gyökerezett a lában. A vőlegény Nathaniel volt. Viszont mire a menyasszony oda ért, már Castiel állt ott.  Még közelebb mentem, és megláttam az ara arcát. Én voltam. Mosolyogtam immár Lysanderre. Elkezdődött a szertartás. Minden egyes szónál megváltozott a vőlegény kiléte. Egyszerre hárman mondták ki az igent. Amikor az én igenemre került a sor a menyasszonyén a násznép felé fordult, de rám szegezte tekintetét.
-Ideje választanod!- Azzal felébredtem a sötét kórteremben. Egyedüli beteg voltam az ajándékokkal tömött szobában. Jobbomon Castiel szuszogott egy fotelben kuporogva, mellette pedig Lysander. Kicsit megmosolyogtatott, hogy ott vannak de eszembe jutott az álom. Körbe néztem a nővér hívót keresve. Úgy éreztem szólnom kéne valakinek, hogy élek. Pont fel akartam ülni amikor kinyílt az ajtó. Nathaniel állt kezében egy gőzölgő pohárral.
-Eliza?!
-Meglepetés!-Suttogtam erőtlenül. Erre ő letette a poharát és odasietett az ágyamhoz.
-El se hiszem, hogy élsz!- Óvatosan megölelt és megcsókolt. Furcsa érzés volt annyi idő után újra megcsókolni. Akaratlanul eszembe jutott a világos csókja. Annyira más volt.
-Szólok egy nővérnek! Ígérem sietek.- A fotelekben kuporgó Cast-ra és Lysre nézett.
-Majd én felkeltem őket.-Összehúzta a szemét de bólintott és kisietett. Az ágyam mellett lévő polcon volt két kis plüssállat. Megfogtam őket és oda dobtam az egyiket Castielhez. Sajnos még nem voltam formában így Cast arca helyett Lysander lábát találtam el. Viszont a másik állat az ölében landolt. Arra már felébredt.Egy darabig csak nézett. Nem hitt a szemének. Integettem mire megdörzsölte a szemét, majd felugrott megbökdöste Castielt majd odarohant hozzám és megfogta a kezem.
-Ugye nem csak álmodom?
-Nincs ilyen jó képzelőerőd.- Válaszoltam mosolyogva. Láttam, hogy mondani akart valamit, de hirtelen magához tért Castiel is. Ő látszólag nem lepődött meg. Szép lassan odasétált majd megállt előttem és a nyakamba borult.
-Seggbe rugdoslak, ha még egyszer így rám ijesztesz.- Suttogta a fülembe. Belefúrtam az arcomat a vállába és mélyeket lélegeztem. Furcsa mód jobban esett az ő ölelése mint Nathanielé, de ezt az érzést akkor még gyorsan félresöpörtem.  Castiel pont egy hatalmas puszit nyomott az arcomra amikor belépett a szőke herceg sajnos a fehér lova nélkül mert ugye egy ló a kórházban nem lett volna túl higiénikus.  Szúrósan nézett Lysanderrel, Castielt meg szinte meg is ölte a tekintetével, de nem szól semmit. Jobb lett volna ha szól. Akkor talán ráébredek, hogy igaza van, és befejeztem volna az ők és saját magam becsapását. A nővér szakított meg minket a néma közjátékunkban.
-Hogy érzi magát kedvesem?-Felismertem Helen hangját.
-Kicsit fáj a fejem és nagyon szomjas vagyok.
-Mindjárt megmérem a vérnyomásod és megnézem a pulzusod. Utána ihatsz. A lábad nem fáj?
-A lábam?-Kérdeztem vissza döbbenten, majd hirtelen felrántottam a takarómat. Egy hálóing volt rajtam. A jobb lábam tele volt horzsolásokkal és sárgás foltokkal. A bal pedig a térdemig be volt gipszelve. A lábujjam kilógott a gipszből. Kissé félve megakartam mozdítani őket, de nem sikerült. Kigördült egy könnycsepp a szememből.
Többé nem fogok tudni ráállni?-Kérdeztem fátyolos hangon. A srácok mellettem mind csendben figyelték a reakcióimat.
-Hosszú kitartó munka árán még lehetséges. 60% az esélye annak, hogy teljesen felgyógyulsz. -Nem kérdeztem rá a maradék 40-re. Nem akartam tudni. A nővér elvégzett minden szükséges vizsgálatot, majd kiment. Amint kimet Lysander hozott nekem inni. Nathaniel meg Castiel pedig csendben ültek.
-Meddig voltam kómában?-Kérdeztem miközben jó nagyokat kortyoltam a barackléből.
- Négy napig.-Válaszolták egyszerre. Ezen kicsit elmosolyodtam, majd hirtelen eszembe jutott Amber. Tudom arra számítasz őt okolom mindenért. De nem. Akkor még teljesen más volt a helyzet.
-Hol van Amber?
-Anyámék elküldték a nagyszüleinkhez. Úgy érzik jobb most ott neki.-Válaszolta Nathaniel
-Nem is jött be?-Kérdeztem kissé csalódva.
-Csak próbálta volna betenni ide a lábát. Addig él.-Morogta Castiel.
-Tudom, hogy utálod, de még is csak a barátnőm. Ha másért nem miattam elfogadhatnád.
-Mi?!- Kérdezték megint egyszerre.
-Kiről beszélsz?-Kérdezte Lysander.
-Amberröl. Tudjátok a szobatársamról aki történetesen a legjobb barátnőm.