XV.

Caroline-al való találkozás utána egész héten elcsigázott voltam. Folyton azon agyaltam, hogy hogyan segíthetnék. Pénz kellett volna neki, de én 18 éves koromig nem nyúlhattam az örökségemhez. Maximum egy nyomós indokkal lehetett volna kérvényezni. De a barátnőm nem tudja nevelni a kislányát nem lett volna elég számukra. Így valami mást kellett kitalálnom. Valami jobb munkára lett volna szüksége. Akkor is ezen gondolkoztam amikor egy párna landolt a képembe.
-Eliii! Mi a fasz van veled?! Eladtad az agyad csokiért?- Üvöltötte drága rockerem a képembe. Jogos volt a felháborodása, hisz akkor már sokadszorra kérdezte meg, hogy nem-e játszhat a gitáromon
.-Ne beszélj hülyeségeket! Sose adnám el az agyam csokiért. Max vattacukorért!
 -Nem is vártam mást. Na de hol jársz? -
Caroline-on gondolkoztam.
- Jaa a tinimamin? Ő okozta a saját vesztét. Kár ezen rágódnod.
- Akkor is ezt mondanád ha én lennék a helyében?
- Te sose kerülnél ilyen helyzetben. De persze máshogy mert téged sz...- Ebben a pillanatban lépett be Nathaniel a szobába. Az időzítés mestere. Így sose tudtam meg, hogy mit akart akkor mondani Castiel. Jó, sejtem.. Biztos azt hogy persze máshogy mert téged szarba se veszlek. Vagy mert téged szeretlek szapulni. Nos ezt sose tudtam meg mivel Nathanielnek remek ötlete támadt.Megüresedett a sulibüfé állása. Nem egy álom meló, de sokkal jobb mint egy meki és csak délelőtt kéne dolgoznia. Már csak egy kérdés volt Caroline belemegy-e. Hogy megkapja a munkát nem volt kérdés. Mivel enyém volt a pénzügyi döntések utolsó szava, így az iskolai személyzet kilétébe is beleszólhattam. Persze Mr. Trengy húzta a száját, hogy egy "gyereket" akarunk alkalmazni. De megígértem neki, hogy Caroline-al nem lesz probléma, de ha mégis, kirúghatja. Így nagy mosollyal az arcán belement. Reménykedett abban, hogy barátnőm hibázni fog, megalázhatja és az orrom alá dörgölheti, hogy rossz az ítélőképességem. Caroline tényleg hibázott, de nem szakmai térén, sajnos. És tényleg rossz az ítélőképességem. Mindig reménykedek az emberekben és adott nekik második esélyt. Hülye szokás. Vannak akik sose változnak, bármennyire szeretnénk. Azon a héten hétvégén találkoztunk Caroline-al. Most Lysander jött velem. Ragaszkodott hozzá. Nem tudom miért. Vagy is akkor még nem tudtam miért. Ma már világos.. Caroline örült az állás lehetőségnek, de visszautasította. Nem akart nekem tartozni. Mondtam neki, hogy ez hülyeség, hisz a barátnőm. Ez édes kevés. Többet is megérdemelne. Lysander finoman rám szólt, hogy hagyjam gondolkodni Car-t. Úgy is hívni fog. Ezért is volt jobb, hogy akkor nem Castiel jött velem. Az Eliza ne legyél már ilyen erőszakos köcsög nem biztos, hogy hatott volna. De a lényeg, hogy Lysandernek igaza lett. Még aznap este hívott Caroline, hogy be szeretné tölteni az állást. Más nap át s jött egy kis eligazításra. Elámult a gimi nagyságán, és amint meglátta Mrs Scerens képét, meglátta a közöttünk lévő hasonlóságot. Neki mindig is élesebb szeme volt mint nekem. Ez is más lett volna ha nem megy el. Mert akkor ő is látta volna az igazgatónőt, és megmondta volna, hogy lehet a rokonom. Jajj Caroline. Hiányzol.. Szóval megmutattam az egész iskolát Caroline-nak és közben meséltem. Minden helynek a történetét. Ő pedig csak hallgatott.
 - Teljesen megváltoztál Eliza. Régen amikor rád néztem, automatikusan megakartalak védeni. Olyan kis ártatlan, törékeny kislány voltál. Ma már viszont a védtelen kislányból egy erős védelmező lett. Régen csak bájos voltál, de ma már gyönyörű. Értem miért lett beléd szerelmes az összes srác
.- Még is miről beszélsz Car? Nathanielen kívül senki sincs belém esve.
-Ugye most csak viccelsz? Te észre se vetted? Hisz ahogy rád néznek, ahogy kimondják a neved! Az összes történetedben érződik ki mikor és miért szeretett beléd.
-Csak beképzelted! Ők a barátaim. Fontosak nekem és én is nekik. Ez még nem jelenti azt, hogy belém estek.
 -Tagad csak! Majd meglátod.- Felkavart amit mondott Caroline. Bár kit ne kavart volna fel a feltételezés, hogy a legjobb barátai szerelmesek belé. Úgy döntöttem kikérdezem a srácokat. Persze nem úgy, hogy : Szia! Mond csak, szerelmes vagy belém?.. Azért ez bizar lett volna. Bár legalább megtudtam volna az igazságot, mert így visszagondolva elmondták volna mit gondolnak. Lehet tudtam volna tenni valamit. Olyan rossz, hogy valamiről szent meggyőződésünk, hogy helyes és az a legjobb megoldás. Aztán jóval később rájövünk, hogy nem a legjobb, hanem a legrosszabb utat választottuk. Nehéz ez az élet. Sokkal jobb lenne ha adnának hozzá használati utasítást. Bár amilyen szerencsés vagyok az én útmutatóm szuahéliül lenne..
Szóval rákérdeztem a srácoknál mit gondolnak rólam. Leírom mind a két választ. Sőt Kentinét is, mert őt is megkérdeztem, csak kicsit később.
Kentin: Csodálom a kitartásod és az önfegyelmed. Imádom a makacsságodat és azt, hogy mindenkiben meglátod a jót. Utálom, hogy kishitű vagy és, hogy sose felejtesz. Olyan a memóriád mint egy elefántnak! Örülök, hogy az égiek megengedték, hogy megismerjelek és sajnálom, hogy néha fájdalmat okozok neked. Szeretném, ha én is egy kicsit olyan lehetnék mint te. Magabiztos, erős, egyedi, céltudatos és egy nagyszerű ember.
Castiel: Néha egy túlérzékeny idegbeteg állat tudsz lenni, aki annyira máshogy látja a világot, hogy az szinte már fáj. Ez néha zavar benned máskor pedig szórakoztat. Imádom, hogy beleéled magad mindenbe és, hogy bármiben megtalálod a jót. Egyik pillanatban gyerekes tudsz lenne a másikban pedig felelősségteljes. Mint ha egy skizofrén lenne a legjobb barátom. Mert a legjobb barátomnak tartalak. Veled még több mindenről tudok beszélni mind Lys-el és valljuk be hasznosabb tanácsokat tudsz adni mint ő. Néha megdöbbent mennyi közös van bennünk, néha pedig az hogy mennyire különbözünk. Tele vagy ellentmondásokkal, de pont ezt szeretem benned. Már nem tudnám elképzelni az életet nélküled.
Lysander: Nehéz kérdés. Szeretem azt, hogy hatással vagy az emberekre. Akaratlanul is megváltoztatod őket az estek 99%-ban jó hatással. Szeretem nézni ahogy írsz és szépen lassan belesüppedsz a saját kis világodba amiből pillanatok alatt vissza tudsz térni. Ezt irigylem is tőled. Én szerintem néha még egy GPS-el se találnék ki. Elképesztő milyen intelligens vagy, és hogy milyen reálisan látod a világot. Néha úgy érzem mindenbe és mindenkibe belelátsz. Jó veled beszélgetni de hallgatni is. Szeretem, hogy sóhajtozol álmodban és azt, hogy ennyire különleges vagy. Örülök, hogy anno felajánlottam, hogy ideköltözz. Jobbá tetted a világomat.
Nos,Valaki? Te ebből kitaláltad, hogy éreznek-e irántam valamit? Igen? Akkor lehet csak én voltam akkor ennyire hülye? Vagy az is lehet, hogy csak makacsul ragaszkodni akartam az akkori helyzethez. Remélem a következő életemben nem leszek ilyen hülye. Viszont valamit egyik se írt le rólam. Azt hogy borzasztóan önző vagyok. Ne tagadd! Egyértelmű, hogy önző vagyok. Hogy miért? Szerintem tudod a választ..

XIV.

A Régi képhez kitaláltunk egy dallamot, a Szeret vagy nem szeretröl pedig nem beszéltünk többet. Castiellel nem gondoltuk volna, hogy Lysander ennyire szenved. Mert szenvedett. Ezek a sorok elárulták. A srácok nem foglalkoztak többet a dallal. Pedig érdemes lett volna. Egyik este, amikor Lys elment fürödni, megkerestem és lemásoltam. Túl sok érzés volt benne ahhoz, hogy eltegyük egy fiókba. Kíváncsi voltam a többi dalára is. Ott volt a füzete az ágyon. Mint mindig. Bízott abban, hogy nem olvasom el. De ez után érdekel a többi is. Jó volt kicsit belelátni Lysander elméjébe, de nem volt elég. Olyan ez mint a csoki evés. Annyira jó és annyira más tőle az érzésed, hogy még többet akarsz. Persze nem tehettem. Az a füzet Lysander szentélye. A hely, ahova más nem férkőzhet be. Így jó kislány módjára nem olvastam bele. Kibírtam. Nehezen, de kibírtam. Legalább is egy darabig.  De jobb is, hogy akkor nem olvastam el. Felkavarta volna az akkori világomat. Most is felkavarta. De ez már más. Ezt már mások is felkavarták.. Szóval próbáltuk a Régi képet. De azért én titokban komponáltam dalt a Szeret vagy nem szerethez is. Jobb is volt, hogy Castiel nem az választotta, mert zongorával sokkal jobban hangzott mint gitárral. A Korhatár nélkül, pedig gitáros banda. Vagy is akkoriban még csak az volt. Egy hét múlva előadtuk a dalunkat a suliban. Tetszett nekik, de senki se tudott tombolni rá. Persze minden vissza tért a rendes kerékvágásba, de az csak a látszat volt. Az igazgatónő nélkül többé semmi sem volt ugyan olyan. Nathaniel úgy gondolta egy kicsit el kell szabadulnom a suliból, így az egyik  hétvégén engedélyt kért, hogy kimehessünk a városba. Nem árulta el mit tervez. Aranyos dolog volt tőle.  Mindig arra törekedett, hogy boldog legyek. Azt mondta, hogy nincs szebb dolog a mosolyomnál és, hogy az én nevetésem számára a legédesebb hang. Ezekre soha nem tudtam mit mondani. Sose kezeltem jól a bókokat. Válasz gyanánt mindig elpirultam és motyogtam egy köszi félét. Nem érdemeltem meg egy ilyen srácot. Azt se értem mit szeretett bennem. Hogy tudott úgy megcsókolni és feltétel nélkül szeretni, miközben tudta, hogy szerelmes vagyok Castielbe. Mert későbbiekben ő ezt váltig állította. S mikor rákérdeztem csak ennyit felelt.: Mert szerettelek.- Jobban szeretett mint bármit. Az is lehet , hogy jobban szeretett mint én őt? Hisz ha akkor már Castielt szerettem, hogy szerethettem őt is? Kedves Valaki! Szerinted van ilyen? Létezhet az, hogy valaki szíve egyszerre két emberért dobog? Szánalmas helyzet. Én magam is szánalmas vagyok.. Na de térjünk vissza a randira. Szóval mint mondtam Nathaniel az örök romantikus. Ezért is lepődtem meg amikor egy kissé romos épület elé érkeztünk.
- Miért hoztál ide?- Kicsit megijedtem. Valami történt? Lehet baj van?
- Vannak olyan gyerekek akik hasonló helyzetben vannak mint te.
- Bementünk, mint kiderült egy gyermekotthonba. Csodálkoztam is miért van akkora zacskó Nathanielnél. Nem voltak sokan a gyerekek. Körülbelül 15-en lehettek. Jobb körülményeik voltak, mint anno az én intézetemnek. Náluk nem volt kirekesztés, csúfolódás, erőszak. Testvérekként szerették egymást. Volt ott egy kislány akit szintén Elizának hívtak. Azt mondta anyukája a legjobb barátnőjéről nevezte el. Egy éves koráig nevelte, de nagyon fiatal volt, nem tudtak megélni így beadta ide. De minden hétvégén meglátogatja, és hogy ma is jönni fog. Valaki, emlékszel még Caroline-ra? A legjobb barátnőmre aki 14 éves korában lelépett "élete" szerelmével Bennel? Eliza az ő kislánya volt. Én is csak akkor tudtam meg amikor barátnőm csont soványan megnyúlt beesett arccal fekete karikás szemekkel belépett az otthonba. Nem mondtam volna meg róla hogy alig 17 éves. Három év alatt teljesen megváltozott a külseje. A vidám mosolygós életerős kamaszból egy megtört anyuka lett. -Caroline? Caroline Janson?-Ő is megdöbbent, hisz több kilométerre voltunk a régi otthonunktól. Nem gondolta volna, hogy valaha újra találkozunk.
- Eliza! Ó Istenem!- Zokogva borult a nyakamba. Nagyon sovány volt. Ahogy megölelt éreztem a bordáit.
- Mit keresel te itt?
- Tudod ezt én is kérdezhetném tőled.- Majd jelentőségteljesen a kicsi Elizára pillantottam.
 -Nagyon szép a kislányod. A szeme tiszta apja.- Caroline értette a célzást. Hisz Ben nem volt vele. A kislánya se említette az apját, de erről ott nem beszélhettünk. A régi emlékeinket idéztük fel Elizának. Örült, hogy megismerhette azt akiről a nevét kapta. Nathaniel tudta ki Caroline. Meséltem neki róla, így nem is kérdezett semmit. Tudta, hogy fontos nekem régi barátnőm. Este fele eljöttünk az otthonból. Megígértük a gyerekeknek, hogy amint tudunk ismét eljövünk hozzájuk.
-Nos Caroline. Mesélj! Mi történt az elmúlt három évben? Hol van Ben?
- Miután eljöttünk két hétig minden szép volt. Mind a ketten találtunk munkát és egy darabig Ben egyik haverja üres lakásában húztuk meg magunkat. Aztán egyszer elájultam a munkahelyemen és bevittek a kórházba. Akkor derült ki hogy 4 hónapos terhes vagyok. Tudom Eliza. Most az jár a fejedben, hogy nem vettem észre. De tudod, hogy sokszor volt olyan hogy késett, vagy meg se jött hónapokig. a Nőgyógyász azt mondta, hogy ez előfordul. Mielőtt eljöttünk akkor is azt hittem, hogy ugyan ez van. Egy percig se gondoltam hogy terhes vagyok. Reggeli rosszulléteim sem voltak. Néha émelyegtem, de azt az akkori alvás hiányoknak és egyéb tényezőknek tudtam be. Annyira hízni se híztam meg. Max egy két kilót de ez is normális volt. Ben teljesen kiakadt, amit meg is értek. Nem álltunk készen a gyerekvállalásra, de akkor már nem vetethettük el. Javasoltam, hogy menjünk haza, a szüleink biztos segítenének, de ő ellenkezett. Azt mondta megoldjuk. Még 4 hónapig dolgoztam én is és kibéreltünk egy albérletet. Berendeztük a gyerek szobát, készen álltunk mindenre. Már amennyire két 14 éves készen tud állni. Egyik reggel 3 héttel a rendes időpont előtt megindult a szülés. Ben dolgozott így a szomszéd vitt be a kórházba. Nem volt semmi gond a szülésnél, Eliza  egészségesen jött a világra. Viszont Ben nem jött be. 3 Nap múlva kiengedtek. Otthon se volt. Sőt a cuccai is eltűntek. Egyszerűen lelépett és azóta se láttam. A spórolt pénzünket ott hagytam nekünk, de ez nem volt elég. Egyedül nem bírtam olyan körülményeket biztosítani Elizának amit megérdemelt volna, így a szomszéd tanácsára beadtam ide az intézetbe. Amint teljesen összetudom szedni magam, visszakapom Elizát. Most estin elkezdtem letenni az érettségit, közben pedig egy mekiben dolgozom. Nem a legjobb munka, de egyenlőre megteszi.- Megdöbbentem azon, hogy Caroline mennyi változásom ment keresztül. Megkomolyodott. Jót tett neki az anyaság.
 -Rengeteged változtál Caroline. Felnőtt lettél.
 - Te is sokat változtál Eliza. Eltűnt belőled a törékenység.
 - Lehet túl sokszor törtem már el.
- Eliza lassan vissza kell mennünk a suliba.
 - A Sweet Amorisba jártok?
 - Igen. Igazából én örököltem.
- Hogy mi?
- Ígérem elmesélem legközelebb. Jövőhéten ugyan ekkor?- Elbúcsúztunk Caroline-tól majd hazamentünk. Nathaniel megemlítette, hogy nagyon hasonlítunk Car-al. Mint személyiségileg mint külsőre. Végül is igaza van, hisz együtt nőttünk fel. Akaratlanul is hasonlítani kezdtünk a másikra. Őszintén szólva nagyon hiányzott Caroline. Amikor elment nem csak a legjobb barátnőmet vitte magával, hanem a fő bizalmasomat, a tanácsadómat, a lelki támaszomat, a testvéremet és legfőképp egy darabot a lelkemből. Szörnyű volt ilyen megviseltnek látni. Persze ő tehetett róla. Mi vagyunk saját sorsunk kovácsolói. Legalább is szeretjük azt hinni. Úgy éreztem valamit tennem kéne érte. Mardosott a bűntudat hogy anno nem akadályoztam meg az elszökésben. Akkor most nem ilyen lenne az élete. De lehet az enyém se így alakul. Ismerve Car-t kikönyörögte volna, hogy velem jöhessen a Sweet Amorisba. Soha nem lettem volna egyedül. Közös szobát kaptuk volna, így nem ismerem meg ilyen közelről Ambert. Lehet nem száll rám, lehet nem tudok meg semmit Castielről és nem barátkozunk össze az első napomon hisz nem lettem volna egyedül. Lehet nem jövök össze Nathanielell mert lett volna tanulótársam. Nem barátkozunk össze Rosával. Melody nem akar tönkre tenni. Kentint pedig nem bántom meg akaratlanul, és ő se bánt meg akarattal. Minden máshogy alakult volna. Caroline miért mentél el? Néha nem gondolunk bele, hogy a döntéseinkkel nem csak a saját sorsunkat befolyásoljuk. Persze hol jutott volna eszébe egy 14 éves szerelmes lánynak, hogy a későbbiekben öngyilkos lesz a legjobb barátnője. Nem is őt tehet róla! Csak elérkeztem a bűnbak keresési fázishoz. De itt nincs bűnbak. Ez nem az a story. Vagy is van. De csak egy. És az az egy bűnbak én vagyok. Ezt nem kenhetem másra. Nem is akarom. Lőj le ha megint ilyet teszek.. na jó ez megint morbid humor volt. Nem kell lelőnöd. Én úgy is megteszem.