Szerettem a keddeket. Valahogy mindig jó dolgok történtek. Tudod mi a vicces? Kedd éjjel öltem meg magam. Ez volt az én poénom, magam számára. Szokássommá vált hogy minden reggel palacsintát eszek csokisziruppal, egy eperrel a tetején. Aznap reggel is éppen tömtem fejembe a palacsintát, amikor mellém ült Kentin. Kentin Callber. Szomszédok voltunk. Apukája nevelte, aki meghalt mikor a nagyszüleim. Így együtt kerültünk a gyermekotthonba. Ő volt az egyetlen barátom. Majd mikor örökbe fogadtak, őt elvitte egy katona házaspár. Kentin kicsinek pápaszemes volt, és nagyon alacsony. Viszont a aki mellém ült egy magas izmos jóképű srác lett. Meg se ismertem volna, ha nem fityeg egy magnetit háromszög a nyakába. Még én adtam neki 7 évesen. Ő is adott nekem egy háromszöget, ami most is itt van a nyakamban csak ez smaragd, nem magnetit. A háromszögek színei jelképezték a szemünk színét, az az minket. Szó szerint a nyakába ugrottam amikor felismertem.
-Kentiiin! Édes istenem! Te mit keresel itt?
- Lizi nyugi! Megfojtasz.
- Jaj! Sajnálom. Annyira örülök neked. Mit keresel itt?
- A szüleim itt kaptak állást. Apa lesz az új tesitanár. Anya meg az ápoló nő. Tegnap érkeztem. Mikor megtudtam ,hogy te is ide jársz, gondoltam megleplek
.-Hát sikerült! Nagyon örülök neked.- Mosolyogtam rá. Imádtam Kentint. Igen direkt írtam múlt időben. Elkísértem a terméhez majd mentem vissza órára. Megígértem neki hogy ma együtt ebédelünk, és kitárgyaljuk az elmúlt 9 évet. Találkoztunk is órák után, majd indultunk az étkezőbe. Hatalmas lárma fogadott minket, és egy csomó ember. Körbeálltak valamit, vagy inkább valakiket. Átfúrtuk magunkat Kentinnel a tömegen, s amit ott láttam ledöbbentett. Lysander próbálja lefogni az őrjöngő Nathanielt aki neki akar menni Castielnek. Cast orra vérzik, Natnak pedig véres a keze. Bele se mertem gondolni mi történhetett ami a mindig békés Nathanielt így kizökkentette. De ezt később megtudtam. Szóval elmondom neked is. Amíg én sétáltan Kentinnel a kajálda felé addig Castiel már vett nekem ebédet, és várt az asztalunknál. Nathaniel elment mellette, Castiel pedig kigáncsolta.
-Vigyázz Elnök! Különben még betörik a képed.
-Castiel! Leszállhatnál rólam. Semmi rosszat nem tettem ellened.
- Dehogynem! Elvetted a barátnőmet.
-Azt hittem ezen már rég túl vagy. Debora már színt vallt. Nem én vettem őt el tőled..
- Nem is Deboráról beszélek. Hanem Elizáról! Lassan már több időt tölt veled mint velem.
-Hogy mi? De hát Eliza nem is a barátnőd.
-Én ezt más hogy tudom..
-Hazudsz! Azért csinálod, hogy felbosszants. Eli elmondta volna nekem ha lenne köztetek valami.
-Ugyan miért mondaná el neked? Miért hiszed azt hogy fontos vagy neki? Nem vagytok egy súlycsoport Nathaniel, és soha nem is lesztek.-És itt pattant el a cérna Nathanielnél. Castiel persze csak szívatta. Azt akarta hogy kerüljön el, mer félt tőle. Igen! A nagy Castiel félt Nathanieltől. Meg igazából minden fiú nemű élőlénytől aki csak a közelembe tévedett. Na jó helyesbítek. Attól félt hogy elveszít. Bocsánat Castiel! Azt hiszem most teljesült egy rémálmod.. Elveszítettél.. Na de vissza az ebédlőbe. Gondolkodás nélkül odaugrottam az épen őrjöngő Nathanielhez és elé álltam. Rám nézett, majd mint ha nyugtató lövedéket kapott volna, elszállt a mérge.
-Nathaniel. Nyugodj le! Bár mit is mondott Castiel, nem higgy neki. Biztos csak fel akart húzni.- Majd megsimítottam az arcát. Látszott Nathen hogy most kapcsolt mit is tett.
-Sajnálom.- Majd kirohant.
-Nincs itt semmi látnivaló! Tűnés!- Kiabáltam az emberekre, akik kissé sértődötten de mentek tovább a dolgukra. Gyorsan odarohantam Castielhez, majd elővettem egy zsepit és a kezébe adtam.
-Nessze! Hajtsd előre az orrod, úgy kifolyik a felesleges vér, és hamarabb eláll. -Furcsán nézett rám, de azt tette amit mondtam. Miután elállt az orra vére, lelépett, és mondta egyem meg az ebédemet. Lyander is vele ment. Így visszatérhettem az eredeti tervemhez. Ebéd Kentinntel.
-Bocsi, ezért a közjátékért. - Mondtam miközben ettem a makarónimat.
-Sokat változtál Lizi!- Jelentette ki hirtelen. Kérdő tekintettem látván megmagyarázta.
-Régen egy csendes, félénk lány voltál aki kerülte a társaságot, és utált a figyelem középpontjába kerülni. Most meg egy vagány, bátor és erős, másokat védelmező csaj lettél.
-Tudod, változnak az idők. Rájöttem hogy ha mindig csak hagyom magam, még rosszabb lesz minden. De, te is sokat változtál. Mind külsőre, mind személyiségire. Mi történt a kis gyáva, aranyos Keni cicával?- Igen.. Tényleg azt mondtam neki hogy Keni cica.. Kiskorunkban úgy hívtam. Ő pedig engem Lizi nyuszinak.
-Egy katonai családba kerültem. Apám egy katonai suliban dolgozott ez előtt. Ott kikupáltak rendesen.
-Nem volt nehéz a suli?
-Nem volt nehezebb mint a te életed.- Erre nem mondtam semmit. Kennel sokat beszélgettünk.Megtudtam hogy már nem szereti a Ken-t, de megengedte hogy ha kettesben vagyunk hívhatom így, ha ő hívhat Lizinek. Valamit valamiért, ugyan is utálom a Lizit. Nagyszüleimre emlékeztet. De Kennek megengedtem. Ismét eltelt egy hét. Amber rászállt szegény Kentinre. Folyton a nyomában van, és még velem is kedvesen viselkedett, már amennyire tőle telt, hogy többet megtudjon Kenről. A suliban különleges programot szerveztek. Európa összes börtönéből hozattak nekünk bűnözőket, hogy elrettentsenek minket a bűnözéstől. Eszembe se jutott volna, hogy az igazgató nő miattam csinálta. Na, de ezt majd később. Szóval a harmadik hetem hétfőjén bezsúfolódtunk a tornaterembe. Mivel Nathaniel D.Ö.K elnök így ő fent segített a színpadon. Addig Castiel ,Lysander ,Kentin meg én beültünk hátra. Minél messzebb az igazgatónőtől annál jobb. Idézem Castiel szavait. Felsorakoztak a bűnözők. Mindegyik mellet állt egy börtönőr is. Azt hittem menten lefordulok a székemről. Apám fent állt a színpadon, kifejezéstelen tekintette. Kentin látott róla már képet, így ő is felismerte. Rögtön rám is nézett kérdő zöld szemeivel. Megvontam a vállam. Nem tudtam mit keres itt. Azt tudtam hogy börtönben van. De az égiek miért büntettek, azt nem tudtam. Persze ma már azt is tudom miért került apám a Sweet Amorisba. Nem önszántából. Kérdéseket lehetett feltenni. Aki nem tudott az adott ország nyelvén, angolul tette fel a kérdést, amit a börtönőrök fordítottak, az elitélteiknek. Összeszedtem minden erőm, és én is felálltam. Németül tettem fel a kérdést apámnak.
-Hogy tehetted ezt a családoddal? Amikor elkövetted az emberölést, rájuk nem gondoltál?- Ő nem ismert fel. Így csak ennyit mondott.
-Nekem nincsen családom.- Ennyi elég is volt számomra. Kirohantam a tornateremből. A srácok jöttek utánam.
- Mi történt Eliza? - Kérdezte Lysander. Megráztam a fejem, majd kicsordultak a könnycseppek. Nem bírtam tartani magam. Elmeséltem a srácoknak ki is volt az az ember. Mind a ketten ledöbbentek, Ken pedig csak ölelgetett.
-Szeretnéd, ha beolvasnák apádnak? Én nem félek a diritől.- Kérdezte Castiel.
- Nem. Köszönöm, Castiel! Nekem többé nincs apám.
