Az nap este sokáig feküdtem a.. padlón. Igen! A padlón. Ha nem tudok aludni és sok a gondolatom a földre fekszem. Mondjuk általában az ember ha nem tud aludni az a gondolatok miatt van.Megint visszatértem a jobb lenne nekem agy nélkül teóriához. Most, hogy már körülbelül a felénél járok szánalmasan elcseszett életem összegzésénél, egyre jobban belátom a tényt, hogy el kellett volna adnom az agyam. Akkor most nem lennék itt és valószínűleg ott se lettem volna. Szóval feküdtem a földön míg végül elnyomott az álom. Másnap hajnalban Aron ébresztett fel.Vagy is nem is keltett fel, hanem felébredtem arra ahogy fölnyalábol.
-Szia- Suttogtam mosolyogva. Annyira megijedt, hogy majdnem leejtett. Rögtön nem esett le miért, aztán rájöttem. Nem volt rajta maszk. Kicsit elakadt a lélegzetem, de nem azért mert annyira jól nézett ki. Hanem mert hasonlítottunk egymásra. A szánk, az állunk, a kissé elálló fülünk és a szemünk formája.
-Nem azért rejtetted el az arcod, mert felismerlek.. Hanem mert rokonok vagyunk.- Kérdeztem még mindig a karjaiban. A döbbenettől elfelejtett lerakni.-Aron! Leraknál?
-Jajj! Bocsánat.-Kicsit elpirult de leültetett az ágyra.
-Nos? Hallgatlak.-Néztem rá kissé ijedten. Lehet a szüleimnek még is volt egy másik gyerekük?
-Aron Levan vagyok. Az unokatestvéred.- Párpercig csak bámultam. Anyukámat Molly Levannek hívták, de senki se említette,hogy lett volna egy testvére.
-Mi történt apukáddal?
-Születésem előtt 7 hónappal meghalt. Leitta magát és elaludta az utcán. Halálra fagyott.-Láttam a szemében a megvetést.Igaza volt.Ha az apja aznap nem felelőtlen, talán még ma is élne.
-Miért nem mesélt nekem rólatok senki?
-Mindenki szégyellte apám halálának okát. Anya csúnyán összeveszett a nagyanyánkkal,és megszakította a kapcsolatot apám összes rokonával. Mintha nem léteznének, így mi se léteztük a számukra. Anya csak anyukáddal tartotta a kapcsolatot. Ő a te keresztanyád. Miután anyukás meghalt sokáig nem halott rólad semmit, míg végül ugyan abba a városba költöztünk ahol a nagyszüleiddel laktál. Anya elvállalta egy tanítónői állást a sulidban. Ő lett az osztályfőnököd, és minden nap rólad mesélt. Akkor még nem tudtam, hogy unokatestvérek vagyunk. Azt hittem, csak anyám kedvenc tanítványa vagy. Miután elköltöztetek..-Muszáj voltam beleszólnom. Kezdett összeállni a kép.
-Apáim felkérték, hogy jöjjön velünk és segítsen megtanulni franciául. Nem mondta, hogy van egy gyereke.
-Nem akarta felbolygatni az életed. Csak a részese akart lenni.
-14 éves koromig része is volt. Utána elkötözött. Vagy is elköltöztetek.
- Én semmit se tudtam az egészről. Fél évvel ezelőtt meghalt. Három agyvérzése volt. Az utolsó évében már nem volt önmaga. Végül egyik reggel nem ébredt fel többé.-Nagyot nyeltem. Próbáltam visszatartani a könnyeimet.- A végrendeletében rám hagyott egy levelet, amiben leírt rólad mindent, és arra kért keresselek meg. Nehéz dolgom volt, mert azt hitte te még mindig ott laksz ahol régen. Visszamentem, hogy megkeresselek, de már nem voltál ott. A volt sulidban azt mondták magániskolába vittek Besanconba, így hát oda mentem, csak egy baj volt.
-Besanconban 3 magániskola van.
-Pontosan.-Elmosolyodott.-Nem mehettem be csak úgy, hogy: Elnézést, ide jár Eliza Horner? Senki se válaszolt volna nekem. Próbáltam a környéken kérdezősködni, de úgy tűnik senki se ismert, kivéve egy lányt.
-Caroline.
-Igen. Ő azt mondta ismer, és ha meg akarlak találni kövessem.
-És így kerültél a bandájukba.-Mindketten felsóhajtottunk.
-Sajnálom, hogy így kellett megismerned.
-Nem a te hibád. Kezdem úgy érezni, hogy az egész életem egy nagy hazugság.-Leült mellém és megölelt. Így ültünk pár percig, majd hirtelen felállt.
-Mennem kell, mert Gerett hamarosan felébred és ha megtudja, hogy tudod ki vagyok, akkor..-Nem fejezte be a mondatot. Nem is kellett. Csendesen kiment. Megpróbáltam visszaaludni, hisz még csak 5 óra volt, de nem ment. Furcsa mód boldog voltam. Megtudtam, hogy van egy élő rokonom. Nem számított, hogy el voltam rabolva. Volt egy rokonom. Tudom! Idióta vagyok. Már én is rájöttem. Szóval nem aludtam vissza. Inkább elvégeztem az akkor már szokásossá vált reggeli rutinjaimat. Miután végeztem leültem olvasgatni. 7 órakor Aron bejött immár maszkban a reggelimmel. Csendben megettem, egyikünk se szól semmit, de mielőtt kiment rá mosolyogtam, mire ő visszakacsintott. Akkor még az eszembe se jutott, hogy ha kiszabadulok őt börtönbe csukják. Túl boldog voltam ahhoz, hogy ez eszembe jusson. Egész délelőtt olvastam. Még mindig az Andersenes meséket. Némelyik mese szomorú volt. A lelki állapotomnak éppen elég, hogy sírjak. Természetesen ekkor lépett be a világos.
-Ennyire nem lehetsz érzékeny!-Jegyezte meg gúnyosan.
-Ha olvastad volna, te is sírnál!- Szipogtam. Odaült mellém és kivette a kezemből a könyvet. Az újaival óvatosan lesöpörte az arcomról a könnycseppeket, majd a számra nézett. Itt volt az idő. Közelebb csúsztam hozzá, megint éreztem a kulcsot.
-Durván hangzik, de még gyönyörűbb vagy így szomorún.-Kicsit elmosolyodtam és mélyet sóhajtottam. Csak, hogy kicsit megemelkedjen a mellkasom. Természetesen észrevette. Közelebb hajolt, én pedig bedugtam a kezem a zsebébe és beleültem az ölébe. Így észre se vette, hogy hol a kezem. Átölelt a derekamat és magához húzott. Majd megcsókolt. Olyan mohón, hogy azt hittem meg akarja enni a fejemet, de visszacsókoltam. Muszáj volt, hogy ne figyeljen arra, hogy kiemelem a kulcsát a zsebéből. Átettem a zsebembe. Annyira belemerült a csókba, hogy észre se vette. Éreztem a telefonját is a zsebében. Hirtelen felindulásból az ágyra döntöttem és ott folytattuk. Ezt annyira élvezte, hogy simán elkoboztam telefonját is. Nem fért a zsebembe ezért a takaró alá tettem. Amint eldugtam a telefont, kinyílt a a szeme és elmosolyodott. Felém kerekedett így most én kerültem alulra. Láttam a szemében, hogy ő már többet akar a szimpla csóknál. Kicsit eltoltam magamtól.
-Nem kéne ezt csinálunk Gerett.
-Kit érdekel? Te talán nem élvezed?- Sajnos élveztem. Pont ezért akartam, hogy befejezze. Megint meg akartam szólalni amikor belépett Aron.
-G! Mi a faszt művelsz?-Majd megragadt a kezét és lerántotta rólam.-Az ebédet kellett volna odaadnod, nem magadat! Még is mit képzelsz magadról?!-Kiabált. Annyira, hogy a világos arcán is némi félelem mutatkozott.
-Ne itt A.-Suttogta.
-Már miért ne itt? Elizának is joga van tudni mekkora egy fasz vagy! Meg különben is, az arcodat már úgy is ismeri.-Megdöbbentünk. Egyikünknek se tűnt fel, hogy leesett a maszkja. Fájdalmasan jóképű volt. Tudod az a tipikus srác aki tudja is magáról. Úgy tűnt világos is arra gondol, hogy mit gondolhatok a kinézetéről. Biztos tartott tőle, hogy annyira más vagyok, hogy nekem nem tetszik. Természetesen ha egy iskolába jártunk volna, hozzá se szólok.
-Menjünk ki.-Állt fel Gerett.-Eliza addig megebédel.- Amint kiléptek ideiglenesen a matrac alá dugtam a kulcsot és a telefont, majd az ajtóhoz siettem. Akkor már Aron nem kiabált.
-Minden lányt megkaphatsz Gerett. Miért pont ő kell? Ha minden a terv szerint megy jövőhét után többé nem látod. Sőt senki se fogja látni többé.
-Ha most nem csókoltam volna meg, egész életemben bántam volna, hogy nem tettem meg. Én már megtanultam Aron, hogy a mának kell élni. Ha menekülsz nem számít semmi, csak a pillanat. És lehet minden lányt megkaphatnék, de Eliza az a lány akit normális körülmények között elkerülnék.
Miért?-Csendült fel Aron döbbent kérdése.
-Mert túl különleges ahhoz, hogy vállaljam a kockázatát annak, hogy összetöröm a szívét.
-De itt nem számít.
-Pontosan. Nekem régóta nem számít. Neki pedig hamarosan nem fog. Menj vissza te, én ma már inkább nem megyek hozzá.-Csendben elsétált, én pedig odaszaladtam az ebédemhez. Pár másodperc múlva Aron szomorú tekintete jelent meg.
-Hallgatóztál ugye?-Bólintottam, mire nagyot sóhajtott és levette az álarcát.- Ennek már úgy sincs értelme. Megszerezted?
-Természetesen.- Vigyorodtam el, de ő csak komoran bólintott.
-Mi a baj Aron?
-Ugye tudod, hogy ezután többé nem találkozunk? Engem valószínűleg börtönbe csuknak.
-De hisz te segítettél nekem! Tanúskodok érted.
-Aranyos vagy, de szerintem így is kapok valamennyi börtönbüntetést.
-Akkor megvárlak. Amilyen sűrűn csak lehet, látogatni foglak, de szerzek neked egy jó ügyvédet, hogy minél több legyen az esélye a szabadságodnak.
-Miért akarsz ennyire megmenteni?
-Rokonok vagyunk. Nekem ez sokat jelent. Most kaptalak csak meg, nem akarlak ilyen hamar elveszíteni.-Mindketten kicsit könnyeztünk és megöltük egymást.- Nem maradsz délután velem? Te mindent tudsz rólam, de én semmit se tudok rólad.
-Kiviszem a tálcád és visszajövök.- Nem sokára tényleg vissza ért és egész délután beszélgettünk. Jó érzés volt kicsit megismerni. Egy délután erejére érezhettem milyen, ha valakinek unokatestvére van. Este együtt vacsoráztunk, és 10-ig még beszélgettünk.
-Reggel 5 órakar indul Gerett. Hagyok egy hátizsákot a folyosón. Teszek bele kabátot, vizet és szendvicseket. Amit csak tudsz vegyél fel. Nagyon hideg van odakint. Reggel 7 óra előtt indulj el és tényleg üss le. Nem szabad rájönniük, hogy segítettem.
-Ígérem óvatos leszek.
-Vigyáz magadra Eliza!
-Te is Aron! Ígérem hamarosan találkozunk.- Megöleltük egymást majd kiment. Gyorsan megkerestem a világos telefonját és pötyögni kezdtem. Eszembe jutott az egyik srác száma, de nem tudtam kié. Csak abban voltam biztos, hogy vagy Nathanielé vagy Castielé vagy Lysanderé. Gyorsan elküldtem az sms-t, majd töröltem. Tudtam, hogy ők is aggódnak. Reméltem, hogy ez elég lesz. Nem írtam semmi olyat, hogy Aron az unkatesóm, vagy ha nem sikerül megszöknöm, meghalok. Jobb ha ezeket nem tudják. Megkerestem a kulcsot, majd óvatosan kinyitottam az ajtómat. Egy hosszú folyosóra kerültem ki. Gyorsan letettem egy sarokba a telefont, majd visszarohantam és magamra zártam az ajtót. Lefeküdtem az ágyba, és annak reményében, hogy ez ott az utolsó éjszakám szépen elnyomott az álom.
