XXII.

Másnap már öt óra előtt felébredtem. Felakartam kelni, amikor zajokat hallottam kintről, ezért gyorsan visszabújtam és alvást tetettem. Bejött valaki, és nem csukta be az ajtót. Éreztem ahogy a világosság az arcomra esik. A valaki megállt az ágyam előtt és megsimította az arcomat.
-Ha már ez előtt ismertelek volna meg, nem vállalom el. Csodálatos lány vagy Eliza. Kár, hogy rosszkor voltál rossz helyen.- Azzal a világos megpuszilta a homlokom és kiment. Abba a pillanatban tudatosult bennem, hogy el kell szöknöm. Tényleg el fogok szökni. Számolgattam egy kicsit és rájöttem, hogy pont aznap volt egy hete, hogy elraboltak. Csodálatos és egyben félelmetes, hogy egy hét alatt mennyi minden történt és mennyire megváltozott a véleményem az emberekről és a világról. Semmi sem olyan bájos, vagy jó mint gondoltam. Szánalmas, hogy ehhez el kellet raboltatnia az egykori legjobb barátnőmnek, hogy rájöjjek. Gyorsan kikeltem az ágyból és elmentem készülődni. Lezuhanyoztam és felvettem a kikészített ruhámat. Egy harisnya egy nadrág két zokni egy trikó egy póló és egy vastag pulcsi. Aron rendesen felkészült. Öltözködés közben elmerengtem vajon honnan szerezték ezeket a ruhákat. Kis gondolkozás után rájöttem, hogy talán Caroline-tól. Legszívesebben abban a pillanatban levettem volna a ruhákat és felgyújtottam volna őket. De tudtam, hogy szükségem lesz rájuk, így türtőztettem magam. Viszont rájöttem, hogy nem volt cipőm. Az amiben odakerültem rongyosra szakadt. Reménykedtem benne, hogy kint találni fogok valami cipőszerűséget. Gyorsan felmásztam a szellőzőhöz és kiszabadítottam az ollóm és az üzeneteimet. Zsebre vágtam őket és minden a helyére rendeztem. Remegő kézzel megfogtam a kulcsot és a zárba tettem. Még egyszer utoljára körbenéztem a szobában.Úgy éreztem hagynom kéne valami üzenetet, így gyorsan visszarohantam a fürdőszobai tükörhöz és fogkrémmel a tükörre írtam a következőt: Egy élmény volt! Aztán nagy levegőt vettem és kiléptem a folyosóra. Üres volt és sötét. Visszazártam a szobát a kulcsokat pedig egy növény vázájába raktam. A folyosó végén tényleg ott volt a hátizsák és megkönnyebbülésemre egy 38-as bakancs is. Gyorsan felhúztam és felvettem a táskában rejtőző kabátot. Öltözködés után körbenéztem. Egy hatalmas előszobában voltam amiből nyílt még egy folyosó és két ajtó. Ha jól sejtettem a fiúk szobái. Benyitottam óvatosan az egyikbe. Üres volt. Kivettem egy széket és elindultam a másik szobához. Benyitottam és az alvó Aront pillantottam meg. Gyorsan visszacsuktam a szoba ajtaját és kitámasztottam a székkel. Így nem tud majd kijönni, ergo ő nem szöktethetett meg,de nem kell leütnöm. Nem tudnám bántani. Gyorsan elindultam a folyosón majd ki a bejárati ajtón. Egy nagy birtokon találtam magam a szakadó hóesésben. Igaza volt Aronnak a hideget illetően. Viszont valami feltűnt, az udvart végig kerítés szegélyezte,de az egyetlen kijáraton lakat volt. Akkor esett le, hogy még szükségem lett volna a világos kulcscsomójára hisz voltak rajta még kulcsok. Persze nekem el kellett tüntetnem a bizonyítékot. Miközben szidtam magam megpróbáltam felmászna a kerítésre, kisebb nagyon sikerrel. Egyszer visszacsúsztam és pofára estem. Az arcom kelőképp havas lett de nem érdekelt. Úgy éreztem ennyit megér a szabadulásom. Másodszorra már sikerült felmásznom a tetejére. Gondolkozás nélkül ugrottam és sajnos megint arccal előre érkeztem. Viszont nem tudtam megkönnyebbülni a pofás kis szabadulásomon mert rájöttem, hogy nem tudom hol vagyok pontosan és merre kéne indulnom. Kinyitottam a táska, egy térkép reményében. Nem kellett csalódnom. Volt benne egy térkép bejelölve hol vagyok és, hogy merre kell haladnom, meg egy iránytű. Elhűlve tapasztaltam, hogy egy félnapnyi sétámba fog telni a hazajutás. Első döbbenet után elindultam az autópálya felé. Amíg én sétáltam Aron felébredt és döbbenten tapasztalta, hogy zárva  a szobája. A világost kicsit később akarta felhívni, hogy egy kis előnyhöz jussak, de valamit nem kalkulált bele a dologba. A világos defektet kapott. Nem annyira, hogy használhatatlanná vált az autó, de laposabb lett jobb első kereke. A csúszós úton nem tudott tovább menni így vissza kellett fordulnia. Dühöngve törte be az akkora már üres börtönöm ajtaját. Ezt később Aron mesélte el. Délelőtt 10-kor indultak utánam. addigra én már több mint 3 órája sétáltam. Aron reménykedett, hogy gyorsan haladok a világos pedig egy csőre töltött pisztollyal a zsebében reménykedett az ellenkezőjéről. Az udvaron álló másik kocsival indultak utánam. Én pedig kitartóan meneteltem a hóesésben amit a szél sikeresen az arcomba fújt. Meleg öltözetem ellenére is fáztam és kicsit megkönnyebbültem amikor megállt mellettem egy autó. Persze először azt hittem a világos az, de megnyugodtam amikor rájöttem, hogy egy középkorú nő állt meg nekem.
-Hova megy ilyen ítélet időben kedvesem?
-Kicsit eltévedtem. Besaconba kell érnem estére de elaludtam a buszon, és csak holnap indulna új járat ezért elindultam gyalog.-Hazudtam neki gyorsan. Úgy éreztem nem kell tudnia mi történt.
-Émegany-ig el tudlak vinni, ha szeretnéd. Onnan csak közelebb van Besacon.-Gyorsan számolgattam magamban. Ez az út kb 12 és fél óra gyalog. Már lesétáltam kb 3 órát. Émagany még 6 óra lenne, de kocsival csak 35 perc és onnan már csak 3 és fél óra Besacon. Tudtam hogy kockázatos, mert egy elmebeteg is lehetett volna a nő, és Valaki te sose csinálj ilyet, de én beszálltam az autójába. Út közben beszélgettünk és megettem egy szendvicset. Igazából fél órás előnyben voltam a világosékhoz képest, mivel ők kocsival voltak. Vagy  is fél órás előnybe lettem volna, ha a világos nem 180-al repesztett volna az autópályán. Persze akkor még nem tudtam ,hogy a nyomomban vannak. Émegany-ban megköszöntem a fuvart és gyalog folytattam tovább utamat. Addigra már rendesen kellett pisilnem ezért az első adandó alkalommal elmentem egy benzinkúthoz.Amint kiléptem a kútból és újra elindultam elhúzott mellettem egy rozsdabarna Ford. Felismertem. Pontosan ugyan olyan állt azon a telken is ahonnan megszöktem. Hevesebben kezdett verni a szívem. Reménykedtem benne, hogy nem láttak meg. Vagy ha megláttak akkor csak Aron látott. Persze nem volt szerencsém. A világos a vissza pillantótükörből szúrt ki. Elkezdtem visszaszaladni a benzinkútra miközben előkaptam  térképet. Közvetlenül az autópálya mellett futott egy mellékutca. Úgy döntöttem ott folytatom az utamat. Gyorsan sétáltam, de nem akartam futni. Tudtam, hogy ha már akkor futok nem fogok tudni menekülni a világos elől. Aron is tudta, hogy van egy mellék utca ezért ellentétes irányba vezette a világosat. Reménykedett benne, hogy az első utcát választottam. Viszont az az utca egy zsákutca volt, így visszakellet fordulniuk, de hó miatt kénytelenek voltak gyalog indulni. Aron azt az elterelést találta ki, hogy biztos bekéredzkedtem az egyik házba, mert tudom, hogy nem tudnak elkapni. Ezért jó pár házba becsengettek és megkérdezték nem e láttak engem mert elszöktem otthonról és a szüleink aggódnak. Pechemre az egyik öreg néni látott elsietni mellette. De addigra már fél órája gyalogoltam. Próbáltam egyenletesen lépdelni és csak a sétálásra figyelni, de a gondolataim akarva akaratlanul mindig elkalandoztak. Végül is érhető mert üldöztek. A hóesés még jobban rákezdett. Pont eszembe jutott a szűnni nem akaró rémálmom amit lassan már fél éve álmodtam, amikor elestem egy kőben és felszakítottam a nadrágomat. A térdemből szivárgott a vér. Alig bírtam ráállni a lábamra, de folyatnom kellett tovább. Így már sokkal lassabban haladtam mint terveztem. A világosnak kicsit rossz volt a szeme. Aron látott az utca végéről. Épp akkor kanyarodtam be a következő utcába. Így csak Aron vett észre. Sajnos nem néztem hátra így nem tudtam, hogy követnek.
-Gerett szerintem itt is meg kéne kérdeznünk. Már elég régóta gyalogol. Biztos elfáradt.
-Mikor csinálta valaha azt amit mások? Tuti még tovább ment.
-Szerintem egy próbát megért. Pont azért csinálta mert azt gondoljuk nem tenné.
-Igazad lehet.-Pont ennél a mondatnál látták meg a vérfoltokat a hóban.-Vagy megsebesült és itt lesz a közelben.-Mondta a világos és felhúzta a fegyverét. Majd elkezdett szaladni. Én még mindig araszoltam a hóban. Majd egyszer csak eldördült egy pisztoly. Akkor még nem tudtam, de Aron volt az. Elvette a világos fegyverét, hogy nem lőhet rám. Élve kellek. Gerett erre elkezdte rángatni a kezét, hogy csak rám akar ijeszteni. A rángatás közepette Aron"véletlenül" meghúzta a ravaszt. Ezzel akart figyelmeztetni. A pisztoly hangjára elkezdtem szaladni, ahogy csak bírtam, de persze a világos gyorsabb volt nálam. Mikor kb már csak 100 méter volt közöttünk elkezdett kiabálni utánam.
-Úgy sem tudsz elmenekülni Eliza! Gyorsabb vagyok nálad.- Ekkor Aron kigáncsolta a világost.-Te idióta! Már megint láb alatt vagy.- Majd könyökkel hatástalanította Aront. A hóban egy kisebb vértócsa keletkezett. Rágyorsítottam de éreztem, hogy közeledik. Így hát elkezdtem kiabálni.
-Segítség! Valaki segítsen! Megsebesültem! Segítség!-Percekig kiabáltam, de senki se reagált a kiáltásomra. Nos igen. Így utólag nem is értem miért vártam mást. Amerikában ha megerőszakolnak egy lányt azt kell üvöltenie, hogy tűz van, hogy bárki is segítsen neki. A segítség kiáltást senki s hallja meg. A legtöbb embernek szelektív hallása van. Csak azt hallják meg ami érdekli is őket, s amíg nem a saját vagy családjuk épsége forog kockán őket nem érdekli. Eldörrent még egy pisztolylövés. Megpróbáltam rágyorsítani.
-Legközelebb már téged talállak el!
-Hisz élve kellek!
-Tudok célozni.-Rágyorsítottam, de hoztam a formámat és megint elestem. A térdemből immár ömlött a vér. Nagy lélekjelenlét kellett hozzá, hogy folytassam az utat. Megint próbálkoztam a kiabálással.
-Segítsék! Kérem segítsen valaki!-Majd megint megszólalt a pisztoly immár ismerős hangja és a földre rogyva az utolsó gondolatom az volt, hogy legalább már nem fázok. Soha többé.

XXI.

Az nap este sokáig feküdtem a.. padlón. Igen! A padlón. Ha nem tudok aludni és sok a gondolatom a földre fekszem. Mondjuk általában az ember ha nem tud aludni az a gondolatok miatt van.Megint visszatértem a jobb lenne nekem agy nélkül teóriához. Most, hogy már körülbelül a felénél járok szánalmasan elcseszett életem összegzésénél, egyre jobban belátom a tényt, hogy el kellett volna adnom az agyam. Akkor most nem lennék itt és valószínűleg ott se lettem volna. Szóval feküdtem a földön míg végül elnyomott az álom. Másnap hajnalban Aron ébresztett fel.Vagy is nem is keltett fel, hanem felébredtem arra ahogy fölnyalábol.
-Szia- Suttogtam mosolyogva. Annyira megijedt, hogy majdnem leejtett. Rögtön nem esett le miért, aztán rájöttem. Nem volt rajta maszk. Kicsit elakadt a lélegzetem, de nem azért mert annyira jól nézett ki. Hanem mert hasonlítottunk egymásra. A szánk, az állunk, a kissé elálló fülünk és a szemünk formája.
-Nem azért rejtetted el az arcod, mert felismerlek.. Hanem mert rokonok vagyunk.- Kérdeztem még mindig a karjaiban. A döbbenettől elfelejtett lerakni.-Aron! Leraknál?
-Jajj! Bocsánat.-Kicsit elpirult de leültetett az ágyra.
-Nos? Hallgatlak.-Néztem rá kissé ijedten. Lehet a szüleimnek még is volt egy másik gyerekük?
-Aron Levan vagyok. Az unokatestvéred.- Párpercig csak bámultam. Anyukámat Molly Levannek hívták, de senki se említette,hogy lett volna egy testvére.
-Mi történt apukáddal?
-Születésem előtt 7 hónappal meghalt. Leitta magát és elaludta az utcán. Halálra fagyott.-Láttam a szemében a megvetést.Igaza volt.Ha az apja aznap nem felelőtlen, talán még ma is élne.
-Miért nem mesélt nekem rólatok senki?
-Mindenki szégyellte apám halálának okát. Anya csúnyán összeveszett a nagyanyánkkal,és megszakította a kapcsolatot apám összes rokonával. Mintha nem léteznének, így mi se léteztük a számukra. Anya csak anyukáddal tartotta a kapcsolatot. Ő a te keresztanyád. Miután anyukás meghalt sokáig nem halott rólad semmit, míg végül ugyan abba a városba költöztünk ahol a nagyszüleiddel laktál. Anya elvállalta egy tanítónői állást a sulidban. Ő lett az osztályfőnököd, és minden nap rólad mesélt. Akkor még nem tudtam, hogy unokatestvérek vagyunk. Azt hittem, csak anyám kedvenc tanítványa vagy. Miután elköltöztetek..-Muszáj voltam beleszólnom. Kezdett összeállni a kép.
 -Apáim felkérték, hogy jöjjön velünk és segítsen megtanulni franciául. Nem mondta, hogy van egy gyereke.
-Nem akarta felbolygatni az életed. Csak a részese akart lenni.
-14 éves koromig része is volt. Utána elkötözött. Vagy is elköltöztetek.
- Én semmit se tudtam az egészről. Fél évvel ezelőtt meghalt. Három agyvérzése volt. Az utolsó évében már nem volt önmaga. Végül egyik reggel nem ébredt fel többé.-Nagyot nyeltem. Próbáltam visszatartani a könnyeimet.- A végrendeletében rám hagyott egy levelet, amiben leírt rólad mindent, és arra kért keresselek meg. Nehéz dolgom volt, mert azt hitte te még mindig ott laksz ahol régen. Visszamentem, hogy megkeresselek, de már nem voltál ott.  A volt sulidban azt mondták magániskolába vittek Besanconba, így hát oda mentem, csak egy baj volt.
-Besanconban 3 magániskola van.
-Pontosan.-Elmosolyodott.-Nem mehettem be csak úgy, hogy: Elnézést, ide jár Eliza Horner? Senki se válaszolt volna nekem. Próbáltam a környéken kérdezősködni, de úgy tűnik senki se ismert, kivéve egy lányt.
-Caroline.
-Igen. Ő azt mondta ismer, és ha meg akarlak találni kövessem.
-És így kerültél a bandájukba.-Mindketten felsóhajtottunk.
-Sajnálom, hogy így kellett megismerned.
-Nem a te hibád. Kezdem úgy érezni, hogy az egész életem egy nagy hazugság.-Leült mellém és megölelt. Így ültünk pár percig, majd hirtelen felállt.
-Mennem kell, mert Gerett hamarosan felébred és ha megtudja, hogy tudod ki vagyok, akkor..-Nem fejezte be a mondatot. Nem is kellett. Csendesen kiment. Megpróbáltam visszaaludni, hisz még csak 5 óra volt, de nem ment. Furcsa mód boldog voltam. Megtudtam, hogy van egy élő rokonom. Nem számított, hogy el voltam rabolva. Volt egy rokonom. Tudom! Idióta vagyok. Már én is rájöttem. Szóval nem aludtam vissza. Inkább elvégeztem az akkor már szokásossá vált reggeli rutinjaimat. Miután végeztem leültem olvasgatni. 7 órakor Aron bejött immár maszkban a reggelimmel. Csendben megettem, egyikünk se szól semmit, de mielőtt kiment rá mosolyogtam, mire ő visszakacsintott. Akkor még az eszembe se jutott, hogy ha kiszabadulok őt börtönbe csukják. Túl boldog voltam ahhoz, hogy ez eszembe jusson. Egész délelőtt olvastam. Még mindig az Andersenes meséket. Némelyik mese szomorú volt. A lelki állapotomnak éppen elég, hogy sírjak. Természetesen ekkor lépett be a világos.
-Ennyire nem lehetsz érzékeny!-Jegyezte meg gúnyosan.
-Ha olvastad volna, te is sírnál!- Szipogtam. Odaült mellém és kivette a kezemből a könyvet. Az újaival óvatosan lesöpörte az arcomról a könnycseppeket, majd a számra nézett. Itt volt az idő. Közelebb csúsztam hozzá, megint éreztem a kulcsot.
-Durván hangzik, de még gyönyörűbb vagy így szomorún.-Kicsit elmosolyodtam és mélyet sóhajtottam. Csak, hogy kicsit megemelkedjen a mellkasom. Természetesen észrevette. Közelebb hajolt, én pedig bedugtam a kezem a zsebébe és beleültem az ölébe. Így észre se vette, hogy hol a kezem. Átölelt a derekamat és magához húzott. Majd megcsókolt. Olyan mohón, hogy azt hittem meg akarja enni a fejemet, de visszacsókoltam. Muszáj volt, hogy ne figyeljen arra, hogy kiemelem a kulcsát a zsebéből. Átettem a zsebembe. Annyira belemerült a csókba, hogy észre se vette. Éreztem a telefonját is a zsebében. Hirtelen felindulásból az ágyra döntöttem és ott folytattuk. Ezt annyira élvezte, hogy simán elkoboztam  telefonját is.  Nem fért a zsebembe ezért a takaró alá tettem. Amint eldugtam a telefont, kinyílt a a szeme és elmosolyodott. Felém kerekedett így most én kerültem alulra. Láttam a szemében, hogy ő már többet akar a szimpla csóknál. Kicsit eltoltam magamtól.
-Nem kéne ezt csinálunk Gerett.
-Kit érdekel? Te talán nem élvezed?- Sajnos élveztem. Pont ezért akartam, hogy befejezze. Megint meg akartam szólalni amikor belépett Aron.
-G! Mi a faszt művelsz?-Majd megragadt a kezét és lerántotta rólam.-Az ebédet kellett volna odaadnod, nem magadat! Még is mit képzelsz magadról?!-Kiabált. Annyira, hogy a világos arcán is némi félelem mutatkozott.
-Ne itt A.-Suttogta.
-Már miért ne itt? Elizának is joga van tudni mekkora egy fasz vagy! Meg különben is, az arcodat már úgy is ismeri.-Megdöbbentünk. Egyikünknek se tűnt fel, hogy leesett a maszkja. Fájdalmasan jóképű volt. Tudod az a tipikus srác aki tudja is magáról. Úgy tűnt világos is arra gondol, hogy mit gondolhatok a kinézetéről. Biztos tartott tőle, hogy annyira más vagyok, hogy nekem nem tetszik. Természetesen ha egy iskolába jártunk volna, hozzá se szólok.
-Menjünk ki.-Állt fel Gerett.-Eliza addig megebédel.- Amint kiléptek ideiglenesen a matrac alá dugtam a kulcsot és a telefont, majd az ajtóhoz siettem. Akkor már Aron nem kiabált.
-Minden lányt megkaphatsz Gerett. Miért pont ő kell? Ha minden a terv szerint megy jövőhét után többé nem látod. Sőt senki se fogja látni többé.
-Ha most nem csókoltam volna meg, egész életemben bántam volna, hogy nem tettem meg. Én már megtanultam Aron, hogy a mának kell élni. Ha menekülsz nem számít semmi, csak a pillanat. És lehet minden lányt megkaphatnék, de Eliza az a lány akit normális körülmények között elkerülnék.
Miért?-Csendült fel Aron döbbent kérdése.
-Mert túl különleges ahhoz, hogy vállaljam a kockázatát annak, hogy összetöröm a szívét.
-De itt nem számít.
-Pontosan. Nekem régóta nem számít. Neki pedig hamarosan nem fog. Menj vissza te, én ma már inkább nem megyek hozzá.-Csendben elsétált, én pedig odaszaladtam az ebédemhez. Pár másodperc múlva Aron szomorú tekintete jelent meg.
-Hallgatóztál ugye?-Bólintottam, mire nagyot sóhajtott és levette az álarcát.- Ennek már úgy sincs értelme. Megszerezted?
-Természetesen.- Vigyorodtam el, de ő csak komoran bólintott.
-Mi a baj Aron?
-Ugye tudod, hogy ezután többé nem találkozunk? Engem valószínűleg börtönbe csuknak.
-De hisz te segítettél nekem! Tanúskodok érted.
-Aranyos vagy, de szerintem így is kapok valamennyi börtönbüntetést.
-Akkor megvárlak. Amilyen sűrűn csak lehet, látogatni foglak, de szerzek neked egy jó ügyvédet, hogy minél több legyen az esélye a szabadságodnak.
-Miért akarsz ennyire megmenteni?
-Rokonok vagyunk. Nekem ez sokat jelent. Most kaptalak csak meg, nem akarlak ilyen hamar elveszíteni.-Mindketten kicsit könnyeztünk és megöltük egymást.- Nem maradsz délután velem? Te mindent tudsz rólam, de én semmit se tudok rólad.
-Kiviszem a tálcád és visszajövök.- Nem sokára tényleg vissza ért és egész délután beszélgettünk. Jó érzés volt kicsit megismerni. Egy délután erejére érezhettem milyen, ha valakinek unokatestvére van. Este együtt vacsoráztunk, és 10-ig még beszélgettünk.
-Reggel 5 órakar indul Gerett. Hagyok egy hátizsákot a folyosón. Teszek bele kabátot, vizet és szendvicseket. Amit csak tudsz vegyél fel. Nagyon hideg van odakint. Reggel 7 óra előtt indulj el és tényleg üss le. Nem szabad rájönniük, hogy segítettem.
-Ígérem óvatos leszek.
-Vigyáz magadra Eliza!
-Te is Aron! Ígérem hamarosan találkozunk.- Megöleltük egymást majd kiment. Gyorsan megkerestem a világos telefonját és pötyögni kezdtem. Eszembe jutott az egyik srác száma, de nem tudtam kié. Csak abban voltam biztos, hogy vagy Nathanielé vagy Castielé vagy Lysanderé. Gyorsan elküldtem az sms-t, majd töröltem. Tudtam, hogy ők is aggódnak. Reméltem, hogy ez elég lesz. Nem írtam semmi olyat, hogy Aron az unkatesóm, vagy ha nem sikerül megszöknöm, meghalok. Jobb ha ezeket nem tudják. Megkerestem a kulcsot, majd óvatosan kinyitottam az ajtómat. Egy hosszú folyosóra kerültem ki. Gyorsan letettem egy sarokba a telefont, majd visszarohantam és magamra zártam az ajtót. Lefeküdtem az ágyba, és annak reményében, hogy ez ott az utolsó éjszakám szépen elnyomott az álom.