A fizikoterápiám előtti éjjel megint a kórházban álmodott első álom helyszínén voltam. Az üres fehér szobában.
-Van itt valaki?
-Van itt valaki.-Válaszolt a hang.
-Ki vagy te?
-Tudod te azt.
-Honnan tudnám?
-El fogsz menni.
-Ne kezd megint. Mint látod visszajöttem.
-Nem. Még el se mentél. De el fogsz.
-Hova?
-Hova szeretnél?
-De hát nem is akarok elmenni!-Csend. Hosszan tartó csend. Körbementem a szobán.-Miért fehér minden?
-Miért fehér minden?
-Miattam?-Megpróbáltam egy halvány bézs színre gondolni. Az egész szoba olyan lett. Majd elképzeltem a gimiben lévő szobámat és át is változott a helyiség.- Ez jól jönne a valóságban is.
-Ez nem a valóság?
-Ez csak egy álom.
-Valóban? Miért?
-Talán nem az?
-Tőled függ.
-Tőlem?-Egy sokkal mélyebb hang válaszolt.
-Igen Eliza. Tőled.-Majd hirtelen felébredtem. Akkor már öt hete voltam a kórházban. Még mindig szobatárs nélkül, de már csak kicsivel több mint egy hetet kellett maradnom. Persze a lábam gyógyulásától is függött. Már tudtam mozgatni ami nagy szó volt. A fizikoterápia fájdalmasabbnak ígérkezett mint gondoltam, de ki kellett bírnom. Aronért. Elhatároztam, hogy utána megyek. Az első kínzó két órás gyakorlatok után kibotorkáltam levegőzni. Amit ott láttam picit ledöbbentett. Castiel és Lysander ültek egy padon és Cast cigizett.. Kiderült, az eltűnésem alatt rászokott, mert lenyugtatta. Amint meglátott gyorsan eldobta és elkezdett mentegetőzni.
-Eliza! Ez nem..-A szavába vágtam.
-Adj egy szálat.-Mind a ketten ledöbbentek, de annyira, hogy Castiel szó nélkül adott és meg is gyújtotta nekem. Innentől kezdve én is dohányoztam, de csak ha stresszes voltam. Eleinte ez kb. kéthetente egy szálat jelentett. Mostanában már naponta kettőt hármat. Viszont ha minden rendben körülöttem nem kívánom. A srácok nem szólták meg, hogy rágyújtottam. Castiel szerintem még örült is neki. Így sose jutott eszembe, hogy leszoktassam, de úgy is leszokott magától. Lysandert kicsit zavarta, de sose tette szóvá. Megértette miért teszem. Ő mindig mindent megértett. Túlságosan is. Minden nap tornáznom kellett, de Hanna a fizikaterapeutám szerint gyorsan gyógyultam. Én is éreztem a változást. Három nap után már rá tudtam állni. Még rá nehezedni nem, de már támaszkodni igen. Minden könnycseppet megért, amikor 10 nap múlva bár, csak mankóstul, de tudtam tenni öt lépést. Rá néhány napra pedig már rendesen tudtam menni. Még a "harmadik lábam" kellett, de tudtam járni. Pokolian fájt, de nem érdekelt. Eljött az ideje, hogy vissza menjek a Sweet Amorisba. Az elrablásommal együtt lassan két hónapja nem jártam gimibe. Rengeteg elmaradásom volt amit persze próbáltam pótolni a többiek segítségével, de kicsit féltem vissza menni. Már nagyban március közepén jártunk. Kicsit még hűvös volt, de már ébredezett a természet. Valahogy a kórházban töltött időm alatt elfelejtettem mi is vár ha visszatérek. Hazatérésem reggelén nem tudtam aludni, így kimentem kicsit sétálni a kórház udvarában. Csak ültem kint a reggeli hűvösben és figyeltem, hogyan foglalja el lustán a nap az égboltot, mikor valami megmozdult egy távolabbi bokorban. Biztos egy macska, nyugtattam magam, majd óvatosan feltápászkodtam. Az elrablásom óta minden rezdüléstől megijedtem. Nem mondtam senkinek, hogy félek. Hisz normális volt. Már majdnem az épület ajtaja előtt voltam, amikor egy árnyék ember alakot öltött.
-Jó újra látni Eliza.-Azt hittem elájulok. Meg kellett kapaszkodnom a korlátba. A világos állt előttem teljes életnagyságban. Arca nyúzott volt, szeme alatt mély karikák árulkodtak arról, hogy rég aludta ki magát. Csak álltam és nem tudtam megszólalni. Nem hittem, hogy valaha újra látom..élve. Hisz Benék még mindig üldözték. Azt hitték ő volt az áruló.-Be kell vallanom azt hittem, jobban fogsz nekem örülni. Vagy legalább felpofozol, amiért lelőttelek.
-Nem direkt csináltad.
-Honnan tudod?
-Aron mondta.-Felhorkantott.
-Csak idejött?
-Igen. Nem sokkal miután behoztak. Eljött elköszönni.
-Jól tette, hogy elment.-Csend. Mind a ketten arra vártunk, hogy a másik szólaljon meg. Most én nem bírtam sokáig.
-Mit keresel itt Gerett? Nem biztonságos a közelemben lenned.-Felnevetett. Bár a nevetésében nem volt semmi vidámság. Inkább keserűség.
-Elraboltalak, lelőttelek és még aggódsz a biztonságom miatt? Nincs még egy ilyen ember a földön mint te.
-Nem válaszoltál a kérdésemre.-Mély levegőt vett.
-Bűntudatom van. Tudod régóta csinálom ezt, de még sose éreztem így. Lehet az is közre játszott, hogy nem akartalak lelőni.
-Vagy az, hogy csókolóztunk.-Elmosolyodott. Egy aprócska gödröcske jelent meg az arcán, még se tette ártatlanná vagy gyerekessé.
-Igen. Erre én is gondoltam. Mindenesetre tudtam, hogy látnom kell, hogy jól vagy. Biztos forrásból tudom, hogy Benék Északon keresnek. Már egy ideje várom, hogy kigyere. Nem akartam idejönni, de amikor megláttam a homlokodon azt a kis ráncot minden egyes lépésnél, nem bírtam ki. Tudnod kell, hogy sajnálom. És a válaszom nem.-Értetlenül néztem rá.
-Mi nem?
-Nem vállalom el, ha tudom, hogy te vagy.-Hosszan néztünk egymás szemébe. most ő törte meg csendet.- Meglátogathatlak máskor is?
-Ma hazaengednek.-Egyszerre láttam örömöt és keserűséget felcsillan erdő zöld szemeiben. Mai napig el se hiszem mit ezután mondtam. - De a suliban is meglátogathatsz.-Sejtem mit gondolsz. Gerett egy pszichopata, hisz segédkezett az elrablásomban. Bármikor újra Benék kezébe adhatott volna, de valahogy bíztam benne. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen úgy éreztem a kezébe adhatom az életem és nem is bántam meg, hogy így tettem. Megbeszéltük, hogy amint tud meglátogat a suliban, majd elment. Olyan gyorsan távozott, amilyen gyorsan megjelent. Azt hittem nem fog megkeresni, de nem így lett. Még aznap délután hazaszállítottak. A suliban mindenki lelkesen fogadott, örültek, hogy láttak. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem fogadott "Isten hozott Eliza" transzparens, de túl hamar örültem. Amint beléptünk Castiellel és Lysanderrel a szobánkba egy halomnyi lufi borult a nyakamba, és a hiányolt transzparens Lys és az én ágyam között himbálózott. A lányok, Kentin és az ikrek segítségével kitettek magukért. Castiel egy vigyor kíséretében odasúgta nekem, hogy örüljek, mert a folyosóra akarták csinálni ezt a fesztivált. Nagyon szeretem a barátaimat. Szerencsés voltam, hogy mellettem álltak. Most meg azért vagyok szerencsés, hogy nem. Így könnyebb lesz megtenni, de ne izgulj! Még nem tartok ott. Sok mindent kell addig még leírnom. Szeretném, ha megértenéd. Ha megértenél. Bárki is vagy.
