Utálom a szülős bemutatkozásokat. Előtte folyton azon stresszelek mit vegyek fel, miket mondjak, hogy köszönjek, meg-e foghatom a kezét a fiúknak, nem leszek-e a szemükbe egy ribanc aki tönkreteszi szemük fénye életét. Nathaniel szüleinél még rosszabb volt a helyzet, hisz ők a suliban is dolgoznak. Ugyan is mint kiderült Nath anyukája az anatómia tanár csak idén nincs anatómiám. Hiába nyugtatott hercegem, hogy nem lesz baj ,már most szeretnek,de valahogy nem múlt el az idegességem. Sőt egyre rosszabb lett. Segítséget kértem Rosalyátol,de természetesen a szokásos sleppem is ott csücsült az ágyamon. Lys, Cast és Ken. Mindenki beleakart szólni milyen legyen a hajam a sminkem ,de főképp a ruhám. Rosa megcsinálta a hajam. Semmi extra csak befont elöl egy tincset és egy hajtű segítségével feltűzte mint ha hajpánt lenne rajtam. A smink is egyszerű volt. Egy ezüst ceruzával kihúzta a szemem hogy kiemelje szürkeségét és feltett egy kis spirált. Na de a ruha... felpróbáltam vagy 20 összeállítást. Szoknyákat, nadrágokat, blúzokat, pólókat, toppokat, ruhákat, de egy olyan se volt ami mind a 4-nek tetszett volna. Végül felvettem anyukám ruháját. Még kiskoromban találtam, mielőtt apám el nem égette az összeset.Vagy is az az idegen akit az apámnak gondoltam. Ezt az egyet kimentettem és eldugtam. Egy egyszerű kék kockás ruha a derekánál beszűkítve. Tökéletes volt. Úgy illett rám mint egy 8. réteg bőr. Mai napig elszorul a torkom amikor anyukámra gondolok. Számomra csak egy féltve őrzött ruha. Castiel persze beszólt, hogy vele csak akkor mutatkozhatnék ebben a ruhában ha rövidebb lenne, de láttam a fején az elégedettséget. Vagy a féltékenységet? Nem tudom.. Ott és akkor elvakított a nosztalgia és a szerelem. Igen! Addigra már szerelmes voltam, hisz az első hetünk Nathanielell tökéletesen telt. Megértettük és kiegészítettük egymást. Amber egyenlőre leszállt rólam. Csúnyán nézett de nem szólt semmit.. de ez csak a vihar előtti csend volt. Nathaniel értem jött hogy együtt mennyünk a szüleihez. Kopogott de amikor ki akartam nyitni az ajtót Kentin és Castiel megelőzött.
-Szervusz Nathaniel!-Mondták a fiúk kísértetiesen egyszerre.-
Milyen pontos vagy. - Próbálta berekeszteni a hangját Kentin ,de nem sok sikerrel.
-Sziasztok srácok! Eli elkészült?
-El. De ha nem vigyázol rá kinyíratlak. Vannak barátaim a katonaságról.
- Jól van Kentin! De te se szórakozz sokáig a húgommal ,mert tartozik nekem egy két srác a birkózócsapatból. -Na igen. A suliban sokan lógtak Nathnak. Hisz ő ahol tudott segített.. Basszus mint valami kiscserkész.. bár ezeket a szívességeket mindig behajtotta. Túl komolyan vette a jövök neked eggyel kifejezést. Mindegy, a srácok végül kiengedtek. 10 perc alatt amíg a szülei lakosztályához értünk vagy 20-szor elmondta milyen gyönyörű vagyok. Persze ettől egy gyönyörű karmazsin színt vettem fel,amitől Nath szerint még dögösebb lettem. Igen! Azt mondta dögös.. Nathaniel apukája mosolyogva fogadott minket. Anyukája pedig megölelt, mint ha már régóta ismernénk egymást.. Megkértek hogy tegezzem őket sulin "kívül". Nem is értem a mai napig Amber miért nem hasonlít a szüleire. Külsőre se és belsőre se. Bár felnyitva még egyiket se láttam. De azt sokszor elképzeltem ahogy boncolom Ambert.. hupsz megint itt a pszichopata énem.. na de visszatérve ,Nathaniel szülei aranyosak. Persze rögtön megkérdezték mi szeretnék lenni. Mivel a barátom szüleinek nem mondhatom hogy mikulás mert évente egyszer dolgozik ,a dalszövegírásból meg éhen halnék így elmondtam az igazat amit senki se tudott..
-Mentőorvos.. Tudjátok a nagyszüleim korán megbetegedtek és mindig azt mondták legyek orvos hogy megtudjam őket gyógyítani. Mivel őket nem tudtam mások életét szeretném megmenteni.
-Oh ez igazán szép cél! Nathaniel is orvos lesz.
-Igazán?! -Tudnod kell hogy Nathaniel rosszul van a vér látványától és nem is érdekli a biológia. Sokkal inkább a történelem. És szeret tanítani, de persze ezt a szülei meg se hallották. Az ő fiuk orvos lesz ha akarta, ha nem! Na ez volt az elsődleges nevelési hiba. Miután eltelt a délután felmentünk a tetőre beszélgetni. Kiderült hogy Nathaniel akkor járt ott először,de nem utoljára.
-Miért nem mondtad el a szüleidnek hogy tanítani szeretnél? Hisz anyukád is tanár.
- Hidd el Eli ,mondtam már de süket fülekre találtam. Ők eldöntötték mi lesz belőlem ,szerintük nincs beleszólásom mert úgy se tudom mi nekem a jó.
-De hiszen ez a te életed, nem az övék! Fogadok hogy Amber az lehet ami csak akar.
-Amber az ő kis hercegnőjük.. a szemükbe én még mindig csak egy irányításra szoruló figyelemzavaros kisfiú vagyok.
-Jajj Nathaniel! Egyszer úgy is felnyílik a szemük és ők is azt fogják látni amit én.
-Úristen!Anyám sexinek fog tartani?!
-Te bolond! Mikor mondtam én olyat hogy sexi vagy?
-Oh nem vagyok az?!
-Elfordult mint egy szomorú kislány én pedig a hátára ugrottam
. -Nem vagy sexy! Hanem észveszejtően dögös.
-Ismerek egy embert akinél nem lehetek dögösebb.
-Ki az?- Sose tudtam meg a választ mert megcsókolt. A következő hét szinte elrohant. Amber megint elakarta adni a szerveimet, sőt már a hajamat is. Így felraktam egy szexuális szolgáltatásokat kínálò hirdetést a telefonszámával és egy bikinis képével. A srácok bosszúja is bevált. Még a Nat szüleinél tett látogatásom másnapján fejezték be a tervet. Azért se csinált sok mindent Amber. Hisz leégette magát az egész suli előtt. Miután Castiel "dobta" vissza ment Kentinhez aki a folyosó közepén közölte ,hogy ő neki nem kell egy akkora ribanc mint Amber. A szőkeség olyan szinten kiakadt hogy lerogyott a földre és átkarolta Kentin lábát mondván ,hogy bocsásson meg neki. A jelenetről videó is készült ami felkerült a netre és egy fénykép kíséretével bekerült a suliújságba. Mi se kíméltük Ambert el kell ismernem. De az ő húzásai mellet ezek eltörpülnek . Tudom most még én szemetebbnek tűnök, de várd ki a végét. Szóval viszonylag eseménytelenül telt a 4. hetem. Kivéve hogy az igazgatónő magához hivatott és kifaggatott Nathanielről. A szentem először azt hitte Castiellel vagyok együtt, de mikor tájékoztattam ,hogy rosszul informálták, mint ha megkönnyebbült volna. Pedig a rocker egyáltalán nem rossz ember. Csak inkább elrettent mindenkit ne hogy összetörjön. Megint. Na de vissza Mrs Serenchez. Furcsállottam hogy érdekli a magánéletem . Hisz mint igazgatónő nem sok köze volt hozzá de mint a.. na neem! Most még nem mondhatom el, sajnálom! Elmaradna a drámai összhatás. Szóval megnyugtattam, hogy nem vagyok együtt Castielell. Ő pedig megkért hogy jelentkezzek valamivel a KiMitTudra. Megmutogatta az eddigi évek felvételeit. Mindig ilyen Ambet kaliberű lányok táncos produkciói nyertek. Nem akartam ebbe belekerülni, így finoman a tehetségtelenségemre hivatkozva visszautasítottam. Viszont 5. hetem hétfő estéjén letámadott Amber a folyosón.
-Nem elég hogy elveszed a bátyám elveszed Castielt a hírnevemet még a KiMitTudon is próbálkozol?
-Hogy mi?Nem is jelentkeztem.
-Akkor valami kis manó felírt mert kurvára fent van a neved a listán! Castiellel és Lsyaderrel együtt. -Srácok srácok srácok. Csak jót akartak de rám küldték az őrdögöt. Bár törött lábbal is lehet gitározni. Rögtön megkerestem a fiúkat Úgy gondolták én úgyse mennék bele ,ezért inkább jelentkeztek helyettem is. Az az elképzelésük támadt hogy alapítsunk egy triót. Mind a hárman gitároznánk és énekelnénk. Végül is tetszett az ötlet. Már csak egy név kellett. Sok minden felmerült. Éneklő csótányok, a három musicétás ,rosszakarók, predator, képmás, sustorgók ,de végül mindent elvetettük. Már órák óta ültünk ott a földönt mint az idióták amikor bevillant egy név ami tökéletesen illet hozzánk. Korhatár nélkül. Innentől kezdve a suliba is mindenki csak így emlegetett minket. Kivéve Amber. Jobb ha nem is tudom ő milyen névvel illetett engem. Bár vannak elképzeléseim.