Furcsa volt ùjra a gimiben. Első éjjel Lysander ébresztett, hogy sikìtottam àlmomban. Azt hazudtam nem emlékszem belőle semmire. Nem akartam felzaklatni és ő nem is tudta a részleteket. Akkor még azt hittem, hogy csak a félelmeim kivetìtése volt az álom. Ma màr tudom, hogy ez megint egy előrejelzés akart lenni. Ha nem vagyok hülye szòlhattam volna Gerettnek.. de már késő ezen bánkòdni. Egy két napba telt mire vissza szoktam, hogy suliba kell járnom. Az iskolai teendők valahogy már nem tűntek olyan fontosnak. Persze ez csak àtmeneti gondolatom volt. Kis idő mùlva megint mániákus jò tanulò voltam.De rossz volt, hogy hirtelen megint minden a nyakamba szakadt. A biosz és kémia fakultàciò az emelt matek, a szép ìrás òrák és az alap tantárgyak. Emelett a KiMitTud.. Emlékszel még, hogy még karácsony elött tovább jutottunk a Korhatár nélküllel az országos tehetségkutatòra? Nos amig gyògyùltam lett volna a verseny, de ahelyett hogy valaki mást küldött volna el a suli benyujtottak egy kérelmet, hogy halasszák el a versenyt.. ami meg is történt. Esküszöm nem lehettem volna szerencsétlenebb. Tipikusan az az ember vagyok aki elött nem átsétál a fekete macska, hanem akin átsétál. Ìgy természetesen ezt se ùsszhattam meg. El kellett kezdenünk gyakorolni, mert egy hetünk volt a felkészülésre. Eldöntöttük, hogy most nem ìrunk ùj dalt, hisz Lysanderrel van elég versünk. Ìgy szépen összeültünk mind a hárman és keresgéltünk. Én az összes versem bedobtam a közösbe, a srácok már ùgy is tudtak mindent. Lysander viszont hosszasan válogatott. Nem akarta, hogy valamit megtudjunk, mi pedig nem eröltettük. Òrákat ültünk a papirhalmok felett. Valahogy egyik sem volt az igazi. Már teljesen elkeseredünk amikor Castiel kezébe akadt egy Kis kacsa cìmű versem.
-Kis kacsa?!- Kérdezte gùnyosan.
-Tudod Castiel. Az a madár aki hápog. -Jegyeztem meg pimaszùl, mire rám dobott egy köteg papìrt. Tudod Valaki van az a gyerek dal a Kiskacsa fürdik fekete tòban.. Na ezt az okos buksimmal átirtam, ìgy a vers elvesztette a gyermekiességét. Lysander Castiel arcár látván olvasás után lecsapott a versre. Ugy gondolták egy kis átalakìtással jò lenne. Hisz mi voltunk a Korhatár nélkűl. Pont illet hozzánk egy halálossá tett gyerek dal. Neki is láttunk átalakìtani és dallamot kreálni hozzá.
Kis kacsa
L,C,E: Kiskacsa fürdik fekete tòban
Anyjához készül Lengyen országba
Magos a talpa, csìkos a háta
Kiskacsa siet, a mamája várja
a mamája várja
L: Kiskacsa repűl, hasìt az égen
S nem vette észre,merre ment éppen
Késő volt már pánikolni
A hegytől többé nem tudott repülni
L,C,E: nem tudott repülni
C:Kacsa mama fürdik a lengyel tòban
S nem is sejti, kis kacsája hol van
Mást se csinál, egyre csak várja
Kiskacsa többé őt se láthatja
L,C,E: Őt se láthatja
E: Kiskacsa fürdik a mennyek vìzében
Sose járhatott a lengyel vidéken
Naphosszat ül és nézi a Földet
S azon gondolkozik mamája hol lehet
L,C,E Mamája hol lehet
L: Kiskacsa fürdött a fekete tòban
C: Anyjához készült Lengyebl országba
E: Magos volt a talpa, csìkos a háta
L,C,E: A kis kacsát többé senki se várja
E:Senki se várja.
Hosszasan dolgoztunk a versen, hogy dal lehessen belőle, de megérte. Mind a hárman elégedettek voltunk a végeredménnyel. Szòval lényegében sikerűlt vissza rázòdnom az életbe. Egyedűl egy valamivel vagy is pontosabban valakivel nem tudtam szembenézni. Nathaniel.. Ahogy csak tudtam elkerültem. Tudtam, hogy bocsánatot kellett volna kérnem, de valahogy nem akaròdzott. Féltem, hogy ha bocsánatot kérek megint együtt leszünk és már nem akartam. Szerettem most is szeretem, de ùgy éreztem kialudt a tűz. Tudom, gyerekes voltam. Most már én is beláttam, de a lehető legjobb taktikákkal pròbáltam akkor még kikerülni. Viszont ő ezt más képp gondolta. Pont aznap amikor indultunk a más napi országos versenyre Párizsba, rám várt a szobánk ajtaja elött. Megtorpantam. Nathaniel nem nézet ki valami jòl.
-Mi a baj Eliza? Miért álltál meg?-Kérdezte a mögöttem lévő nekem ütköző Lysander. Majd megpillantotta Nathanielt.- Az előtérben várunk.- Majd az én csomagomat is felkapva elsietett. Szìvesen utána kiabáltam volna, hogy várj meg, nem.akarok vele beszélni. De tudtam, hogy tùl kell esnem ezen a beszélgetésen.
-Tetszik az ùj nyakkendőd.-Jegyeztem meg mondandò hijján. Most már nem sima kéket viselt hanem fehér kék átmeneteset. Az ingjét is lecserélte egy halvány szürkére. Jòl állt neki.
-Oroszországba megyek. Már régòta el akartam mondani, csak nem tudtam, hogyan.-Elkerekedett a szemem. Szòval nem csak én ketültem őt.
-Apukád nyert?
-Igaza van. Jòl mutat az egyetemi jelentkezésnél egy év csere program. Most rám fér a környezetváltozás.- Alig tudtam elhinni. Elmegy.
-Nem is tudsz oroszùl. -Csak ennyit tudtam kinyögni.
- Előrehozottan fejezem be ezt az évet és szeptemberig megtanulok.
-Nem fogsz suliba járni?
-Nem.-Àlltunk és vártuk, hogy a màsik mondjon még valamit. Erőt vettem magamon.
-Sajnálom amiket a kòrházban voltam. Tudom, hogy tudod, hogy csak az amnézia miatt fogtam a hùgod pártját, de ez akkor se mentség. Nem volt jogom, hogy megbántsalak.
-Nem haragszom. Hallanom kellett azokat a szavakat, hogy meghozzam a döntést.
-Hogy elmész?
- Hogy itt hagylak.-Tudtam, hogy ez volt a vég. Megöleltem, de éreztem, hogy ez már nem ugyan olyan mint annò. Ő már nem volt szerelmes. Adott egy puszit az arcomra, majd elment. Elkezdtem sìrni. Persze én se akartam folytatni a kapcsolatunkat és nem is tudtam volna, de ürességet éreztem. Vége szakadt egy fejezet az életemben. Hisz Nathaniel volt az első igazi szerelmem. Összeszedtem magam és gyorsan visszamentem megmosni az arcomat majd lerohantam a srácokhoz. Már nem látszott az arcomon a sìrás nyoma. Még egy mosolyt is az arcomra eröltettem.
-Mehetünk?-Egymásra néztek, majd mind a ketten bòlintottak és egyszerre megöleltek. Jòl esett mind a kettőjük közelsége még is elsirtam magam. Miután összeszedtem a lelki erőm elindultunk a suli elé. Az iskola álltal bérelt autò már várt minket a zene tanárral. Betettük a cuccainkat, majd elindultunk. A kocsiban énekelgettünk, barkòbáztunk és rengeteget nevettünk. Olyan volt megint mint régen. Mint a nagyi halála elött. Még mielött felfordult minden... Az ùtazás végén kicsit elbòbiskoltam. Pont akkor ébredtem fel, amikor a kocsink megállt egy gyönyörű szálloda elött. Addig még csak egyszer voltam Párizsban apáimmal, de már nem emlékeztem rá olyan tisztán. Az emlék hatására elszomorodtam. Hiányoztak nevelő szüleim, de ők lemondtak ròlam. A gondolataimba merülve léptünk be a szállodába. Ha tovább jutunk két hetes lesz a verseny, ha nem akkor csak egy hetes. Alig tértem vissza az iskolába már is kaptam egy kis szünetet. A kisérő tanárunk bejelntkezett, amig mi nézelődtünk. Az akváriumhoz kerültünk és ijeszgettük a halakat.
-Szerintetek megengednék, hogy legyen egy halunk? -Kérdeztem a srácokat.
-Minek akarsz halat? Olyan ostobák.
-Ne már Castiel! Egy élőlény se ostoba, de abban igazad van, hogy lehetne valami.olyan amivel lehet játszani. Egy nyuszi?
-Egy nyùl? -Kérdeztünk egyszerre vissza nevetve Castiellel. Tudtuk, hogy Lysander szereti őket, de egy nyùl a gimiben?
-Legyen egy kìgyònk.-javasolta Csatiel.
-Megenné a nyulamat.-Válaszolta némi pánikkal Lysander.
Nem lesz nyùl! Se kìgyò. Kár volt felhozni. -Válaszoltam nevetve majd hirtelen megfordùltam és neki csapòdtam egy erős melkasnak.
-Jajj ne haragudj!- Mentegetőztem még mindig a srác melkasának.
-Semmi gond. Bármikor nekem jöhetsz.- Tátott szájjal felnéztem és két vakìtò zöld szempárral találkoztam. Gerett betartotta az igéretét. Csak nem a sulihoz jött.
