Másnap már öt óra előtt felébredtem. Felakartam kelni, amikor zajokat hallottam kintről, ezért gyorsan visszabújtam és alvást tetettem. Bejött valaki, és nem csukta be az ajtót. Éreztem ahogy a világosság az arcomra esik. A valaki megállt az ágyam előtt és megsimította az arcomat.
-Ha már ez előtt ismertelek volna meg, nem vállalom el. Csodálatos lány vagy Eliza. Kár, hogy rosszkor voltál rossz helyen.- Azzal a világos megpuszilta a homlokom és kiment. Abba a pillanatban tudatosult bennem, hogy el kell szöknöm. Tényleg el fogok szökni. Számolgattam egy kicsit és rájöttem, hogy pont aznap volt egy hete, hogy elraboltak. Csodálatos és egyben félelmetes, hogy egy hét alatt mennyi minden történt és mennyire megváltozott a véleményem az emberekről és a világról. Semmi sem olyan bájos, vagy jó mint gondoltam. Szánalmas, hogy ehhez el kellet raboltatnia az egykori legjobb barátnőmnek, hogy rájöjjek. Gyorsan kikeltem az ágyból és elmentem készülődni. Lezuhanyoztam és felvettem a kikészített ruhámat. Egy harisnya egy nadrág két zokni egy trikó egy póló és egy vastag pulcsi. Aron rendesen felkészült. Öltözködés közben elmerengtem vajon honnan szerezték ezeket a ruhákat. Kis gondolkozás után rájöttem, hogy talán Caroline-tól. Legszívesebben abban a pillanatban levettem volna a ruhákat és felgyújtottam volna őket. De tudtam, hogy szükségem lesz rájuk, így türtőztettem magam. Viszont rájöttem, hogy nem volt cipőm. Az amiben odakerültem rongyosra szakadt. Reménykedtem benne, hogy kint találni fogok valami cipőszerűséget. Gyorsan felmásztam a szellőzőhöz és kiszabadítottam az ollóm és az üzeneteimet. Zsebre vágtam őket és minden a helyére rendeztem. Remegő kézzel megfogtam a kulcsot és a zárba tettem. Még egyszer utoljára körbenéztem a szobában.Úgy éreztem hagynom kéne valami üzenetet, így gyorsan visszarohantam a fürdőszobai tükörhöz és fogkrémmel a tükörre írtam a következőt: Egy élmény volt! Aztán nagy levegőt vettem és kiléptem a folyosóra. Üres volt és sötét. Visszazártam a szobát a kulcsokat pedig egy növény vázájába raktam. A folyosó végén tényleg ott volt a hátizsák és megkönnyebbülésemre egy 38-as bakancs is. Gyorsan felhúztam és felvettem a táskában rejtőző kabátot. Öltözködés után körbenéztem. Egy hatalmas előszobában voltam amiből nyílt még egy folyosó és két ajtó. Ha jól sejtettem a fiúk szobái. Benyitottam óvatosan az egyikbe. Üres volt. Kivettem egy széket és elindultam a másik szobához. Benyitottam és az alvó Aront pillantottam meg. Gyorsan visszacsuktam a szoba ajtaját és kitámasztottam a székkel. Így nem tud majd kijönni, ergo ő nem szöktethetett meg,de nem kell leütnöm. Nem tudnám bántani. Gyorsan elindultam a folyosón majd ki a bejárati ajtón. Egy nagy birtokon találtam magam a szakadó hóesésben. Igaza volt Aronnak a hideget illetően. Viszont valami feltűnt, az udvart végig kerítés szegélyezte,de az egyetlen kijáraton lakat volt. Akkor esett le, hogy még szükségem lett volna a világos kulcscsomójára hisz voltak rajta még kulcsok. Persze nekem el kellett tüntetnem a bizonyítékot. Miközben szidtam magam megpróbáltam felmászna a kerítésre, kisebb nagyon sikerrel. Egyszer visszacsúsztam és pofára estem. Az arcom kelőképp havas lett de nem érdekelt. Úgy éreztem ennyit megér a szabadulásom. Másodszorra már sikerült felmásznom a tetejére. Gondolkozás nélkül ugrottam és sajnos megint arccal előre érkeztem. Viszont nem tudtam megkönnyebbülni a pofás kis szabadulásomon mert rájöttem, hogy nem tudom hol vagyok pontosan és merre kéne indulnom. Kinyitottam a táska, egy térkép reményében. Nem kellett csalódnom. Volt benne egy térkép bejelölve hol vagyok és, hogy merre kell haladnom, meg egy iránytű. Elhűlve tapasztaltam, hogy egy félnapnyi sétámba fog telni a hazajutás. Első döbbenet után elindultam az autópálya felé. Amíg én sétáltam Aron felébredt és döbbenten tapasztalta, hogy zárva a szobája. A világost kicsit később akarta felhívni, hogy egy kis előnyhöz jussak, de valamit nem kalkulált bele a dologba. A világos defektet kapott. Nem annyira, hogy használhatatlanná vált az autó, de laposabb lett jobb első kereke. A csúszós úton nem tudott tovább menni így vissza kellett fordulnia. Dühöngve törte be az akkora már üres börtönöm ajtaját. Ezt később Aron mesélte el. Délelőtt 10-kor indultak utánam. addigra én már több mint 3 órája sétáltam. Aron reménykedett, hogy gyorsan haladok a világos pedig egy csőre töltött pisztollyal a zsebében reménykedett az ellenkezőjéről. Az udvaron álló másik kocsival indultak utánam. Én pedig kitartóan meneteltem a hóesésben amit a szél sikeresen az arcomba fújt. Meleg öltözetem ellenére is fáztam és kicsit megkönnyebbültem amikor megállt mellettem egy autó. Persze először azt hittem a világos az, de megnyugodtam amikor rájöttem, hogy egy középkorú nő állt meg nekem.
-Hova megy ilyen ítélet időben kedvesem?
-Kicsit eltévedtem. Besaconba kell érnem estére de elaludtam a buszon, és csak holnap indulna új járat ezért elindultam gyalog.-Hazudtam neki gyorsan. Úgy éreztem nem kell tudnia mi történt.
-Émegany-ig el tudlak vinni, ha szeretnéd. Onnan csak közelebb van Besacon.-Gyorsan számolgattam magamban. Ez az út kb 12 és fél óra gyalog. Már lesétáltam kb 3 órát. Émagany még 6 óra lenne, de kocsival csak 35 perc és onnan már csak 3 és fél óra Besacon. Tudtam hogy kockázatos, mert egy elmebeteg is lehetett volna a nő, és Valaki te sose csinálj ilyet, de én beszálltam az autójába. Út közben beszélgettünk és megettem egy szendvicset. Igazából fél órás előnyben voltam a világosékhoz képest, mivel ők kocsival voltak. Vagy is fél órás előnybe lettem volna, ha a világos nem 180-al repesztett volna az autópályán. Persze akkor még nem tudtam ,hogy a nyomomban vannak. Émegany-ban megköszöntem a fuvart és gyalog folytattam tovább utamat. Addigra már rendesen kellett pisilnem ezért az első adandó alkalommal elmentem egy benzinkúthoz.Amint kiléptem a kútból és újra elindultam elhúzott mellettem egy rozsdabarna Ford. Felismertem. Pontosan ugyan olyan állt azon a telken is ahonnan megszöktem. Hevesebben kezdett verni a szívem. Reménykedtem benne, hogy nem láttak meg. Vagy ha megláttak akkor csak Aron látott. Persze nem volt szerencsém. A világos a vissza pillantótükörből szúrt ki. Elkezdtem visszaszaladni a benzinkútra miközben előkaptam térképet. Közvetlenül az autópálya mellett futott egy mellékutca. Úgy döntöttem ott folytatom az utamat. Gyorsan sétáltam, de nem akartam futni. Tudtam, hogy ha már akkor futok nem fogok tudni menekülni a világos elől. Aron is tudta, hogy van egy mellék utca ezért ellentétes irányba vezette a világosat. Reménykedett benne, hogy az első utcát választottam. Viszont az az utca egy zsákutca volt, így visszakellet fordulniuk, de hó miatt kénytelenek voltak gyalog indulni. Aron azt az elterelést találta ki, hogy biztos bekéredzkedtem az egyik házba, mert tudom, hogy nem tudnak elkapni. Ezért jó pár házba becsengettek és megkérdezték nem e láttak engem mert elszöktem otthonról és a szüleink aggódnak. Pechemre az egyik öreg néni látott elsietni mellette. De addigra már fél órája gyalogoltam. Próbáltam egyenletesen lépdelni és csak a sétálásra figyelni, de a gondolataim akarva akaratlanul mindig elkalandoztak. Végül is érhető mert üldöztek. A hóesés még jobban rákezdett. Pont eszembe jutott a szűnni nem akaró rémálmom amit lassan már fél éve álmodtam, amikor elestem egy kőben és felszakítottam a nadrágomat. A térdemből szivárgott a vér. Alig bírtam ráállni a lábamra, de folyatnom kellett tovább. Így már sokkal lassabban haladtam mint terveztem. A világosnak kicsit rossz volt a szeme. Aron látott az utca végéről. Épp akkor kanyarodtam be a következő utcába. Így csak Aron vett észre. Sajnos nem néztem hátra így nem tudtam, hogy követnek.
-Gerett szerintem itt is meg kéne kérdeznünk. Már elég régóta gyalogol. Biztos elfáradt.
-Mikor csinálta valaha azt amit mások? Tuti még tovább ment.
-Szerintem egy próbát megért. Pont azért csinálta mert azt gondoljuk nem tenné.
-Igazad lehet.-Pont ennél a mondatnál látták meg a vérfoltokat a hóban.-Vagy megsebesült és itt lesz a közelben.-Mondta a világos és felhúzta a fegyverét. Majd elkezdett szaladni. Én még mindig araszoltam a hóban. Majd egyszer csak eldördült egy pisztoly. Akkor még nem tudtam, de Aron volt az. Elvette a világos fegyverét, hogy nem lőhet rám. Élve kellek. Gerett erre elkezdte rángatni a kezét, hogy csak rám akar ijeszteni. A rángatás közepette Aron"véletlenül" meghúzta a ravaszt. Ezzel akart figyelmeztetni. A pisztoly hangjára elkezdtem szaladni, ahogy csak bírtam, de persze a világos gyorsabb volt nálam. Mikor kb már csak 100 méter volt közöttünk elkezdett kiabálni utánam.
-Úgy sem tudsz elmenekülni Eliza! Gyorsabb vagyok nálad.- Ekkor Aron kigáncsolta a világost.-Te idióta! Már megint láb alatt vagy.- Majd könyökkel hatástalanította Aront. A hóban egy kisebb vértócsa keletkezett. Rágyorsítottam de éreztem, hogy közeledik. Így hát elkezdtem kiabálni.
-Segítség! Valaki segítsen! Megsebesültem! Segítség!-Percekig kiabáltam, de senki se reagált a kiáltásomra. Nos igen. Így utólag nem is értem miért vártam mást. Amerikában ha megerőszakolnak egy lányt azt kell üvöltenie, hogy tűz van, hogy bárki is segítsen neki. A segítség kiáltást senki s hallja meg. A legtöbb embernek szelektív hallása van. Csak azt hallják meg ami érdekli is őket, s amíg nem a saját vagy családjuk épsége forog kockán őket nem érdekli. Eldörrent még egy pisztolylövés. Megpróbáltam rágyorsítani.
-Legközelebb már téged talállak el!
-Hisz élve kellek!
-Tudok célozni.-Rágyorsítottam, de hoztam a formámat és megint elestem. A térdemből immár ömlött a vér. Nagy lélekjelenlét kellett hozzá, hogy folytassam az utat. Megint próbálkoztam a kiabálással.
-Segítsék! Kérem segítsen valaki!-Majd megint megszólalt a pisztoly immár ismerős hangja és a földre rogyva az utolsó gondolatom az volt, hogy legalább már nem fázok. Soha többé.
