A vacsora alatt még mindig a Hangrobbanás hatása alatt voltunk. Elakartuk érni azt a varázst amit ők. Alkotni akartunk valami nem e világit. Viszont én nem voltam biztos, hogy a kis kacsával elérjük azt a hatást. Persze már késő volt új dalt alkotni. Teljesen a gondolataimba voltam zuhanva, így fel sem tűnt milyen gyorsan eltelt az este nagy része. Mire feleszméltem már 11 óra volt így indulhattunk a próbánkra. Az előttünk gyakorlók, táncosok voltak. Ügyesen mozogtak, de nem voltak annyira összehangoltak. Miután lejöttek mi is beállítottunk mindent. A székeket a mikrofonokat a fényeket. Szerencsére a stábon kívül nem volt közönségünk. Legalább is azt hittük. Eljátszottuk a dalt, gyakoroltuk a bejövetelt, kimenetelt. Az óra lassan éjfélt ütött, de utánunk már nem volt senki így ráértünk. Castiel elszaladt a mosdóba addig mi Lysanderrel impróztunk egy kicsit. Nem volt semmi tétje. Csak jól éreztük magunkat. Otthon aztán leírtuk:
Nulla
E: Nulla óra nulla perc-kívánj valamit
L: Nulla esély nulla remény-megkaphatsz bármit
E:Nulla érzés nulla hit-ne hazudj magadnak
L: Nulla gondolat nulla vágy- ne tetézd a bajokat
Ref: Nulla óra nulla remény
Nulla perc nulla esély
Nulla Nulla Nulla
L: Nulla kívánság nulla akarat-tudod a dolgodat
E:Nulla elképzelés nulla álom- elérheted vágyadat
L:Nulla mámor nulla élvezet-erősnek kell lenned
E:Nulla bizalom nulla erő-mindent meg kell tenned
Ref: Nulla óra nulla remény
Nulla perc nulla esély
Nulla óra nulla álom
Nulla perc nulla mámor
Nulla Nulla Nulla
E: Nulla vagy nulla tudás- rossz kívánság
L: Nulla bátorság nulla baj-eltérő a valóság
E.Nulla óra nulla perc- most vagy soha
L: Nulla óra egy perc- te voltál tétova
Ref: L:Nulla óra túl sok remény
Nulla perc kevés esély
E:Nulla óra minden álom
Nulla perc ez a mámor
L:Nulla óra sok bátorság
E: Nulla óra ez csak egy kívánság
L,E: Nulla Nulla Nulla
L:Egy
Mind a ketten beleéltük magunkat, így megijedtünk amikor egy öblös taps hangzott el a nézőtérről.
-Bráve gyerrekkek! Ezs marr valámmí.- A dicséret gazdája egy kissé pufók kopaszodó német akcentussal beszélő pasasé volt. Mint később kiderült, egy stúdió vezérigazgatója döntött úgy, hogy meghallgat minket.-Ti lennitek a körhatár nelkkűl?
-Nem. A harmadik tagunk mosdóban van.- Vágta rá Lysander.
-Tetzsetek nikkemm. Vany benyettek szpiritusz.- Rá kellett harapnom a számra, hogy ne röhögjek a pufók pofijába. Nem értettük Lysanderrel mit keresett ott az az ember. Mindenesetre kaptunk tőle egy névjegyet és sok szerencsét kívánt a fellépésre. Ami körülbelül így hangzott: - Drragaszagaim kiz und labttorrest nikkttek. En nikkttek drrukkólokk..-Amint elment nevetésben törtünk ki. Ki gondolta volna, hogy Herr Pufók (nem viccelek tényleg Mollig volt a vezetékneve ami németül pufókot jelent. A sors fintora.) komolyan felfigyelt ránk. Különösen Lysanderre, de ezt majd egy kicsit később. Most vissza a próbához. Miután Castiel visszatért elmeséltük neki miről maradt le. Még szerencse, hogy nem volt ott, mert nem bírta ki röhögés nélkül a német akcentust. Bár mi tagadás akkor már én is nevettem. Sokáig körhatárnak hívtuk magunkat egymásközt. Pár hónappal később nem volt kedvem ezen nevetni, de megint túl előre szaladtam. A próba után hazamentünk. Aznap nem találkoztam Gerettel. Nem keresett én meg nem tudtam, hogy kereshetem e. Így inkább nem tettem. Aznap éjjel furcsa álmom volt. Egy tortacsarnokban találtam magam ami tele volt tükrökkel, de bármelyikbe néztem nem láttam magamat. Valamelyikbe semmi se volt, de voltak olyanok is amiben más embereket láttam. A mozdulataimat utánozták, mintha ők én lennék. Addig néztem a tükröket, hogy kezdtem elhinni, hogy én nem is létezek. Egyáltalán ki az az én? Létezik Eliza Horner? Vagy csak mások kivetítései? Fel alá mászkáltam a furcsa képmásaim között, míg végül találtam egy törött tükröt. Meg volt repedve, koszos volt és hiányzott a bal felső sarka, de valamiért vonzott. Jobban mint a többi. Még is félve néztem bele. Lehet nem is létezek. Ám amikor a tükörbe pillantottam megláttam magamat. Anyukám ruhája volt rajtam. A hajam két copfba volt fonva de nem mosolyogtam. Én nem beszéltem, de a tükörképem megszólalt.
-Addig vagy önmagad, amíg nem érdekel a csomagolás.- Eltűnt rólam anyám ruhája és egy szakadt foltos fehér ruhában találtam magamat kócos hajjal immár mosolyogva.-Ez már te vagy.-Ezzel az álom véget is ért. Hirtelen ébredtem, még se éreztem magam frusztráltnak. Valahogy tetszett az álom. Ambernek biztos a legrémesebb rémálma lett volna, de én megnyugodtam. Nincs szükségem mázra, hogy én én legyek. A Hangrobbanásnak se volt szüksége csicsás jelmezre vagy mindenféle effektekre. A lényükkel adtak egy darabka csodát az embereknek. Már csak az volt a kérdés, hogy az én lényem van e olyan elragadó. Akkor még reménykedtem, hogy igen van. Ma már tudom, hogy lehet, hogy a lényem elragadó, de én magam nem vagyok elég erős hozzá, hogy elragadjak másokat. Aznap nem sok minden történt. Gyakoroltunk és megvettük a ruháinkat. Kicsit izgultunk a másnapi verseny miatt, de még nem annyira. Vacsora után érkezett egy sms-em Gerettől."Várlak" Csak ennyi. Se az, hogy hol, se az, hogy mikor. Csak egy szó. Nem értettem. Gondoltam, majd még ír, vagy felhívom, ha a srácok is bevonulnak a szobájukba, Így a vacsora utáni próba után mit sem sejtve mentem be a szobámba. Sötét, volt így nem láttam semmit. Majdnem fel is sikoltottam, amikor hirtelen felkapcsolódott a villany és Gerett állt mellettem.
-Meglepetés.-Suttogta a fülembe amibe beleborzongtam. Hirtelen vele szembe fordultam. Játékosan mosolygott. A szemei csak úgy világítottak.
-Még is mit keresel itt?- Kérdeztem szemrehányóan.
-Hiányoztál.-Válaszolta kölyökkutya tekintettel. A legszívtelenebb ember is meglágyul ha ránéz. Hát még én.
-Hogy jutottál be?-Kérdeztem akkor már sokkal lágyabban. Megfogta a kezemet és az ágyamhoz vezetett minket. Leültünk.
-Tudod! Bűnöző vagyok.-Mosolygott, de a szemei szomorúak maradtak. Megszorítottam a még mindig kezemet fogó kezét.
-Remélem tudod, hogy én nem tekintelek bűnözőnek.
-Tudom, de nem értem, hogy miért.- Szívesen válaszoltam volna, hogy én sem, de nem akartam a könnyebb utat választani.
-Lehet én is így cselekedtem volna hasonló esetben. Nem tudtál, máshogy pénzt szerezni. Jason pedig remekül tudja tálalni a dolgokat. Nem ítélkezem, mert nem voltam a helyedben. Viszont ember maradtál a mocsok közepette is. Lehet erre nem lennék képes. Aronon és rajtad kívül senki más nem hagyta ott az üzletet. Te mérlegeltél és rájöttél nem éri meg. Lehet erre se lettem volna képes.- Nyeltem egy nagyot és ránéztem, mert a beszédem közben végig a földet fixíroztam. Szemei várakozóan csillogtak.- Nem ragadt vér a kezedhez. Nem ítélhetlek el egyetlen rossz döntésed miatt és nem is foglak. Én is rengeteg hibát követtem el és még fogok is.-Oh ha tudtam volna milyen sokat lehet abban a pillanatban kiugrom az ablakon.- Szóval nem tartalak bűnözőnek mert nem vagy az. Egy bűnöző nem törődik mással csak saját magával. Ha bűnöző lennél nem jöttél volna oda a kórházhoz, hisz bármikor elkaphattak volna és most se lennél itt velem.- Nem tudott megszólalni. Láttam, hogy akar valamit mondani, de nem találta a megfelelő szavakat. Pár percig csak ültünk a némaságba burkolózva. Míg végül közelebb hajolt és megfogta az arcom. Vártam, hogy megcsókoljon, de helyette megszólalt.
-Azt hittem ugyan olyan vagy mint a többi lány akit addig el kellett rabolnom, de ők mind kiabáltak sírtak és könyörögtek, hogy szabadítsuk ki őket. De te nem. Higgadt maradtál és ahelyett, hogy kétségbeesetten sírva verted volna az ajtót kimostad a ruháidat. Tetszett, hogy más vagy és tudtam, már az első nap amikor egyedül mentem be hozzád, hogy meg fogsz szökni. Így utólag azon se lepődök meg, hogy felhasználtad a hormonjaimat, hogy kiszabadulj. Egészen ideáig viszont féltem, hogy neked az a csók semmit se jelentet.- Akkor állt össze a kép. Nem azért nem csókolt meg mert nem akart, hanem azért mert félt, hogy én nem viszonoznám az érzelmeit. Végül is jogos, de tévedett. Vágytam arra a csókra. Így mindenféle felesleges szó helyett kezembe vettem az irányítást és megcsókoltam. Mintha megszűnt volna a világ. Csak ő volt és én. Először még én diktáltam a tempót. Lassú és lágy volt. Érzéki. Aztán beletúrtam a hajába és mintha kicserélték volna. Megfogta a derekam és az ágyra döntött. Egyre hevesebben csókolt. Köré tekertem a lábam mire felmordult. Most Valaki nehogy egy kutya morgását képzeld el! Egyáltalán nem állatias volt csak egy rekedtes sóhaj ami megakadt a torkán. Ilyen hmmmrrr hang szerű. De szerintem már sikerült elképzelned. Csók közben mind a kettőnk keze felfedezőútra indult. Én csak a hajával játszottam, de az ő keze már a pólóm szegélyénél barangoltak amikor halk kopogás szakított félbe minket. Mind a ketten lefagytunk.
-Eliza ébren vagy?-Suttogott Lysander.
-Egy pillanat.- Szóltam ki. Majd esdeklően Gerettre néztem aki se szó se beszéd az ablak felé vette az irányt.-Hova mész?- Suttogtam kétségbeesetten.
-Elmegyek, hogy ne bukjunk le. Nehezen magyaráznád ki mit keres a srác akibe belerohantál a szobádban.-Igaza volt, de nem akartam, hogy elmenjen. Látta is a szememen.- Holnap találkozunk. Ígérem.- Majd gyors csókot adott és kimászott az ablakon. Több méternyire voltunk a felszíntől, de nem mertem utána nézni. Bepánikoltam volna. Így inkább gyorsan egy perc alatt levettem a nadrágom és a pólóm és egy köntösbe bújtam. A hajamra pedig egy törülközőt tekertem tekertem. Nem akartam hazudni Lsandernek, de nem mondhattam el ki Gerett. Akkor még nem. Gyorsan odamentem ajtót nyitni. Lysander állt előttem pizsamában.
-Bejöhetek?-Kérdezte fáradtan.
-Persze nyugodtan. Baj van?-Láttam, hogy valami felzaklatta.
-Rosszat álmodtam.- Látszott rajta, hogy tényleg megviselte az álom.
-Mit álmodtál?
-Azt, hogy meghaltál.
-Biztos még az elrablásom utóhatása. Akkor én is azt hitem meghalok.
-Nem. Ez más volt. Te ölted meg magad.- Akkor még eszembe se jutott a gondolat, de kicsit lesápadtam. Nem tudtam elképzelni miért álmodott ilyet Lysander. Ma már két lehetőséget is tudok. Vagy előre megálmodta, vagy ettől félt a legjobban. Mindenesetre akkor megnyugtattam.
-Lysander!- Átöleltem.- Soha nem ölném meg magam.- Nos soha ne mond, hogy soha.
-Tudom. Nem ismerek nálad erősebb embert. Csak úgy éreztem el kell mondanom neked. Soha ne ad fel. Jó?
-Soha nem adom fel.- Tudom mire gondolsz. Gyenge vagyok és feladtam. Csak, hogy vannak pillanatok amikor meginog az ember és nekem túl sok ilyen pillanatom volt. Lehet a halál se lesz megváltás, de ennél rosszabb nem lehet.
