Egy félhomályos szinte üres szobában tértem magamhoz. Lassan felültem az ágyon, amin ébredtem. A párnahuzatot a vérem kicsit megszínezte. Ruhám több helyen elszakadt, koszos bőröm tele volt horzsolásokkal. Nem tudtam hol vagyok, mennyit aludtam és, hogy miért kerültem oda. A szobámban, vagy ha jobban tetszik börtönömben volt egy kicsi fürdőszoba. Sehol se volt ablak, csak sok kis szellőző. Kikészítettek nekem törölközőt, tusfürdőt, fogkefét,fogrémet és még váltás ruhát is. Tudom Valaki! Én is ledöbbentem.. Minek rabol el valaki, ha utána ilyen jó körülményeket biztosít? Egyáltalán minek rabolt el egem bárki is? Először én is a pénzemre gondoltam. De miért nem vártak 18 éves koromig? Akkor több hasznomat vették volna. Vagy ha a pénzem kell miért nem olyat rabolnak el aki fontos nekem, hogy aztán majd fizessek a szabadságáért? Ezen járt végig az eszem miközben lezuhanyoztam. Találtam még a fürdőszobaszekrényben sebhintőport és fertőtlenítőt. Lekezeltem a sérüléseim, és hosszasa elidőztem a készülődéssel. Hallottam, hogy valaki bejött. Nem akartam kimenni. Visszagondolva butaság, de nem akartam szembenézni az el rablómmal. Féltem, hogy esetleg ismerem. Nem is attól, hogy bántana.. Nem! Eliza Horrner attól retteg, hogy ismeri aki elrabolta. Nevetséges vagyok.. Végül kénytelen voltam kimenni. Egy magas sötétkék pólós szürke farmeros férfi ült az ágyamon. Maszkban. Így hát első pillanatban nem derült ki, hogy ismerem-e vagy sem. Az ajtó nyitódására rám nézett. Ében fekete szeme lyukat égettek rajtam. Nem ismertem. Azokra a szemekre emlékeztem volna.
-Végre felkeltél. Már féltem, hogy túl nagyot ütöttem.- Érdes hangja volt. Amolyan tipikus gyilkos hang. Nyeltem egy nagyot. Úgy döntöttem nem szólalok meg.- Ne álldogálj már ott mint egy csapdába esett egér. Letettem az asztalra a kajád. Egyél. Tuti éhes vagy.- Eddig bírtam a nem beszélek dolgot.
-Hiszen az vagyok.
-Tessék?
-Mondom hisze az vagyok. Egy csapdába esett egér.- Nem szólt semmit, csak valami furcsa fény csillant meg a szemében.
-Inkább egyél. Nem érek rá egész nap.
-Mennyit aludtam?
-12 órát. Lassan hét óra.-Nem kérdeztem meg, hogy reggel vagy este. Tudtam, hogy délután 4 körül kellett volna találkoznom Caroline-al. Akkor még azt hittem őt is elrabolták, de nem mertem rákérdezni. Volt valami ijesztő a srácban. Lehet csak a tudat, hogy elrabolt.
-Elég csendes vagy.
-Nincs mit mondanom. -Felhorkantott.
-Elraboltak és nincs mit mondanod?
-Helyesbítek. Neked nincs mit mondanom.- Valaki nevetése zavart meg a szemmel megölöm kísérletemben. Egy másik srác állt az ajtóban. Világos szürke inget és fekete nadrágot viselt. Arcát neki is maszk takarta de világos zöld szemei csak úgy világítottak. Őt se ismertem fel.
-Tesó,ezt megszívtad! Rabolsz magadnak egy gyönyörű lányt, de még ő se hajlandó veled beszélgetni. Ezt nevezik szívásnak.
-Fogd be G!- Hörögte a sötét. Akit amugy A-nek hívott a másik. Ez volt az elmés türkjük, hogy szólongathassák egymást, de ne jöjjek rá a nevükre. Persze kitaktikáztam. A sötétet Aronnak a világosat pedig Gerretnek hívják. De maradjunk a sötét világos elnevezésnél. Az jobba tetszik, és jobban is illik rájuk. Világosnak lágy és selymes hangja volt. Olyan amire szívesen aludna el az ember. Azt gondoltam sokáig,hogy ő az okosabb. A sötét pedig a brutálisabb. Nos.. nem így volt.
-G mit Gerry?- Ez volt az első próbálkozásom a nevük kitalálására. Mindig a kezdőbetűjükkel kezdődő neveken szólítottam őket. Sose mondták, hogy talált-e vagy se. De látszott a szemükön.
-Látod A! Velem akar beszélgetni.
-Nem akarok. De ha sokáig nem szólalok meg, a végén elmegy a hangom. Ki tudja meddig akartok itt tartani.
-Igaz.. Mi magunk se tudjuk-Válaszolta a világos. Szeme szomorkásan csillant. De lehet csak én láttam bele.
-Na, de ha végeztél az evéssel akkor mi menjünk.- Szólalt meg hosszas hallgatás után a sötét.-Az ásványvizet és a műanyag poharat itt hagyjuk. Ha inni akarsz ihatsz.- Majd kimentek. Direkt nem kérdeztem mit akarnak tőlem. Féltem a választól. Börtönömben volt egy ágy, egy asztal székkel és sok sok szellőző, amik jó magason voltak és csak az öklöm fért bele. Szökésre semmi esélyt nem láttam. Legalább is akkor. Nem igazán tudtam mit csinálni. Kimostam a párnahuzatom, a szerencsére éppen maradt zoknimat és fehérneműimet és lemostam a cipőm. Közben pedig végig gondolkoztam. Vajon keresnek-e már a többiek. Mennyire akadtak ki? Reméltem, hogy nem magukat hibáztatták, hogy egyikük se jött velem. Pedig senki se tehetett róla. Csak én. Én bíztam meg rossz emberben. Körülbelül dél tájékán bejött a sötét az ebédemmel. Letette az asztalra, majd leült mellém az ágyra. Az ágy nyikorgásától összerezzentem, vagy legalább is arra fogtam.
-Unatkoztál?-Bökött a kimosott és katonás sorrendbe állított cuccaimra.
-Okos ember sose unatkozik.- Válaszoltam neki miközben óvatosan felálltam mellőle. Féltem tőle és ezt ő is tudta.
-Ne félj tőlem! Nem foglak bántani.- Jelentőségteljesen a tarkómra mutattam.
-Igen.. Nos azt muszáj volt. De ígérem mostantól nem bántalak.- Ránéztem. Volt benne valami furcsa. Tudom, hogy hülyeség de megnyugtatott az ígérete. Hittem neki és be is tartotta az ígéretét. Ő fizikailag nem bántott többet. Tudni akartam, hogy hívják. Nem tudom miért de tudni akartam. Még se kérdeztem meg. Pedig ő elmondta volna.
- Mennyi az idő? -Utáltam, hogy nem tudom és, hogy még csak nem is érzékelem az idő múlását.
-Kettő óra lesz. Zavar, hogy nem tudod mennyi az idő?
-Egy kicsit, de túlélem. Ez végül is semmi.-Megint az a furcsa fény csillant fel a szemében. Empátia talán? Vagy szánalom? Nem tudtam rájönni.
-Végeztél?
-Igen Adam.-Felhúzta a szemöldökét de nem mondott semmit. Összeszedte a cuccokat ,majd kiment és vissza se nézett. Újabb tétlen gondolkodós percek. Lemértem milyen hosszú a szoba. 20 láb hosszú és 10 láb széles. Nekem 38-as lában van ami elvileg 24cm. Szóval a szoba kb olyan 11,52 négyzetméter. Egy normális szoba. Se túl kicsi, se túl nagy. Átlagos. Pont mint én. Ezért se értettem mit kerestem ott. Gondolom este fele bejött a világos a vacsorámmal.
-Szervusz napsugár! Meghoztam a vacsorádat.- Gondolom vigyorgott mert mosolygott a hangja, és a szeme is. Rosszul lettem a vidámságától.
-Szia Greg!
-Ne unatkozz ennyire!
-Cseréljünk helyet és mutasd meg, hogyan ne unatkozzak.- Nevetett egy kicsit, majd elment. Ott hagyta a kajám.. érdekes. Azt hittem azért ment el, mert nem bírta a társaságom, de pár perc múlva visszajött egy halom újsággal.- Tessék. Fejts keresztrejtvényeket. Én ezt csinálnám. Majd fogta az üres tálcát és kiment. Meglepődtem, hogy ilyen sok emberség van bennük. 8 újságot kaptam. Mindegy különböző városok napilapjai egy-egy sudukuval keresztrejtvénnyel és szókeresővel. Átolvastam az összes újságot. Nem akkoriak voltak, így egyikbe se volt benne az eltűnésem. Bár miért is adott volna olyan újságot. Kicsit később bejött a sötét.
-Tényleg hozott neked újságokat.. Most már nem fogsz unatkozni.- Volt valami furcsa él a hangjában, de nem törődtem vele.
-Egy darabig.. már 3 újságot kivégeztem a 8-ból.
-Te tényleg okos vagy.- Hosszasan néztük egymást. Rá akartam jönni mi jár a fejében, és szerintem ő is, hogy mi jár az enyémben. Végül én szakítottam meg a csendet.
-Miért vagyok itt?-Nem lepődött meg a kérdésemen. Gondolom már számított rá.
-Mert másoknak is feltűnt, hogy okos vagy. De őket zavarta is a dolog.- Majd kiment. Nem értettem.. Miért kell egy el rablónak rébuszokban beszélnie? Valamire viszont rögtön rájöttem. Nem maguktól raboltak el, hanem valaki kérésére. Így viszont megint felmerült a kérdés, hogy ki a franc akart elrabolni?! Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom, az asztalon könyökölve. Viszont amikor reggel felkeltem, az ágyban találtam magam. Gondosan betakargatva. Apró változásokat szúrtam ki a börtönömben. Felkerült egy óra a falra, és kaptam egy könyves szekrényt tele könyvekkel és egy új adag váltás ruhát. Most már kevésbé lepődtem meg, de még mindig furcsálltam a dolgot. Elmentem lezuhanyozni és átöltözni. Mire visszaértem a sötét már ott ült az ágyamon. Pont azt a könyvet olvasgatta, amint fürdés előtt választottam ki. A furcsa, hogy nem vettem le a könyvet..
-Ez az egyik kedvenc könyvem.- Mutatott a kezében lévő Jodi Picoult Sorsfordítók című könyvre köszönésképpen.
-Én is szeretem ezt a könyvet Aron.- Megakadt a lélegzete ahogy kimondtam a nevét. Nem mondott rá semmit, de tudtam, hogy így hívják.
-Hogy aludtál?
-Te raktár az ágyba?-Régi trükk.. ha nem akarsz válaszolni a kérdésre, kérdezz mást.
-Igen. Elaludtál az egyik újságon. Gondoltam, csak jobb az ágyban.
-Köszönöm az órát.-Meglepődött, hogy megköszöntem.
-Nem lehet jó, ha elveszíted az időérzéked.-Megint hosszasan egymást bámultuk. Aron túl kedvesnek tűnik ahhoz, hogy elraboljon bárkit is. Miért tette?
-Miért?- Kérdeztem hirtelen.
-Már mondtam tegnap.
-Nem. Miért pont te?-Nagyot nyelt majd felállt.
-Mert ha nem én vállalom el.. már nem élnél.- Azzal megfogta a tálcám és kiment. Egyedül hagyva a gondolataimmal és a kedvenc könyvével. Aminek volt egy titkos lapja, de ezt akkor még nem tudtam.
