Ültem az immár üres tányérom felett és gyászoltam a megevett palacsintám. Gyászolás közben végig a kulcslopáson járt az eszem. Hogyan lopjam el egy olyan ember kulcsait aki már ölt embert, bármikor megismételné és nem mellesleg el rablóim egyike? Eszembe jutott, hogy leütöm a székkel, de hamar el is vetettem az ötletet mert könnyen rájött volna a világos, hogy én loptam el a kulcsait, ha már leütöttem. Még akkor is gondolkodtam amikor a világos visszajött.
-Jól sejtettem, hogy édes szájú vagy.
-Igen. Csodás emberismerő vagy. Gondolom volt időd kigyakorolni- Szúrósan néztem rá. Nem tudtam elsiklani a gondolat felett, hogy ő már ölt.
-Nem tudsz rólam semmit Eliza! Nem tudod, hogy..-A szavába vágtam.
-Éppen eleget tudok Gerett. Kérlek. Nem szeretnék többet.- Nagyot sóhajtott és közelebb jött. Megijedtem, hogy mit fog csinálni. Felém nyúlt. Megfordult a fejemben, hogy felpofoz, de csak megfogta az állam és szembe fordította az arcomat az övéhez. Mélyen a szemembe bámult. A szívem olyan hangosan kalapált, hogy azt hittem kiüti a bordáimat.
-Nem is sejted mennyire hasonlítotok.-Majd óvatosan elengedett és kiment a tálcám társaságában. Amint kilépett hangosan kifújtam a levegőt amit addig bent tartottam. "Nem is sejted mennyire hasonlítotok." Úgy éreztem széthasad a fejem. Már ő is kezdte a rébuszokban beszélést. Nem értettem mire célzott a világos és, hogy mi volt az a furcsa él a hangjában. Frusztrált a dolog, ezért elővettem egy újságot és elkezdtem írni rá. Régi rossz szokás. Ki kellett írnom magamból azt a pár napot. Sajnáltam, hogy nincs nálam hangszer. Fejben remek dallamot találtam hozzá és azt is leírtam. Sok időm elment mire bekottáztam egy reklámhirdetés felületét, de megérte. Addig se emésztettem magam. Elkezdtem dúdolgatni a dalt. A végén már annyira belejöttem, hogy hangosan énekeltem. Minden fájdalmam kiadtam magamból. Leírom neked is a szövegét:
Ez nem disney
Túl nagy a csend, csak az óra kattog
Miért nem lehettem felhőtlenül boldog?
Nem akartam mást, csak szeretni
S minden gondomat elfeledni
De ők ezt máshogyan akarták
A sorsomat helyettem megírták
S most itt ülök egy kopár helyen
Itt vagyok, de nem vagyok jelen
Reff:
Ez nem a jól ismert disney mese
Ide nem jön a királylány hercege
Nincsen varázs tükrök, se üveg cipő
Már régen elmúlt a játék idő
Itt nem lesz happy and, se semmi jó
A valóság sokszor túl fájó
Nincsen helye az ábrándoknak
Örülni kell az élő pillanatoknak
Egyedül vagyok a kérdéseimmel
Megtámadnak a saját kétségeimmel
Minden percben eszembe jut a vég
Ezen tovább lépni képtelenség
Hiszen nem ott vagyok ahol kéne
Kialszik a szoba egyetlen fénye
S ültök tovább a sötétségben
Sose voltam jó a túlélésben
Reff:
Ez nem a jól ismert disney mese
Ide nem jön a királylány hercege
Nincsen varázs tükrök, se üveg cipő
Már régen elmúlt a játék idő
Itt nem lesz happy and, se semmi jó
A valóság sokszor túl fájó
Nincsen helye az ábrándoknak
Örülni kell az élő pillanatoknak
Tudom, hogy nem tudod mit élek meg
Minden percben az egész lényem remeg
Sírni szeretnék, hogy engedjenek el
Hogy ne tartsanak zárva ezzel az őrülttel
De valami csendben tart, és nem hagy békén
Édesen hívogat a valóság végén
Én pedig boldogon utána ugrom
S a sötét szobában összerogyom
Reff:
Ez nem a jól ismert disney mese
Ide nem jön a királylány hercege
Nincsen varázs tükrök, se üveg cipő
Már régen elmúlt a játék idő
Itt nem lesz happy and, se semmi jó
A valóság sokszor túl fájó
Nincsen helye az ábrándoknak
Örülni kell az élő pillanatoknak
Nem bírtam tovább elmenekültem
Itt újra meg van mindenem
Tudom, hogy ez nem a valóság
de nagyon fájt az igazság
hisz ez nem volt egy disney mese
már rég meghalt a királylány és a hercege
Addig énekeltem a dallamot amíg már természetessé vált számomra. Csak feküdtem az ágyon és énekeltem. Annyira beleéltem magam, hogy észre se vettem, hogy eleredtek a könnyeim. Nem igazán vettem komolyan, hogy elraboltak. Mintha csak a dalba tudatosult volna bennem, úgy isten igazából. Igen Eliza! Elraboltak és csak te tudsz segíteni magadon. Csak én.. Még mindig énekeltem amikor Aron bejött az ebédemmel. Felsikítottam, amikor hozzám ért.
-Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni, de féltem, hogy sokkot kaptál.
-Én ezt már nem bírom Aron.
-Másfél nap.
-Tudom, de nekem ez nem fog menni! Nem tudom egyedül megcsinálni.
-Dehogy nem! Erős vagy és bátor. Bármire képes vagy csak akarnod kell. Aki megtud oldani egy transzcendens egyenletet 6 évesen, akik megment a fulladástól egy vele egyidős társát 8 évesen, aki megvéd egy kisebbet egy veszett kutyától, aki képes beugrani a tengerbe egy eszméletét vesztett emberért az túl éli ezt is. Neked soha nem volt szükséged segítségre. Mindig te segítettél másokon.- Teljesen ledöbbentem. Aron honnan tudott rólam ennyi mindent? Ezek közül még volt olyan amit Caroline se tudott..
-Ki vagy te Aron? Milyen szerepet játszottál az életemben, és miért nem emlékszem rád?
-Mert én soha nem voltam az életed része.
-Akkor honnan tudsz rólam ennyi mindent?
-Azt nem mondtam, hogy te se voltál része az enyémnek.- Esküszöm tehetsége volt ahhoz, hogy ledöbbentsen. Mindig tudott valami olyat mondani amitől nem tudtam megszólalni. Belenéztem a szemébe. Megint azzal a furcsa fénnyel csillant, de gyönyörűek voltak. Ébenfeketék és tudtam, hogy már láttam valahol ezeket a szemeket.
-Hány éves vagy?- Kérdeztem miközben megszakítottam a szemkontaktust és átültem az asztalhoz.
-18 leszek nyáron. Pont egy évvel egy hónappal és egy nappal vagyok idősebb nálad.- Meg se lepődtem, hogy tudta a születési dátumomat.
-Szóval 1996 augusztus 16-án születtél? Túl sok a hatos..
-Neked pedig a kilences a hetes és az egyes.
-Hééé! szívd vissza! Idén még egy egyest se kaptam.- Halkan felnevetett.
-Látom kicsit sikerült elterelnem a figyelmedet.
-Egy kicsit.- Elmosolyodtam és megettem az ebédem. Olyan érzés volt mintha a bátyám lenne. De az lehetetlen. Én voltam anyámék első és utolsó gyereke. Aron csendesen felkelt, odajött a tálcámért, majd mielőtt kiment vissza szólt.
-Iszonyat tehetséges vagy!- Majd kiment. Ja iszonyat tehetséges.. iszonyat okos.. és iszonyat láb alatt lehettem valakinek. Vagy valakiknek. Estig elütöttem az időt. Énekeltem, gondolkoztam, énekeltem és persze énekeltem. Hiányzott a zene és így kicsit tudtam pótolni a hiányát. Pont a refrénbe kezdtem bele miközben az asztalról ugrottam le mint amolyan rögtönzött színpadról amikor a világos lépett be a szobába.
-9 pont, csak mert nem mosolyogtál rám ugrás közben.- Most is feláll a hátamon a szőr ha eszembe jut a hangja. Annyira édes, hogy már keserű.
-Bocsika Ger. Csak a helyes pasikra mosolygok.- Affektáltam is egy kicsit hozzá, hogy még hitelesebb legyen a miss picsa előadásom. Majd egy hajhátradobással leültem az asztalhoz. Amber is megirigyelt volna tőlem ezt a mozdulatot.
-Bár csak egy suliba jártunk volna.-Sóhajtott fel hirtelen.
-Akkor nem rabolsz el?-Kérdeztem döbbenten.
-Nem tudom. De akkor hamarabb megismerlek.- Ez egy kisebb arculcsapásként ért. Viszont kitaláltam, hogy fogom ellopni a kulcsát. Végig csendben voltunk, amíg megettem a vacsorám. Majd odamentem hozzá, és mellé ültem. Jó szorosan. Nem húzódott félre. A combommal éreztem a kulcsot.
-Én is örültem volna ha egy suliba járunk. Korrepetáltalak volna töriből.
-Honnan veszed, hogy rossz vagyok töriből?
-Miért talán jó vagy?-Kicsit közelebb hajoltam. Mai napig nevetnem kell a nevetséges flörtölési próbálkozásomon. De úgy tűnt a világos cseppet sem találta nevetségesnek.. Sőt!
-Talán rám férne egy kis korrepetálás.- Ő is közelebb hajolt és elkezdte nézni a számat. Egy jó tanács a későbbiekre Valaki. Mindegy, hogy lány vagy vagy fiú, de ha a másik fél elkezdi vizslatani a szádat meg akar csókolni. Ezt egy jelnek is lehet venni. Én is annak vettem.
-Ha megmutatod a hiányosságaidat bármikor szívesen segítek.- Rátettem az egyik kezemet a combjára, a másikat pedig pár milliméterre nyugtattam a zsebétől. Kicsit hangosabban kezdte venni a levegőt és egyre közelebb jött az ajkaimhoz. Én pedig a zsebéhez. Már csak pár centi kellett, neki is és nekem is. Amikor Aron benyitott. A sötét abban a pillanatban felugrott az ágyról, én pedig mint egy sóbálvány ott maradtam. Majdnem meg volt a kulcs.. Aron úgy nézett a világosra mint akit ott helyben megölne.
-Csörög a telefonod.- Ezt a három szót fogai között szűrte ki. Kicsit megijedtem, de nem szóltam semmit. A világos visszanézett rám, majd megint Aronra. Bólintott egyet és kimentek. Odaszaladtam az ajtóhoz, hátha hallok valamit.
-Még, hogy az én érzelmeim fogják tönkre vágni az egészet!
-Higgadj le! Nem történt semmi.- A világos olyan halkan beszélt, hogy alig halottam. Szinte suttogott.
-Csak mert beléptem! De még egy perc és letepered.-Megint szuggerálták egymást,de most Aron bírta rövidebb ideig.- Jobb lenne ha már ma elmennél. Dijon is 20 percre van innen. Messzire kell menned.
-Tudod jól, hogy csak engedéllyel léphetik ki a kapun.
-Én megengedem, hogy elmenj.- Világos kicsit felnevetett.
-A te szavad itt édes kevés.-Majd halottam a lépteit távolodni. Leültem az ágyra. Aron bejött és megállt előttem.
-Úgy akarod ellopni a kulcsát, hogy hagyod, hogy rád másszon?!- Nem kiabált de hallatszott hangján, hogy kiakadt.
-Kézenfekvő volt.- Az én hangom se volt több egy suttogásnál.
-Elképesztő vagy!-Majd felkapott és megölelt. Pár másodperccel később észbe kapott mit csinált és gyorsan visszatett az ágyra. -Bocsánat.- Majd megfogta a tálcám és kiment. Amint kilépett én visszazuhantam az ágyra és felsóhajtottam. Tudtam, hogy meg fogom tudni szerezni a kulcsot. Tudtam, hogy pár nap és a saját ágyamban fogok aludni. Tudtam, mert ebben a mesében a hercegnő magát menti meg.
