A temetés után minden túlságosan normális volt. Mindenki tovább akart lépni, és próbálták leplezni a kétségbeesésüket. Mintha egy szocialista intézetben lettünk volna. Ha nem mosolyogsz büntetést kapsz. Persze mind ez csak képletesen, de mindenki elvárta mindenkitől, hogy összeszedje magát. Mindenkitől, kivéve tőlem. Én lettem az áldozati bárány. Úgy gondolták, hogy "Szegény Eliza. Segítsünk rajta!" Persze nem kérdezték meg "Szegény Elizát", hogy kér a segítségből. Mindenhol ott voltak. Mint ha lesből vártak volna rám, hogy melyik az a pillanat amikor zavarnak. Nem túlzok. Tényleg, csak akkor találtak rám, amikor nem kellett volna. Például amikor épp Lysanderrel beszéltük át a szerelmi életét. Tudom, hogy kissé furcsa, de most örültem, hogy végre nem én beszélek. Elmesélte, hogy tetszik neki egy lány, de fél. Hogy a dalai 98%-ban a lányról ír, de neki nem tudja elmondani az érzéseit. Felajánlottam, hogy segítek neki. Kiderítem tetszik-e a lánynak. Nagyon ellenkezett. Azt mondta, nem akarja kihasználni a kedvességemet. Amikor megkérdeztem ki a lány, nem akarta elmondani. Itt kicsit megsértődtem. Mondtam neki ,hogy Castielnek biztos elmondta. Erre közölte velem, hogy Castielnek most több a dolga, mint sem, hogy vele foglalkozzon. Mi?! Castielnek még is mi dolga van? Már pont megkérdeztem volna, amikor Jade toppant be a szobánkba.
- Oh Elizaa! Végre! Már mindenütt kerestelek.
- Tudod Jade itt lakom.. Itt kellett volna keresned először.
-Oké. Igazad van, de nem ezért jöttem. Leltároztam az üvegházban és hoztam neked egy meglepetést.- Nagyon aranyos volt, hogy gondolt rám. De szerintem nem volt szükségem egy Heliamphorára. Bár többé nem voltak legyek a szobánkban.. Viszont már nem tudtam felhozni a csajozós témát Lysandernek. Így azt se tudtam meg, mi dolga van mostanában Castielnek. Persze most már tudom, de nem gondolod, hogy nem lenne vicces ha most lelőném a poént? Haha.. lelőni a poént. Én vagyok a poén... Na jól van. Vissza a történethez. Furcsa volt, hogy nem maradtam egyedül. Még olyanok is beszélgetni akartak velem, akiket nem is ismertem. Néhány emberre tényleg rácsodálkoztam, hogy: "Basszus! Te szeptember óta ide jársz?" Ilyenkor mindig rápillantottam Castielre, vagy Nathanielre akik feltűnés nélkül bólintottak, hogy igen, ők mindig is ide jártak. Lysandert inkább nem kérdeztem. Örülök, hogy arra emlékszik én kivagyok. Gondolom most már érted mit gondoltam azalatt, hogy túlságosan normális. Senki se akart megbántani. Úgy gondolták érzelmileg ingatag vagyok. Tanári javaslatra még az iskolai pszichomókushoz is el kellett mennem. Nem viccből írtam pszihomókust. Dr. Rivers a pufók kis arcával, és a barna csillogó kerek szemeivel tényleg egy mókusra emlékeztetett. Rá tett még erre egy lapáttal, azzal hogy folyton rágózott, és a feje búbján vörös hajszálak éktelenkedtek. Összesen kétszer voltam nála. Egyszer ugye a tanári majd hogy nem utasításra.Másodszorra pedig két hete. Egyik találkozásunk se volt valami célravezető. Dr. Mókus akarom mondani Rivers nem igazán ért a munkájához. Azt tanácsolta nekem, hogy menjek át másik iskolába. Meneküljek el a terhektől. Közöltem vele, hogy túl sok számomra fontos ember jár ide. Nem bírnám őket itt hagyni. Ezek után csak ültünk. Vagy fél óráig néztük egymást. Mikor már nem bírtam tovább a csendet megszólaltam
.- Ha nem gond akkor most megyek.
- Mi? Oh igen. menj csak. Köszönöm, hogy eljöttél. Jót beszélgettünk.- Kifele menet bevágtam az ajtót. Leírta magát nálam. Nem is értem miért mentem vissza. Jó persze hogy értem. Segítség kellett. Kétségbe voltam esve. Akkor még minden porcikámmal tiltakoztam az öngyilkosság ellen. De a beszélgetésünk döbbentet rá, hogy ez az élet nem nekem való. Szóval Mr. Rivers! Ha ezeket a sorokat olvassa ne legyen bűntudata. Hisz nem ön tette tönkre az életemet. Csak segített meghozni a végső döntést. Na de megint elkalandoztam. Amint kitettem a lábamat az irodából, megszólalt a hangosbemondó: Eliza Horrner, Lysander Ainswort és Castiel Gewien jöjjön az igazgatói irodába.- Kicsit megijedtem, hogy már megint mit akarnak ránk fogni. Amikor beléptem az irodába és megláttam Amber szőke fejét, majdnem visszafordultam. Egy rémes beszélgetés a suli agytúrkászával, utána meg ő? Uhh. De Lysander megszorította a kezem és rám mosolygott amitől picit megnyugodtam. Hisz ők se kedvelik Ambert. Ha valamit beszól maximum kinyírjuk. Három egy ellen. Tuti mi nyernénk. Ránéztem Castelre. Összehúzott szemmel nézte Lysander arcát. Valamin nagyon elgondolkodott. Pedig nem igazán szokott.. Jajj de kis gonosz vagyok!.. Amber megint szervezkedett. Úgy gondolta, csak azért nyertünk a KiMitTudon mert az igazgatónő ,a nagyanyám volt. Persze erre számíthattunk volna. A szerencsén az volt hogy közönség díjasak lettünk. Így nem jött be Amber terve. Annyiban maradtunk, hogy játszunk el egy dalt a diákoknak, így eldönthetik még mindig akarják-e hogy márciusban mi is képviseljük a sulit. A szőkeség kiakadt és hisztizve elcsörtetett. Mi meg nekiálltunk próbálni. Kitaláltam, hogy feldolgozhatnák Lysander egyik dalát, hisz ő is nagyszerű szerzeményeket ír. Nagyon elvörösödött és ellenkezett. Mondtam neki, hogy egy szerelmes dalt is szépen át lehet írni. Castelt kikerekedett szemekkel figyelte az eseményeket. A végén abban maradtunk, hogy ő is ír egy dalt, én is és névtelenül oda adjuk Castelnek aki a végén dönt. Így hát elvonultunk írni. Leírom neked mind a két alkotást. Úgy a vicces ha te is kitalálod melyik kié.
Szeret vagy nem?
C: Úgy érzem az érzelmek elnyelnek
Magukhoz csalogatnak s nem engednek
Hiába próbálok az eszemre hallgatni
A szívem úgy érzi ideje uralkodni
Nem tudom mit tegyek, hogy lenne a jó
Lehet hogy tényleg ő a nekem való?
Vagy megint csak csalódni fogok?
Úgy érzem túl sokat álmodozok
Reff:Szeret? Vagy nem szeret?
Ilyen amikor a szív vezet
E: Nem tudok gondolkodni, itt a vég
Nem megy már nekem a közömbösség
Ha látom őt felforr a vérem
Jajj istenem mi lett velem?
Tudom, hogy nem kéne ezt tennem
De jó azt gondolni, hogy szeret engem
Hogy, minket egymásnak teremtettek
S minden másról megfeledkezhetek
Reff.: Szeret? Vagy nem szeret?
Olyan kellemetlen ez a helyzet
L: Eddig irányítani tudtam az életem
De mióta ő belépett úgy érzem elvesztem
Ha meglátom nem tudok másra gondolni,
Csak arra milyen érzés lehet őt csókolni.
Tudom, hogy esélyem sincsen nála
Hisz neki már meg van a szíve párja
De oly jó csak egy kicsit álmodozni
A valóságot kezdem elveszíteni
Reff: Szeret? Hisz mindig mosolyog rám
Nem szeret? A szíve lehet mást kíván
Ijesztő ez az helyzet, egyszer vajon szép lehet?
Mond meg kérlek, hogy szeret, vagy nem szeret?
Régi kép
C:Mond tudod-e milyen érzés amikor eldobnak?
Amikor nem kellesz már mert meguntak?
S minden ami volt a porba hull
és végignézed miközben bealkonyul
Mert tudod, hogy ezen nem segíthetsz
A boldogságnak csendben integethetsz
Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt
E: Mond érezted-e már magad egyedül?
De úgy hogy közben körülötted sok ember ül.
Mindenki nevet, és olyan boldognak tűnek
Te pedig úgy érzed magad mint akit űznek
Viszont mind ezt a világ nem érzékeli
Te vagy az a lény, ki a gondokat nem ismeri
Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt
L: Mond tartottál már valamit titokban?
Persze nem azt hogy a hatóság a nyomodban
Hanem az érzéseidet, a gondolataidat, az életed
Ott voltál de senki se látta az értelmed?
Hisz te nem mondtál soha senkinek semmit
Nekik ez furcsa volt, mert ők elmondtak bármit
Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt
C: Sok minden történt már velem
Sokszor nem találtam a helyem
Megkeményített a sok szenvedés
A rózsaszín felhőből fájt a leesés
De vissza gondolva ez így jobb
Bátornak lenni szórakoztatóbb
Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt
E: Sose akartam ennyit hibázni
de erről elfelejtettem gondoskodni
Így ez a sok hiba lassan átformált
Nem találom magamban a kicsi lányt
Egyszerűen teljesen más lettem
Sikerült megváltoztatnom az életem
Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt
L: Az is lehet, hogy nem én változtam
Csak régebben túl sokat ábrándoztam
De ma már két lábban a földön állok
A padlón is biztató dolgot találok
Nem leszek többé egy félénk gyerek
Kit a rossz pillantások megmérgeznek
Reff: Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai megváltoztattak
A régi énem már sírva elszaladt
Egy megfakult fénykép néz vissza rám
Az aki voltam nagyon rég nem ilyen már
Az évek múlásai szerencsére megváltoztattak
A régi énem remélem már messzire szaladt
Castiel gondosan elolvasta mind a két dalt. Az első után elvörösödött, majd rám nézett. A másodiknál helyeslően bólogatott. Nos, kedves Valaki? Szerinted melyik szerzemény kié? Úgy gondolod hogy a Szeret vagy nem az enyém? Ugye? Castiel is így gondolta. De sajnos mind a ketten tévedtetek. Én a Régi képet írtam. A szerelmes dal drága Lysanderünké. Castiel az enyémet választotta. Vagy is azt amelyiket Lysanderének hitt. Nagyon meglepődött és furcsán nézett barátjára amikor kiderült ki melyiket írta. Nem csodálom. Lysandertől ilyen mély és gyötrelmes érzésekkel foglalkozó dalt még nem kaptunk. Bár Castel nem ezért nézett furcsán. Hisz azért hitte azt, hogy az én dalomat olvassa mert egy szerelmi őrlődést ír le. Mint amilyet ő érez. Lehet, hogy Lysander ennyire ismeri, hogy meg tudta fogalmazni az ő érzéseit? Vagy a legjobb barátja is így érez?...
