"Ha nem én vállalom el már nem élnél. Ha nem én vállalom el már nem élnél. Ha nem én vállalom el már nem élnél.." Az nap egész délelőtt ez járt a fejemben, miközben majdnem elolvastam a Sorsfordítókat. Akkor még nem éreztem ironikusnak a könyvet. Most így pár órával a halálom előtt annak találom. Egy lány akinek látszólag tökéletes az élete, de nem tud feldolgozni egy gyerekkori traumát, és nem érez szerelmet a mindenki szerint számára tökéletes társ jelöltje iránt aki születés óta a legjobb barátja. Így öngyilkos lesz. Persze nem csak ezek miatt, de hát ha el akarod egyszer olvasni.. A lényeg, hogy lelövi magát.. Innen is jött az ötlet. Nem akkor olvastam először. Nem is utoljára.. Mai napig nem értem miért ebbe a könyvbe üzent nekem Aron.. Még mindig a szavai motoszkáltak a fejemben, amikor lapozás közben feltűnt, hogy az egyik lap más színű. Csak egy árnyalattal, de más színű volt, és közelebbről megnézve kicsit vastagabb is. Pont az ágyon feküdtem lefele lógva, és elemeztem azt a lapot, amikor a világos lépett be a börtönömbe.
-Látom már is elmerültél a könyvekben.-Olyan hangtalanul közlekedett, hogy már csak akkor vettem észre, amikor megszólalt, de akkor már a tálcám az asztalon volt. Leült mellém. Tőle nem ijedtem meg. Féltem, de nem annyira mint a sötéttől. Pocsék emberismerő vagyok.
-Te nem szeretsz olvasni George?-Kicsit elmosolyodott, de nem reagált.
-Nem igazán kötnek le a regények. Az újságokat jobban szeretem. A legtöbb könyv A-é.-Nem kérdeztem meg honnan van a többi. Nem igazán érdekelt. Leültem enni. Evés közben a világos végig rajtam pihentette a tekintetét. Kicsit frusztráló volt, de nem szóltam semmit. Amikor befejeztem az evést én is rá néztem. Kíváncsi voltam ő miért vállalta el az elrablásomat.
-Miért vállaltad?-Kicsit összerezzent. Túlságosan el volt merülve a gondolataiban
-Mit?
-Az elrablásom.. Miért vállaltad el?-Felnevetett, majd felállt.
-Mert kell a pénz.-Nézet még egy kicsit. Kíváncsi volt a reakciómra, de az arcomról semmit se tudott leolvasni. Miután erre rájött megfogta a tálcámat és elindult kifelé. Az ajtó előtt megállt és visszafordult.-Csak, hogy tudd. Ha nem te lennél itt is elvállaltam volna.-Majd kiment. Valamire rájöttem. A sötét ismer valahonnan. Hogy honnan akkor még nem tudtam, de éreztem. Visszamentem a könyvhöz. Össze voltak ragadva a lapok.. Próbáltam körömmel szétszedni, de nem ment. Valami éles tárgy kellett volna. Egy kés vagy egy olló. De nem találtam semmi hasonlót. A kajáimhoz általában kaptam kést, de nem nyithattam fel a lapokat a srácok előtt. Akkor még nem sejtettem, hogy a sötét üzent nekem.Gondoltam arra, hogy kitöröm a tükröt a fürdőszobában.. de a hangzavarra biztos bejöttek volna. Arra jutottam, hogy kell az a kés. Gondosan kiterveltem, mit fogok csinálni. Egy hátulütője volt a dolognak. Ha aznap nem kapok kést. Így hát nem maradt másom csak a remény. Este megint a világos jött be. Tálcámon a kanállal, villával, és a késsel. Kicsit megnyugodtam, de még mindig frusztrált a pillantása. Leültem enni. Véletlenül meglöktem a vizet. A tartalma szépen kifolyt a padlóra. Tudtam, hogy ez még nem elég ahhoz, hogy kimenjen a szobából.
-Majd kaphatok másik vizet? A csap vize sárga.
-Persze. Majd beküldöm A-t a vízzel.- Nem reagáltam ettem tovább. Majd az utolsó falatot "félrenyeltem". A világos annyira nem ijedt meg. Megveregette a hátam, de persze ez nem segített.
-Nyugi! Hozok gyorsan vizet. -Majd a poharammal kiszaladt. Tudtam, hogy nem lesz sok időm, így még mindig fulladó hangokat imitálva odaszaladtam a késsel a könyvemhez. Ketté vágtam az összeragasztott lapokat, majd visszaültem. Pont időben, mert akkor léptek be mind a ketten. Kikaptam a vizet a világos kezéből és kiittam a pohár tartalmát.
-Köszönöm-Leheltem elhaltan. Visszagondolva kicsit nagyon rájátszottam, de a világos bevette.
-Miért szorongatod azt a kést?-Kérdezte a világos. Na igen.. Elfelejtettem letenni.
-A kezemben maradt evés közben.-Látszott rajta, hogy nem hitte el,de a sötét közbeszól mielőtt mondhatott volna valamit.
-Szerencse, hogy nem vágtad meg magad. Annyira erősen markoltad, hogy elfehéredett a kezed.-Persze az egész testem elfehéredett. Nem csak a kezem, de szép mentés volt a sötét részéről.
-Na jól van! Menjünk.- Szólt a világos. A sötét visszafordult mielőtt kiment.
-Majd még hozok neked vizet.-Amint kiléptek odamentem a könyvhöz. Kicsit remegett a kezem, de megnéztem a lapot. Csak egy mondat volt rajta, de éppen elég ahhoz, hogy kicsit idegesebb legyek. Leszedtem a párnám huzatát és kicsit megtéptem a varrás mentén, majd beledugtam a galacsinná gyúrt lapot és visszahúztam rá a huzatát. Nem értettem, hogy a sötét miért üzent nekem. Pont rajta gondolkoztam, amikor belépett egy üveg ásványvízzel. Nem szólt semmit. Letette a vizet és leült mellém az ágyra. Megfogta a könyvet, amiben üzent és belelapozott. Pont oda, ahol az üzenet volt. Nem látszott rajta semmi változás. Csak a színe ismét ugyan olyan volt mint társaié. Szép csendben becsukta a könyvet, letette majd rám nézett. Megint az a furcsa fény volt a szemében.
-Nem értem miért.- Csak ennyit mondtam. Ő kezembe adott egy ollót, majd felállt.
-Akkor olvass tovább.-És kiment. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy lesznek még üzenetek. Magamhoz vettem 5 könyvet. Egyikbe se volt titkos lap. Ismét felmerült bennem a kérdés, hogy egy emberrablónak miért kell rébuszokba beszélnie. Reméltem, hogy más nap majd megint valami titkosított szöveggel elmondja hol a következő üzenet. Az ollót is el akartam rejteni, viszont azt nem mertem a párnámba dugni. Gondolkozás közbe a szellőzőkre tévedt a tekintetem. Nagy volt a szoba belmagassága, így az asztalt odavittem a falhoz és rátettem a széket. Sokáig tartott, mert megpróbáltam minél csendesebben tologatni a berendezést. Ráálltam a rögtönzött létrámra és óvatosan kicsavartam az olló segítségével az egyik kis szellőző csavarkáit. Betettem az ollót, majd a körmeimmel kicsit visszacsavartam a fedelét tartó csavarokat. Legközelebb már nem kellett olló, mert nem tettem vissza olyan erősen. Csak éppen annyira, hogy ne szúrjon szemet, hogy megbabráltam. Mindent visszatettem a helyére, majd lefeküdtem aludni. Nem igazán sikerült elaludnom. Végig Aron üzenete jár a fejemben. Egyszer csak arra ébredtem, hogy még is csak elaludtam. Aron már az asztalnál ült és olvasott.
-A titkok őrzője.-Olvastam fel hangosan a könyv címét.
-Igen. Gondoltam amíg alszol olvasok egy kicsit.
-Miért jöttél ilyen korán?-Még hét óra se volt.
-Nem tudtam aludni és minden könyvem nálad van.-Nevettem. Amióta elraboltak először. Éreztem, hogy hazudik, pont ezt találtam viccesnek. Felkeltem. Felkaptam a kikészített tiszta ruhám, majd bementem a fürdőszobába. Mire végeztem Aron már a beágyazott ágyamon ült, és belemerült a könyvbe. Már rég befejeztem a reggelit de még mindig olvasott. Így addig elővettem egy újságot és elkezdtem kitölteni egy keresztrejtvényt. Szerintem már egy órája ott ülhettünk. Már a második újságot töltöttem. Nem zavart, hogy Aron a szobában volt. Jó volt hallgatni a lélegzését. Már túlságosan megszoktam, hogy van egy szobatársam.Egyik kérdésnél kicsit megakadtam. Vízszintes, három betű: "Nem mondod?" Elkalandoztak a gondolataim amikor hirtelen Aron a fejem fölött megszólalt.
-Nos?-Összerezzentem és kiejtettem a ceruzát a kezemből. Aron rögtön utána nyúlt. -Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni, csak láttam, hogy megakadtál. Gondoltam segítek ha tudok. A megfejtés nos.-Kicsit hülyének éreztem magam, hogy nem jutott eszembe. Máshol jártak a gondolataim.
-Köszi-Elvettem a ceruzát és beírtam a betűket.
-Okos lány vagy Eliza. Rá fogsz jönni.-Tudtam, hogy nem a keresztrejtvényre gondol.Letette mellém a könyvet és elindult az ajtó felé.
-Várj Aron! Ismerlek?-Rám nézett megint azzal a furcsa csillanással a szemében.
-Nem.. te nem ismersz.
-De te igen?-Kuncogott egy kicsit.
-Mint mondtam okos vagy.-Majd kiment. Kezembe vettem Kate Morton könyvét és elkezdtem olvasni. Tudtam, hogy ha csak belelapozok nem fogom megtalálni az üzenetet. Próbáltam koncentrálni, de nem igazán ment. Végig Aron mondata járt a fejemben. Nem üzent sokat, de ennyi épp elég volt. "Hét napod van megszökni"
