XXVI.

-Ne sikíts!-Suttogta a félhomályba Aron. Meglepődtem, hogy a kórházban volt, hisz körözték.
-Mit csinálsz itt? Bárki megláthat!
-Senki se tudja, hogy én is elraboltalak.-Ez igaz. Előzőnap kifaggattak a rendőrök, de azt mondtam nem láttam a támadóim arcát. A világost se köptem be, féltem a következményektől.
-Akkor miért éjjel jössz?
-Mert bujkálok a többiek elől. Leváltam tőlük. Most ők üldöznek. Főleg Ben. Nincs bizonyítéka, de engem hibáztat azért amiért sikerült elmenekülnöd.
-Miért nem nyaláboltatok össze miután Gerett lelőtt?
-Nem ő lőtt le. Vagy is gyakorlatilag igen, de az én hibámból. Gerett remekül céloz, ha én nem ugrom rá a golyó csak súrolt volna. Sajnálom, ami a lábaddal történt. Nem láttam,hogy már a ravaszon volt az ujja.
-Ne szabadkozz Aron. Te csak jót akartál. Viszont akkor se értem miért nem vittetek el.
-Mert elkezdet ugatni egy kutya és pár perc múlva már a gazdája is közelített. Gerett elmenekült és rángatott magával. Bármilyen fontos is voltál, a szabadsága fontosabb.
-Miért és kik raboltattak el?
-Jason és a bandája.-Ismertem egy Jasont, de reméltem nem az a Jason.
-Jason? Ugye nem Jason Ewar?
-De. Sajnos ő.- Aronnak nem is kellett elmesélni a miért-et. Amint kimondta hogy Jason az a Jason tudtam miért tette. Bármilyen gyerekes egy szerelmi sérelem miatt. Elmesélem az egészet, azt is amit akkor tudtam meg Arontől. Jason Ewarrel egy suliba jártunk. Két évvel idősebb volt. Sőt mi több jártunk is, de miután Caroline és Ben megszökött még zárkózottabb lettem és egy idő után szakítottam vele. Ő még sokáig próbálkozott, de a végén kíméletlenül közöltem vele, hogy soha nem is éreztem iránta semmit, csak megsajnáltam. Tudom, tudom. Szívtelen picsa voltam, de tudtam, hogy csak ez ábrándíthatja ki és akkor már azt is tudtam, hogy másik iskolába fogok járni. Úgy gondoltam könnyebben fogja elfogadni a hiányom ha utál. Sajnos tévedtem. Annyira tévedtem, hogy Jason nemhogy tovább lépett elkezdett keresni. Elhatározta, hogy bosszút áll azért amiért játszottam vele. Négy hónappal az elrablásom előtt megtalált egy magánnyomozó segítségével. Azt is kiderítették, hogy a nagyanyám az új iskolám igazgatója, így Jason fejében ki is körvonalazódott a tökéletes bosszú amit viszont egyedül nem tudott véghez vinni. Így hát elkezdett embereket gyűjteni. Mindig is sok pénze volt, így volt mivel magához csábítani Basecon alvilági alakjait. Ezek az alakok között volt Ben is. Aki a drogok áldozatául esett és ezért szökött meg Caroline-tól. Nem akarta bajba keverni őket. Még is mikor Jason felajánlott annyi pénzt amennyiből dúskálhat a bódító hatású szerekben tálcán nyújtotta szerelmét. Persze Caroline is megkapta a maga részét, de ez nekik nem volt elég. Nekik nagyanyám vagyona is kellett. Ekkor jött Aron, az egyetlen vér szerinti rokonom aki szabadlábon volt. Vagy is ő örökölte volna meg a pénzem ha megölnek. Így véghez vitték a tervet. Jason kifigyelte, hogy nagyanyám minden vasárnap délután egy meghitt kis teázóba teázik. Egyik emberét felvetette pincérnek, aki minden alkalommal egy kis fagyállót kevert a nagyi teájába.Így szépen lassan felmondta a szervezete a szolgálatot. Miután meghalt,vetették be Caroline-t. Csak azért vitt Nath az árvaházba, mert Jason emberei meglátogatták az iskolát érdeklődés céljából, hogy az árvaház gyermekei nem járhatnának-e a Sweet Amorisba. Ez adta az ötletet Nathnak, hogy oda vigyen és itt kezdődött Caroline akciója. Mivel egyedül nem tudta megoldani,hogy a srácok nélkül menjek vele találkozni, bevette Ambert is a buliba aki elintézte, hogy aznap családi vacsorát rendezzenek amire Nathaniel is hivatalos és, hogy Castielt pont aznap tartsa bent a rajztanár. Így Carolne tökéletesen véghez vitte a tervét miszerint kicsal egyedül egy kihalt környékre. Ezek közben Jason más embereket is elrabolt, pusztán figyelemelterelésből, hogy senki se sejtse, hogy csak miattam találta ki ezt az egészet. Miután megöltek a többieket véletlenül elengedték volna. Aron meg mint egyetlen rokonom kit megrázott a halálhírem felmarkolta volna a pénzem és elosztották volna a bandatagok között. De Aron nem akart ennek a része lenni, így segített és mielőtt lelépet szabadon engedte a többi foglyot is. Mindig is tudtam, hogy Jason kicsit őrült.. de sose gondoltam,hogy egy pszichopata és azt se értettem, hogy Amber miért árult el. Akkor még mindig a barátnőmnek hittem. Miután Aron befejezte rákérdeztem arra ami megérkezése óta nem hagyott nyugodni.
-Gerett ott maradt?
-Ő már vissza se jött. Nem tudom hol lehet.Miután megsebesültél együtt jöttünk el, de a benzinkútnál eltűnt. Azt mondta elmegy telefonál a többieknek, de nem jött vissza. Azóta se láttam.
-Jason-ék még fognak próbálkozni?
-Kétlem.. tettem egy névtelen bejelentést. Viszont nem mindenkit sikerült elfogniuk. A banda nagy része elmenekült és engem meg Gerettet üldözik.
-Bent és Caroline-t elkapták?
-Nem. Caroline kiszállt vagy is ki akart. Ben pedig a hajtóvadászat élére állt.
-Mi lesz most veled?
-El kell hagynom az országot. Azért is jöttem, hogy elköszönjek egy kis időre. Ígérem amint tudok vissza jövök.
-Nem lehet valahogy máshogy megoldani? Szólhatnánk a rendőrségnek.- Kicsit kétségbe estem, hogy már is elveszítem. Olyan jó érzés volt egy kicsit megtapasztalni,milyen ha az embernek unokatestvére van.
-Ugyan úgy börtönbe kerülnék mint a többiek. Ha viszont leülepedik a dolog és Benék lenyugodnak vagy őket is elkapják akkor vissza jöhetek. Nem hagylak el Elza! Ígérem.-Megöleltük egymást majd elment. Próbáltam vissza aludni, de sokáig nem jött álom a szememre. Nehezen tudtam elhinni, hogy ilyen mély sebeket hagytam Jasonben. Furcsa, hogy soha sem gondolunk bele milyen mély nyomokat hagyhatunk másokban. Ha vigyáztam volna, akkor talán nem rabolnak , de nem ismerem meg Aront és Gerettet. Gerettet se bántam, hogy megismertem, de erről majd később. Aron látogatása után viszonylag eseménytelenül teltek a napok. A gimiben is újra volt tanítás, így a többiek kevesebbet tudtak bejönni hozzám. Amit annyira nem is bántam. A lábam is szépen gyógyult. Harry sok esélyt látott arra, hogy a jövőben újra ráállhassak. Eltelt a két hetes fekvő rabságom is, így már próbálkoztam mankóval járni. Minden egyes lépés fájt, de nem érdekelt. Elhatároztam, hogy járni fogok, és ha elhatározok valamit az úgy is van. Ariel is képes volt sétálni a hercegért, így összeszorítottam a fogamat és minden alkalommal tovább bicegtem. Aron után akartam menni. Ha törik ha szakad. Még ha a lábamról is van szó.

XXV.

Aznap éjjel ismételten csak az altatók hatására tudtam aludni, ami azért is volt jó mert elkerültek az álmok. Furcsán hangzik, de már annyira megszoktam, hogy folyton ugyan azt álmodom hogy féltem mik várnak rám. Reggel mikor felébredtem nem voltam egyedül. Két smaragd zöld szempár nézett vissza rám. Annyi minden történt, hogy el is feledkeztem az elrablásom előtti problémákról. Viszont az egyik probléma ült előttem és rákényszerített, hogy emlékezzek rá.
-Kentin! Mit keresel itt?- Nagyon nyúzott volt. Nyúzottabb mint Nathaniel.
-Aggódtam érted. Tegnap nem akartam jönni, mert úgy gondoltam pihenésre van szükséged, de ma már nem bírtam ki. Az első busszal idejöttem.
-Felesleges aggódnod. Élek.-Annyiszor mondtam akkora már azt a szót, hogy élek, hogy kezdtem én is elhinni.
-Éppen ez az Lizi! Múlt héten még azt hittem meghaltál és soha többé nem beszélhetek veled. Hiányzol és sajnálom. Egy tuskó voltam. Egy féltékeny tuskó. Nem gondolkodtam, csak zavart, hogy több időt töltesz Nathaniellel mint velem. Tudom, hogy ez nem mentség és borzalmas érzés, hogy nem beszéltünk és még borzalmasabb volt, hogy azt hittem többé nem is beszélhetünk.- A mostani tudásommal ezt válaszoltam volna neki:- Figyelj Kentin! Itt vagyok és élek és olyanokon mentem keresztül amit nem kívánok senkinek, de nem vagyok hülye. Elfogadom a bocsánat kérésedet, de nem tudok többé megbízni benned, hisz ha egyszer elárultál csupán féltékenységből mit fogsz tenni legközelebb?- De akkor még ehhez nem volt elég tapasztalatom. Így ezt mondtam:
- Jajj Kentin! Gyere ide.-Majd megöleltem és sírtam a kezében. Gyenge voltam és hülye. Észvesztően hülye, de már nincs mit tenni. Nem tudom megmásítani a döntéseimet. Sajnos tollal írok így nem tudok radírozni. Szóval megbocsátottam Kentinek aki ott maradt velem egész délelőtt. Majd dél körül beugrottak a lányok így Kentin lelépett. Csak négyen voltak, de olyan volt mintha legalább hatvanan lennének. Egymás szavába vágva beszéltek vagy ha nem beszéltek akkor pityeregtek. Még Kim is kicsit bekönnyezett amit aztán arra fogott, hogy valami belement a szemembe. Iris próbálta viccekkel oldani a sírós hangulatot, de folyton csak maffia meg elrablós viccek jutottak eszébe amitől Viola mindig sírt így ezt a próbálkozását feladta és inkább csokit ettünk. Rosalya hozott nekem ruhákat és segített átöltözni, mert úgy gondolta nem hanyagolhatom el magam holmi kis baleset miatt. Köröm lakott is hozott. Kifestették a körmeimet, megcsináltak a hajam Viola pedig eközben lerajzolt aminek megint sírás lett a vége. Mikor már kicsit oldottabb volt a hangulat elkezdték mesélni mi történt az eltűnésemtől mostanáig. Elmesélték ki hogy reagált. Hogy körbeplakátolták az egész várost a fényképemmel és bemondattak a hírekben is az eltűnésem. Kerestek. Fontos voltam nekik ami kicsit megriasztott és felmerült a kérdés: Nekem is ennyire fontosak? Most gondolom Valaki úgy véled persze, hogy nem fontosak, hisz meg fogom ölni magam. Jogos a feltevés, de megfogod érteni, hogy most már más a helyzet mint akkor. Most már nem fog kerestetni a város, maximum egy ember. Annak az egy embernek pedig egy idő után befog gyógyulni a seb amit okozni fog az elvesztésem és sokkal szebb élete lesz nélkülem. Na de vissza a lányokhoz. Szóba került Nathaniel, hogy mostanában még idegesebb.
-Azt hittem kicsit megnyugszik ha már ébren leszel, de ma reggel ha lehet még rosszabbul festett mint eddig.-Mesélte Rosalya.
-Lehet közrejátszik, hogy tegnap elküldtem és közöltem vele, hogy egy darabig nem szeretném látni.
-Micsoda?!-Kérdezték mind a négyen egyszerre.
-De miért? Mit csinált?-Kérdezte Iris
-Hisz annyira aggódott érted.-Mondta csendesen Viola
-Megbántott valamivel?- Kérdezte végül Kim.
-Esküszöm megölöm ha..- Sajnos nem tudtam meg  Rosalya mikor akarta megölni Nath-et mert belépett az orvosom Dr. Harry.  Mind a négy lány szájtátva nézte a mosolygós férfit aki úgy festett, mintha most lépett volna ki egy katalógusból.
-Oh bocsánat a zavarásért hölgyek,-A mellettem fekvő Kim mélyen beszívta a levegőt.- de muszáj elvinnünk Elizát egy két vizsgálatra.
-Jajj persze! Nekünk úgy is mennünk kell, már későre jár.-Pattant fel Iris. A többiek kicsit kelletlenül mentek el és megígértek, hogy holnap visszajönnek és kifaggatnak. Mikor az utolsónak távozó Viola is kiment Harry megszólalt.
-Úgy látom ma csajos napot tartottatok.- Elnevettem magam és kiengedtem a hajam.
-Igen. Néha ilyen is kell.- Harry megint sejtelmesen mosolygott, de nem szólt semmit, helyette odajött és kiemelt az ágyamból.Döbbent arcom láttán gyorsan szabadkozott.
-Nem vicceltem, tényleg vizsgálatra viszlek.- Furcsálltam, hogy ő emel ki s nem valamelyik férfi ápoló, de nem mondtam semmit. Betett a tolókocsiba és elvitt a vizsgálatokra. Megröntgeneztek és meg CT-ztek. Akkor csodáltam, hisz nem volt fejsérülésem. Így visszagondolva biztos a részleges amnézia miatt rendelték el azt a vizsgálatot is. Mire visszakerültem a szobámban már ott ült Castiel és Lysander.
-Sziasztok srácok!- Köszöntem vidáman. Jó volt kicsit körbe gurulni a kórházat és Harry-vel is sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy nem tévedtem a korát illetően. 26 éves volt és nem rég érkezett Franciaországba. Eddig Spanyolországban volt rezidens, de kapott egy ajánlatot és eljött. Ahhoz képest remekül beszélt franciául. Én voltam az első itteni betege. Mind a ketten nevettünk amikor beléptünk a szobámba mert Harry az első itteni napját mesélte amikor a főorvost takarítónak nézte. A srácok szúrósan nézték Harry-t de nem tettek megjegyzést. Hamar hármasban maradtunk és ők rögtön a lényegre is tértek.
-Te tényleg dobtad az elnököt?
-Nem tudtam róla, hogy Manuel Valls-al jártam.- Próbáltam poénkodni, de nem igazán értékelték a viccemet.
-Tudod, hogy nem a miniszterelnökünkre gondolt. Hanem Nathanielre.
-Elegem lett, hogy folyton Amber ellen van. Tudom, hogy nem szeretik egymást, de miért előttem kell szidnia? Most ehhez nekem nincs energiám, így megkértem egy darabig ne jöjjön.- Csend volt. Egyikük se tudott megszólalni. Mind a ketten sajnálták Nathanielt de e-mellett egy kicsit örültek. Castiel ki is mutatta.
-Igazad van! Lehetne kicsit toleránsabb.
-Elhoztam a laptopod, hogy ne unatkozz amíg suliban leszünk.- Váltott hirtelen témát Lysander. Beszélgettünk még, de több szó nem esett a Wessly családról. Este kilenc körül a srácok leléptek a nővérke pedig segített lemosakodnom. Próbáltam elterelni a gondolataimat és küzdeni az álmosság ellen. Már nem kaptam altatót, így féltem az álmoktól. Megnéztem 3 rész a kedvenc sorozatomból majd mikor már majdnem elájultam a fáradtságtól és a fájdalom csillapítóktól elaludtam. Természetesen álmodtam. Álmomban egy üres fehér szobában voltam.
-Eliza ne menj el! Nem szabad elmenned. -Suttogta egy hang, de a szoba még mindig üres volt.
-Itt vagyok. Nem megyek el. Nem tudok.- Válaszoltam a semminek.
-Úgy is elmész. Mind elmennek.
-Persze hisz fel fogok ébredni.
-Mi van ha ez nem egy álom?
-Nem egy álom?
-Mi van ha ez a valóság?-Majd hirtelen a szoba elkezdett forogni.-Mi van ha ezt nem te irányítod.
-Állj.-Kiáltottam. A szoba megállt.- Ez csak egy álom.
-Mi van ha nem?- Távolról valaki szólongatták.- Úgy is el fogsz menni.-Majd hirtelen felébredtem. A szobában még sötét volt, nem láttam semmit csak a polcomra eső halvány holdsugár adott egy kis fényt.
-Eliza!- Eszembe jutott, hogy lehet még mindig álmodok. Koncentráltam arra, hogy világos legyen de nem lett.- Eliza?- gyorsan felkapcsoltam a kislámpám, hogy lássam ki az éjjeli látogatóm. A hirtelen jött fénytől egy darabig nem láttam semmit, majd szépen lassan kitisztult a kép.
-Aron? Te meg mit keresel itt?