Az ájulásom után mint utólag kiderült pár napig kómában voltam. Ezt a kóma dolgot nem úgy kell elképzelni mint amilyen Reese Witherspoon A ha igaz volna című filmben. Nem tudtam kiszállni a testemből. Sőt még csak látni se láttam semmit, de amikor tudatomnál voltam hallottam a körülöttem folyó eseményeket. Nem tudom pontosan, hogy minden tényleg meg történt vagy csak álmodtam őket. Mindenesetre elég valóságos volt. Hallottam azt is amikor beértem a kórházba.
-Mi történt?-Kiabálta túl a zsivajt egy fiatal férfi hang.
-18 év körüli lány a térdétől a combjáig nyílt sebbel. Valószínűleg megrepedt két bordája és egy lőtt seb van a vállán. A golyót már Fredék kiszedték de elképzelhető, hogy idegek is sérülhettek. A pulzus száma vészesen alacsony.
-Hogy történt?
-A sérülései alapján valószínűleg rátámadtak. Biztosra nem tudjuk, mert egy idős hölgy hívta ki a mentősöket. A lány rengeteg vért vesztett.
-Vércsoport?
-0 negatív.-Itt újra elvesztettem az emlékezetem. Egy valamire volt jó ez a kis baleset. Megtudtam a vércsoportom. Vicces, hogy 16 év alatt nem tudtam. A következő beszélgetéskor már egy csendes helyen feküdtem.
-Értesítettétek az iskoláját?-Kérdezte megint az a fiatal férfi hang.
-Igen. Hamarosan itt vannak. Át akarják vinni Baseconba a magánklinikára.
-Mondtad, hogy veszélyes lenne a szállítás amíg nincs magánál? Még mindig elég kritikus az állapota.
-Közöltem, de nem biztos, hogy megértették. Különben is, még kiskorú. Csak a gyámja dönthet róla.
- Helen! Te is ismered a Eliza történetét. Az egyetlen élő rokona az apja, aki börtönben ül.Róla most a Sweet Amoris igazgatója felel, mivel a nevelő szülei átadták a döntések jogát. Szóval az én beleegyezésem nélkül nem vihetik innen sehová.
-Nagyon a szíveden viseled az ügyét.-A választ már nem halottam mert megint álomba zuhantam. Az álmaim is érdekesek voltak. Újra álmodtam az elmúlt fél évemet, de mint egy külső szemlélő. Olyanokat is észrevettem, amiket eddig ugye nem tudtam. Persze a kómás álmaim nem biztos, hogy a legmegbízhatóbb források. Álmomban sokszor láttam a magányos Kentint, aki egyre betegebbnek tűnt az események pörgése során. Legközelebb mikor magamnál voltam már ismerős hangokat véltem felfedezni. Próbáltam kinyitni a szemem, de olyan érzés volt mintha egy súlyos lepel nehezedne rá.
-Haza kellene jönnöd Castiel. Nem maradhatsz itt ma éjjel is.
-Már miért ne Lys? Nem akarom még egyszer szem elöl veszíteni. Egyszer hagytam egyedül és elrabolták.
-Te is jól tudod, hogy nem te tehetsz Eliza eltűnéséről. Az egész Caroline terve volt, amit nagy rész Amber vitt véghez. Ha ő..
-Ismerem a történetet. Nem kell újra elmondanod. Akkor sem fogom itt hagyni Elit. Nyugodtabb vagyok ha a közelében maradok.
-Ő se szeretné ha ezt tennéd magaddal.
-Megérdemli, hogy mellette legyek.-Kiakartam nyitni a szemem, de a lepel nem engedett. Sőt mondhatni még erősebb lett a szorítása. Így ismét vissza zuhantam a tudata alattim tárt karjaiba. Álmomban egy esküvőn voltam. Csodálkoztam, hisz akkor még egy esküvőn se jártam. Amikor "megérkeztem" a menyasszony épp a sorok között sétált a templomban. Arcát fátyol takarta, de gyönyörűnek hatott. Mintha rá festették volna a ruháját. Közelebb mentem és földbe gyökerezett a lában. A vőlegény Nathaniel volt. Viszont mire a menyasszony oda ért, már Castiel állt ott. Még közelebb mentem, és megláttam az ara arcát. Én voltam. Mosolyogtam immár Lysanderre. Elkezdődött a szertartás. Minden egyes szónál megváltozott a vőlegény kiléte. Egyszerre hárman mondták ki az igent. Amikor az én igenemre került a sor a menyasszonyén a násznép felé fordult, de rám szegezte tekintetét.
-Ideje választanod!- Azzal felébredtem a sötét kórteremben. Egyedüli beteg voltam az ajándékokkal tömött szobában. Jobbomon Castiel szuszogott egy fotelben kuporogva, mellette pedig Lysander. Kicsit megmosolyogtatott, hogy ott vannak de eszembe jutott az álom. Körbe néztem a nővér hívót keresve. Úgy éreztem szólnom kéne valakinek, hogy élek. Pont fel akartam ülni amikor kinyílt az ajtó. Nathaniel állt kezében egy gőzölgő pohárral.
-Eliza?!
-Meglepetés!-Suttogtam erőtlenül. Erre ő letette a poharát és odasietett az ágyamhoz.
-El se hiszem, hogy élsz!- Óvatosan megölelt és megcsókolt. Furcsa érzés volt annyi idő után újra megcsókolni. Akaratlanul eszembe jutott a világos csókja. Annyira más volt.
-Szólok egy nővérnek! Ígérem sietek.- A fotelekben kuporgó Cast-ra és Lysre nézett.
-Majd én felkeltem őket.-Összehúzta a szemét de bólintott és kisietett. Az ágyam mellett lévő polcon volt két kis plüssállat. Megfogtam őket és oda dobtam az egyiket Castielhez. Sajnos még nem voltam formában így Cast arca helyett Lysander lábát találtam el. Viszont a másik állat az ölében landolt. Arra már felébredt.Egy darabig csak nézett. Nem hitt a szemének. Integettem mire megdörzsölte a szemét, majd felugrott megbökdöste Castielt majd odarohant hozzám és megfogta a kezem.
-Ugye nem csak álmodom?
-Nincs ilyen jó képzelőerőd.- Válaszoltam mosolyogva. Láttam, hogy mondani akart valamit, de hirtelen magához tért Castiel is. Ő látszólag nem lepődött meg. Szép lassan odasétált majd megállt előttem és a nyakamba borult.
-Seggbe rugdoslak, ha még egyszer így rám ijesztesz.- Suttogta a fülembe. Belefúrtam az arcomat a vállába és mélyeket lélegeztem. Furcsa mód jobban esett az ő ölelése mint Nathanielé, de ezt az érzést akkor még gyorsan félresöpörtem. Castiel pont egy hatalmas puszit nyomott az arcomra amikor belépett a szőke herceg sajnos a fehér lova nélkül mert ugye egy ló a kórházban nem lett volna túl higiénikus. Szúrósan nézett Lysanderrel, Castielt meg szinte meg is ölte a tekintetével, de nem szól semmit. Jobb lett volna ha szól. Akkor talán ráébredek, hogy igaza van, és befejeztem volna az ők és saját magam becsapását. A nővér szakított meg minket a néma közjátékunkban.
-Hogy érzi magát kedvesem?-Felismertem Helen hangját.
-Kicsit fáj a fejem és nagyon szomjas vagyok.
-Mindjárt megmérem a vérnyomásod és megnézem a pulzusod. Utána ihatsz. A lábad nem fáj?
-A lábam?-Kérdeztem vissza döbbenten, majd hirtelen felrántottam a takarómat. Egy hálóing volt rajtam. A jobb lábam tele volt horzsolásokkal és sárgás foltokkal. A bal pedig a térdemig be volt gipszelve. A lábujjam kilógott a gipszből. Kissé félve megakartam mozdítani őket, de nem sikerült. Kigördült egy könnycsepp a szememből.
Többé nem fogok tudni ráállni?-Kérdeztem fátyolos hangon. A srácok mellettem mind csendben figyelték a reakcióimat.
-Hosszú kitartó munka árán még lehetséges. 60% az esélye annak, hogy teljesen felgyógyulsz. -Nem kérdeztem rá a maradék 40-re. Nem akartam tudni. A nővér elvégzett minden szükséges vizsgálatot, majd kiment. Amint kimet Lysander hozott nekem inni. Nathaniel meg Castiel pedig csendben ültek.
-Meddig voltam kómában?-Kérdeztem miközben jó nagyokat kortyoltam a barackléből.
- Négy napig.-Válaszolták egyszerre. Ezen kicsit elmosolyodtam, majd hirtelen eszembe jutott Amber. Tudom arra számítasz őt okolom mindenért. De nem. Akkor még teljesen más volt a helyzet.
-Hol van Amber?
-Anyámék elküldték a nagyszüleinkhez. Úgy érzik jobb most ott neki.-Válaszolta Nathaniel
-Nem is jött be?-Kérdeztem kissé csalódva.
-Csak próbálta volna betenni ide a lábát. Addig él.-Morogta Castiel.
-Tudom, hogy utálod, de még is csak a barátnőm. Ha másért nem miattam elfogadhatnád.
-Mi?!- Kérdezték megint egyszerre.
-Kiről beszélsz?-Kérdezte Lysander.
-Amberröl. Tudjátok a szobatársamról aki történetesen a legjobb barátnőm.
